Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)

1949-11-19 / 1605. szám

a i. .. M k a ft a &

1949. november 19.

1 TÁRCA 1

A dorozsmai varjú

Irta: MÓRA FERENC

Tisztelet-becsület a mai világbeli pénzügyminisztereknek, de azért a kényszerkölcsönt mégse ők találták ki. Ismerte azt már Mátyás király is, akiről írva vagyon, hogy mikor tovább nyújtózott, mint ameddig a takarója ért (szép magyarán, mikor a “költségvetési hitel kimerült”) a következő levelet intézte a budai polgárokhoz:

Jóreggelt, polgárok! Ha holnap ilyenkor be nem fizettek negyvenezer aranyforintot a királyi kincstárba, mindnyájatoknak leüttetem a fejét. Mátyás.

Ez egészen hiteles dolog, benne van a Tóth Béla Magyar Anekdotakincs-ében is, már pedig az igen komoly történeti kútfő.

Persze azért annak is van hiányossága. Például még Tóth Béla se tudta, hogy valóságos körrendelet volt ez a levél s megkapta azt nemcsak Buda, hanem Dorozsma is. Persze Do- rozsmától nem kívánt negyvenezer aranyforintot a király, hanem csak negyvenet. De hát ez igen mindegy volt, mert a kunok nem fizették meg a negyvenet se.

No, nyargalt is mindjárt valami királyi fitty-firitty a dorozsmaiakhoz :

— Azt parancsolja a király, hogy azonnal induljon hozzá a dorozsmai biró, mert beszélni akar a fejével. De ha az adót nem viszi, akkor legyen rá elkészülve, hogy feje nélkül érkezik vissza.

Azzal a staféta elporzott, a dorozsmai biró pedig a földhöz pukkantotta a biró-süveget.

— Eb lesz Dorozsmán biró nem én! Keressetek a süvegbe más embert, mert én nem adom érte a fejemet.

Kapta a kisbiró a süveget, bekopogtatott vele minden háznál. De bizony senki se akarta beledugni a fejét, bujkált előle minden okos ember, ki padlásra, ki szénakazalba. (Ez volt az utolsó eset Magyarországon, mikor senki se akart hivatalt vállalni.)

Utoljára aztán talált a kisbiró a faluvégen egy bojtárlegényt, aki nem szaladt el a süveg elől. Hasmánt hevert a szép kövér gyepen s fütyürészett hevesen, mint hajnalban a rigó.

— No, Gergő öcsém, — toppant eléje a kisbiró — te vagy az, akit én keresek. Téged az Isten is dorozsmai bírónak teremtett.

— Már mért teremtett volna ? — táltotta el a száját a legényke.

Aztán, mert ilyen szépen tudsz fütyülni. Most az a törvény Dorozsmán, hogy azt választják bírónak, aki legszebben fütyül.

— Hát ez szép törvény, — nyugtatta bele a fiú a fejét a süvegbe — csak azt szeretném

pedig már hónapokon keresztül kérik, folyamodtak érte? Hát bizony erre az unokaöccs sem tudott felelni.

már most tudni, mi lesz az én hivatalom ?

— Kerek e világon semmi egyéb, csak hogy hordoznod kell a süveget és fütyülnöd benne napszámra. Most pedig szedd a tenyeredbe a lábad, ugorj föl Buda várába a királyhoz, mert nagyon szeretne veled megismerkedni.

— Én is ővele — bólintott rá a bojtár jókedvűen, azzal a nyakába akasztotta a tarisznyáját s meg se állt, még a budai vár tövében nem kocogott.

Azaz, ott már nem kocogott, mert egy öreg var jut látott tollászkodni a kökény-bokrok alatt s egyszerre meglasitotta a menést.

— No, ezt megfogjuk — kapta le a birósüveget s hirtelen ráborította a madárra. — Gyere varjú, a tarisznyába, ne mondják a dorozsmaiak, hogy semmit se vittem nekik Budáról.

Azzal betarisznyázta a varjut s most már csakugyan meg se állt addig, mig a várkapu ajtónálló ja keresztbe nem fektette előtte a dárdát.

