Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)

1949-06-04 / 1582. szám

1949. junius 4. BÉRMUNKÁS 7 oldal Amiről hallgatnak HÍREK MAGYARORSZÁGBÓL (a.l.) Csak azok tudják legjobban megmondani, hogy mit is je­lent a munkanélküliség, akiknek már kijutott belőle bőven. A ki­tartott sajtó még mindig vérmes reményeket táplál a jövendő gaz­dasági fellendülésére vonatkozóan. A munkaügyi minisztérium kimutatása szerint, a- munkanél­küliek száma az utolsó nyolc hónap alatt állandóan emelkedett. A tavasz beálltával sem javult a munkaalkalom, amit már előre annyira megjósoltak, mert a kimutatás szerint április hónapban több mint 300 ezer ember vált munkanélkülivé. Most jut eszembe az 1930-as időbeli kecsegtető jelszó, amit Mr. Hoover, az akkori elnök olyan cinikusan hangoztatott: “Prosperity ’round the cor­ner” (A föllendülés már a sarkon van). Majd most is úgy fogunk járni, mint abban az időben, hogy nem lesz képes a sarkon befor­dulni. Azok, akik a háború alatt, meg az utolsó 4 év alatt milliókat harácsoltak össze, azok nagyon könnyen megúsznak egy kis ipari pangást. De nem a munkanélküli munkások, akik a magas árak mellett, amikor dolgoztak is, csak a legszükségesebb dolgokat tud­ták részben megvásárolni. A másoldalról pedig habár az utolsó 8 hónap alatt állandóan bocsájtották el a munkásokat munkából, a nagy ipari vállalatok az idei első negyed évben több profitot vágtak zsebre, mint a múlt év első negyed évében. Ezt csak úgy tehették, hogy a még munkán levő munkásokat jobban megszorították, több munka el­végzésére. A mostan folyamatban levő sztrájkok, úgy a Bendix' mint a Ford gyárban, mind a speed-up rendszernek következ­ménye. Maguk az iparbárók is úgy vélekednek, hogy az őszi időszak beáltával, nagyobbszerü ipari pangásra van kilátás, különösen az automobil iparban. Ez a véleménye Mr. Wilsonnak, a General Mo­tors elnökének, aki a múlt napokban jelentette ki, hogy á külföl­di piac az automobilokra teljesen szünetel és igy a belföldi piacot a nyár végéig könnyen lebonyolíthatják. Ezzel kapcsolatban a kormány gazdasági “szakértői” jó üz­leti évet jósolnak még mindig, akár csak a múlt depresszió idején Hooverék. Nem is lehet csodálkozni, hiszen megint Hoover annak a bizottságnak az elnöke, amely bizottság a kormánynak ad ta­nácsot, gazdaságos állam vezetésére vonatkozólag. Hogy vájjon hol vesztek el a számok, nagyon nehéz megál­lapítani, de alig néhány hónappal ezelőtt azzal dicsekedtek, hogy 58 millió munkás van foglalkoztatva és a mostani kimutatás sze­rint az iparokban foglalkoztatott munkások száma 43 millió. Va­lahogyan a számok sehogysem egyeznek, mert mindig azt rebes­getik, hogy nem kell megijedni, mert a munkanélkülieknek száma “nem több”, mint 3 millió. A teljesen munkanélkülieken kivül na­gyon sok üzemben megröviditett munkahetet dolgoznak. Azok a nagy munkásszervezetek, mint az AFL vagy a CIO lassan kullognak, hogy tennének valamit a munkanélküliség eny­hítésére. Egynéhány radikálisabb csoport követeli csak a 30 órás munkahetet 40 órai fizetéssel. Ezzel szemben a gyárosok, meg a politikusok tesznek lépéseket azokban az államokban, ahol mun­kanélküli segélyt kell fizetni. Úgy intézkednek, hogy megrövidí­tik a munkaidőt annyira, hogy az összes munkásokat, akik még eddig bent vannak