Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)

1949-03-19 / 1571. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1949. március 19.

Egyről-Másról

ELMONDJA : J. Z.

AZ ÍRÁS A FALON . . .

AZ ESEMÉNYEKET figyelők előtt semmi kétség sem férhet ahoz, hogy a világreakció készülődése kezd testet ölteni. Az Egyesült Államok anyagi támogatásával megalakulóban levő “North Atlantic Security Pact” mely egy fegyveres szövetségbe törekszik tömöriteni a nyugat európai országokat a keleti országok ellen, kétségtelen bizonyitéka annak, hogy a “hideg háború” kudarca drasztikusabb lépésekre ösztökéli a “demokrácia” (kapitalista rendszer) védelmezőit.

Ezen NASP alakulat tervben már elkészült Anglia, Canada, Franciaország, Hollandia, Belgium és Luxemburg csatlakozásával és most nagy nyomást gyakorolnak a skandináv államokra, hogy azokat belekényszerit- sék a fegyver sző vétségben A tényleges megalakulás még csak azon függ, hogy az Egyesült Államok — amely tulajdonképpen a kezdeményezője — mily mértékben hajlandó pénzzel és háborús felszereléssel segiteni ezen militarista alakulatot.

Ezzel egyidőben hozták nyilvánosságra, hogy az Egyesült Államok az egész világra kiterjedő kémszervezetet szervez, melynek sikeres működéséhez hajlandók beengedni, sőt behozni, kiképzésre az összes ország és osztályárulókat, akik hajlandók szülőhazájuk, osztályuk és testvéreik ellen segiteni a fekete reakciót a készülőben levő háború idején.

Ebben a tervezetben Magyar- ország sorsa is meg van Írva, amire következtetni lehet Habsburg Ottó “főherceg” nyilatkozatából aki a chicagói Morrison Hotelben a Charles Carrol Fórumon tartott előadása előtt az újságíróknak kijelentette, hogy Ő hajlandó a magyar királyi

Jose Santue a rádió munkások szövetségének volt a titkára. Szóval nem rabló banditák voltak, hanem bizonyos munkás elgondolás szerint a munkásnép javára működtek közre. Határozottan szép dolog volt a pápától, hogy a két munkás kivégzésének megváltoztatását kérte.

Ami azonban érthetetlen és a pápai aktust ismét gyanús színben tükrözi meg, az azon körülmény, hogy a másik három 30 évtől életfogytiglani börtönre ítélt munkásember Ítéletének még a redukálását sem kérelmezte, nemhogy kiszabadításuk érdekében szót emelt volna. Ahogyan mondják Mindszenty büntetése összesen 15 év vagy még annál is kevesebb a magyar törvények szerint, tehát még félannyira sem kegyetlen mint Francoék büntetése a munkás harcosok ellen. Ha tehát a pápa nem kéri ott a munkások ellen hozott 30 éves börtönbüntetések leszállítását, ahol amint látjuk számottevő befolyása van, milyen jogon és az igazságtrónt elfoglalni, “ha és amikor a nép akar engem.”

Ő azt hiszi, hogy a “magyar nép többsége monarchista érzelmű és az orosz hadsereg nélkül Magyarországon a kommunista rezsim azonnal összeomlana.”

Az újságírók faggatták a Mindszentyvel való találkozás részletei iránt, azonban az ily irányú kérdések elől kitért, bár Mindszentyt hevesen védelmezte.

Aziránt sohasem volt kétségünk, hogy Ottó “főherceg” “hajlandó” elfoglalni a magyar trónt és az is bizonyos, hogy “hajlandóságát” nem csupán a “nép meghívására” bazirozta, hanem mindent elkövetett, hogy hívás nélkül is elfoglalhassa azt. És félő, hogy erre most a világ reakció szervezkedésével sokkal nagyobb esélye van, mint bármikor a múltban.

