Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-10-15 / 1600. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1949. október 15. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .................„....$2.00 óné Year _________ $2.00 Félévre ..._....................... 100 Six Months ___________ 1.00 Egyes szám ára ...... 5c Single Copy __________ 6c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c Előfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre................ $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még •em jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Törpe utánzók John L. Lewis, a bányászok cárja volt az első, aki a munkások követelései közé felvette a nyugdíj kérdését. Bármennyire is elitéljük Lewis korlátlan uralmát a bányászok szervezetében, azt azonban el kell ismernünk, hogy sokkal gerincesebben áll szembe a munkaadókkal, mint a CIO és AFL kollegái. Kevésbé hajlandó megalkudni és sokkal jobban ismeri a munkások szükségleteit, mint a fenti szövetségek urai. Az ő jóléti alapjának csak gyenge utánzói a CIO által felálü- tott követelések. Amig a bányászok jóléti alapja az egész iparra kiterjed, addig a CIO által elfogadott tervek csak egyes üzemekre terjednek ki, ezáltal, valósággal helyhez kötik a munkást, kinek a a nyugdij igénye megszűnik, ha munkátcserél, elbocsátják, vagy a kompánia megszűnik. Amig Lewis a 20 éves bányaiparban való dolgozást teszi meg jogcímül, addig a CIO-ék 25-28-30 évi robotot kívánnak meg. Nagyon lényeges eltérés az, hogy amig a bányászok a nyugdijat függetlenül a társadalmi biztosítástól kapják, addig a CIO tervezete csak kiegészíti a social security alapból kapott összeget havi 100 dollárra. Lényegesebb az a külömbség, hogy a bányászokat segíti a jóléti alap, betegség és baleset idején is és az kiterjed a családtagokra és a nyugdij az özvegyekre és gyermekekre is. Modern kórházakban, saját orvosi segítséget az arra szorulóknak, addig a CIO tervezetei ezt teljesen figyelmen kívül hagyják. Amikor megállapítjuk azt, hogy a CIO tervezetek a bányászok nyugdijához képest csak gyenge utánzatok, ki kell hangsúlyoznunk azt is, hogy ez az egész nyugdij tervezet egy nagy csalás, mert csak a munkások egy kis hányadára terjed ki, mert üzemhez, legjobb esetben mint a bányaiparban csak egy ipar munkásait öleli fel. Szemfényvesztés, mert a munkásoknak csak egy kis hányada képes 25-30 évig egy üzemben dolgozni, legnagyobb része sokkal előbb válik munka képtelenné. A munkások többsége nem éri el a gyárakban a 65 éves kort. Ha a munkás üzemi redukció vagy más okból 45-50 éves korában kiesik a munkából, képtelen áüandó munkában elhelyezkedni, mert a gyárak csak nagy szükség esetén alkalmaznak 45- 50 éves embereket. Végül és nem utoljára, ipari rabszolgákat csinál a munkásokból, kiket arra kényszerit, hogy a reménybeli nyugdij ellenében türelmes, igavonói legyenek a gyáraknak, mert ellen esetben elvesztik a nyugdij igényüket. Az egész nyugdij humbug a bérmunkások egy kis hányadára terjed ki, mig a nagytöbbség csak az áru megdrágításával fizeti meg a kevés számú nyugdíjas részét. Viszont még arra is jó ez, hogy még nagyobb unió bürokráciát neveljen ki, akik az üzemenként alapozott nyugdij alapot kezelik és annak egy tekintélyes hányadát eladminisztrálják. Nem ilyen szemfényvesztő reformokra van szüksége a munkásosztálynak, hanem egy olyan társadalmi rendszerre, amely minden tagjának megadja a biztonságot az emberi életre bölcsőtől a sírig, akkor is ha beteg, ha munkaképtelenné válik is. Öntudatos munkást nem szédítenek meg ilyen reformok, meglássa azok értéktelenségét és fokozottan küzd a szocialista társadalmi rendszerért, az Ipari Demokráciáért. 