az üzemekben, továbbra is ott tartsák, habár nem igen fognak többet keresni a munkanélküü segélynél, de ez taktika, azt mondják, hogy a munkanélküliség ellustitja a mun­kásokat. Lássátok sok európai' államban az újjáépítéshez még most sem fogtak hozzá. (Nyugat Európát értsétek alatta). A háború befejezése után az itteni kapitalizmus borzasztóan siránkozott, mindenért a munkásokat okolták. Azért lett minden drága, mert a munkások rövid időt dolgoztak. Sürgették a 40 órás munkaidő eltörlését. Azzal érveltek, hogy Franciaországot is csak a 40 órás .munkahét behozatala tette tönkre a második világhábo­rú előtt. A kapitalizmus érvelései mindig odairányulnak, hogy a mun­kások életszínvonalát lehetőleg a legacsonyabb minimumra leszál­lítsák, mert akkor könnyebben lesznek megalkuvók, mert nem lesz anyagi kitartásuk harcaik győzelemre vitelére. Az itteni mun­kások nehezen tanulnak, erről a kapitalisták jóelőre gondoskod­nak, mert mindig más országok viszonyait hozzák fel ütőkártyá­nak. Azt azonban sohasem hangoztatják, lássátok ott is kapita­lizmus van uralmon. A vörös vadászat is azért folyik olyan erélye­sen, mert előre megakarják fölemlíteni az itteni munkásokat, mert ők tudják, hogy egy nagymérvű ipari pangás előtt állunk és hogy erről eltereljék a nép figyelmét, hát mindenért a vöröseket okolják. Arról azonban őszintén sohasem beszélnek, hogy a kapi­talista termelési mód, a modem technika fejlődése folytán, már idejét múlta, mert nem szükségletre, hanem kizárólag profitra alapozza a termelés mikénti irányítását és ha egy fejlett ipari ál­lamban a külföldi piac megakad, akkor nem is lehet másra számí­tani csak egy ipari pangásra és természetesen az ezzel járó mun­kanélküliségre. Azért ragaszkodik ez az ország olyan nagyon an­nak a szándékának keresztülviteléhez, hogy kontrolálják az egész földtekének ipari és kereskedelmi hálózatát. Ezért nem is fognak a ’’békekonferencián” sohasem meg­egyezni azokkal, akik a kollektív termelésnek hívei. Soha nem szállt még dal oly felszabadultan, oly magabizto­san a napsütésben szikrázó ég felé, mint ezen a május elsején. Ki tudná leirni, mennyi minden volt azokban a hangokban, ame­lyek zengésükkel betöltötték új­jáépült fővárosunk feldíszített utcáit. Öntudatos hit, boldog re­ménység, határozott akarat, el­szántság, bátorság, mind-mind ott zúgott és zengett azokban a májusi hangokban, amelyek ko­ra reggeltől késő délutánig hul­lámzottak a felvonuló tömegek felett. Az utcák, a házak pazarul ki­öltöztek erre a napra. Zászlók erdejét legentette a szellő, mint­ha csak megfogadta volna a szót: “ . . . fújjátok, fújjátok, holnapra megforgatjuk az egész világot!” Az emberek arcán visszatük­röződött a nagy nap minden lel­ki behatása. Ha láttad őket el­vonulni Rákosi elvtárs előtt, láthattad azt a végtelen meg­nyugtató bizalmat, szemükben, amellyel szinte azt mondták: “Reánk mindig számíthatsz!” A nők szemében, — de meny­nyiben, — könny csillogott. A pillanat nagyszerűsége és a jö­vő nyugodt biztonsága csalta szemeikbe ezeket a gyöngysze­meket, bizonyítva azt, hogy megtalálták és megértették he­lyüket a népi demokráciákban. MUNKÁSLAKÁSOK DIÓS­GYŐRÖTT Magyarország második leg­nagyobb üzeme, Diósgyőr, a ter­melés és az önköltség csökken­tés terén nagyszerű eredményt ért