Bérmunkás, 1949. január-június (36. évfolyam, 1560-1585. szám)
1949-01-08 / 1561. szám
1949. január 8. BÉRMUNKÁS 5 oldaJ TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI A NAPTÁR Helyesebben a címnek ezt kellett volna írnom “Geréb munkástárs”. Ma már minden olvasó legalább is nagyjából átolvasta az idei Naptárunkat. így felesleges volna a szokott ismertetést, vagy kritikát imi arról, mert minden olvasó egyetért velem abban, hogy a Naptár szerkesztője Geréb munkástárs a Naptár szerkesztés terén elsőrangú munkát végzett, amely messze felülmúlja a Naptár irodalom színvonalát. Ez egy jól megirt, jól összeválogatott Évkönyv, amelynél a naptár rész csak mellékes függelék. Nem csak szerkesztette, vagy összeállította Geréb munkástárs a Naptárunkat nagyon jól, de nagyrészt ő is irta, vagy fordította és igy egy igazi “gerébi” munka, amelyen rajta van minden oldalán, minden során az ő szakavatott munkája. Nagyban emelte Geréb jó munkájának az értékét a nagyszerű nyomdai kiállítás, amely méltó a Naptár szellemi tartalmához. Azt hiszem minden olvasónk véleményét tolmácsolom, amikor azt irom üzenet képen Geréb munkástárshoz: Jó munka! Köszönjük! MINDSZENTY LAKAT ALATT A nemzetközi reakció borzalmas vonitásba kezdett arra a hírre, hogy az európai ellenforradalom kimagasló vezérét, Mindszenty Józsefet, Magyarország hercegprímását, a magyar hatóságok letartóztatták és rövidesen bíróság elé állítják. Ezt a hirt mi is, de a reakció is régen várta. Elképzelhetetlen bármely államban az, hogy az állam minden törvénye és intézkedése ellen és egész rendszere ellen lázadásra uszíthasson valaki, aki a nagyon magas jövedelmének tekintélyes részét attól az államtól kapja. Büntetlenül rúghasson fel minden törvényt, saját hazája elleni háborúra uszítson külhatalmakat. A magyar kormány hihetetlen türelemmel nézte el Mindszenty eme bűneit, mert nem akart mártírt csinálni ebből a heep-hep papból. Kivárta hát azt az időt, amikor a hívek nagy tömegei is meglássák a csuha alól kilógó lólábat, a régi rendszer visszaállitási törekvéseit a vallás köpönyegébe bújva. Most, amikor ez a régen esedékes elfogatás bekövetkezett, nem árt visszapillantást vetni a reakció eme kimagasló lovagjának ténykedéseire. PEHM JÓZSEF Erre a jóhangzásu sváb névre fülelt a zalaegerszegi plébános mindaddig, amig Magyar- ország hercegprímása nem lett. Ehhez a legmagasabb egyházi méltósághoz, különösen a német náci uralom bukása után, nem illett ez a sváb név és felvette a Mindszenty nevet. Szinte érthetetlen, hogy a koalíciós egység jegyében, hogy mehettek bele a munkás pártok, hogy erre a nagy jelentőségű helyre, ez a kimondottan reakciós hec-káplán kerüljön. Mint fiatal pap az Ébredő Magyarok elnöke volt. Tudott dolog az, hogy a forradalmak bukása után ez a szervezet volt az, amely a pogromokat, a szervezett munkások üldözését rendezte. Ez a szervezet vezető szerepet játszott abban a gyalázatos fehér terrorban, amelynek sok száz magyar munkás és paraszt esett áldozatul. Pehm plébános ur, nem nagy részvétet mutatott a hírhedt zalaegerszegi internáló tábor lakói iránt, sőt azok közé az előkelőségek közé tartozott, akik csak azért látogatták meg ezt a förtelmes telepet, hogy kényszer lakói szenvedéseit fokozzák a szemtelen viselkedésükkel. A nyilas uralom idején “forradalmi” érdemeket szerzett, Szálasiék egy időre hűvösre tették, nem azért, mert nyilas-ellenes volt, hanem mert nyílt királypárti, Habsburgista volt és ez ellenkezett Hitlerék világuralmi