Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-12-17 / 1609. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1949. december 17. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Egy évre .....................$2.00 Félévre ............................. 1-00 Egyes szám ára .......... 5c Osomagos rendelésnél 3c Subscription Rates: öné Year ___ $2.00 Six Months .................... 1.00 Single Copy _________ 6c Bundle Orders ____ 3c Elöfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre .... $2.50 ‘Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még ■sem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Sztrájkok tanulságai (K-r) Az egész világ munkaerejével rendelkező és mindenből kitagadott bérrabszolgáinak, a nyomor és elnyomatás elleni harcban egyetlen fegyverük a sztrájk, amelyet kisebb, nagyobb mértékben használnak elnyomóik ellen. , A kizsákmányolt bérrabszolgák karbatett kezei számtalan esetben osztották a parancsot, engedékenységre, cselekvésre kény- szeritette a kizsákmányoló osztályt és annak közegeit. A kizsákmányoláson, elnyomatáson kívül ez az egyetlen, amelyet az elnyomottak osztálya egyik generációról a másikra vesz át. Ezen évtizedes hagyománynak a hatása napról-napra csökken, amint azt a mi szakszervezeteink eszközük Amerika bérrabszolgái helyzetének javítása érdekében. Az 1887-es haymarketi nyolcórás munkanapért folyó sztrájktól napjainkig, rettenetes szenvedést, vér és emberáldozatot követelt és még ma is követel, a magántulajdon, a szabad ipar és kereskedelem elleni harc az elnyomott bérrabszolgáktól. Az “uj osztás” kormányának 1933-ban való bemarsolása óta is számtalan esetben fordultak elő véres összeütközések, gyilkolások a tőke és a munka közötti elkeseredett harcokban dacára annak, hogy a kormány eltiltotta a szövetségi katonaságnak, a mi- liciának, a társaságok által felfogadott orvgyilkosok használatát. A brutális városi rendőrség elintézi a kizsákmányoló osztály ké- nye-kedve szerint a sztrájkoló munkásokat. Az “uj osztás” kormányának heréi még meg sem melegedtek a bársonyszékben, amikor Chicagohoz közel eső acéltelepek munkásai Decoration Day (Halottak Napja), az amerikai zászló lobogása alatt felvonulást rendeztek. Az acéltruszt parancsára a felvonuló sztrájkoló acél- munkások közé ló'ttek Chicago rendőrzubbonyba bujtatott fenevadjai, hét halott, több mint száz sebesült és soha egyetlen rendőrnek, vagy a sortüzet vezénylő rendőrkapitánynak egy hajszála sem görbült meg. Azóta is történtek elfogatások, bebörtönzések, fejbeverések, gyilkolás, sok és ma éppen úgy mint az “uj osztás” előtti években, mindig a sztrájkoló munkás és azok vezetői a bűnösek, sohasem a sztrájktörők, vagy a társaságok a bűnösek. A munkások ózsdi, elavult szakszervezetei, ma ugyan azt az eszközöket használják, sztrájkjaik sikerre vitele érdekében, mint 50-60 évvel ezelőtt. Nem látják be, nem is akarják belátni, hogy a modern korporációkkal szemben nem elégséges, sőt káros az, hogy a bérrabszolgák otthagyják munkahelyüket és kivonulnak az utcára, hogy aztán ott martalékai legyenek a magántulajdon brutális védelmezőinek. A közelmúltban szemünk előtt játszódott le két hatamas és a társadalom életében nélkülözhetetlen iparág, acél és szén, több mint egymillió munkásának bérharca. A szénbányászok mielőtt elhagyták munkahelyeiket, egész nyáron át heti három napokat dolgoztak. Az Egyesült Államok bányászati osztályának jelentése szerint, amikor a puhaszén bányászok sztrájkba léptek, 70 millió tonna szén várt szállításra készen. Ötvenkét napi sztrájk után, az elnök által kinevezett vizsgáló bizottságnak jelentése szerint 40 milüó tonna még mindig elszállításra várt. Ezen készlet a sztrájk megszüntetése utáni első héten 14 miüió tonnával szaporodott. A bányászok sztrájkbizottsága elrendelte a három napos munkahetet úgy a kemény, mint a puhaszén bányászok részére, amely által kivánja részben a bányabárókat sakkban tartani, követeléseik megadására kényszeríteni, valamint ezáltal a bányászok munkanélküliségét megszüntetni. A szénbányászok szoüdaritása példátlan az amerikai szakszervezeti harcokban, de az a szoüdaritás a mai modem ipari rendszerben nem elégséges, hogy megtörje a Morganok, Du Pontok, Rockefellerek hatalmát. A bányabárók mit sem veszítenek azaltal, hogy a bányász dolgozik-e vagy sem, akinek szénre van szükségé az megfogja