A FENTEMLITETTEK csak szórványos, de nagyon fontos jelenségei annak, ami készülőben van és megvilágítják a kelet európai országok — közöttük Magyarország — irányitói, de különösen dolgozóinak az írást a falon. Azt jelentik ezen jelenségek, hogy nem csak “ijesztegetésről” van szó, hanem tényleges akció van folyamatban, amely ha sikerül, beláthatatlan időkre megpecsételi Magyarország sorsát. A királyság visszaállításával visszatér a régi gyűlölt dzsentri uralom, a szurony, herélőkés, bikacsökkel kormányozott jobbágy rendszer és a dolgozó milliók ismét tehetetlen eszközei lesznek a bitang úri és csendőr uralomnak.

Ennek megakadályozására oly tökéletes szolidaritást kell teremteni bent az országban, amely mint sziklafal áll ellent minden külső támadásnak. És ennek megteremtésében kimondhatatlanul fontos feladat hárul

nak melyik pontja szerint imádkozik és átkozódik a 15 éves börtönbüntetés miatt?

És ami aztán szintén görbén tükrözi a pápai szentséget, az az a magyar igazság, hogy “madarat tolláról embert barátjáról” lehet legjobban megismerni. A világtörténelemben megörökített véreskezü diktátorok közül csak Hitlert téhetjük Franco elé, de Hitler után nincs még az Isten és ember előtt egyetlen élő fia sem, akinek a kezéhez több ártatlanul kiontott embervér tapadna, mint Franco kezéhez. És éppen ezzel az emberi fenevaddal jött ilyen jóbaráti viszonylatba a római pápa, ez aztán ismét egy olyasvalami bizonyíték, mely éles fényt vet arra, hogy hol is áll ma a papság. Az ilyen kégyelmezési aktus inkább úgy néz ki, mintha maga a papság is részese volna a munkásharcosok elítélésének. Mert addig mig Francoók uralma a pápai áldást élvezi, én azt mondom, hogy ments meg uram-isten az ilyen áldástól és zúdíts rám inkább pápai átkot minden özönével.

úgy az ország irányitó közegeire, mint a dolgozókra. Mert egyik fél erőlködése a másik ko-operációja nélkül nem vezethet eredményre.

SEMMI KÉTSÉG nem lehet aziránt, hogy a reakció nem tűnt el Magyarországról nyomtalanul az elmenekült “nyugatosokkal”. Jelentős részük ott maradt és azok minden igyekezetüket latba vetik, hogy megakadályozzák az annyira szükséges szolidaritás létrehozását. És ismerve a munkásság túlnyomó többségének osztályuk és saját sorsuk iránti közömbösségét, vagy pláne a cselekvéstől való irtózatát, nincs is nehéz feladata a reakciónak. Mert a munkásság nagy többségét sokkal könnyebben lehet félrevezetni, mint felvilágosítani; sokkal könnyebben lehet az ellenség eszközévé, mint saját sorsa érdekébeni cselekvésre megnyerni.

Ebből nekünk, forradalmi Ipari Unionistáknak bő tapasztalataink vannak. Mi nem Ígértünk semmiféle sallangokkal felcico- mázott tulvilági mennyországot, nem arról igyekeztünk meggyőzni a munkásságot, hogy osztálya sorsának kulcsa a sáját kezében van. Mert a munkásosztály fel- szabadulásának csak egy módja van és ezt magának a munkásságnak kell végrehajtani.

Amig elméletben a munkásság nagy tömegei elfogadják ezt az eszmét, a gyakorlatban nem követik azt, hanem a reakció eszközévé válnak azáltal, hogy oly szervezeteket támogatnak, amely a munkásosztály forradalmi céljával homlokegyenest ellenkező irányba tereli a munkásságot. És ennek oka, hogy a reakciós szervezetek nem arra serkentik a munkásságot, hogy a cselekvés terére lépjenek fel- szabadulásuk érdekében, hanem hogy fizessék le a havidijakat és semmivel ne törődjenek.

Ez tetszetősebb az amerikai munkásságnak és azért van az, hogy a két nagy szakszervezet 13 milliós taglétszáma nem c sak nem segíti a munkásosztály forradalmi törekvéseit, hanem — mivel teljesen a reakciós vezérsereg rendelkezik a szervezettel — a munkásság Uy törekvései meggátlására használják fel a nagy tömegeket. És semmi kétségünk aziránt, hogy e tekintetben a magyarországi munkásság jelentős része sem más, mint az amerikai. És ebben rejlik a veszély, amely magyarországi munkástestvéreinket fenyegeti. Tétlenségükkel utat nyitnak a reakciónak.

