Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-07-23 / 1589. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1949. julius 23. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .....................$2.00 One Year ........ $2.00 Félévre .......................... 1-00 Six 'Months ____ 1.00 Egyes szám ára ............ 5c Single Copy ............... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c Előfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre................ $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még •em jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Emberi jogok Az Egyesült Nemzetek Általános Gyülekezete még a múlt év december havában Párisban tartott ülésszakán fogadta el a Mrs. Eleanor Roosevelt elnöklete alatt működő bizottságnak az Emberi Jogokra vonatkozó deklarációját, amelyet akkor úgy említettek, mint az emberi haladás méríöldjező határkövét. Noha a deklaráció ellen nem szavazott egyetlen delegátus sem, a Szovjet Union és a Szovjettel szimpatizáló országok küldöttei tartózkodtak a szavazástól, mert a deklarációban felsorolt emberi jogokat nem tartották elég messzire menőnek. A múlt hetekben az amerikai State Department több százezer példányt nyomatott a 30 pontból álló deklarációból és osztotta szét az országban. De ugyanakkor az “International League for the Rights of Men” nevű egyesület megvizsgálta, vájjon az Egyesült Államokban mily mértékben nyernek érvényesülést a deklarációban felsorolt emberi jogok. Ez az Egyesület is most foglalta össze vizsgálatainak eredményét s tudatta azt Mrs. Roosevelttel, akinek valóbán igen nagy része volt a deklaráció megszerkesztésében és elfogadtatásában. Mrs. Roosevelt a napokban ezt irta ujságrovatában erről a dologról: Az “International League for the Rights of Men” megvizsgálta, hogy az Egyesült Nemzetek által elfogadott “Universal Declaration of Human Rights” mennyiben érvényesül az Egyesült Államokban. Azt tudtam, hogy egyes törvényeink még elmaradottak ebben a tekintetben, de hogy a gyakorlatban mégis oly messzire elmaradtunk a kivánt ideális viszonyoktól, az nagyon meglepett. Természetesen a deklaráció elfogadása nem jelentette azt, hogy azon szabadságjogok gyakorlására kötelesek az összes csatlakozó nemzetek, hanem csak azt, hogy arra kell törekedni, hogy a deklarációban megszabott színvonalat minél közelebb érjük. Mégis nagyon meglepett az, hogy Amerika nem tartja be a deklaráció 4-ik pontját: “Senki rabszolgaságban nem tartható és a rabszolgakereskedés minden formáját meg kell szüntetni.” Az “International League” kimutatja, hogy a déli államokban gyakorolt “peonage” (adóság-dolgoztatás) valójában a rabszolgaság bizonyos' formája és ennek itt még igen sok áldozata van, különösen a néger faj tagjai között. A negro peonage munka nagyon elterjedt még ma is a déli ültetvényeken, de bizonyos mértékben bevezették az iparokba is a déli államokban. Nagyon meglepett az is, hogy még igen messze vagyunk a 16. szakasz megvalósításától is. Ez a szakasz ezt mondja: “Nagykorúságukat elért férfiaknak és nőknek joguk van a házasságkötésre és családalapításra faj, vallás és nemzetiségi limitációk nélkül.” És az is tény, hogy nem elégítjük ki a 22- ik szakaszt sem, mert népességünknek körülbelül csak a fele részesül társadalmi biztosításban, noha meg van a törekvés az Uy biztosítás kiterjesztésére. Valóban nagyon meglepett, hogy még az Egyesült Államokban is mily sokat kell tennünk, hogy az Emberi Jogok Deklarációja színvonalára emelkedjünk. Érdekes és nagyjelentőségű Mrs. Rooseveltnek ez a nyílt beismerése. Érdekes azért, mert beismeri, hogy “meglepődött”, amikor kimutatták neki, hogy az általa oly szentnek tartott emberi jogokat itt sem gyakorolják. Meglepődött, mert Mrs. Roosevelt meg a hozzáhasonlók, akiknek vagyonuk, vagy születésük, esetleg társadalmi pozíciójuk kiváltságos helyzetet nyújt, nem tudják, vagy nem akarják tudni, hogy az emberi jogokról szóló nagyhangú kijelentések csak az ő részükre öltenek testet, de a szegények, az életért kemény harcot folytató nagy néptömegeknek csak üres frázist