Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-10-08 / 1599. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1949. október 8. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. A REAKCIÓ VERESÉGE . ÉLÉNK figyelemmel kisértük a CIO-hoz tartozó United Electric, Radio and Machine Workers szervezet kebelében végbemenő erőpróbát, mely a haladás bajnokai és a reakció zsoldosai között folyt. Az aknamunka már vagy nyolc éve folyik a UE szervezetben, amióta James Careyt kivágták központi elnöki poziciójából, amiért nagyon készséggel szolgálta a munkáltatókat és általában azon törekvéseket, melyeknek célja a szakszervezeteket a munkáltatók kezes bárányává átformálni. Bár a UE szervezetben nem tartották Careyt megfelelőnek egy ily felelőségteljes pozició betöltésére, a CIO élén álló vezérek értéket láttak benne és helyet csináltak neki a húsos- fazék körül, amikor a CIO központi pénztárnokának választották meg és teret adtak neki, hogy aljas törekvéseit folytathassa és hiveket szerezzen annak a szervezet kebelében. Carey az aknamunkát álhata- tosan folytatta, leginkább a UE szervezetben, amennyiben annak lévén tagja, de a bosszú is ösztökélte, amiért egyéni hiúságán oly kiköszörülhetetlen csorbát ütöttek, hogy megfosztották őt az elnöki poziciótól. De amig korábban csak suba alatt, az utóbbi két évben már nyiltan agitált, hogy meg kell tisztítani a UE-t a “kommunistáktól”, ami egyébként a hivatalos CIO felfogással is megegyezett és idejének és a szervezet pénzének jelentékeny részét erre a célra használta, természetesen Phillip Murray, a CIO központi elnökének jóváhagyása és hozzájárulásával. Hogy az akciónak nagyobb tekintélye legyen a reakciónak ezen aljas zsoldosai, Association of Catholic Trade Union név alatt működtek és igénybe vetkáspárti jelöltek még a polgári pártoknál is lanyhább reformokat sürgetnek, csak azért, hogy szavazat akadjon a horogra. Még alig múlt el az elnökválasztási kudarcnak a szele, mely elsősorban az úgynevezett liberálisan gondolkodó elemeket és pártokat érte és az a kudarc kioktathatta volna őket. De nem, újra ott kezdik, ahol minden eredmény nélkül abbahagyták. Hány hatalmas népgyülés és szinte megszámlálhatatlan dicsérőszó és beszéd hangzott el, alig egy évvel ezelőtt Taylor szenátorról, aki Wallace elnökjelöltnek volt az alelnöki társ jelöltje. Taylor nem csak beszélt Truman ellen, de családjával együtt gitározva énekelt, földi- szitve a választási gyűléseket. Ugyanez a Taylor szenátor a választások után Truman mellé állt és megszakított minden ösz- szeköttetést Wallacékkal. Ez az a politika, amit magyarosan “úri huncutságnak” szoktunk ték a papok és egyházi személyek szolgálatait. Gyűléseiket a templomok mellékhelyiségeiben tartották és tevékenységük kiterjedt az egész ország területére és minden szervezet ellen, amelyben a haladásnak és osztálytudatnak bármily csekély jelei mutatkoztak. Ugyan ez az alakulat segítette Walter Reuthert két évvel ezelőtt a United Auto Workers szervezet elnöki pozíciójába és ellenszolgálatként Reuther és zsoldosai úgy bent az autó munkások szervezetében, mint a CIO-hoz tartozó más szervezetekben, támogatta Careyt aljas munkájában. AZ AUTO munkások szervezetében elért sikeren felbuzdulva, már a UE múlt évi konvencióján is nagyon hangosak voltak Careyék és abban a hiszem- ben, hogy ők képviselik a CIO hivatalos álláspontját, biztos győzelemre számítottak, azonban