Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)

1949-11-12 / 1604. szám

1949. november 12. BÉRMUNKÁS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZÖSÉGI Előkelő társaság ült össze avégből, hogy kidolgozzanak egy ázsiai Marshall tervet, ame- lyel megállítsák a kommuniz­mus terjedését Ázsiában. Hát ez sem uj a nap alatt — mondá bölcs Salamon — mert hiszen a nyugati Marshall tervezők ezi- deig is alaposan beleavatkoztak Ázsia belügyeibe. Nem kell ugyan egységesen kidolgozott terv, de az imperialista, gyar­mattartó európai országok és Amerika is nem kis mértékben próbálták ezideig is útját állni a kommunizmusnak, amely alatt ők minden esetben a nagytőke érdekeinek a sérelmét értik. Izraelben, Burmában, Siam- ban, Indiában az angol imperia­lizmus fegyverei próbálták meg­akadályozni a népek gyarmati szolgaságból való felszabadulá­sát, nem az angol munkáspárti kormány akaratán mullott, hogy ez nem sikerült teljes mérték­ben. A holland gyarmatokon angol-holland hadsereg gyilkol­ta halomra a felszabadulásra törekvő benszülötteket. Csak a benszülöttek kemény, önfeláldo­zó ellentállásának tudható be, hogy kénytelenek voltak a hol­land gyarmatok függetlenségét elismerni, hogy ez mennyire lesz valóság és nem szemfényvesz­tés, azt a közeljövő mutassa meg. Indo-Kina 80 százaléka a fel­kelő nép birtokában van és csak idő kérdése, hogy mikor tisztít­ják meg véglegesen Indo-Kinát a francia és az idegen légiókba szervezett német náci csapatok­tól. Na és Kinába nem történt be­avatkozás, oda nem szállított Amerika több millió értékű fegyvert, repülőgépet, hadiha­jót, katonai tanácsadókat, kato­nai kiképzőket? Nem rajtuk, ha­nem a kinai nép hősiességén mullott, hogy tönkreverték az amerikaiak által kiképzett és felszerelt több milliós Chiang hadsereget és hogy eddig több mint 350 millió kínait szabadí­tottak fel a tőkés-gyarmati ura­lom alól. A Népköztársaság csa­patai alig győzik utolérni a fu­tó Nemzet Hadsereget. Ma a hangsúly már nem azon van, hogy Anglia és Amerika el­ismeri-e a Kinai Népköztársasá­got, hanem, hogy a Kinai Nép- köztársaság elismeri-e az angol gyarmatot és az amerikai érde­keltségek befektetéseit. A háború kitörése óta folyta­tott akciók a “kommunizmus” megállítására, illetve leverésé­re csődöt mondtak. Most miként Európában, Ázsiában is pénzel próbálják megmenteni ami még menthető. Vesztegetéssel óhajt­ják a düledező kapitalista ural­mi rendszert megtámasztani, de amilyen kevéssé sikerült ez Európában, éppen olyan ered­ménytelen lesz Ázsiában is, mert a kinai, indo-kinai és indonéziai népek sikeres szabadságharca bátorítólag fog hatni az ázsiai népek felszabadulási törekvései­re és kétségtelen, hogy a fenti­ek elég erősek arra, hogy a ma­guk szabadságát, függetlensé­gét megvédjék, minden imperia­lista törekvés ellen. Hogy mennyire fog sikerülni a többi ázsiai országok mashalli- zálása, azt a jövő fogja megmu­tatni, kétségtelen az, hogy Ázsia népei nem nagyon lelkesednek érte, ők évszázadokon keresztül tapasztalták mit jelent nekik az európai imperialisták “külturá- ja”, nem kérnek újra belőle. De maguk előtt látják az európai Marshallizált országok helyzetét, melyek félgyarmati országok­ká lettek, nem csak gazdasági­lag, de politikailag is Amerika járszalagjára kerültek, munka- nélküliség, infláció pusztítja a Marshallizált országok népeit. Reméljük, hogy mire az ázsiai Marshall terv elkészült, addig a kinai, idonéziai és indo-kinai népek is elkészülnek a teljes fel- szabadulásukkal és ez nagyobb vonzóerőt fog jelenteni, mint az imperialista hatalmak check könyve, amely mögött a gyar­mati állapotok fentartása van. A