Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-07-09 / 1587. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1949. julius 9. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ................—$2.00 One Year ............... $2.00 Félévre ............................ 100 Six Months ___________ 1.00 Egyes szám ára ........... 5c Single Copy ............... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c Elöfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................ $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még sem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás livatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Amerikai főiskolák válsága Beavatott egyének állítása szerint az amerikai oktatás krízis elé került. Ez a krízis részben gazdasági, részben szellemi jellegű, amelyek között azonban szerves kapcsolat áll fenn. A gazdasági krízist a mind nagyobb mértékben jelentkező ipari válság magyarázza meg, mert amikor a napilapok pénzügyi rovatai azt a hirt hozzák, hogy a részvények árai a borzén fél billió dollárral estek, — amily híradások már elég gyakoriak, — akkor egyben számos főiskola igen jelentékeny anyagi veszetségéről is számot adnak. Nem mintha ezen nagyhírű és “méltóságteljes” intézmények a börzén spekulálnának, hanem csupán csak azért, mert vagyona- ik jelentékeny része valamilyen hasznothajtó üzleti vállalkozásba van befektetve. Az amerikai főiskolák, egyetemek, mint például Princeton, Harward, Columbia, stb., tulajdonképpen csak privát intézetek, amelyek költségeit a meglévő vagyonaik hozadékából, folyamatos adományokból és hatósági (városi, megyei, állami vagy szövetségi) támogatásokból fedezik. A vagyonukat természetesen szintén adományokból szedték össze. Ez a vagyon rendesen igen nagy, Columbia például több mint 800 millió dollárt kitevő vagyonnal bir. Ez a rendkívüli nagy összeg részben telkekbe, részben ipari vagy kereskedelmi vállalatokba van befektetetve és amint azoknak a részvényei és azzal egyetemben az osztalékai is esnek, esnek ezen iskoláknak a jövedelmei is. Éppen azért az ily intézmények elnökeinek legfőbb munkaköre az adományok kéregetése, az nem fontos, hogy a pedagógiához is értsenek. General Eisenhower, aki elfogadta a Columbia Egyetem elnöki tisztségét, nem gondolt erre és azért barátainak információi szerint nem valami boldogan végzi a kunyorálást. Viszont Columbiának nagyszerű fogás volt az Eisenhower elcsipése erre a tisztségre, mert melyik “jó amerikai” merné visszautasítani a második világháború hősi “győztesének” a kérő szavait? A gazdag patronások azonban a támogatásért beleszólást követelnek maguknak az egyetemek igazgatásába még akkor is, ha mindjárt Eisenhowerek kérésére adták is adományaikat. Ilyen patronusokból választják a tanári kar felett álló “trustee” bizottságot, amely éberen őrködik azon, hogy az általuk támogatott iskolában csak a tőkés termelési rendszert igazoló “igazságokat” tanítsanak. Ez magyarázza meg a szellemi krízist, ami most elérte az amerikai egyetemeket. Ennek a kétféle krízisnek a következménye, hogy az amerikai egyetemekről egymásután távolitják el azon tanárokat, akiket a kommunista párttal, avagy a kommunista eszmével valami kapcsolatba tudnak hozni. A lapokban és a rádión hetek óta folyik az izgatás, hogy a kommunizmussal szimpatizáló egyének nem taníthatnak a főiskolákon még olyan tárgyakat sem, mint például a mennyiségtan, amelynek igazán semmi köze sincs a társadalmi berendezkedéshez. Az igazságszolgáltatás szégyene Az amerikai igazságszolgáltatás története, amely valami túlságos igazsággal és tisztasággal eddig sem nagyon dicsekedhetett, most szinte napról-napra újabb szégyenteljes eseményekkel gyarapszik. Legutóbb Peirson M. Hall szövetségi kerületi biró a California! körzetben, követve a kommunista pártvezérek ellen New Yorkban folyó perben elnöklő Medina bírót, hosszabb börtönbüntetést szabott ki a kommunista párt helyi szervezetének azon vezetői ellen, akik az emberi l>ecsületnek megfelelőleg nem voltak hajlandók árulkodni kommunista társaikra. Ez a Peirson nevű biró 18 hónapi börtönt szabott ki a párt Mrs. Dorothy Healey nevű titkárára, mert a Grand Jury előtt megtagadta a választ arra a kérdésre, hogy kik voltak a párt tagjai. Mrs. Healey kijelentette, hogy miután ezen névsort és egyéb hasonló információkat azért kérnek tőle, hogy az igy