— Hé, ki vagy, mit akarsz ?

— Én bizony maga a dorozsmai biró vagyok, — mondta ke- vélyen a bojtár — s a királyhoz törekszem, mert tiszteltetett, hogy szeretne velem megismerkedni.

— Bizonyosan az adót hozza a tarisznyában, — súgtak össze az udvari cselédek s bevezették a dorozsmai legényt a királyi madaras-szobába.

Mert tudnivaló, hogy az a király, aki annyi költőt tartott az udvarában, a szépszaVu madarakat is nagyon szerette. Most is tele volt a két vála csízzel, pintyőkével; a tenyerében meg valami külső országbeli sármány-madár árulta az aranyat, a török császár ajándéka.

— Szép jóestét adjon az úristen? — billent be az ajtón a dorozsmai biró s mindgyárt megkérdezte a madaras embert, merre tartózkodik most a király.

— Én vagyok, — szögezte rá szigorú két szemét a madaras ember. — Hát te ki fiacskája vagy?

— Ugyan ugy-e? Hát csakugyan kelmed az? — mosolyo- dott el barátságosan a bojtár. — Lám, hát majd meg nem ismertem. No, én meg a dorozsmai biró vagyok.

— Úgy? Te vagy az a hires? rebbentette el magától Mátyás haragosan a madarakat. — Hát miért nem küldtétek be az adót idejében ?

— Micsoda? — csóválta meg a biró a birósüveget. — Hát még most se ért ide ? Pedig mink ugyancsak biztattuk, hogy “eredj, ad., Budára, eredj!”

Ez az együgyü tréfa aztán igazán kihozta a sodrából a királyt. Fölemelte az aranygombos botját, hogy a nyaka közé szedjen vele a suhancnak, csakhogy az megneszelte a szándékát s akkorra kiugrott a szobából. De nemcsak kiugrott, hanem a kilincset is úgy megkapta a két markával, hogy Mátyás ki nem birt szaladni utána, akárhogy rángatta az ajtót.

Eressz ki, te kófic! — kiáltotta bosszúsan is, meg nevetve is, mert mulattatta a legény együgyüsége.

— Ne addig, még a botját ki nem adja kend, mert még bolondjában valami kárt tehetne vele bennem! — alkudott a dorozsmai biró s olyan fütyülést csapott nagy jó kedvében, hogy a budai hegyek rigói is mind odafüleltek.

Magának a királynak, is egyszerre elvette a füttyszó a haragját. Azt hitte, valami ritka madár s megbékülve kiáltott ki az ajtó mögül:

— Megállj, te ember, még az adót is elengedem, ha azt a szép- szavu madarat nekem adod, ami nálad van.

— Hát én azt is megtehetem,

— mondta leereszkedően a bojtár. Azzal eleresztette a kilincset, betoppant a szobába, kinyitotta a tarisznyáját s huss! kiröpült belőle a varjú.

— Ejnye, te csiribiri ember!

— vörösödött el mérgében a király s kihessegette az aranygombos bottal a vajut az ablakon. — Hát bolondnak nézel te engem? Hát azt hiszea, nem tudok én különbséget tenni a rigó, meg a varjú közt?

— Azt én egy szóval sem mondon, — biccentett a bojtár,

— csakhogy azt. a var jut mégis kár volt kihaj kurászni, mert az dorozsmai varjú volt, Dorozsmán pedig úgy fütyül a varjú, mint másfelé a rigó.

— No, azt szeretném én hallani! — csapott a bojtár vállára a király. — Meg is mondom,

hogy a színem elé ne kerüljetek többet, mig fütyülő varjut nem hoztok.

— Ezt add már írásban, uram király, — borult térdre a bojtár,

— máskép el nem hiszik nekem otthon, hogy ilyen bölcs parancsot adtál.

Szép holdvilágon vígan ballagott haza a dorozsmai biró. Vitte a tarisznyában a nagy-pecsétes írást, hogy dorozsmai ember addig a király elé ne kerüljön, mig olyan varjut nem hoz, amelyik úgy fütyül, mint a rigó. S üzengethetett ezután a kincstartó az adóért, mindjárt a király kezeirását tartották a végrehajtó orra alá:

— Nem találtuk még meg a fütyülő varjut.