a választásoknál kitűnt, hogy a UE tagságának véleménye nem változott sem Carey személye, sem aljas törekvéseivel szemben. Ezen újabb csorba kiköszörülésére az elmúlt konvenció óta nagy aparátussal láttak neki és munkásszpmpontból a legelité- lendőbb eszközöket is igénybe vették, hogy az ez évi konvención “kisöpörjék a kommunistákat” és a UE szervezetet a kezeik közé kaparitsák. Ennek elérésére a levelek és röplapok százezreivel árasztották el a UE szervezet tagságát, lakásaikon személyesen keresték fel a katolikus templomokban a papok utján szóllitották fel a tagságot, hogy a delegátusokat választó gyűléseken megjelenjenek és a “jobboldal által ajánlott delegátus jelöltekre szavazzanak. Az igy felmerült költségek fedezésére körlevél utján szóllitották fel a munkáltatókat, hogy 25-től 100 dollárig terjedő ösznevezni, amibe aztán nem csak a pártjelöltek, de a politikai pártok is beleesnek. Az ipari szervezkedés hívei az ilyen csalódásoktól mentesen arra oktatják a munkásosztályt, hogy a saját céljaik érdekében saját maguk cselekedjenek, a munka szinterén, ahol a kizsákmányolási sérelem éri őket. A fölszabadulás és a jövő társadalom alapja az iparoknál kezdődik és végződik és nincs semmi értelme annak, hogy különösen az olyan iparilag fejlett országokban mint Amerika, a munkásosztály elkalandozzon erről az útról a politikai csalódások útvesztőjébe. Ha azt a sok energiát, amit a munkásosztály a semmivel egyenlő politikai játékra pazarolt olyan ipari szervezet kiépítésére áldozta volna, mint az IWW, más helyzet volna és nem kellene szégyenkezve cipőfiizős reformokkal állni az amerikai nép elé. : szeggel járuljanak hozzá ezen akció finanszírozásához, melynek célja “kitisztítani a balszárnyi és pro-kommunista elemeket a United Electrical Workers szervezetből”. így felkészülve, a munkáltatók támogatásával és jókívánságaival és a papok áldásaival vonultak be Careyék a szeptember 18-ikával kezdődő héten a clevelandi Public Auditóriumban megtartott UE konvencióra, aljas törekvéseik sike ének biztos tudatában. Arra nem is gondoltak, hogy ily díszes társaság támogatása mellett, mint a munkáltatók és papok, vereséget szenvednek. Szinte már előre ittak a “medve bőrére”, amelyet elejteni szándékoztak a konvención. A UE delegátusok jelentékeny többsége azonban átlátott a Careyék szitáján és nem csak újra választották a UE jelenlegi központi tisztviselőit — akiket Careyék kommunistáknak bélyegeztek — több mint kétharmad szótöbbséggel, ami a reakció ügynökeinek érzékeny vereségét jelenti, hanem ultimátumszerű határozati javaslatot fogadott el a konvenció, melyet a CIO egyetemes konvenciójához küldenek, amely ugyancsak a Public Auditóriumban lesz megtartva október 31-iki kezdettel. ELISMERÉS illeti a UE konvenció delegátusait bátor fellépésükért, mely véget vethet a CIO unionok között az utóbbi időben annyira elharapódzott banditizmusnak, ha a CIO konvención megjelenő delegátusok a munkásság érdekeit képviselik és nem a kizsákmányoló két. A rezolució többek között követeli, hogy: A CIO vonja meg a chartert mindazon szervezetektől, amelyek a CIO kötelékébe tartozó testvér szervezetek ellen támadást intéz azon célból, hogy annak tagságát elhódítsák. Vád alá helyezni és bűnösség esetén kizárni a szervezetből azokat, akik ily razziákat irányítanak és azokban résztvesznek. Elmozdítani állásaikból mindazon tisztviselőket, akik ily támadásokban bűnösek. James