vásárolni a szenet, amint azt piacra teszik es hogy ha a szén helyett olajat, gázt vagy viüanyt használnak, akiknek a kezében vannak ezek a váüalatok, a Morgan, Du Pont, Rockefeller érdekeltségeknek. Az iparok mind kevesebb és kevesebb ke- zekbeni összpontosulása rá kell, hogy kényszerítse a termelő ber- rabszolgákat, hogy nem csak az egy és ugyanazon ipar munkásai tegyék le a szerszámot országszerte, hanem a rokon iparok munkásai is. Egészen más képet alkotott volna a szénbányászok sztrájkja, ha az az I.W.W. szervezetének összetételén volna szervezve, amely | kimondja, hogy “e szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell valamennyi iparban — dolgozó tagjai iieszün tessék a munkát bármikor, ha SZTRÁJK vagy KIZÁRÁS van annak valamelyik OSZTÁLYÁBAN, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.” A szénbányászok száz százalékos szolidaritásuk dacára, pótolhatatlan veszteséget, nyomort, nélkülözést szenvednek az elavult szervezkedési módszereik következtében. De nem csak a sztrájkok fenyegetik a bányászok életszínvonalát, hanem ahogyan ma van a szerződésük (vegyük az uj vagyis a kivívott szerződést alapul) amíg munkán vannak, felszínre hozzák a szenet, addig kapnak napi 15 dollárt, minden kibányászott tonna szén után 35 cent megy a betegsegély, rokkant és aggkori alap pénztárába. Erre az alapra ma száz milüó doüárra van szükség évente, hogy a megállapított összegeket folyósítani tudják. Mi lesz ezekkel a bányászokkal, vagy acél, autó vagy minden más ipari munkásokkal, ahol ugyan ilyen vagy még ennél is sokkal rosszabb megáüapodás alapján szerelték le a sztrájkot, amikor be jön a már nagyon is előrehaladott ipari pangás. Hogyan, miből fogják fedezni a beteg, béna, kiöregedett bérrabszolgák járulékait? Az cél, az autó és minden más ipari munkásoknak a becsapása, félrevezetése meg a bányászokénál is rosszabb. Amig a bányászoknak 20 évig keü egy és ugyanazon bányatársaságnak dolgozni, addig az acél 25, az autó (Ford) 30 évi szolgálatot követel meg, hogy a kormány társadalmi biztosítását száz doüárra egészítsék ki, azoknak akik a szolgálatuk ideje alatt átlagosan évi háromezer dollárt kerestek. Az amerikai szakszervezetek harci eszközei, módszerei az, amelynek alapján a bérrabszolgák nem csak egyik a másikat veri le, hanem alkalmat adnak arra, hogy a tőkésosztály és az “uj osztást” képviselő honaty áink olyan törvényeket hozzanak, mint a Taft-Hartley rabszolga törvény, amely akkor tiltja el a bérrabszolgákat a kizskmányolás eüeni harctól, amikor az a magántulajdont bitorlók profitját veszélyezteti. Ennek a szakszervezeti széttagoltságnak az eredménye az acél, a szén és műiden más iparág munkásainak bukott sztrájkjai. Ennek a szakszervezeti széttagoltságnak a következménye, hogy a tiltóparancsot megszegő bányász szervezet, egy milüó négyszáz ezer dollárra lett büntetve. Mit tettek ezen büntetés végrehajtása eüen a CIO, az AFL 10-15 milüót számláló tagsága, vezetősége? A tagság túlnyomó része tunya, közömbös az ÉN alapján van szervezve és nevelve, nem a MI, az összeség szolidaritása van szeme előtt, ez adja meg a teljhatalmú uralmat a szervezetek basáinak. A mai fejlett ipari rendszerben a bérrabszolgák, apró-cseprő sztrájkjai még akkor is hatástalanok és károsak, ha az az egész iparra kiterjed, mint a bányászoknál, vagy az acéüpari munkásoknál láthattuk. A modern iparokkal szemben modern ipari FORRADALMI ipari szervezkedésre van szükség, amely nem apró-cseprő fizetésjavitásért, aggkori biztosításért küzd, hanem az iparok ÁTVÉTELÉÉRT, A TERMELÉS ÉS SZÉTOSZTÁS ESZKÖZEINEK KÖZTULAJDONBA VALÓ VÉTELÉÉRT HARCOL. Megszüntetni a kapitaüzmust és vele együtt a bérrendszert. New York egyik szövetségi bírája ráduplázott az amúgy is kimúló demokráciánkra. A biztosíték mellett “szabad” lábra helyezett 11 eütélt kommunistának megtütotta, hogy New Yorkot elhagyják. Nem mehetnek ki az ország különböző részeibe, hogy Medina biró basáskodása- it leleplezzék Amerika haladó elemei előtt. EL VIA YIL ATKOZ AT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s aj. élet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a {szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérhare esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú áUapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZER^ REL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.
