Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)
1949-05-07 / 1578. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1949. május 7. Egyről-Másról .________ELMONDJA: J. Z.___________ A HALADÁS KERÉKKÖTŐI AZ IPARI szervezkedés eszméjének gyakorlatba való ültetése jó fél évszázada komoly problémát okoz az amerikai munkásmozgalomban, azonban dacára azon ténynek, hogy az ipari termelési viszonyok már a század elején kiáltólag követelték azt, még ma is túlságosan távol vagyunk attól, hogy a munkásság egységesen vehesse fel a harcot az egységes kizsákmányoló osztállyal szembe. Ennek a sikertelenségnek sok oka van, de a legfontosabb természetesen a munkástömegek tudatlansága, a tanulástól való idegenkedése, melyeknek következménye a cselekvésre való gyávaság. Bár a fő okot a munkástömegek tudatlanságába találjuk, ennek okozói vannak, melyek között nem utolsó helyen foglalnak helyet a szakszervezetek és a politikai munkás pártok, melyek, jelentékeny százalékát foglalják le a tanítani és tanulni képes elemeknek, akiknek tulajdonképen hivatásuk kellene legyen a munkásság egységesítését előmozdítani. Ehelyett azonban azt látjuk, hogy ezek a munkásság értelmesebb részét lefoglaló szakszervezetek és pártok, nem csak nem segítik elő, a munkásság egységesítését, hanem a kizsákmányoló osztály egyéb intézményeivel vál- vetve dolgoznak az ipari szervezkedés eszméjének gyakorlati megvalósítása ellen. AZ IPARILAG kevésbé fejlett országokban a munkásság még nem érzi annyira a hiányát az ipari szervezkedésnek. Ahol az áruk termelése nagyrészben kis üzemekben, fejletlen gépekkel és szakképzettségen alapszik, a szakmai szervezkedés megfelelő a foglalkoztatott munkások érdekeinek 'előmozdítására, azonban fejlett ipari országokban, ahol a hatalmas ipartelepeken a munkások ezreit és tízezreit foglalkoztatják egy fedél alatt, ugyan azon áru előállításán, szinte érthetetlen a munkásság rövidlátása. Ahol a tömegtermelés annyira ki van fejlesztve, hogy még oly hatalmas darab árukat is, mint automobil, villany hütő szekrény, mosógépek stb. mozgó padokon szerelnek, ahol egy- egy munkás csak pár perces műveletet végez azokon és naponta több ezer hagyja el a termelés szinterét és kerül a raktárakba, vagy az elosztó állomásokra, elképzelhető, hogy mennyi munkás van összevonva egy-egy ilyen telepre. Ahol a technika fejlettségének remekei, a komplikált gépek úgyszólván emberi kéz érintése nélkül egész napon át ezer és tízezer számra ontják az alkatrészeket ezen árukhoz nem csak “hajszálnyi” pontosságra, hanem egy hajszál tizedrészének pontosságával, ott “szakmai képzettség” szükségességéről és szakmai szervezkedésről beszélni nem csak nevetséges, hanem őrültség, vagy rosszakarat. Pedig az amerikai szervezetek még ma is ahoz ragaszkodnak és a szocialista és kommunista “munkás” pártok azokkal karöltve hadakoznak az ipari szervezkedés eszméjének terjedése ellen. AMIKOR e század elején az amerikai munkásmozgalom gondolkozó elemei felismerték a szakmai szervezkedés elavultságát az ipari termelés mindna- gyobb arányú összpontosításával szemben és lerakták az alapját az Industrial Workers of the World (Világ Ipari Munkásai) szervezetnek, amely nem szakmák szerint, hanem amint a termelésnél foglalkoztatva vannak — iparok szerint — tömöríti a munkásokat minden egyes iparban egy ipari szervezetbe és az ipari szervezeteket