Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-10-22 / 1601. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1949. október 22, Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. “TÁRSADALMI BIZTOSÍTÁS” ÉS A MUNKÁSSÁG AZ UTÓBBI időben a “társadalmi biztositás” szele — vagy inkább viharnak nevezhetnénk — vonult végig az országon. Keleten, nyugaton, délen és északon; a bánya, az acél, az autó stb. iparokban foglalkoztatott és a Congress of Industrial Organization (CIO) kötelékébe tartozó munkások legfontosabb problémája a “társadalmi biztositás”, mely betegség, munkaképtelenség esetére jövedelem és aggkori nyugdíj biztosítását célozza. A kérdés nagy horderejű, annyira nagy, hogy a jelenben két alapvető iparban — az acél telepeken és a szénbányákban — szünetel a termelés ezen társadalmi biztositás megvalósitá- sáért, ületve annak kibővítéséért. Még nem volt rá példa az amerikai munkásmozgalom történetében, hogy két ily fontos iparban, közel egy és fél millió munkás szüntette volna be a munkát és ha ezen sztrájkok napokon belül be nem fejeződnek az ország összes iparai megbénulnak szén és acél hiányán. A TÁRSADALMI biztositás természetesen nagyfontosságu a munkásságnak és az annak megvalósításáért folytatott akció méltán vált ki általános figyelmet és elismerést. Mennyivel közvetlenebb, eredményesebb és biztosabb annak ily módon való megvalósítása, mint ahogyan a törvényhozók csinálták és csinálják, amely a végeredményben a munkásságnak annyit jelent, mint a “nesze semmi fogd meg jól”. Mert, mint ismeretes a szövetségi kongresszus csinált egy ily társadalmi biztosítási (social security) törvényt évekkel ezelőtt, abba azonban kevés “biztositás” van a munkásság részére. Ez a törvény még 1936- ban emelkedett törvényerőre s az akkori feltételei még ma is változatlanok. Eszerint a legmagasabb aggkori nyugdíj havi ötven dollár, azonban ily “magas” nyugdíjra csak azok jogosak, akik évente legalább három ezer dollárt kerestek és annak egy százalékát a munkáltatók hasonló befizetésével eljutatták a szövetségi kormány megfelelő közegének. Ha erre kell támaszkodni az elöregedett munkások miután 50-60 évet robo toltak az iparokban, bizony szomorú sors vár rájuk öreg napjaikra. Amellett azonban, hogy a nyugdíj ily szégyenletesen alacsony, még az a hibája is meg van ennek a “társadalmi biztosítási” törvénynek, hogy csak az országos kereskedelmet (interstate commerce) szolgáló iparokban foglalkoztatott munkásokra vonatkozik; akik nem ily munkán vannak foglalkoztatva — mint üzleti, szállodai, háztartási, mezőgazdasági stb. munkások — azok még ily “biztosításban” sem részesülnek. Az utóbbi tiz évben minden évben a kongresszus elé került ezen törvény kibővítésére és a nyugdíj összeg felemelésére irányuló javaslat, a bölcs honatyáink azonban azt egyik évről a másikra halasztották, mert nekik nem fontos a munkásság nyugdija. A közelmúlt hetekben a kong- resszu alsó háza ismét tárgyalta a social security törvény javaslatot és el is fogadta annak kiterjesztését oly iparokban foglalkoztatott munkásokra is, ahol nem volt érvényes, mely szerint 10-12 millióval több munkást fedezne, valamint a nyugdíj összegnek 70-80 százalékkal való felemelését, a szenátus azonban a polcra tette a javas latot és ha egyáltalán, csak a jövő évben kerül tárgyalásra és akkor is nagy az esehetőség, hogy mint a múltban többször, ez alkalommal is