jelentenek. Amint az előttünk fekvő deklarációt lapozgatjuk s olvassuk, hogy “Mindenkinek joga van az élethez, szabadsághoz s személyi biztonsághoz”, avagy “Mindenki ártatlan, amig törvényes eljárás során bűnösnek nem mondják” vagy pedig “Mindenkinek joga van a gondolatszabadsághoz”, . . . látjuk, hogy milyen üres frá-1 ások ezek most itt, amikor az emberek százaitól veszik el a megélhetési lehetőséget politikai vagy gazdasági nézeteik nyilvántartásáért. És ha az Egyesült Államok, — amely állítólag a világ legdemokratikusabb országa, — i'imyire hátramaradt az ideális emberi jogok gyakorlati megvalósításában, akkor a többi országokban még sokkal több a “tenni va ló”, — hogy Mrs. Roosevelt szavaival éljünk. De számításba kell vennünk ama legfontosabb tényt is, hogy ezen deklarációt olyan emberek állították össze, akik nem látják, hogy a magántulajdon jogán alapuló termelési rendszer a dolgozó milliókat megfosztja gazdasági jogaiktól s ezzel a deklaráció össze politikai jogait csak üres frázissá teszik. A deklaráció 17. szakasza igy szól: 1) Mindenkinek joga van a vagyon birtokláshoz akár egyedül, akár másokkal szövetkezve. 2) Kényszerrel senkinek a vagyonát sem lehet elvenni. Miután a “vagyon” (property) értelme nagyon tágkörü, idetartoznak a bányák, a földek, a gyárak, bankok, ipartelepek és általában mindazon eszközök, amelyekkel az élethez szükséges javakat előállítjuk. Az a kisebbség, amely az ily “vagyont” birtokolja, elvonja a dolgozó többség legfontosabb jogát; — a megélhetést, — ami nélkül mit sem érnek a politikai szabadságjogok. Ma náár tudjuk, hogy az IGAZI szabadságért folyó küzdelmek lényege a termelőeszközök felszabadítása, a dolgozók kezébe való juttatása s ha arra várnánk, amig a tulajdonosok saját jószántukból lemondanának a birtoklással járó előnyökről, akkor soha sem jutnánk el az IGAZI szabadsághoz. Nem csoda, hogy sokan kifogásolják a deklaráció azon pontját, amely ily határozott szavakkal tütja el azon vagyon visszavételét, amelyet első sorban is maguk a dolgozók hoztak létre. És amig a vagyont csak a kiváltságos jogokkal biró kisebbség bírja, a gyakorlatban csak üres frázisok maradnak a törvény előtti gyenlőségről, a tanuláshoz való jogról, meg az egyenlő alkalmakról szóló nagyhangú kijelentések. A falusi boltok vásárlói egyre igényesebbek és mind többet vásárolnak — állapították meg a Füszerértékesitő Nemzeti Vállalat kétnapos fiókvezetői értekezletén. A falusi boltban azelőtt a parasztok mindenből az olcsóját és durváját vásárolták. Ecet, darabos só, köles voltak a legkeresettebb cikkek. Ha egy parasztasszony citromot vagy teát vett, tudták, hogy beteg van a háznál. Cukorkából csak a legolcsóbb árpacukor fogyott, az is meglepően kevés mennyiségben. Rideg helyek voltak a múltban a falvak boltjai. Silány és olcsó áruikkal. A forgalmat inkább csak a nagygazdák tartották fenn a legtöbb helyen. A fa-1 lusi fogyasztók mostanában többet vásárolnak és jobb holmit és olyan cikkeket, amiket azelőtt nem ismertek. Rizst vásárolnak, vagy például konzervet olyan vidéken is, ahol nem is tartották a múltban a boltokban. A bolt is más lett. A Nemzeti Vállalat fióküzletei a falvakban nem csak tiszták, Ízlésesek, de tömve vannak mindenfajta szükségleti cikkel. Uj a szellem is: a múlt csalafintaságai és egyéni haszonszomja helyett a dolgozók érdekeit védik és szolgálják mindenek felett. A magyar kereskedelem fejlődésének fontos állomása a belkereskedelmi minisztérium megalakítása. A minisztérium hatásköre alá tartozó vállalatok biztosítják a fogyasztók jó ellátását és kiirtják a tőkés szellemet a kereskedelmből is. A múltban gyanakvóan vásároltak a falu l dolgozói és nem ok nélkül, ma jó és megbízható árut kap a vásárló mindenütt a Nemzeti Vállalatok boltjaiban. A vásárló mind igényesebb és ez a falusi dolgozók őletszinvnalemelkedé- sének újabb bizonyítéka. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekben! összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZER- KEL, r A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét épitjük a régi társadalom keretein betűt A magyar falu boltjai