az Egy Nagy Szervezetbe, a szakszervezeti basák voltak az elsők, akik a legvadabb támadást intézték az IWW ellen. Minden gyűlését, bérenceikkel megtámadták, minden bérharcát elárulták. Bárhol szervezkedni kezdtek a munkások az ipari szervezetbe, a szakszervezetek rögtön ott termettek és ha sztrájkra került a sor, megegyeztek a munkáltatókkal, hogy sztrájktörőkkel tömik meg a gyárat, melynek ellenében szerződést kaptak a gyár munkásainak széttagolá- sára. Azt kérdezhetnénk, hogy hát a munkásság nem tudta ezt megakadályozni ? Sajnos nem. Mert arról gondoskodott a kapitalista osztály, hogy a munkásság gondolkodását oly irányba terelje, hogy saját sorsára mennél kevesebbet gondoljon. A MUNKÁSSÁG többségének sajátságos tulajdonsága, hogy nem szeret és nem akar saját sorsával foglalkozni, amig a gazdasági viszonyai valameny- nyire elviselhetők. A jövővel nem törődik, ha a jelen elviselhető, sem osztályának sorsa, csak a sajátja. És a munkásság ily tulajdonságát igyekezett az uralkodó osztály mennél magasabb fokra emelni. Ennek szolgálatába állították a sajtót, a szószéket, mozit és minden véleihény formáló intézményt. Ezt szolgálják a külöm- böző “sport” üzleti vállalkozások, mint a baseball, football, basketball, lóverseny, melyek mind millió dolláros vállalkozások, mint minden egyéb a nagy üzleti vállalkozások sorában foglalnak helyet a “suckerek” dollárjainak kiszipolyozására és a munkásság nagy többségét sokkal jobban érdeklik ezek a “sportok” mint a saját és osztályának sorsa. És a kapitalista osztály ezen intézményeihez csatlakoztak a szakszervezetek és munkáspártok. Amig mi IWW-isták állandóan azt igyekszünk megértetni a munkássággal, hogy érdekei megvédelmezésében és előmozdításában, csakis szervezett gazdasági erejére támaszkodhat, addig a szakszervezetek és politikai pártok felmentették a munkásságot ezen kötelezettségek alól és elégségesnek tartották, ha befizetik havi járulékaikat, vagy választások idején az ő pártjukra adják le a szavazataikat. És ez tetszetős volt az amerikai munkásságnak. Nem kellett tanulni, gyűlésekre járni és szervezni a szervezetleneket. Azt elvégezték a vezérek helyettük, akik az idők folyamán teljhatalmú urai lettek a szakszervezeteknek. így történt meg, hogy ma néhány tucat szakszervezeti basa uralkodik a 15 millió fizető tagság felett. Ők állapítják meg, hogy az amerikai szakszervezetek tagsága mily irányt kövessen, ők tárgyalnak a munkáltatókkal és'az ő határozataik ellen nincs apelláció, azt a tagságnak el kell fogadni. ENNEK a bűnös nemtörődömségnek a következménye az, hogy az amerikai munkásság ma ahelyett, hogy az adott, viszonyok mellett irányitója volna a világ munkássága harcának, annak kerékkötője. Pedig az amerikai munkásság helyzete aránytalanul kedvezőbb az európai munkásságéval szembe. Itt a kapitalizmus elvégezte történelmi hivatását, amelyet Európa legtöbb országában még csak ezután kell elvégezni: az iparok kifejlesztését, mely nélkül elképzelhetetlen a jólétet biztosi tó szocialista társadalom. Itt az áruk termelésének módozatai oly magas fokra vannak fejlesztve, hogy a termelés észszerű irányítása mellett napi 4 óra és heti 4 napi munkával játszi könnyedséggel meglehetne termelni az összlakosság szükségleteit és még elegendő fölösleg maradna ellátni azon országokat, amelyek nélkülöznek. Az iparok irányításának összpontosítása is