Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-11-19 / 1605. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1949. november 19. Chicagói tudósítás históriai keresztmetszetében, ahogyan a kérdés éppen áll, a helyzet idáig fejlődött. Vagy talán jobb, ha azt mondjuk: fajult. Idáig fajult a plakát jelmondata. így lett a gyár a munkásoké és igy dolgozik a munkás magának. A római nagy cirkuszok egy szál karddal, meztelen testtel küzdő gladiátora jut az eszünkbe, amikor a termelési versenyben izzadó, gyötrődő, pusztuló magyar munkás alakjára gondolunk. A gladiátor is élet-halál harcra állott ki az ellenfelével, aki őt harcra hivta. Mint a mai magyar munkás, ő is tudta, hogy ha ellenfele legyűri, akkor nincs kegyelem. A zsarnok ott ült fent a császári páholyban és ha valamelyik gladiátor elterült a földön, a győztes felemelte tekintetét a Cézár felé. Ha a Cézár a hüvelykujját lefelé forditva mutatta öklét a páholy párkányán, akkor a győztes nyomban belementette vasát az előtte heverő ellenfele szivébe. Csak ha a zsarnok éppen kegyes hangulatban volt, a hírmondók jó hireket hoztak a keleti végekről, vagy uj rabnője a szerelem uj örömeivel ajándékozta meg, éppen akkor emelte fel hüvelykujját és akkor az áldozat — ezúttal — szabadult. Mert a harc máskor újra kezdődött és mégegyszer nem járt kegyelem senkinek. Sőt, aki ma győzött, holnap alul kerülhetett és akkor a zsarnok ujja az ő számára hozta meg a halálos Ítéletet. Ez ma a munkássors Magyarországon. De mindenütt, ahol a moszkovita szellem uralkodik. Gyilkos verseny, mely nem ismer kegyelmet az alulmaradó számára. És ha valaki ma győz, holnap olyan uj ellenféllel kerül szembe, aki majd fölötte arat győzelmet, így forog a kerék egyre-egy- re és egyszer mindenki a talpa alá kerül. Az Amerikai Magyar Népszava kritikusa szerint, most van a Cézár császári uralom a magyar munkás fölött és nem akkor volt, amikor a Habsburg dinasztia alatt nyögött a nép, a grófi és papi birtokon a harminc krajcáros napszámért látástól vakulásig gürcölve. Most van ott zsarnokság és nem akkor, amikor a Horthy rendszer alatt, a Duna vize nyüzsgött, a jogot követelő munkás áldozatoktól. Most engedi le a Cézár a hüvelykujját, hogy pusztuljon az áldozat a cirkuszi látványban, és nem akkor, amikor az Amerikai Magyar Népszava Íróihoz hasonló nyilas bitangok szállították a hatszázezer magyar zsidót az égető kemencék felé. Majd égy másik vezércikkben igy elmélkedik az uj háború áldásairól: “A béke érdekei természetesen, nem abban állnak, hogy rettegni kell Oroszország megharagitásától. Hadd haragudjék; nem ajánlatos jelét adni annak, hogy félünk tőle. A hitleri konjuktura elmúlt és az orosz medve mor- dulásai nem olyan rettenetesek, mint mikor a német farkas elbődült. Akkor nem volt fegyver a békés népek kezéFáradtságos munkát igényelt a nov. 5-iki chicagói Disznótoros Vacsora előkészítése, de most miután már utána vagyunk megelégedéssel állapítjuk meg, hogy nem veszett kárba a fáradtság, mert úgy erkölcsileg, mint anyagilag sikeres volt az összejövetel. A Bérmunkás olvasóinak jelentős százaléka jelent meg és többen akik nem jelenhettek meg, üdvözletüket küldték és felülfizetéssel járultak az anyagi siker előmozdításához. Bár vannak néhányan, akiket okvetlen elvártunk, de sajnos nélkülöztük jelenlétüket, de ismerve áldozatkészségüket lapunk iránt, minden bizonnyal utólag fogják leróni kötelességüket, amint erről már többen értesítettek. Bár az előkészítő munka nagyon korlátolt számú Munkástárs és Munkástársnőre hárult, a