elvetik. ISMERVE a törvényhozóink szolgalelküségét gazdáik — a kapitalisták — iránt és gyülölelett volna, úgy ütött bele ebbe a társaságba, akik most már a UN-t úgy szeretnék látni, mint az uj háború sürgős szövetségét, mert most már nagyon félnek attól, hogy ha igy megy, hát bizony arra hiába várnak, hogy Magyarországba visszakerüljenek. Viszont a UN-be tömörült nemzetek komoly képviselői a tények alapján, kezdik komolyabban venni a béke érdekében való célt és látják azt, hogy nem egy nemzet, de az egész világ veszélybe jutott az atomfegyverrel és inkább annak tör- vénytelenitése szolgálná az össz- emberiség érdekét. Erről azonban még egyelőre hallani sem akarnak azok, akik még nem józanodtak ki a hideg háború kótyagos állapotából. Egy kicsit azért fölfigyeltek a UN előtt tett azon jelentésre, melyet Dr. Brock Chisholm tett, aki a bacillus háború fölényét hangoztatja az atombombával szemben. Dr. Chisholm szerint a bacillus fölszereléssel, egy legkisebb nemzet is kiirthatna egy nagyobb nemzetet, még akkor is ha álig föl van fegyverkezve atombombával. A bacillus háborúban csak az emberiség 10 százaléka maradna meg életben. És mindezek a jelentések a UN békepalota zászlószentelési idejében történnek, jó lesz hát a világhelyzet ügyeit intézőknek fölfigyelni és meglátni azt, hogy a világbéke érdekében más vizeken kell nekik evezni. Persze ezt mi hiába mondjuk, mert ott. ahol magán gazdasági érdekekről van szó, minden más emberi cél eltörpül. Ezért vár ki zárói ag a világ munkásosztályára az a történelmi hivatás, hogy egységes szervezett erejével a világbékét megteremtse és megvédelmezze. tűket a munkásság érdekeivel szembe, méltán adózunk elismeréssel a termelés szinterén a direkt akcióban megnyüvánuló akcióért a társadalmi biztositás megvalósításáért, amely lényegesen külömbözik a törvényhozók által ajánlottól. A bányiparban már egy év óta a gyakorlatba van oly társadalmi biztositás, melyszerint minden 62 évet betöltött bányász, ha legalább 20 évet dolgozott a bányában, száz dollár nyugdíjra jogosult. Úgyszintén segélyre jogosak a bányászok betegség, sérülés és munkaképtelenség esetén, beteg vagy rokkant segély és kórházi, vagy orvosi dijak formájában. Halál esetnél hátramaradt örökösök egy ezer dollár temetési költséget kapnak és az özvegy, vagy kiskorú gyermek havi száz dollár nyugdijat. Ezen segélyek és nyugdíj finanszírozására a bányatársaságok minden kibányászott tonna szén után 20 centet fizetnek ezen segély és nyugdíj alapra. Egy évi gyakorlat után azonban úgy találták a bányászok, hogy a tonnánkénti húsz cent nem fedezi a szükséges kiadásokat és a jelenben folyamaiban levő kollektiv szerződés megújításánál annak megduplázását követelik. A bányabárók természetesen kézzel-lábbal tiltakoznak a bányászok ily “jogtalan” követelése ellen és a Mississippi folyótól délre eső bányák tulajdonosai az eddig tonnánként 20 cent folyósítását is beszüntették a szerződés lejártával. Erről értesülvé a bányászok az egész országban beszüntették a széntermelést és a munkaszünet most már több mint három hete tart. Eredetileg a Pennsylvania állami kemény- szén bányászok is résztvettek a harcban, de mivel a keményszenet többnyire lakások fűtésére használják és a tél közeledtével leginkább a munkás lakások fűtése szenvedne hiányt, a bányász szervezet központi vezetősége úgy határozott, hogy a keményszén bányák szünetelése sokkal több