annyira haladt, hogy az egész ország ipara szorosan egymásba fonódik, melyet egy központból irányítanak és ezen központon hatvan család tartja a kezét. Mivel a társadalom gerincét az iparok képezik, melyet aránylag egy kis csoport kontrolál, ugyan ezen csoport kontrolálja a társadalom minden felülépit- ményét és azokat saját osztályuk érdekeinek védelmezésére használják fel. Éppen ezért nagymérvű rövidlátás, v.igy rosszakaratra vall az, hogy a szakszervezetek és politikai munkás pártok azzal bolondit- ják a munkásságot, hogy ezen intézmények felhasználhatók a dolgozók és kizsákmányoltak érdekeinek előmozdítására. Pedig ezt teszik és amig a munkásság ezen az utón halad a jelen rendszer haszonélvezőit segíti. AHOZ, hogy az amerikai munkásság történelmi hivatásának magaslatára emelkedjen, elengedhetetlenül szükséges a forradalmi Egy Nagy Szervezet kiépítése a termelés szinterén. A munkásságot csak ott lehet osztály vonalon egyesíteni, ahol egyforma érdekek fűzik egymáshoz, ahol nincs faji, nemi, vallási, vagy politikai megkülönböztetés, hanem mindenki egyformán kizsákmányolt és mindenkinek egy célja van: a kizsákmányolást megszüntetni. Bár azt mondhatná valaki, hogy a szakszervezetek is a termelés színterén szervezik a munkásokat, ami tény, de első sorban az amerikai szakszervezetekből hiányzik az osztálytudat, másodszor: amig az iparok irányítása egy kis csoport kezében összpontosul, addig a szakszervezetek a munkásságot több száz egymástól független, sőt egymással vetélykedő és egymást hátbatámadó szervezetekben tagolják szét, ami lehetetlenné teszi az egységes cselekvést. Ennek csak egyetlen megoldása van, melyet az IWW Elvinyilatkozata ajánl és pedig: “E szomou állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.” Ilyen szervezet kiépítése ma már nem csak időszerű, hanem a legfontosabb kötelesség és az osztálytudatos munkások úgy a szakszervezetekben, mint a politikai pártokban csakis úgy tehetik jóvá a múltak mulasztásait és bűneit, ha minden energiájukat az Egy Nagy Szervezet megerősítésére fordítják. A tapasztalatok bizonyítják, hogy hiú ábránd és meddő energia fecsérlés a létező szakszervezetek átformálásának kísérlete. Azok mindig a haladás kerékkötői voltak és azok is maradnak, amig a munkásságnak az Egy Nagy Szervezetben egyesített ereje el nem söpri azokat az útból. ÉPITŐGÁRD A 1948-49-ik évre: L. Birtalan, Cleveland....... 5.00 J. Buzay, Cleveland........... 7.00 L. Decsi, Akron............ 6.00 I.. Gáncs, Carolina............. 3.00 Mrs. L. Gáncs, Carolina .... 3.00 I. Farkas, Akron ............... 5.00 J. Feczkó, New York ....... 6.00 L. Fishbein, New York......12.00 J. Fodor, Cuy. Falls .......... 7.50 P. Hering, Buffalo............. 5.00 J. Kollár, Cleveland........... 6.00 A. Köhler, Chicago ........... 5.00 M. Krieger, New York ..... 3.00 A. Kucher, Pittsburgh ..... 7.00 A. Lelkó, Pittsburgh......... 7.00 L. Lefkovits, Cleveland .... 6.00 J. Mogor, Cleveland........... 2.00 A. Molnár, Cleveland ....... 6.00 J. Munczi, Cleveland ......... 4.00 L. Páll, Ambridge............. 9.00 P. Pika, Chicago ................ 5.00 J. Reppman, Detroit......... 8.00 G. Scherhaufer, Cleveland 2.00 A. Severa, Berwyn ........... 1.00 J. Szilágyi, Cleveland ....... 9.50 S. Székely, Cleveland ....... 9.50 J. Vizi, Akron ...................12.00 J. Zára, Chicago ............... 6.00