vacsora alkalmával azonban elismerést érdemlő kooperációt nyújtottak — különösen Munkástársnőink — és csak igy érhettük azt el, hogy a megjelentek általános megelégedéssel voltak és nem fukarkodtak úgy az ízletes vacsoráért, mint a kiszolgálásért a dicsérettel. Vacsora után az általános társalgást rövid időre megszakítottuk, amig Fred Thompson munkástárs — az Industrial Worker szerkesztője — röviden megemlékezett az amerikai munkásmozgalom fontosabb eseményeiről, melyeknek november hónapban van az évfordulójuk. Ilyenek: a Haymarketi Mártírok kivégzése 1887 november 11-én; Joe Hill törvényes meggyilkolása; az everetti mészárlás stb., valamint rámutatott a jelenben folyamatban levő nagyarányú bérharcokra a szénbányákban és acéltelepeken, ahol ben, de ma a medve tudja, hogy ha felemeli a talpát, ami zümmögni kezd körülötte, az < nem méhraj ...” Hát persze, hogy nem méhrajt kíván zümmögni hallani az orosz medve körül már előbb munkásnép vérébe taposó nyilas bitang, hanem atombombát, melynek egynéhány zümmögését az orosz medve körül Magyarországon kívánja hallatni. Ezek azok a cikkezések, melyek a jelenben kizárják, talán még a helyes kritikát is, ha csak nem akarjuk magunkat kitenni annak, hogy bizonyos kérdésekben a nyilas bitangokkal egyvonal- ra kerüljünk. Amennyire egyoldalúnak néz ki az egyik oldalon a dicsérgetés az ügyeket illetőleg, olyan egyoldalúnak néz ki az olyan kritika, mely egyvonal- ra helyezkedik a magyar nyilas és az amerikai Hearst lapokkal. Az eddigi tanulság a magyar ügyekkel kapcsolatban az amerikai öntudatos munkásokat illetőleg, a dicsérgetési vállvere- getés nagy részét már elvégeztük, mielőtt a kritika munkájához hozzá fognánk, annál sokkal fontosabb és nagyobb feladat vár reánk, az amerikai magyar reakció elnémitásával elősegíteni a magyar nép felszabadulási harcát. a közvetlenül érdekelt munkások oly példás szolidaritást tanúsítanak a harcban, győzelmük mégis oly bizonytalan, ami annak tudható be, hogy a szakszervezeti basák ahelyett, hogy egyesítenék az erőket a cél érdekében, egymás ellen uszítják a munkásságot. Ennek elkerülésére csak egy mód van: a forradalmi Egy Nagy Szervezet kiépítése, mely megszüntetné azon állapotokat, hogy a munkások egyik csoportját a munkáltatók kihasználhassák a másik csoport harcának leverésére. Utána Pika munkástársunk beszélt és a novemberi fekete betűs évfordulók mellett a piros betűs évfordulókról emlékezett meg. Ilyen piros betűs évfordulója az amerikai magyar forradalmi Ipari Unionistáknak a BÉRMUNKÁS megszület é s e, amelynek első száma 1912 novemberének éppen ezen napjaiban került ki a sajtó alól, hogy hirdesse a forradalmi Egy Nagy Szervezet tanítását úgy Amerikában, mint a világ többi részein élő magyar munkások között. Egy másik pirosbetüs ünnepe az egész világ munkásságának 1917 november 7-ike, amely napon az orosz munkásság győzedelmeskedett a cárizmus felett és kikiáltották a Szovjet Köztársaságot és e napokban ünnepük annak 32-ik évfordulóját. Felhívta a jelenlevőket, akiknek jelentés része évtizedes támogatója lapunknak és mozgalmunknak, hogy ezen korszakalkotó időkben minden lehetőt kövessenek el, hogy a Bérmunkást mennél nagyobb számban küld- hessük Magyarországba, ahol nemcsak közkedveltségnek örvend a Bérmunkás, hanem nagy szolgálatot tesz a magyarországi munkásságnak, akiknek céljuk: a szocialista társadalmi rendszer megvalósítása. A beszédek után ismét megindult a társalgás a késő éjjeli órákig és egy kellemes este emlékével távoztak a jelenlevők. Mivel az összejövetelen nem jelenhettek meg, de az anyagi sikerhez hozzá akartak járulni, felülfizetést küldtek: Szász Antal munkástársék 5.00; Rontó Ferenc 5.00 és Balogh Tuta 2.00 dollárt. Úgyszintén felülfizetéssel járultak hozzá a jelenlevők közül Sütő Istvánná 2.00, Hens- perger Péterné 1.00 és Bukovsz- ky Sándor 1.00. Sütemény és egyéb szükségletekkel hozzájárultak a vacsora anyagi sikerének előmozdításához: Blankné (Köhler Julia), Fábiánná, Henspergerné, Kunst- né, Maarné, Kirilláné, Spolyár- né, Tóth M.