Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)
1949-06-18 / 1584. szám
1949. junius 18. BÉRMUNKÁS 3 oldal Munka Közben _________________(gb) ROVATA________________ AZ UTOLSÓ ROVAT Amikor ezt a címet leírtam, úgy gondoltam, így fogom kezdeni: “Ne ijedj meg nyájas olvasó, nem az én rovatomról van szó.” De meggondoltam a dolgot, jó lesz nem igy kezdeni, mert hátha a nyájas olvasó nem fog megijedni, sőt... Sietek tehát bejelenteni, hogy ezt az utolsó rovatot egy califor- niai újságíró, a ‘Glendora Press’ nevű újság szerkesztője és rovatirója irta. Ez a “hattyúdal” jellegű rovat országos feltűnést keltett nem csak stilisztikai szépségével, hanem még inkább azzal a bátorsággal, amivel kimondja, hogy az amerikai újságokat mennyire kezükben tartják a nagyhirdetők. Talán soha ennél szebben és őszintébben még nem irta meg senki, hogy az annyira dicsért amerikai sajtószabadságot már úgy kiirtották, hogy a nyomaira is alig akadhatunk. A “Last Column” megértéséhez tudnunk kell a következőket. A második világháborúból hazatérő Charles d‘Ölive újból átvette a kicsi, de j ólmenő üzletének vezetését a Los Angeles város közelébe eső San Marinoban. A háború viszontagságai azonban annyira megváltoztatták, hogy á privát üzlete helyett, inkább a közügyek felé vonzódik, fel is lépett állami képviselőnek is, de elbukott. Nem sokkal azután egyik régi barátja, a “Glendora Press” kiadótulajdonosa rábízta a lap szerkesztését. Mr. d'Olive a szerkesztésen kivül még egy rovatot is irt a lapban. Úgy a vezércikkeiben, mint a rovatában progresszív eszméket hirdetett, amit a város nagyobb üzletemberei nem néztek jó szemmel. Megértették tehát a kiadótulajdonossal, hogy ha nem váltja le a szerkesztőjét, akkor megvonják tőle a hirdetéseket. A lapkiadó dicséretére szól, hogy kitartott a szerkesztője mellett és kész volt vele együtt elbukni. Olive azonban nem akarta barátját anyagi romlásba vinni, önkényesen megvált tehát a szerkesztői a bélyeg felső szélével párhuzamosan Puskin szó olvasható. A jobb alsó sarokban, az értékjelzés alatt van a tervező művész, Cziglényi Ádám neve feltűntetve. A blokk alsó bélyege a világszabadság felé törő ifjúságot jelképezi és a baloldalon elhelyezett Puskin-idézet mögül előtörő fiatal párt ábrázol. A férfi jobbjában a szabadság zászlóját tartja, mig balját üdvözlésre emeli, a mögötte menő fiatal lány jobbját emeli üdvözlésre, mig bilincstől megszabadított baljában tőrt tart. A baloldalon — a felhők möggött — a szabadság csillagai tűnnek elő. Az alapárnyalat szinte barnás sárga, a felső bélyegé viola, az also bélyeg, valamint a keret színe vörös. állástól és a történteket az alábbi rovatban irta meg. “THE LAST COLUMN” Ez az utolsó rovatom. Nagyon sajnálom, hogy ez igy történt, mert valóban nagyon élveztem azt a hat hónapot, amit ennél a lapnál töltöttem. És mégis, ime ez az utolsó rovatom. Miért? Akiknek ez a bejelentés nagy örömet okoz, joggal örülhetnek. Nem értettek egyet az én írásaimban kifejezett eszmékkel, amihez teljes joguk van. Sőt az is lehet, hogy nekik van igazuk s nem nekem. Az igazi haladás azonban mindig az ellentétes vélemények kompromisszumából keletkezik. Ezt én felismertem s igy tartom helyesnek. Kívánom, hogy bárcsak mindig lenne legalább két működő erő, mert nagy veszélyt