NEM LEHET szavakkal eléggé ecsetelni azt a veszélyt, mely magyarországi munkástársaink- ra vár, ha a nemzetközi reakció terve sikerül. Az elmenekült nyilasok százezrei az egész világon sóvárogva várják a pillanatot, amikor visszatérhetnek Magyar- országba “rendet teremteni”. Hogy ez a “rend teremtés” milyen lesz, abból a magyar munkásságnak már van tapasztalata, bár aziránt biztosak lehetünk, hogy az 1919 és az azt követő évek kegyetlenségei eltörpülnek amellett, amit a jövő tartogat számukra.

A “hazatérésre” váró vérszomjas gyilkosok az utóbbi

években kellő elméleti és gyakorlati kiképzésben részesültek és nem lehet kétség aziránt, hogy ha óhajuk valóra válik, “nem marad kő, kövön.”

Ez azonban csak úgy válhat valóra, ha a magyarországi munkásság közömböséggel viseltetik saját sorsa iránt és ahelyett, hogy szervezett erejével együttesen lépnének a tettek mezejére, tétlenül nézik azt a gigászi küzdelmet, amelyet a kisebbség kifejt egy kizsákmányolás mentes rendszer megteremtése érdekében.

KÖZISMERT tény az, hogy a munkásság legnagyobb ellensége a tudatlanság, mert ez szolgáltatja a kapitalizmusnak a lehetőséget a munkásosztály rabszolgaságban tartására. Ha a munkásság összeségében megvolna az akarat a tanulásra, a munkásosztály problémája belátható időn belül megoldást nyerne, mert a “tudás hatalom” és ennek révén könnyen felismerné a munkásság, hogy a társadalom a dolgozók vállán nyugszik és ők a társadalom legfontosabb elemei. Következetesen a rendszernek olyannak kellene lenni, amely a társadalom e legfontosabb elemeit szolgálja.

A tudást azonban nem lehet pöröllyel beleverni a munkásság agyábá és ha ezt igy kíséreljük meg, ellenszenvet váltunk ki a munkásság nagy többségéből.

Semmi kétség aziránt, hogy a tudásban rejlő erőt Magyarországon is felismerték az uj rendszer építői és nagy igyekezettel próbálják az összes dolgozókat felrázni: osztálytudatra ébreszteni s érdekelté tenni az uj rendszer építésében. A munkásság többsége azonban ismert közöni- bösségénél fogva nem akar tanulni és az erre, valamint az uj rendszer érdekében való tevékenységre serkentést személyes szabadságuk elleni támadásnak minősitik, ami ellenszenvet vált ki ily munkásokból, ami a jelenben nagy akadálya az annyira szükséges szolidaritás megteremtésének.

VAN AZONBAN egy másik mód a munkásság agyának megközelítésére és ez nem elméleti, hanem szigorúan gazdasági alapokon nyugszik és ez a legbiztosabb módszer. Ez pedig nem más, mint a gyomrukon át férkőzni az agyukhoz. ígérhetjük a legszebb jövőt a tudatlan tömegnek, amig a mai szükségletekben hiányt szenvednek, minden kísérlet kárbavesz.

A Magyar Népköztársaság évente milliárdokat eszközöl az iparok fejlesztésére, építésére, a falvak villamosítására és gépesítésre, ami előttünk természetes és helyes, mert ez az alapja a jövő jólét megteremtésének. A magyar munkástömegek többsége azonban úgy vélekedik, hogy ezer évig éltek villany nélkül, de kenyér nélkül nem és nekik sokkal fontosabb, hogy nagyobb darab kenyérhez jussanak MA — és lehetőleg szalonna is kerüljön a kenyérhez — megfelelő ruházathoz és meleg lakáshoz.

Amely rendszer ezen szükségleteket biztosítja részükre annak nem csak nem lesznek ellenségei, hanem életükkel is hajlandók azt megvédelmezni. És a