-né, Pikáné és Zá- ráné munkástársnők. Nem mulaszthatjuk el elismerésünket nyilvánítani elsősorban Sütő István munkást ársék- nak, akik vállalták a sertés beszerzését és otthonukat felajánlották a “disznóság” elkészítéséhez. Lihtenberger Mátyásék- nak, akiknek szaktudásuk nagyban hozzájárult az ízletes hurka-kolbász elkészítéséhez, valamint a vacsora alkalmával a konyhán és kiszolgálásnál szorgoskodó munkástársnők és munkástársaknak, úgymint: Fábiánná, Henspergné, Maarné, Pikáné, Sütőné, Záráné munkástársnők s Köhler, Spolyár, Hens- perger, Sütő, Pika, Varjú és Zára munkástársak. r A vacsora közvetlen 'anyagi jövedelme 190.00 dollár, ezenkívül néhány helyi és magyarországi előfizetést vettünk fel, néhányan megfizették az 1950 évi Bérmunkás Naptárt, amely most van készülőben, valamint más felülfizetésekkel 30 dolláron felüli összeg jött be. Mindazoknak, akik bármily módon hozzájárultak a vacsora sikeres lerendezéséhez ismételten ezúton is elismerését nyilvánítja a Rendezőség. Z. FELHÍVÁS! A chicagói vacsora alkalmával valaki egy férfi kalapot hagyott a teremben, amely igazolás után átvehető: 3315 N. Leavitt St. Tel. EA-716160. HÍREK A VERŐFÉNYES CALIFORNIÁBÓL Nov. 8-iki pótszavazás megtörtént, ami nem oly fényesen sikerült, mint azt a vakok és aggok elvárták volna. Éppen egy éve szavaztatták le a néppel, szavazás utján vették ki a county gyámsága alól, a város atyái, az örökös atyáskodást és átvette egy McLain bizottság, amely lelkiismeretesebben végezte a vakok és aggok ügyes bajait. Ez nem tetszett a gyárosoknak. Neki gyürkőztek és azonnal megkezdték a mákonyt elhinteni, ami sikerült is a tudatlan szavazó birkák között. Azzal altatták el a munkásság tudatlan tömegeit, ha bz igy fog folyni, fizető képtelen lesz a State. Nem tanul a nép a múltak tapasztalataiból. Sokunknak élénk emlékezetünkbe él még ma is, a tiz éves munkanélküliség. 1929 kezdetével egészen végig mig a második háború megkezdődött. Nagyon sok család nem volt egy dollárnak ura, a gyerekek lógtak a szüleik nyakán, most elfelejtettek szüleik mellé sorakozni. Saint Clair is kiakarta vezetni a californiai népet 1932-ben a munkanélküliség posványából. Csak annyit ígért, ha meg leszek kormányzónak választva, megnyitjuk a gyárakat és nem profitra, hanem szükségletre fogunk termelni. A város atyái és politikusai összeröffentek, megverték a nagy dobot, a kikiáltók elkezdték ordítani: “Buzgó polgáraim, szabad szerelmet, kommunizmust akartok.” A bossok kiadták az ukázt, aki rá mer szavazni Saint Clair- re, azonnal elveszíti a munkáját és azoknál' akik segélyen lógtak, segélynélküliséget teremtene, hogy a szélnek minden irányába lesznek eresztve. Ha morzsák is voltak amit kaptak, de ezt sem akarta a nincstelen nép felcserélni semmiért, vagy egy morzsával többért. A munkásság még mindég nem bízik a saját erejébe. Politikusoktól várják sorsuk meg- javulását. Ha egyszer a munkásság fölismeri az ipari egységben rejlő erejét, meg fogja dönteni a poklok hatalmát is a politikusokkal egyetemben. G. Bakos
