Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)

1949-05-21 / 1580. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1949. május 21. kiemelkedést, .melyben az elvi meggyőződésük mellett kitartó harcos munkások állanak. Az ilyen kitartó meggyőződés a jövő szempontjából fontos je­lentőséggel bir, eltekintve attól, hogy milliós létszámú tömegek vannak-e mögötte, avagy nin­csenek. Az ipari, technikai fejlő­dés törtet a maga utján és meg­hozza azt a társadalmi átalaku­lást, amikor a gépek nem mint magántulajdon fogják önteni a termelt javakat a kiváltságosok részére, hanem mint társadalmi köztulajdon, az össznépesség javát fogják szolgálni. Ilyen irá­nyú jelentést hallottunk a múlt héten tartott New Jerseyi Ame­rican Chemical Society évi gyű­lésén, ahol Prof. Rochow, a Har- ward egyetem tanára, mondta el megfigyeléseit. A professzor szerint a jövő emberére, mecha­nikai álomvilág vár, ahol a föld kiaknázott jelenlegi élelmezési tápanyagát, kémikailag alkotott tápszerekkel fogják pótolni. Szénből készitett zsiradék, fából készitett cukor, valamint a ra­yon szövetanyagokból készitett ruhák, melyek elrongyolódás után szintén mint cukor kerül­nek majd vissza a fogyasztók asztalára. Ilyen utópisztikus jelentések egész tömegét tárta föl Rochow professzor, melyekben burkol­tan befoglalva volt, az ilyen mechanikailag fejlett termelési rendszerben a tervgazdálkodás szükségszerűsége. Nem is cso­da, hogy a professzor urat rög­tön megtámadták, hogy tanul­mánya ellentétben áll a demok­ratikus elvekkel, amennyiben olyasmi csak diktatórikus ál­lamformában volna lehetséges. Mert a demokrácia alatt, mi rendes cukrot és húst akarunk enni, természetes zöldségfélével együtt. Már értve akinek van és jut. A jelentés lényegét azon­ban megcáfolni lehetetlenség, mert nagyon is egyszerűen vilá­gos tény, hogy az egész világ iparizált társadalom felé halad. Most aztán vitatkozhatunk azon, hogy az iparizált társada­lomnak milyen politikai kor­mányformája lesz, diktatórikus vagy demokratikus, de mindez nem adhat vitatkozási okot ar­ra, hogy vájjon iparizált társa­dalom |lesz-e, mert az egészen bizonyos. Azon pedig még rá­érünk vitatkozni, hogy egy ipa­rizált termelési rendszerben, mi­ért nem szükséges a politikai kormányzat, sőt inkább csak teher. Szánjanak hát le a magas lóról mindazok, akik különösen mostanában olyan nagy elősze­retettel szeretik emlegetni, hogy az ipari unionizmus eszméje, amit először és igazán csakis az IWW hirdet, nem jutott sehová sem. Igenis eljutott sokkal mesz- szebbre mint ahogyan egyesek látják, eljutott oda, hogy már a professzori szószéken is ipari­zált termelési rendszerről beszél-* nek, mint a jövő világáról. Aho­gyan megvolt bennünk az ipari jövendőbe vetett meggyőződés sziklaereje, úgy még inkább meg lesz bennünk a jövőben, mert, hogy a helyes ipari union­izmus utján haladva siettettjük annak az ipari társadalomnak a megvalósulását, ahol a kormány­zás a munka szabadsága érdé­Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. MÉGSEM LEHET FÁBÓL VASKARIKA AZ AMERIKAI munkásmoz­galomban hosszú évtizedes vi­ták folytak annak eldöntésére, hogy miként lehetne a mozgal­mat forradalmi alapokra szer­vezni úgy, hogy a munkásság ne csak a pillanatnyi előnyökért — mint rövidebb munkaidő, ma­gasabb munkabér, türhetőbb munkaviszonyokért — harcol­jon, hanem egy forradalmi vég­cél — a bérrendszer megszün­tetésével — egy kizsákmányolás mentes társadalmi rendszer megvalósításáért. Nekünk, IWW-istáknak — a forradalmi Egy Nagy' Szervezet híveinek