B. Careyt utasítsa oe- szüntetni a UE elleni aknamunkát. A CIO központja havonta adjon kimutatást a szervezet kiadásairól, hogy ellenőrizni lehessen, hogy Carey milyen összegeket költ a UE ellenes robbantásra. Biztosítékot arra, hogy a IJE tagsága beavatkozás nélkül intézhesse a szervezet ügyeit. A UE konvenció felhatalmazza a központi vezetőséget, hogy ezen biztosíték megtagadása esetén visszatartsa a CIO központi pénztárába fizetendő fejadót (per capita tax). Ez utóbbi határozat kétségtelenül legérzékenyebben érinti a CIO központját, amennyiben a UE havonta és tagonként 8 cent fejadót fizet a CIO-nak, ami 400,000 tag után havi 32,000 dollártól fosztaná meg a CIO-t. Nagy a valószínűség, hogy a UE határozatait legalább más 10 országos szervezet delegátusai fogják pártolni, melyek össz- tagsága meghaladja az,egy milliót. Ez azonban kétségtelenül a kisebbség lesz a CIO konvencióján és ha ragaszkodnak a UE által lefektetett feltételekhez, szakadás és uj szövetség megalakulásának leszünk szemtanúi. BÉKE, VAGY VÉGPUSZTULÁS NAGY IZGALMAT okozott a kapitalista világban az elmúlt héten azon tények nyilvánosságra hozatala, hogy a félelmetes atombomba már nem kizárólag az Egyesült Államok tulajdona, hanem Oroszország is rendelkezik azzal. Ennek nyilvánosságra hozása végetvetett az évek óta tartó találgatásnak, hogy vájjon van-e Oroszországnak atombombája ? A hírszolgáltató intézmények ki is használták a nagy szenzációt és napok óta az képezi a fő témát. Azonban mint minden szenzáció, ez is kezd elévülni és most már a “szakértők” boncolgatják a kérdést, hogy mire lehetünk elkészülve, ha ezek az atombombák röpködni kezdenek. De azért nem kell aggódni — mondják — mert bár az igaz, hogy az atombomba nagyon veszélyes fegyver az oroszok kezében — feltéve, hogy meg van az oroszoknak a szállító eszköz, annak elszállítására — mert százezreket, vagy milliókat pusztíthat el egy-egy atombomba, de azért a mi bombáink sokkal jobbak. Mi bevagyunk rendezve a tömeggyártásra, megvannak az óriási repülőing azok szállítására és a teljesítő — gyilkoló — képessége sokkal tökéletesebb, mint az oroszoké. Ennek dacára, azonban ne nézzük tétlenül a jövőt, hanem költséget és energiát nem kiméivé dolgozzunk, hogy mennél tökéletesebb és mennél több gyilkoló eszközöket gyártsunk, mert ez az egyetlen lehetősége a “béke megőrzésének”. HA A HELYZET nem volna oly halálosan komoly, röhögnünk kellene a kizsákmányoló osztály lakájainak nyakatekert okoskodásán. A történelem még nem szolgáltatott példát arra, hogy amikor ily őrülten fegyverkeznek az országok, egyáltalán remény lehetne arra, hogy annak valami más célja volna, mint a háború. Mert a békéhez nem kell gyilkoló fegyver. A második világháborúban az Egyesült Államok volt a félvilág arzenálja. A repülőgépek, atombombák és más csak háborúhoz használható gyilkoló eszközöket megszakítás nélkül gyártották, eredetileg a “béke biztosítása” jelszóval, az utóbbi években azonban már a legszemér- metlenebbül kérkedtek azzal, hogy azok Szovjet Oroszország ellen készülnek. Ezt látva csak természetes, hogy Oroszország sem várta a fejleményeket karbafont kezekkel, hanem kényszerülve volt követni a kapitalista országokat és az időt és energiát, amit egyébként a lakosság helyzetének jobbátételére kellett volna fordítani, gyilkoló eszközök készítésére használták. Mert az oroszok, de még mi sem hittük el, hogy a tömeggyártás utján