NAGYTŐKE ÖRÖME Minden nagytőkésnek, politi­kai, papi és más minden reakci­ósnak ünnepnapoknak számított a CIO országos kongresszusa. Az a “baloldali” munkásszerve­zet,' amely az Ipari Unionizmus jegyében alakult, amely ma ép­pen úgy a vezérek magántulaj­dona, mint az AFL, levetette az álarcot és megmutatkozott tel­jes valóságában, mint a szélső reakció zászlóvivője. Püspök, tábornok, államtit­kár és hasonszőrű urak voltak a kongresszus disz-szónokai, akiknek a vörösök ellen uszító beszédei adták meg az irányvo­nalat az egész értekezletnek. Munkanélküliség, fokozódó speed-up, az öreg munkások kér­dése, a tőke növekvő támadása, csak mellék kérdés volt a kong­resszuson. A “vörösök” kiüldö­zése, a Marshall terv támogatá­sa, a hidegháború fokozása volt a fő napirend. A vezér urak re­akciós, a nagytőkést kiszolgáló álláspontja, jobban megnyilvá­nult, mint a pár hét előtt tartott AFL országos konferenciáján. Első és legtöbb időt igénybe­vett kérdés volt a 12 baloldali szervezet kizárása. Az első pilla­nattól kezdve nyilvánvaló volt, hogy azokat a szervezeteket, amelyek komolyan veszik a mun­kásság érdekeit, amelyek vala­mennyire is megközelítik az lyeket nem lehet a tőkés imperi- ipari unionizmus értelmét, ame- alizmus járszalagára fűzni, ki­szorítják a CIO-ból, hogy meg­teremtsék az “egységet“, amit úgy kell érteni, hogy a vezér urak minden ellenzék nélkül, szabadon árulhassák el a tag­ságot a nagytőkének, a reakciós politikusoknak, hogy a munkás­szervezeteket is 100 százaléko­san vonultathassák fel a nem­zetközi imperializmus hódítási törekvései mögé. Ezt a reakció által előirt had­járatot sikerrel keresztülvitték a vezér urak, egy mülió szerve­zett munkást kilöktek maguk közül és elhatározták azt is, hogy a kizárt baloldali szerveze­tek ellen irtóhadjáratot indíta­nak, hogy azokat felrobbantsák. Elsőnek a villamossági cikke­ket gyártó munkások szervezete vonult ki, amely ellen a legva­dabb uszítás folyt, utána rögtön megalakították a jobboldali el­lenszervezetet, amely részére, hogy sikeresen robbanthassa fel a nagy szervezetet, egy mil­lió dollárt szavaztak meg, amit külön két centes kivetéssel gyüj tenek össze. Az uj szervezet irá­nyításával a hírhedt Careyt bíz­ták meg, aki a CIO titkár-pénz- tárnoka és a reakciósok vezére Carey első teendője volt, hogy 1500 munkáltatóhoz, kiknek szerződése van a baloldali szer­vezettel, táviratot küldött, beje­lentve a skab szervezet megala­kulását és felajánlotta a szolgá­latait és kérte a munkáltatók támogatását akként, hogy sza­kítsák meg az összeköttetést a baloldali szervezetekkel. Természetes, hogy a tőkés készséggel járul hozzá a szerve­zet rombolásához és egy megal­kuvó szervezettel való felcseré­léshez, de az öntudatos munká­sok szemében a Murray-Carey társaság aljasságnak számit és az 1949-es CIO konvenció egy szégyen lapja lesz az amerikai munkásmozgalom történetének. A másik 11 szervezet is a vil­lanymunkások sorsára jut csak azért, mert komolyan vették a munkásosztály érdekeit és nem voltak hajlandók magukat befo­gatni a tőkés osztály politikai gépezetébe. Nem voltak hajlan­dók Truman érdekében kortes­kedni, nem helyeselték a harma­dik világháborút előkészítő Tru­man, Marshall tervet, az Atlan­tic Paktumot. Sajnos, hogy még ezek a szer­vezetek sem elég öntudatosak ahoz, hogy belássák azt, hogy a munkás unionoknak nem csak az a hivatása a kapitalista or­szágokban, hogy a munkaviszo­nyok javításáért harcoljon, ha­nem harcolnia kell az egész ka­pitalista termelési rendszer el­len. Ha igazi munkás uniókat akarnának, akkor az volna a kö­telességük, hogy lecsatlakozza­nak az IWW-hoz és velünk együtt