el. Ezért lehetővé vált, hogy az üzem továbbfejlesztése a há­roméves terv keretében 150 mil­liós alapot teremtett. Az ötéves terv keretében pedig már 750 millió forintot irányoztak elő a gyár korszerűsítésére. Az egész üzemet átépítik, uj termeket építenek, uj acélöntő- déket, durva és finom henger­műveket létesítenek. A terv megvalósítása után Diósgyőr lesz Európa egyik legmodernebb hengerműve. Az üzem átépítésével és mo­dernizálásával egyidőben 50 mil­lió forintot fordítanak modern munkáslakások építésére is. A terv szerint 2400 család részére építenek modern lakóházakat. RÖVID HÍREK A vasúti teherforgalom Ma­gyarországon 1938 szeptember havában 1.7 millió tonna volt, 1948 szeptemberében elérte a 2.5 milliót. Magyarországon ez év első három hónapjában 12 hidat épí­tettek. A magyar kultuszminisztéri­um nyilatkozata szerint az álta­lános művelődés fejlesztésére az ipari és mezőgazdasági góc­pontokban, a tanyai központo­Erzik és tudják, hogy csak a népi demokráciák összefogása a béke érdekében, — és ezen a fronton demokráciánk nem rés, hanem erős bástya, — védheti meg családi tűzhelyük nyugal­mát és boldogságát. Az imperia­listák uszítása pedig újra rom- badöntené a felépült otthonokat, ismét könnytengerbe fullaszta- ná a felserdült reményeket, mert hiszen a háború a legnagyobb fájdalmat, a legnagyobb vesz­teséget mindenkor azoknak oko- zot, akik nők, feleségek, anyák. Ünnepelt a nép. Szépek vol­tak az előző május elsejék is. Ez mégis más volt. Talán először jelentkezett az a hatalmas érzés, hogy a magyar dolgozóosztály végkép birtokában tudja az or­szágot, amelyet négy esztendő mérhetetlen áldozatokat kívánó munkájával épített fel. Ez a má­jus elseje megmutatta: “Miénk az ország, magunknak építjük!” Felejthetetlenül szép nap volt. Ünnepelt a nép boldogan, méltó­ságteljesen. Ez az ünnep előre­vetette vakítóan ragyogó fény­sugarát május 15-re, amikor is­mét ünnepelt a dolgozó nép. Ün­nepelte azt, hogy a már tény­legesen birtokában levő ország ügyeinek irányítását olyanok kezébe teszi le, akik megbontha­tatlan pecséttel igazolják a dal igazságát: “A munkásoké a jövő!” RYR (Betű) kon és traktorállomásokon kör­zeti iskolákat és tanulóotthono­kat szerveznek. A távoli lakóhe­lyekről az iskolás gyermekeket rendszeres iskola autóbuszjára­tok fogják behordani az isko­lákba. A szociális akció kereté­ben 10,000 nyolcadik osztályos és 5000 hetedik osztályos tanu­lónak folyósítanak készpénz se­gélyt. Az Állami Áruházak “Divat- csarnok” fiókja 1947 áprilisá­ban 98 ’ezer, 1948 áprilisában 167 ezer, ez év áprilisában pe­dig 691 ezer forint értékű cipőt és szandált adott el. A nyári öl­tönyök ára a tavalyi 340 forint helyett az idén 280 forint. Budapesten a sportruházati cikkek közel 50 százalékkal ol­csóbbodtak. HAJÓKIRÁNDULÁS A HORTOBÁGYRA Még mese címének is fantasz­tikusan hangzik: “Hajókirándu­lás a Hortobágyra”. De hogy is ne hangzana, hiszen a Hortobá­gyon a hosszú száraz nyári év­szak alatt még a gémes kutak­ban is alig maradt egy kis viz, nem hogy hajózásról lehetett volna álmodozni. És mégis most ezt a hihetetlen álmot fogja megvalósítani az ötéves terv ke­retében az Országos Vízgazdál­kodási Intézet. Természetesen nem tengerjá- ! ró hajókról van szó, hanem csak VÖRÖS MÁJUS

Next

/
Thumbnails
Contents