törekvéseivel. Ezt az “üldöztetést” színezték ki, mint hőstettet akkor, amikor a hercegprimási tisztség elnyerésének a kérdése felmerült. A másik “érdeme” az volt, hogy paraszt származású és ez jól hangzik a mai légkörben, hogy ime az egyház mennyire demokratikus, hogy egy egyszerű paraszt gyerekből Magyar- szághercegprimása lett. De az egyház jól tudja azt, hogy ezek a feltolakodott sváb paraszt gyerekekből lesznek, az egyházi és úri rendszer legodaadóbb szolgái. Mindszentyben nem csalatkozott sem az egyház, sem a hazai és a külföldi reakció. Kinevezése után azonnal szembe helyezkedett az uj rend minden intézkedésével. Megtagadta a köztársaság elismerését, az egyházat továbbra is a királysághoz való hűségre utasította. Törvénytelennek, az egyház, a vallás szellemével ellentétesnek mondotta ki a földreformot, amelynek különösen az a része hozta dühbe, amely a főpapok kezeiben levő százezer holdakat is a nép kezébe juttatta. Először papjai utján próbálta terrorizálni a földnélküli parasztságot, hogy aki résztvesz a földosztásban, az nem részesülhet egyházi szolgálatba, nem kaphat gyó- nási felmentést, mert a földosztásban való részvétel, a lopás tényét jelenti s mint ilyen “bűn” elkövetője nem részesülhet egyházi felmentésben. Mikor azonban látta, hogy a földéhes parasztságnak az egyházi fölmentés és a földhöz való jutás között kellett választania, az utóbbit választotta, feladta a lelki terrort és kártérítést követelt a földbirtokokért. Ezért izgat még ma is. Ez a “népbarát“ pap azt akarja, hogy a magyar parasztság örökre adófizetője maradjon a volt földesuraknak, beleértve természetesen jómagát és a szaktársait is. Ugyan igy ellenezte a gyárak, bányák és bankok kisajátítását is, eredménytelenül, mert a tömegek, úgyszólván az egész magyar nép helyeselte azt, hogy a termelő eszközök köztulajdonba kerüljenek. A sikertelenség egészen megvaditotta ezt a reakciós papot és az alantas papjai utján, féktelen izgatásba kezdett az uj rendszer és annak minden intézkedése ellen. De nem csak az egyház, a templom szószékeit tette meg az izgatás helyéül, hanem az egyház kezében levő iskolákat is. Az iskola köteleseket a Népi Demokrácia elleni gyűlöletre nevelték és a gyerekeken keresztül próbálták befolyásolni a szülőket is. Az olyan tanítókat és papokat, akik megtagadták a templomnak és az iskolának az uszításra való felhasználását, irgalmatlanul megfosztotta az állásától és kilökte az egyházból is. A kormány végtelen türelemmel nézte el a vallási szabadsággal való visszaélést. Megpróbált megegyezni az egyházakkal, ami minden egyházzal sikeres is volt, csak a katholikus egyház főpapjaival vált ez lehetetlenné, mert kereken megtagadták minden megegyezés alapját: a Köztársaság elismerését. A kormány türelmét gyengeségnek vették nem csak a papok, de a mögéjük sorakozott reakció is, amelynek a látható feje Mindszenty érsek volt. A reakció szervezkedni kezdett, kisebb-nagyobb összeesküvésbe kezdtek, amelyek ugyan nem érték a népi rétegeket. Ezekben mindenkor az irányitó szerep a papságé volt. A kormány erélyes kézzel csapott le ezekre az ellenforradalmi próbálkozásokra és csirájában fojtotta azt el, de magához a fejhez, Mindszentyhez nem nyúltak, viszont az ő vakmerő szemtelensége arra késztette a magyar kormányzatot, hogy rendezze a magyar iskola ügyét. Magyarországon az iskolázás kérdése sok kívánni valót hagyott volna még akkor is, ha a papság nem használta volna fel az iskolákat a reakció várának, ha nem mételyezte