hatalmas szervezési kam­pányt indítsanak, nem csak a 12 szakma., de az egész munkásosz­tály megszervezéséért, a tőkés termelési rendszer megszünte­téséért. A ÖTÉVES TERV Annak idején megírtuk, hogy a Magyar Népköztársaság kor­mánya, milyen hatalmas, az élet és a termelés minden részére ki­terjedő tervet dolgozott ki, ame­lyet az elkövetkező ötévben kí­ván elvégezni. A gyárak, üzemek tucatjai je­lentik, hogy a hároméves tervet időelőtt befejezték. A jelek azt mutassák, hogy a termelés min­den vonalán elérik, túlhaladják és csak itt-ott akad egy-egy üzem, vagy falu, ahol egy kissé hátrább maradtak a kitűzött célnál. De a hároméves terv időelőtti befejezésének a versenye idején,, már nagyban folyik az ötéves terv “felbontása”. Ez a “felbon­tás” az előfeltétele az ötéves tervnek, nem csak a sikeres el­végzésének, de a megkezdésének is. A terv megjelöli azt, hogy egyes iparágak milyen haladást kell, hogy elérjenek a következő ötévben, de ez a terv az egész iparra szól, megjelöli az ipar kö­telességét, hogy ezt sikeresen keresztül lehessen vinni, “fel kell bontani” azaz kidolgozni, hogy abból mennyi jut az ipar minden egyes üzemére. Az üzemnek mennyi nyersanyagra, félgyárt­mányra, gépre, uj szakmunká­sokra, esetleg uj épületekre van szüksége. Ezt a hatalmas, nagy körültekintést igénylő munkát, a Tervhivatal szakemberei köz­reműködésével a szakma szak- szervezeti központja végzi el. Ez azonban csak az első felbontás, amelyek azután az üzemhez ke­rülnek le, ahol újra “felbontsák” a különböző szakmákra, depart- mentekre. Az üzem megbízottai megtárgyalásai után az üzemi gyűlések foglalkoznak vele, ezek jóváhagyása után kerül az igy felbontott terv a szakma, vagy department gyűlések elé, amelyek azután ezt a tervet fel­bontsák úgyszólván minden em­berre, minden gépre. Itt állapít­sák meg a normát, amely a szak­ma többi megállapításaival való összeegyeztetés után jelöli meg az egyes emberre eső munka- mennyiséget. Ezek a gyűlések megállapodásai után, szükség- szerüleg módosítsák a tervnek, az iparra, egyes üzemekre kije­lölt tervét, úgy, hogy mikor az ötéves terv keresztülvitele elkez­dődik Magyarország minden dol­gozója tudni fogja, hogy az el­következő ötévben, milyen rész esik rá a nagy tervből, de tudja azt is, hogy ez idő alatt mennyit fog emelkedni az életnívója és hogy nincs oka a munkanélküli­ségtől való félelemre, mert az egyik legnagyobb problémája az ötéves tervnek, a szakmun­kás hiány, ezért a begyakorolt és szakmanélküli munkásokat utánképzéssel szakmunkássá ne­velik és a munkás és főleg a fa­lusi fiatalság tízezreit, fiukat- lányokat, modern tanonciskolák­ban képezik ki szakmunkássá. Ugyancsak a fiatalság és a szak­munkások ezreiből nevelnek technikusokat és mérnököket. A mezőgazdaság gépesítése a falu dolgozóinak egy tekintélyes részét felszabadítja, felesleges­sé teszi, amely tömeget a mun­káshiánnyal küzdő ipar készsé­gesen fogad be. Az ötéves terv megkezdése és a hároméves terv befejezése, egy nagy lépés a szocializmus felé. A Teapot Dome olaj panama főszereplője a coloradói hatal­mas olajmezők tulajdonosa 25 évi távoliét után visszatért az Egyesült Államokba. Harding republikánus kormány idejé­ben Albert B. Small belügymi­niszterrel az élén, több mint száz millió dollár erejéig megkárosí­tották az államot a hadsereg és haditengerészt részére kötött olajszerződéseknél. A washing­toni hivatalos körökből jelentik, hogy “Semmiféle vád nincsen el­lene és igy szabadon járhat, kel­het, amint neki tetszik”. Ugye, hogy ez egy valóban demokrati­kus ország. Minden tolvaj, sik­kasztó, csaló, hazaárxdó részére.

Next

/
Thumbnails
Contents