megnevezett egyéneket üldözhessék, alkotmányos jogaira támaszkodva megtagadta a választ. Szóval nem volt hajlandó arra, hogy a fenyegetések dacára is árulója legyen elvtársainak. Peirson biró a tisztességes emberek üy erkölcsi felfogásához való ragaszkodást oly nagy bűnnek tekintette, hogy nem csak kiszabta a másféléves börtönbüntetést, de azonnal lezáratta a bátran, szinte hősiesen viselkedő Mrs. Healeyt, noha a védelem megfellebbezte az ítéletet. A szövetségi biró azonban ugylátszik annyira a háborús hisztéria hatása alatt áll, hogy a vádlottakat, — mert Mrs. Healeyvel együtt egy-egy évi börtönre ítélte Elvador Greenfield, Horace N. Newman és Max Appelman párttisztviselőket is, akik szintén megtagadták az árulkodást — azonnal lezáratta. Az amerikai tradíció és törvények szerint csak azokat nem engedik szabadlábra baü ellenében sem, akik azonnali nagy veszedelmet jelentenek a környezetükre, mint például a rablógyilkosok, kéjgyilkosok, stb. Csak a hisztéria hatása alatt álló biró láthat azonnali veszedelmet abban, hogy a magasabbfoku bíróság döntéséig szabadon járhatnak ezen emberek, akik bátor kiállásukkal minden tisztességes ember számára követendő példát nyújtottak. A Grand Jury még egy ötödik vádlottat is Peirson biró elé álütott, a néger fajhoz tartozó Alvin A. Averbruckot, aki elmondotta, hogy a Ku-Klux-Klan North Carolina államban meglincselte az apját és számos atrocitást követett el a családja és általában a néger faj ellen. Azért minden erejével és tudásával azért küzd, hogy a színes népek részére is megszerezze az emberi- és amerikai polgárjogokat. Ezért csatlakozott a kommunista párthoz és azért nem hajlandó árulkodni azokra, akik ezen szent emberi jogokért harcolnak. A vádlott beszédében felhozott tények még az osztály bíróság ezen tipikus képviselőjét is annyira meghatották, hogy Averbruck részére a többiektől eltérően nem egy évi börtönt, hanem csak 10 dollár pénzbírságot szabott ki azzal a megindokolással, hogy Aver- brucknak “valóban vannak okai arra, hogy radikális legyen”. íme az osztálybiró saját elgondolása szerint megszabja, hogy kinek van joga és kinek nincs joga arra, hogy “radikáüs” legyen, vagyis hogy társadalmi rendszerünk javítására, megreformálására, avagy megváltoztatására törekedjen. Másszóval a gaztettek elleni védekezésre csak azoknak van joguk, akik már egyszer a gazságok áldozataivá estek. Nem tudjuk, hogy Peirson biró és a hozzá hasonló bírák milyen okokat tartanak elegendőnek arra, hogy valaki radikális legyen, de mi most az ő és a Medina biró által kiszabott ítéletek után felemlíthetünk még egy újabb okot is. És ez az, hogy a radikalizmusra, — ha igy nevezzük a társadalmi rendszerek megváltoztatására irányuló törekvéseket, — szükség lesz mindaddig, amig az osztálybirák olyan szégyenteljes itéleket hozhatnak, mint Medina ez a Peirson biró mutatnak példát. EL VIIY YIL ATKOZ AT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Vannak akik annyira mennek, hogy a tanítókat el akarják tiltani attól, hogy az iskolákban a kommunizmust, — vagy általában a marxizmust említhessék. Mások azt akarják, hogy a társadalmi kérdésekről csak az általuk megszabott szöveget legyen szabad a tanulókkal ismertetni. Mondanunk sem kell, hogy az üyen szöveg az igazság legszemérmetlenebb meghazudtolása. Soha még Amerikában a tanszabadság ellen olyan erélyes harcot nem indítottak, mint ami most szemünk előtt folyik. Emeli a főiskolák krízisét az, hogy a megcsappant jövedelem és az egyre emelkedő kiadásaik következtében kénytelenek elfogadni az állami vagy a szövetségi támogatásokat. Annak ellenében viszont az állami vagy a szövetségi kormány kér beleszólást a főiskola igazgatásába, amitől az ilyen magánintézmények szintén nagyon retegnek. A szövetségi kormány például megköveteli a faji megkülönböztetés kiküszöbölését, ami azt jelenti, hogy a néger tanulókat is fel kell venni. Ezt egyes főiskolák borzalmas csapásnak tekintik. Az amerikai főiskoláknak ez a krízise jellemző a mai válságos időknek és csak a termelési rendszer teljes megváltozásával nyer majd megoldást. Úgy találjuk, hogy az iparok Igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport eUen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vág; kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra keU szervezni, hanem arra Is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein betUL