volna meg a jövő generáció lelkét. Három féle iskola volt Magyarországon, állami, községi és felekezeti, amelynek két nagy hátránya volt. Először az, hogy ahány iskola, annyi féle irányzat uralkodott a tanításban, különösen vidéken a falusi pap szabta meg a tanítás irányát, mert az ő szava volt a döntő az iskolaszékben. Ez a basáskodás odáig terjedt ki, hogy a felekezeti iskolákban megtagadták, az állam által kiadott tankönyvek használatát, amelyek — mint azt Geréb munkástárs ismertetéséből tudjuk — túlsók engedményt tettek az egyháznak a tartalmukkal. Ezzel kapcsolatban tudni kell azt is, hogy nem csak az állami, de a felekezeti tanítókat is az állam fizette, tehát a főpap uszítása alapján, az* állam fizetett alkalmazottai uszítottak az államrendszer ellen. A másik bűn az volt, hogy egyes helyeken volt állami, községi, katholikus, református, evangélikus, zsidó, stb iskola is, legtöbbnyire elégtelen tanító személyzettel, egészségtelen túlzsúfolt helyiségekben és nagyon hiányos felszereléssel működött. Ezek a visszásságok és Mind- szentyék provokációja siettették a régen esedékes iskola reform napirendre tűzését. A kormány javasaltára a törvényhozás megszavazta az iskolák államosítását. Ez a Mindszentyék által kiprovokált, de amúgy is égetően szükséges reform, azután minden féket levett a papi reakcióról. Befelé és kifelé vad uszításba kezdtek, nyílt lázadásra utasították a híveket, hónapokig folyt ez a korlátnélküli izgatás. Látszat szerint a nép is ellenezte az iskolák államosítását, de az iskolaév kezdetén kitűnt, hogy ez csak látszat volt, mert minden uszítás dacára, az iskolaköteles gyerekek, teljes számban jelentkeztek az uj modernizált, a munkásság által roham munkával felépített, kijavított és felszerelt állami iskolákba. Ennek dacára, vagy éppen ezért Minszentyék fokozták az állam ellenes tevékenységüket, viszont most már megérett a helyzet arra is, hogy erélyes kézzel vessenek véget annak a lehetetlen helyzetnek, hogy az ország építését ellenforradalmi erők szabadon gátolják. A gyárak, városok, falvak, szervezetek — köztük nagyon sok katolikus egyházi szervezet is — ezrei követelték Mindszenty bíróság elé való állítását. Az utolsó próbálkozása ennek a megvadult papnak az volt, hogy nem csak a papjait, de az állami iskolákban való tanítástól általa eltiltott apáca és szerzetes tanitókat is ráuszította a falvak népére azzal a célzattal, hogy az őszi szántást és vetést elszabotálják. Ha ez sikerrel járt volna, úgy katasztrófába döntötte volna az országot. De a kormányzat és a munkásság ébersége, gyors közbelépése, a rajtakapott szabotálok földjének elvétele, sikertelenné tette a jól megszervezett szabotálást. Ha egy kissé elkésve is, sikeresen fejeződtek be az összes gazdasági munkák. De ez volt az a csep, amely ki- csorditotta a poharat és a hercegprímás lakat alá került és az összegyűjtött bünlajstromáért felelnie kell az illetékes bírák előtt. Most már ezt az igazságtevést nem akadályozza meg még a pápai kiáltozás sem, valamint a nemzetközi reakció vad üvöltözése és tiltakozása. Magyarország belső ügye az, hogy portáján rendet tartson és mi hisszük és tudjuk, hogy a Népi Demokráciák elég erősek ahoz, hogy leszámoljanak a fekete reakció minden ellenforradalmi kísérletével. A világ haladó munkásságának a forradalom és ellenforradalom eme harcában feltétel nélkül a Népi Demokráciák oldalán van a helye. Minden lehető eszközzel sggiteni kell a Népi Demokráciákat a papi reakció elleni harcában.