650 millió ember Európa és Ázsia népei közül 650 milüó ember felett megszűnt a kapitalista termelési rendszer uralma. Ez a hatalmas tömeg a föld kerekség egy negyedét lakja, de sok sok millióra tehető azoknak a száma, akik ma még kapitalista uralmi rendszer alatt élnek, de nem csak a legmelegebb szimpátiával figyeük azt, hogy a 650 millió ember egy uj társadalmi rendszert épit fel, de kemény harcot folytatnak abban az irányban, hogy maguk is lerázzák a profit rendszer uralmát a népükről. A kínai Népköztársaság megalakításával hatalmas erő sorakozott fel a Szovjetek és az Népköztársaságok mellé és kétségtelen az, hogy a kínai nép győzedelmes felszabadító háborúja nagy kihatással lesz az ázsiai népek függetlenségi és felszabadulási harcaira és csak rövid idő kérdése az, hogy újabb milliók sorakozzanak fel azok mögt-, akik már megszabadultak a profitrendszer nyűgétől. A kapitalista termelési rendszer fenáUása óta most megy át a legsúlyosabb válságon, amelynek az összeomlását atombombával és a dollárok billióival igyekeznek, ha megakadályozni nem is tudják — legalább, hogy késleltessék. Pár hónappal ezelőtt a nemzetközi helyzet nagyban hasonlított az 1936-os állapotokhoz, amikor a német, japán, olasz imperializmus irta alá az antikomintern paktumot a Szovjetek ellen. Most az angol-amerikai imperializmus irta és íratta alá az Atlanti Paktumot. Mind a két esetben “a Szovjet világuralmi törekvése“ elleni “védekezés” volt a jelszó. Az 1936-os paktum bevezetője volt a második világháborúnak, mig az Atlanti Paktum a harmadik világháború előkészítését célozza. Hogy az imperializmus az utolsó hetekben megtorpant, az nem a jobb belátásuknak köszönhető, hanem a viszonyok olyan alakulásának, amely nagyon kockázatossá tette volna egy uj háború elindítását. A Szovjet atombomba ja, amelyről már hónapok óta tudtak az illetékesek, a Népi Demokráciák megerősödése, a kínai hadibázis elvesztése, nem utolsó sorban a francia, olasz, angol proletá- riátus elszánt ellentállása volt az az erő, amely megállította a háborús uszítás folyamatát. De semmi ok sincs arra, hogy elhízzuk magunkat, a pusztuló imperialista kapitalizmus tudja, hogy csak az uralmuk alól felszabadult népek leverése adhat nekik biztonságot rendszerük fentar- tására, igy nem lehetetlen, hogy a vihar előtti szélcsend az, ami van és résen kell lenni minden haladó embernek, mint ahogy résen van a 650 millió felszabadult proletár, mint hogy résen vannak az európai testvéreink, hogy szembe szánjanak az esetleg megújuló háborús törekvésekkel. A béke, a haladás, a felszabadulás biztosítéka a 650 millió elszánt proletár. De ha a munka oroszlán részét ők vállalták is, nekünk sincs semmi okunk, sem jogunk ölhetett kezekkel nézni az ők nagyszerű küzdelmét, fel kell melléjük sorakozni az imperialista háborús őrület ellen, a háború kitermelője, a profit rendszer ellen, a jövő társadalmának az építéséért. A kínai népköztársaság (Folytatás az 1-ső oldalról) a reakciós Chiangék oldalát fogják megismerni más országok népei, hanem kéznél lesznek az uj, felszabadult, a haladás útjára lépett Kina képviselői, szónokai, akiket már csak a diplomáciai udvariasságból is kénytelenek lesznek meghallgatni, tudomásul venni. Beszámithatatlan eredménye lesz ennek az uj alakulatnak egész Ázsia területén, még eddig a japánokat kivéve nem volt egyetlen egy ország sem, melyet valamibe vettek volna a nagyhatalmak. Mindent csak gyarmatnak tekintették, úgy kezelték, lenézték, kizsákmányolták, sokszor egymás ellen uszították és nagyon könnyű szerrel elbántak a győztes, de nagyon legyengített csoportokkal. Egységes Kina nem volt évszázadok óta, helyi hadurak, diktátorok, kormányzók, zsarnok császárok és Chiangék bitorolták a hatalmat és marták egymást, behívták a külföldi hatalmakat, akik igyekeztek a zavarosban halászni, kicsikarni a gyenge, széjjelforgácsolt kínai vezérektől, országoktól. Most ez mind megváltozott, a felszaba- badult, egységes, minden nap erősödő UJ JUNA már is resz- kedésbe hozza a tőkés rendszert. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek mUliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekben! összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport eUen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha keli, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemc sak a tőkésekkel való mindennapi harcra kel] szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.
