Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)
1949-01-22 / 1563. szám
4 oldal BERMU NKÄ S 1949. január 22. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. járuljanak hozzá drágasági pótlékaikkal az Európába küldött lapok és naptárak kölségéhez. Nem mi mondjuk, hanem maguk az otthoni munkástársaink, hogy a Bérmunkásnak hazaküldésével most igen nagy és fontos szolgálatot tesznek az egész munkásosztálynak. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .....................$2.00 öné Year _________ $2.00 Félévre ............................. EOO Six Months ___________ 1.00 Egyes szám ára ........... 5c Single Copy __________ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c Elöfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre................ $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE A munkásság szolgálatában Az év első napjaiban az amerikai újságokban pár soros hir jelent meg, amelyet minden lap, még a mi lapunk is leközölt. Pedig nem valami nagyfontosságu, világeseményt adott hírül, hanem csak egyszerű, szürke kis figyelmeztetés volt az amerikai postahatóságtól, hogy a postaszállitás egyes ágait felemelték. Amig a posta árak emeléséből a nagyközönséget leginkább a légiposta ötcentes árának hat centre való emelése érdekelte, addig nekünk leginkább az esett rosszul, hogy a külföldre küldendő lappéldányokra az uj ráta értelmében ezentúl két centes bélyeget kell tenni, ötven példányt véve alapul, látjuk, hogy ezentúl a Bérmunkás külföldre küldése évenkét egy dollárba kerül. Más lapoknál, ahol az előfizetéseket már régen felemelték, avagy ahol a jól megfizetett hirdetések busásan fedezik a posta- szállítás költségeit, az ilyen postaráta emelés nem sokat jelent. Azonban a Bérmunkásnak még ma is két dollár az évi előfizetési ára, mint volt 37 évvel ezelőtt. A külföldi szállításra is csak fél dollár többletet kértünk, noha nem kell megismételnünk, hogy a mai általános drágaság mellett olyan lapot mint a Bérmunkás még akkor sem lehet évi két dollárért előállítani, ha úgy a szerkesztő, mint az Írógárda tagjai, valamint a kiadóhivatal vezetője és a Csomagoló munkástársak is önkényesen, fizetés nélkül adják szolgálataikat. A Bérmunkást még ily módon is csak a munkástársak felül- fizetéseivel, a drágasági pótlékokkal tudtuk kiadni. Ebből a drágasági pótlékból fedeztük a külföldre küldött lapjaink és naptáraink költségeit, amelyek napról-napra nagyobbak lesznek azon egyszerű oknál fogva, hogy úgy Magyarországra, mint az utódállamok magyar munkásai részére állandóan több és több lapot küldünk. Nem küldjük ezeket a lapokat kéretlenül, hanem megrendelésre. A megrendelő rendesen valamelyik amerikai olvasónk. Hogy az ilyen megrendelő milyen nagy örömet okoz lapunkkal, azt már igen sok hazulról jött levél igazolta. De már azt is igen sok levélből tudjuk, hogy a Bérmunkás igen nagy és hasznos szolgálatot végez Magyarországon és az utódállamokban. Eklatánsán bizonyítja ezt például a múlt hetekben közölt azon levél, amit egy szakszervezettől kaptunk s amelyben többek között ezt olvastuk: “A Bérmunkás nagyon fontos szerepet kapott szakszervezetünkben. Elhatároztuk, hogy gyűléseinken ismertetni fogjuk a lapban megjelent cikkeket, majd megvitatjuk azokat. így érjük el azt, hogy propaganda mentesen, csak a tiszta igazságot ismerjék meg kartársaink .. . Nagyon nagy szolgálatot tettek a lap küldésével és az eredmény már eddig is tapasztalható.” ■ Az utóbbi két évben már sok ilyen levelet kaptunk s reméljük, hogy a jövőben még többet fogunk kapni. Mert az ilyen leveleket csak az olyan lapnak írják, amely ószintén szolgálja a munkásosztály érdekeit és a Bérmunkás íróinak szemei előtt csak ez az egy cél lebeg. Mi megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy olvasóinkat á napi eseményekről, a jelen gazdasági és politikai problémáiról elfogulatlanul, bátran és alapos szakértelemmel értesítsük. A lap terjesztése, a lap fentartása azonban már olvasóinkra hárul. így a fent említett kis hirecske nálunk olyan fontossá lett, hogy vezércikkben kell felhívnunk rá olvasóink figyelmét. Különösen azon olvasóinkét, akik küldetik lapunkat Európába. Mint