Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)

1949-12-02 / 1607. szám

8 oldal

BÉRMUNKÁS

1949. december 3.

TÁRCA

Rongy ember vagy öcsém

Irta: ASZTALOS JÁNOS

A nap ugyancsak erősen kezdett sütni. Tehette, pihent egész télen eleget.

A krumplisgödör helyét szedtem rendbe. A krumpli kifogyott belőle. A szalmát villával kikászáltam a föld közül, aztán behánytam a disznó alá. A gally moncsalékát kiterítettem a kamra elibe. Jól odafekszik a nap. Hadd száradjon. Anyám is odaült foltozni. A kis ujjasomat re- parálta éppen, mert ahogy ő mondta, rövidesen nagyujjas nélkül lehet járni, aztán a kicsinek már kirojtosodott az ujja, meg a gomblyukaknál a széle. Azt javitgatta. Hallgattunk. Meg aztán vót min gondolkozni mind a kettőnknek. Mióta apa nélkül maradtunk, rámszakadt a család gondja. A krumpli elfogyott. Venni kéne. Az öcsém egész télen egy fillért sem tud hozni a házhoz.

Ugylátszik, anyám is ilyesmiken gondolkozott.

— Mán egész szijjelmegy a hátadon az az ing — nézett végig rajtam — az ünnepeken nem tudok mit rádadni.

— Hát bizony, anyám ez mán eléggé megkeshedt — állottam meg a munkában —, de meg lehet még fótozni — tapogattam meg a hátamon a szakadást.

— Uj kéne már ahelyett, fiam. Foszlik a tü után, ha varrom. Ha mégegyszer kimosom, csak pokrósba lesz jó.

Erre nem tudtam mit szólni. Anyám az ilyesmit csak jobban tudja. Tudtam én is, de hát minek keserítsem. Én is szívesebben jártam vóna uj ingben, mint mindenki tizenkilenc éves korában.

— Elléphetnél megnézni, nin- csen-e kin Kovács a szőlőbe, hátha lehetne mán ásni a fák alját — nyújtotta anyám az ujjast — legalább az ünnepre kerülne egy kis pénz.

Kovács megígérte még a télen, hogyha kienged a főd fagya, feláshatom a gyümölcsöst. Igyekeztem, hogy ha még kint van, ottkapjam. Anyám még utánam szólt:

— Aztán jól egyezz meg, nehogy rádógozz. — Mindig azt mondta, ha munka után néztem.

Keresztül mentem a Bartha, a Puskás, meg a Szilágyi szőlőjén. Bizony már várja a föld az ásót. Kovács kint vót. A fákat nyesegette. Amilyen kedvesen csak tudtam, úgy köszöntem: — Jó napot kívánok Kovács ur, jó időnk van.

— Hát bizony, mán itt az ideje. A jövő héten mán permetezhetnénk is, ha igy marad az idő.

Mindjárt azt gondoltam, de jó lenne megegyezni a permetezésre is. De előbb az ásás legyen meg. Nem mertem azért ezzel sem mindjárt kirukkolni. Beszéljünk inkább a permetezésről. Az még messzebb van.

— Osztán mivel tetszik dent- rin alá permeteztetni ? Gáliccal vagy mészkénlével ?

— Csak gáliccal, mert nem

akarok még mészkénlével főzni — szállott le Kovács a fáról. Kezet fogott velem, aztán megindult a létrával a borházhoz. Mentem utána, de nem tudtam, hogy kezdjek a dologhoz. Rakosgattam magamban egymáshoz a szavakat. Mire a borházhoz értünk, csak rászántam magam.

— Mikor kezdhetnénk az ásáshoz, Kovács ur? Nem felelt mindjárt. Nagy kényelmesen letámasztotta a létrát. Ugylátszik rosszul kezdtem. Nem jó igy belevágni a dologba. Hátha már elfelejtette. Igyekeztem is minél előbb javítani a dolgon.

— Még télen tetszett mondani, hogy majd feláshatom a fák alját. Hát most ráérnék.

— Igen fiam, emlékszem, csak azóta közbejött valami. A fiamat most iktatták be a hivatalba és egy kis estét akar rendezni. Éntőlem kért bort, de hogy ne adjam neki ingyen, megígérte, hogy délutánonként a barátjával felássák ezt a kis területet. Hát tudja, igy olcsóbban jövök ki.