rejt magában az, ha csak egy van s esetleg nem értünk egyet azzal az eggyel. Ez az utolsó alkalom, hogy Glendora lakóit kérhetem, vizsgálják észszerűen a világot befolyásoló erőket. Meg fogják látni, hogy a nagy, univerzális jellegű összeütközésekben egyik oldal sem képviseli a totális igazságot. Csak a szűklátókörű ember hiszi, hogy az ő oldalán van az összes igazság. És mégis napjaink közvéleményirányi tói úgy tartják, hogy a másféle véleménynek nem szabad teret engedni. A maradi gazdasági és politikai érdekeltség veszedelmes koalíciója azonnal megtámadja azt, aki kétkedve fogadja ezt az elvet. Olyan dühösen és kegyetlenül támadják a más véleményen levőket, hogy az Egyesült Államokban manapság már a szó szoros értelmében nem is mernek önálló véleményt nyilvánítani. Nagyon szomorú állapotnak tartom ezt olyan tra- dicióju népnél, mint a miénk. TERM ÉSZETELLENES HALLGATÁS Helytelennek tartom azt, hogy azonnal megbélyegzik azokat, akik önálló véleménynek mernek kifejezést adni. És ezt csinálják itt manapság olyan romboló hatással, hogy senki sem mer élni a szabad vélemény nyilvánítás jogával. Ez magyarázza meg az egyre növekvő borzalmas, természetellenes hallgatást. Azt mondom “természetellenes”, mert a hallgatás azt a látszatot kelti, mintha a nép mindennel meg volna elégedve. De nem igy van. Ezren és ezren nem szeretik a mai dolgok folyását; akik például nem értik, hogy most, csak négy évvel a rettenetes világháború után miért közeledünk olyan gyorsan az újabb borzalmas pusztításhoz? Mindennek semmi köze sincs ahoz. hogy kinek van igaza és kinek nincs. Minden frakció hosszabb idő folyamata alatt néha a helyes, máskor meg a helytelen irányt képviseli. Lehet, hogy én csaknem mindig a rossz irányzatot képviselem. De rossz vagy jó, jogom van arra, hogy azt hirdessem. Minden eszmének a hirdetése jogos, ha ez nem igy van, ha csak egy eszmét szabad hirdetni, akkor hogyan győze- delmeskedhetik a “legjobb” eszme? PROSTITUÁLT SAJTÓ Azért remélem, hogy e rovat olvasói intelligensen fogják elbírálni a napi eseményeket és fejleményeket. Tudom, hogy ez nehéz dolog. Nehéz pedig azért, mert az amerikai sajtó szégyen- teljesen prostituálja a felelőségét. Los Angeles és környéke népének különösen nehéz lesz. De azért remélem, hogy olvasóim a jövőben meghallgatnak minden véleményt. És remélem, lesz közöttük elég, aki bátran ki is mondja a véleményét; remélem, lesznek elegen, hogy megtörjék ezt a “természetellenes” hallgatást. Dacára annak, hogy Glendora, — az egész várost véve, — szívesen fogadott, a nagyon befolyásos üzletemberek egy csoportjának nem tetszett az, amiket írtam és hirdettem, — amikben én teljes szívvel hiszek. És mégis elbuktam. Nem volnék őszinte, ha ezt nem vallanám be. Az utolsó pár hónapban túlságos sok csapást kaptam. De elviselném, sőt boldogan tölteném életem további részét az általam annyira helyesnek tartott eszmék védelmében — talán fogom is, — ha csak engem értek volna a csapások. De szerencsétlenségünkre a csapások nem csak reám, hanem üzlettársaimra is hullnak. Ez igazságtalanság, mert ha én örömet lelek is a harcban, a társaimnak jut a verés fele. Azért úgy tartom, legjobb lesz, ha elhagyom Glendorát. Szeretem Glendorát, de az újságírást még jobban. Választanom kell a kettő