viszontagságot idézne fel, mint amennyivel elősegítené a folyamatban levő harcot, a keményszén bányászokat utasította a munka felvételére. A puhaszén azonban legnagyobb részben ipari használatra van és a három heti munkaszünet már eddig is érzékenyen sújtotta a vasutakat és ipartelepeket. PÁR NAPPAL a bányákban beállott munkaszünet Után az ország hatalmas acél telepein is kialudtak az olvasztó kemencé k, amennyiben ezen acél telepeken foglalkoztatott közel egymillió munkás szüntette be a termelést. Az acél telepi munkásokat a CIO-hoz tartozó United Steel Workers szervezet képviseli és az eredeti követelésük 10 cent órabér javítás, 12 és fél cent nyugdíj alap és 7 és fél cent egészségi alap finanszírozására volt. Ezen követelést azonban a Truman elnök által kinevezett “fact finding” bizottság túlságos magasnak találta és a bér- javitást teljesen mellőzni ajánFIGYELEM CHICAGO ÉS KÖRNYÉKE! Az IWW chicagói Magyar tagjai és a Bérmunkás olvasói CSALÁDIAS DISZNÓTOROS VACSORÁT rendeznek 1949 november 5-én a Lincoln Auditórium tágas és tiszta földszinti ebédlőjében, 4219 Lincoln Ave. (az Irving Park Roadtól két blockra északra a Damen Ave. közelében.) A vacsora pontosan este hét órakor fog kezdődni, amelyre ezúton is meghívjuk és elvárjuk Chicago és környéke osztálytudatos magyar munkásságát. A jövedelem a Bérmunkás támogatását szolgálja. lotta, mig a nyugdíj alapra óránkénti 6 cent és az egészségügyi alapra 4 cent összeget ajánlott, melyet teljes egészében a társaságok folyósítottak volna. Az acél munkások szervezete elfogadta a fact finding bizottság ajánlatát, a társaságok azonban csak is oly módon hajlandók azt elfogadni, hogy ezen összegből 6 centet a társaság fizet, 4 centet pedig a munkások órabéréből vonnak le. A szervezet a vállalatok ily törekvését álcázott bérlevágásának minősítette és beszüntették a munkát az ország minden nagyobb acél telepén. Hasonló követelésekért a tárgyalások folyamatban vannak az autó iparban a Chrysler Cor- poratioval, valamint a Ford vállalattal, bár az utóbbi már befejezett tény és csak a kiviteli formák megállapítása vár megoldásra. Úgyszintén a közelmúlt napokban fejeződött be a gumi ipar egyik akroni nagy telepén a sztrájk, mely eredetileg 25 cent órabér javításért indult meg, a tárgyalások folyamán azonban a nyugdíj alapban állapodtak meg, mely összhangba van az acél telepeken foglalkoztatott munkások követelésével. AMÍG a társadalmi biztosításért folytatott harc szükségszerű és a módszer annak megvalósítására kétségtelenül a legközvetlenebb, legbiztosabb és legrövidebb, nagy kételyeink vannak ezen társadalmi biztositás jövőbeni gyakorlati kiviteléhez. Az egyik s legmélyebben fekvő hátránya, hogy annak gyakorlati kivitele nem a szervezet hatáskörébe van, hanem a vállalatokéba. A nyugdíj tervezet nem az iparra vonatkozik, hanem az iparokba tartozó egyes vállalatok munkásaira és a munkások csakis addig jogosak ily nyugdíjra, ha 20, 30, vagy a tervezetben megállapított időt ugyan azon vállalatnál dolgozzák le. A könnyebb megértés kedvéért vegyük a Ford vállalattal kötött megállapodást, melyszerint jogos a 100 dollár nyugdíjra mindazon munkás, aki a 65 életévét betöltötte és a Ford vállalatnál 30 évig dolgozott. Tehát csakis akkor jogos a munkás a nyugdíjra, ha a Ford telepen dolgozik bizonyos számú éveket, tekintet nélkül, hogy ugyan azon iparban de más telepen hány évet, vagy évtizedet