és harcosainak — tán­toríthatatlan meggyőződésünk volt mindig és az ma is válto­zatlan, hogy ez csakis a forra­dalmi Egy Nagy Szervezet ki­építésével jöhet létre, amely el­söpri az útból az elavult és- re­akciós irányítás alatt levő szak- szervezeteket. Ezzel szemben a “marxizmus” alapján álló politikai pártok — a Szocialista Munkás Párt, Szo­cialista Párt, majd később a Kommunista Párt — tagjai töb­bet ígérőnek vélték “belülről va­ló fúrással” átalakítani a meg­levő szakszervezeteket: vagyis azokat “forradalmositani”. Szerintünk ennek két fontos akadálya van. Az egyik: a szak- szervezetek összetétele, melynek következtében a tagság csak fi­zető alany és a hatalom a vezé­rek kezében van és annak meg­tartásához oly görcsösen ra­gaszkodnak, hogy a legaljasabb eszközök használatától sem ri­adnak vissza azok ellen, akik azt kiakarják csavarni a kezeikből. A másik: az amerikai munkás­ság osztály tudatlansága, illetve, rossz irányba való neveltsége. És hogy ez mily fontos szerepet játszik a forradalmi munkás- mozgalom kiépítésénél, azt csak akkor tudjuk megérteni, ha is­merjük azokat a körülménye­ket, melyek között az amerikai munkás nevelkedik, amig eléri azt a kort, amikor “járomba” kerül, vagyis elfoglalja helyét a munka hadseregében. TÉVES VOLNA azt állítani, hogy az amerikai munkásság “tudatlan”, vagy “műveletlen”. Ha igy állna a helyzet, akkor le­hetne tanítani. A baj azonban az, hogy az amerika munkás ál­talános értelemben véve “mü­veit” vagy “csiszolt”, de ez oly irányba fejlesztődött, amely homlok egyenest ellenkezik az osztálytudattal, vagy szocialista társadalmi tudománnyal. És ez nem a véletlen, hanem az ural­kodó osztály által nagy gonddal irányított félrenevelésnek a kö­vetkezménye. Ez a félrenevelés már úgyszólván a bölcsőnél kez­dődik és a sirig tart és nagy tű­kében lesz, figyelmen kívül hagyva a mai világban annyira dédelgetett politikai és gazdasá­gi kiváltságosok érdekeit. dásszomjal kell rendelkezzen az a munkás, aki attól szabadulni képes. Ennek a félrenevelésnek a kö­vetkezménye az, hogy az ameri­kai munkásság túlnyomó része amikor eléri azt a kort, hogy be­lép az igába, már el van telve a vallással, hazafisággal, a ma­gántulajdon nagyszerűségével, az ál-“demokráciával”, nagy ér­deklődéssel van a külömböző “sportok” iránt és különösen el­vannak telve a “radikálisok” “vörösek”, “szocialisták”, “kom­munisták” stb. elleni gyűlölettel. A gyermekek agyának ily megmételyezéséről gondoskod­nak az uralkodó osztály minden­nemű intézményei, mint az óvo­dák, a vasárnapi iskolák, elemi, közép és felső iskolák, egyete­mek, az iskolákon kívül a kü­lömböző klubbok, mint YMCA, YWCA, boys scout, girls scout és számos más hasonló intézmé­nyek, melyeken a gyermekek csaknem kivétel nélkül keresz­tül mennek mielőtt az iparokba kerülnek. Ennek a félrenevelésnek el­lensúlyozása még akkor is nagy feladat volna, ha az iparokba kerülve a fiatal munkások osz­tálytudatra nevelése a legfonto­sabb feledatát képezné a szer­vezeteknek, de amint látjuk a szakszervezetek ezt nem csak nem teszik, hanem minden esz­közzel igyekeznek ápolni a ko­rábbi években nyert félreneve- lést. A “marxista” politikusok tö­rekvése tehát csak “suba alatt” történhet és mire valamelyes eredmény mutatkozik, a szak- szervezeti basák a nagy “haza- fiságtól” áthatva megindítják a gőzhengert a “vörösek” kiebru- dalására és évek, sőt évtizedek munkálkodása összeomlik. En­nek számos esetben voltunk szemtanúi az utóbbi évtizedek­ben és amig a politikusok szor­gos munkálkodással naggyá