között, azért kell elmennem innen. Ez az utolsó rovatom. G. C. d‘0. A California! ügyvédek tiltakoznak az ultrahazafias Jack Tenney szenátor azon javaslata ellen, hogy az ügyvédeknek az eddigi ügyvédi eskün kivül még speciális “lojális” esküt is kell tenni, ügyvédi gyakorlatuk előtt. Az ügyvédek azt mondják, hogy szenátor Tenney azt akarja, hogy a californiai polgárok reg- geltöl-estig mindig csak esküdjenek. A moszkvai “Komsomol Pravda” rovatirója azt irta, hogy a Párisban időző Thomas Dewey, New York állam kormányzója, reakciós tanácsokat adott az amerikai delegációnak. Micsoda tévedés! Hát volt ott szükség reakciós tanácsadóra?! Az amerikai lapok csodálkozással jelentették, hogy Dean Acheson amerikai külügyminiszter hiába adott ebédet Vishinsz- ky orosz külügyminiszternek, nem tudta engedékennyé tenni. Talán azért csodálkoztak, mert sok amerikai diplomatát egy- egy ebéddel meg lehet vásárolni? | SZEDLÁK ANDRÁS | Az amerikai magyarság rohamos apadása mozgalmunkat és lapunkat sem kerüli el és mind- gyakrabban szólítja el a halál munkástársainkat a harcvonalból. Ily vesztesség ért bennünket Szedlák András munkástársunk tragikus halálával, akit junius 5-én szóllitott el a halál sorainkból 71 éves korában. Fiatalabb éveiben egyik legaktívabb terjesztője volt lapunknak Chicagóban, különösen az első világháború idején és az azt követő években, amikor lapunknak nem csak terjesztése, hanem háború ellenes Írásai miatt a postahatóság megvonja a szállítás jogát,' az is munkástársaink vállaira nehezedett. Ebben a munkában Szedlák munkástársunk is hosz- szu ideig hetenként 50 lap elhelyezését vállalta, hogy lehetővé tegye a forradalmi ipari unioniz- mus terjesztését. Az utóbbi években előrehaladott kora mindjobban akadályozta ily tevékenységben, de anyagi támogatásban sohasem fukarkodott lapunkkal és mozgalmunkkal szemben. Két évvel ezelőtt veszítette el feleségét és azóta otthona üres volt számára, ami kedélyállapotára nagy befolyással volt. Pár hónappal ezelőtt felhagyott a munkával abban a reményben, hogy hátralevő éveit nyugodtan tölti el, azonban a magány igy még lesujtóbb volt és gyakran foglalkozott az öngyilkosság gondolatával. Szívbaja következtében semmiben sem talált már élvezetet. Junius 5-én sétára ment a Lincoln Parkba és nem tudni biztosan, hogy szándékosan-e, vagy szívroham következtében került a lagoonba, de távozása után pár órával egy rendőr értesítette leányát, hogy a vízből húzták ki és kórházba szállították, de már csak a halált állapíthatták meg. Bár ő maga régen és teljesen szakított a vallási dogmákkal és igyekezett másokat is felvilágosítani, akik hajlamosak voltak erre, ily törekvése kevés sikerrel járt saját gyermekei között. Temetését gyermekei intézték az átlagosnál is szigorúbb vallásos szertartással és csak véletlenül értesültünk a temetés előtti estén munkástársunk el- hunytáról, de látva a helyszíni körülményeket, nem is intézkedhettünk már, hogy múltjához méltó temetést rendezzünk. A temetés után telefon értesítést kaptunk leányától, hogy “most találtuk meg a végrendeletét, melyhez csatolva volt egy utasítás, hogy temetését a szervezet intézze”. Ez azonban nem történhetett meg és igy csak lapunk utján fejezhetjük ki méltó tiszteletünket a kidőlt harcos emlékének. Zára i