Nem tudtam szólni semmit. Övé a föld, azt csinál vele, amit akar, azzal ásatja, akivel akarja. Láttam, hogy nem kellemes neki a jelenlétem, hát igyekeztem továbbállni. Meg osztán minek álljak ott, még azt gondolná, hogy könyörögni akarok.

— Minden jót kívánok — köszöntem el.

— Majd a szőlőnyitásra megegyezhetünk — szólt utánam.

Elindultam keresztül a szőlő végénél, de észrevettem, hogy Szilágyi kint van egy másik emberrel, hát arra kanyarodtam.

Úgy látom, Szilágyi is ásatni akar, mert a sarkával mutogatja, hogy meddig kell ásni a kút körül. Persze, az öreg Szabó Józsi bácsi van ott. Ugylátszik keresni akar valamit az ünnepre.

— Adjon Isten jónapot — köszöntöttem rájuk. Fogadták, de láttam, hogy nem leszek szívesen látott harmadik. Alkudni kettőnek lehet jól. Lehet nagyítani, hazudni, egymástól nem szégyenük. Az egyik sokat akar kapni, a másik keveset fizetni, mind a kettőnek megvan a célja, amiért lehet hazudni is. De egy harmadik megzavarja az embert. Nehezen is ment az alku. Szilágyi csak állította, hogy könnyű ásó a főd, mert tavaly is meg lett jó mélyen forgatva,. Úgy, hogy nyolc pengővel bőven meg lesz fizetve. Józsi bácsi úgy okoskodott, hogy sok a falevél, meg gyükres a föld teteje, meg nagyon le lett taposva a permetezéssel. Ha tizenkettőn alul csinálja csak rádógozik, még az ennivalót sem keresi meg benne. .

— Meg osztán nagy darab főd ez — jutott eszébe még egy nyomós érv — több a kétszáz kvad- rátnál is. Le is lépem mindjárt.

Nagyokat lépve megindult körül, félhangosan számlálva a lépéseket.

Én meg ott állottam Szilágyi mellett. Néztem, milyen komótosan lépked Józsi bácsi. Mintha sétálna. Pedig pénzért, kenyérért lépeget. Mint a bakter, aki pénzért sétálja keresztül az éjszakát. Minden lépése pénz Józsi bácsinak. Minden lépésre pénzcsörgést hallottam, meg az öcsém sírását, hogy még mjn- dig nem mehet iskolába, meg az anyám elfojtott sóhajtását, meg

a húgom hangját, hogy ruha kéne rá. Itt az ünnep, nem lesz kenyér, pedig itt a pénz előttem, csak le kellene hajolni érte. Józsi bácsi már közeledik hozzá. Ő veszi fel. De én közelebb vagyok. Reszkettem, mint a futó az utolsó lépéseknél. Izzadság csiklandozott a vakszememen a hajam közt. Mintha anyám is, az öcsém is, a húgom is, az egész nyomorult élet azt súgta volna: “Hajolj le, a lábad előtt a pénz! Ruha kell! Kenyér kell! Élni kell! Siess mán, jön a másik. Nagyokat lép, mindjárt itt lesz.

— Szilágyi ur megcsinálom nyolcért! — nyögtem inkább, mint mondtam. A szivem nagyot ütött bennem, szinte fájt. Az arcom égett, lángolt.

— Én nem bánom csinálja

— hagyta rá Szilágyi rövid gondolkodás után, mert hát 4 pengő neki is pénz, — úgysem birom ezt az alkudozást.

Hát csak nem tudom tizenkettőn alul megcsinálni — ért hozzánk Józsi bácsi .

—r Mán nem is kell — fordult el Szilágyi, — van aki megcsinálja nyolcért.

Józsi bácsi végignézett rajtam, mint a véres ingen. Csak ennyit mondott:

— Rongy ember vagy, öcsém. Ganéj ember.

Aztán elment. Én is elkullogtam, mint a megszidott kutya. Szégyenkezve, mint a májusi fagy. Három ember, otthagyta egymást köszönés nélkül, — négy forintért.

Mikor beléptem, anyám a rántást engedte fel.

— Mit intéztél ? — nézett rám feltartva a gőz előtt a fejét. — Megegyeztetek ?

— Meg. Tizenkét pengőben — löktem oda a választ, mint aki nincsen beszélő kedvében, íztán kifordultam az ajtón. Alkonyati szél didergett az eperfa ágai közt. Rátámaszkodtam a vüla- nyélre, úgy néztem a nap után. Ugylátszik az is szégyelte magát, mert nagyon piruló képpel bujt el a szőlőkarók mögé.