már előbb is jeleztük, az ily címekre egyben a naptárunkat is elküldtük, mert jól tudjuk, hogy az éppen olyan nagy szolgálatot tesz, mint maga a Bérmunkás. Lapunk évi konvencióin állandóan napirendre kerül az előfizetés felemelésének kérdése. Más lapok az alacsony előfizetést már nem is kétszeres, de háromszorosra is emelték. A Bérmunkás konvenció delegátusai azonban úgy vélik, hogy ha lapunk előfizetését felemelnénk, akkor sok, már elöregedett munkástársunknak {Megnehezítenénk, hogy lapunkra előfizessenek. Úgy határoztak tehát, hogy az alacsony előfizetés okozta deficitet önkényes adományokkal pótolják. Ezt a deficitet az Európába küldött lapok és az uj posta ráta növelik. Ezért fordulunk munkástársainkhoz azzal a kéréssel, hogy az előfizetések megújításánál, avagy a naptár árának megfizetésénél Munkás diplomaták Az utóbbi hetekben ugj a CIO mint az AFL lapokban olvashattunk olyan cikkeket, amelyek céloznak arra, hogy az amerikai külképviseletbe “uj vért” kellene bevinni. Ezt az “uj vért” termé- • szetesen a két nagy szakszervezet ütőerében vélik feltalálni. Közönséges nyelven mondva, a két nagy szakszervezet azt követeli, hogy ezentúl a nagykövetek vagy követségi tanácsosok közé szak- szervezetekhez tartozó egyéneket is nevezzenek ki. Az AFL és a CIO vezéreket elragadta az a váratlanul elért győzelem, amit Dewey arrogáns viselkedése következtében az őszi választásoknál elértek. Ezért felhasználták a konvenciókat arra, hogy az ott díszvendég gyanánt meghívott William Douglas főbíró figyelmét felhívták erre a kérdésre s amióta Douglas úgy vélte, — valószínűleg csupa udvariasságból, — hogy “labor” (ami alatt itt a szakszervezeteket értette) már eljutott itt is arra a magaslatra, hogy a külügyi diplomáciába képviseletet kapjon, állandóan felszínen tartják ezt a kérdést. Nézzétek csak, — mondják ezen lapokban, — hiszen majdnem minden európai kormányban megtaláljuk a “labor” képviseletet. Angliában egészen munkaskormány van, más országokban pedig a külömböző szocialista pártok uralják a kormányt, vagy vesznek részt a koalíciós kormánypártokban. Mármost természetes, hogy az ilyen kormányok sokkal szívesebben látnának olyan nagykövetet, aki — mondjuk a CIO vagy az AFL tisztikarából került arra a tisztségre, mint például azt, aki előzőleg II. Henry Fordot szolgálta. A CIO azért siet olyan erősen, hogy “megtisztítsa magát a vörösöktől” és azért vonta vissza delegátusait azon Szakszervezeti Világszövetségtől, amelyben az oroszoknak is helytadtak, mert a “kormányképességre” pályázik. Az AFL-nek erre természetesen nincs szüksége, mert ott eddig is elleneztek mindenféle igazi nemzetköziséget. A külföldi diplomata állásokért való törtetés látszólag úgy néz ki, mintha ezen szervezetek feladnák a külvilágtól való elzár- kózottságükat. Ez azonban csak látszat, mert ez a törekvés integrális része a világ népének két táborban való felsorakoztatásának. Az AFL és CIO diplomaták, — ha lesznek ilyenek, — a két szakszervezet mai viselkedéséből Ítélve azon fognak fáradozni, hogy áthághatlan vasgyürüt húzzanak a kollektív termelőrendszerekre áttért országok körül. Mert ennek a két szakszervezetnek, amelyek a munkások áruba bocsájtásából élnek, éppen olyan érdeke a mai termelési rendszer fentartása, mint a munkáltatóké, akikkel szerződéseket kötnek. Ezen szakszervezeti vezérek éppen olyan ellenszenvvel nézik a kollektiv termelési rendszert, mint akár maga II. Henry Ford, igy a munkásság szempontjából igazán nem jelent semmi előnyt, ha a külügyi diplomáciába valóban beeresztik is az uj “labor” vért. EGY LAPKEZELŐ NAPLÓJÁBÓL Hires tudósok meg tudják állapítani az ember intelligenciáját a fej formájából; én nem törődöm a fej formájával, csak azt kérdem, hogy melyik újságot járatja az illető. Igaz, hogy uj ’előfizető nem minden bokorban nő, de ne is a bokrok alján, hanem rokonaid, barátaid és ismerőseid között keresd. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport eben uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú áUapotokat megv iltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “EE A BÉRRENDSZERBE!,!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.