Tudom én azt, hogy ha az ember történeti tanulmányt ir, akkor illik idézni a forrást is, amiből merített. Ilyen adótörténeti stúdiumoknál meg különösen fontos a hitelesség kérdése. Meg is nevezem a forrásomat: Gomb- orrú Hebők Fügedi Mátyásnak hívják, dinnyecsősz a dorozsmai tanyák közt. Nagyon lelkes királypárti hazafi, de ő meg is tudja mondani, miért az.

— Azért, kérőm, mert ha mö- gént lössz király, akkor mögént érvényös lössz a valódilagos adó-szabadság, akit a Mátyás király adott, Isten nyugtassa szögényt.

életbiztosítás u.s.-ben

Az Institute of Life Insurance, amely semmiféle biztositó társasággal sincs összeköttetésben, hanem független, magán intézmény, azt jelenti, hogy minden öt amerikai családból, négynek átlagban 6000 dollár értékű életbiztosítási kötvénye van, a kenyérkereső elhalálozása esetén a család többi tagjának a védelmére.

Az intézet szerint az Am bikában érvényben lévő életbiztosítási kötvények összege 248 milliárd dollárra rúg. Ezekből 201 milliárdot 584 “törvényes tar- taléku” életbiztosító intézet vállalt el 78 millió egyén halála esetére. Törvényes tartaléku intézeteknek nevezik ezeket, mert tartalék tőkéiket úgy fektették be, ahogy azt az állami törvények előírják.

Kormánybiztositások az első és második világháború katonái és tengerészei életére 38 milli- árdra rúgnak.

Más, magán életbiztosítások, mint például egyleti biztosítások, 9 milliárdot tesznek ki.

Az Egyesült Államok lakossága 1895 óta épen csak, hogy megkétszereződött, de az életbiztosítások összege negyvenszer annyi lett.

Az elmúlt évben amerikai polgárok 22.7 milliárd értékű uj életbiztosítást váltottak ki. Az 1946-48 években, minden évben kb. 33 százalékkal több uj biztosítást kötöttek.

Az amerikai közönség készpénzének háromnegyed része életbiztosítási és nyugdíj tartalékokban fekszik, a nemzeti vagyonnak pedig 7 százaléka.

Annak ellenére, hogy a biztosított tőkék igy megszaparod- tak, a nagy biztositó intézetek

nem fojtották el a szabad versenyt. Hétszerannyi “törvényes tartaléku” intézet működik ma, mint 1900-ban. Csak az 1948. évben 35 uj biztositó intézetet alapítottak. A nagy biztosítók nem terjeszkednek annyira, mint a kicsinyek. A 12 legnagyobb biztositó vállalat csak két-harmad annyival növekedett meg, mint a többiek.

A törvényes tartaléku életbiztosító intézetek mai vagyona 55 milliárd dollár, 18 milliárddal több, mint 1942-ben. Ezt a vagyont a következőképen fektették be. 30 százalékot kormány- kötvényekbe; 37 százalékot kereskedelmi és iparvállalatok részvényeibe; 19 százalékot jelzálogos kölcsönökbe; 4 százalékot állami és községi kötvényekbe; 4 százalékot olyan kölcsön- nökbe, amelyeknél életbiztosítási kötvény a fedezet; 2 százalékot ingatlanokba és a fenmara- dó 4 százalékot külömböző más helyekre.

Common Council

Európában felraktározott hadifelszereléseket szállítanak Ti- toék részére, hogy védekezhessenek Oroszország ellen.

Franciaország négy hercegprímása felszóllitotta a római pápát, hogy mindazon francia katolikusokat, akik a kommunizmus elővitelében segédkeznek, zárja ki az egyházból.

Milyen nagy szerencsétlenség lesz ezekre a hívőkre. Szent Péter nem fogja beengedni őket a mennyországba. A kommunizmus terjeszkedésével csődbe fog jutni a mennyország, a purga- tórium, nem lesznek kárhozók és nem lesznek kárhozottak.

£ >míil