— Rongy ember vagy öcsém

— kalamolt állandóan a fülembe. Hát miért? Mert dolgozni, mert keresni, mert élni akarok?

Összeszoritottam a számat, mint a gyerek az árok partján, hogy a béka ki ne számolja a fogát.

Chicago környékén lakó családok évi átlagos bevétele 4,300 dollárt tett ki, az Egyesült Államok, valamint Chicago város népszámláló bizottsága együttes bizottságának jelentése szerint.

Chicago és környékén 1 millió 469 ezer két vagy több tagú család lakik, 67 ezer családnak évi bevétele egy ezer dolláron alul volt. Ezeknek nem jut vaj az asztalára, a kormány összevásárolja és a szapangyárosok- nak adja el, — ezeknek még szapanra sem jut, mert az is drága.

75 ezer családnak évi bevétele egy és két ezer dollár között váltakozott. 194 ezer családnak két és három ezer dollár között, 323 ezer családnak évi három és négy ezer dollár, 270 ezer családnak 4 és 5 ezer között, 201 ezer családnak 5 és 6 ezer között, 250 ezer családnak 6 és 10 ezer között, mig 94 ezer

családnak 10 ezer és azon felüli évi bevétele volt.

Azon családok, amelyben csak egy kenyérkereső dolgozott, átlagos keresetük 3,600 dollárt tett ki. Két kenyérkeresővel biró család évi bevétele átlagos 4.700 dollárra rúgott, három vagy több családtag munkája után 7.500 dollárt vettek be.

Ez a prosperitás legmagasabb évében 1948-ban volt. Megjegyzi a kimutatás, hogy tízezrekre rúg azok száma, akik 8 órai munka után, más állásokat is töltenek be.

Bridges deportálási tárgyalásán a védőügyvéd kifogásolta a biró döntését, amiért a szent és sérthetetlen biró lezárással fenyegette meg. Tanult őkelme a new yorki kommunisták tárgyalását vezető bírótól.

A Republic és Jones and La- ughlin acél korporációk munkásai egyezségre jutottak és újból felvették a termelés szerszámait. A fent nevezett két társaság több mint 120 ezer egyént alkalmaz, amelyből több mint 50 ezer munkán maradt, mert szerződésük más időkben jár le.

E két társaság megegyezése a Bethlehem Steel Corporációval való megegyezés mintájára történt és pedig a biztosítási, vagyis betegsegély alaphoz a munkások 3 és fél centel járulnak hozzá óránként, a társaság 2 és fél centel.

A nyugdíj alapot teljes egészében a társaság fedezi, amely a kormány társadalmi biztosítását száz dollárra egészíti ki azok számára, akik betöltötték 65-ik életévüket és a társaság szolgálatában voltak teljes 25 évig. Erre azt mondja a vörösfaló Murray, hogy “Great Victory” (hatalmas győzelem).

A CIO tengerhajózási és rakparti munkások szervezetének elnökét Harry Bridgest újból a bíróság elé állíttatták azon vád alapján, hogy Bridges amikor polgárlevelét kiváltotta elhallgatta, hogy valamikor tagja volt a kommunista pártnak. Bridgest már többször fölmentették ezen vád alól és elejtették ellene a deportálási eljárást, de mivel az utóbbi időben nagyon sok borsot tört nem csak a hajóstársaságok orra alá, hanem a CIO reakciós Murray-Reuther társaságnak is. Ennélfogva újból deportálási ügy van ellene folyamatban. A CIO a hajótársaságokkal egyesülve, addig vádaskodnak, amig sikerül nekik Bridgest eltávolítani útjukból, hogy aztán mindkettőjük részére szabad legyen a vásár.

Ez nem újság. Mindennapi történet. A. E. Sandorff chicagói papirkereskedő 1942 óta 1 mülió 267 ezer 512 dollárral károsította meg a kormányt azáltal, hogy jövedelmi adójáról hamis adatokat adott be. Ezért a szövetségi biró két évi börtönre ítélte. Ügyvéde kegyelmet kért számára, amelyet a biró december 27-ig megfontolás alá vesz.

Ez a parazita nem akarta a kormányt erőszakkal megdönte- ni, csak csődbe akarta juttatni és ez enyhitő körülménynek számit a bíróság előtt.