épí­tették a szakszervezeteket, min­den jel szerint a kapitalizmus leghathatósabb védbásty á j á t erősítették. AMIKOR 14 évvel ezelőtt John L. Lewis a bányász szer­vezet elnöke hatalmi bosszú­vágyból megalakította a “Com­mittee for Industrial Organiza­tion” szövetséget, amely később “Congress of Industrial Organi­zation” nevet vette fel, a politi­kusok nagy igyekezettel feküd­tek neki az “uj ipari szervezet” felépítésének és álmaik megva­lósulását látták abban. Lewis nem vallotta be, hogy az ő legfőbb vágya a szakszer­vezeti mozgalom legmagasabb polcán ülni és onnan diktálni és mert erre belátható időn belül nem nyílt alkalom az American Federation of Labor kebeleben, alakított tehát egy uj szövetsé­get, amelynek aztán ő lett a köz­ponti elnöke. Mivel a szakszervezeteknek már volt egy szövetsége — az AFL — az uj szervezétet “ipari” szervezetnek keresztelték el és mivel az ipari szervezkedesre a AZ AKRONI BÉRMUNKÁS OLVASÓK május 30-án, Decoration Day napján KOSARAS KI­RÁNDULÁST tartanak Far­kas munkástársék szép farm­ján. Útirány: A South Arling­ton utcán a Krumroy Roadig, itt balra térni és fél milera van a Farkas ház. viszonyok már nagyop is éret­tek voltak, az uj szervezet gyors fejlődésnek indult. Azonban ne essünk tévedésbe és azt higy- jük, hogy a munkások nyaku­kat törve rohantak az uj “ipa­ri” szervezetbe. Bármennyire érettek voltak is a viszonyok, a munkásokat sok unszolással, sőt kényszerrel kellett a szer­vezkedésre kényszeríteni és ezt végezték el a “belülrolfurók”. Ugyanis Lewis a bányász szervezet pénztárából fél millió dollárt utalt ki a CIO szervezé­sére és tudva azt, hogy ezen munka elvégzésére a “munkás” politikusok legalkalmasabb esz­közök, minden épkézláb politi­kust munkába állítottak és ta­gadhatatlan, hogy dolgoztak is a politikusok, mert néhány év leforgása alatt a CIO tagsága 5 millióra szaporodott s az alap­vető iparok nagyrészében meg­vetették a lábukat. NEM FÉLTÉKENYSÉGBŐL, hanem, inkább előrelátásból, mi IWW-isták nem voltunk túlsá­gosan elragadtatva ezen áram­lattól és ismételten figyelmez­tettük az amerikai munkássá­got, hogy csöbörből-vödörbe es­nek. És ennek meglátásához nem volt szükség nagy matema­tikai képzettségre, csak az ame­rikai szakszervezetek történeté­nek és azok vezéreinek ismereté­re. Ismerve a CIO megalakulásá­nak körülményeit már a korai éveiben megállapítottuk, hogy az nem fejlődhet ki oly szerve­zetté, amilyenre szükség van az amerikai munkásmozgalomban. Már a megalakulás körülményei is olyan volt, mely eleve kizárja a forradalmi Egy Nagy Szerve­zet kiépülését. Az nem alulról felfelé épült, hanem felülről le­felé és éppen úgy mint a régi re­akciós szakszervezetekben, nem a tagság az irányitója a szerve­zetnek, hanem a vezérek és a tagság csak eszköz azok kezé­ben, melyet saját, önző érdeke­ik előmozdítására használnak fel, amely legtöbb esetben hom­lokegyenest ellenkezik a mun­kásosztály egyetemes érdekei­vel. Mondom, nem a féltékenység vezetett bennünket, amikor nem csak nem rohantunk a CIO-ba, mint a politikusok, hanem szá­mos esetben kényszerültünk ve­le szembeállni, mert jól láttuk, hogy a CIO sem nem forradal­mi, sem nem Egy Nagy Szerve­zet, amelyre szükség van. Ha bármi jelét látnánk annak, hogy tévedtünk, a legnagyobb kéázséggel ismernénk be, de saj­nos nekünk van igazunk és nem kis szemrehányással mondhat­juk ismét, hogy “lám. megmon­dottuk”. Mert ha ma szétnézünk a szakszervezeti berkekben, szo­morú látvány tárul elénk. A “be- (Folytatás a 8-ik oldalon) .

Next

/
Thumbnails
Contents