Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)

1948-07-10 / 1536. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

3948. julius 10.

Egyről-Másról

ELMONDJA: J. Z.

POLITIZÁLNAK A

SZAKSZERVEZETEK

A NEMZETKÖZI munkás- mozgalom fokmérőjét használva mértékül az amerikai szak- szervezetek sohasem ütötték meg azt a mértéket, amelyet egy munkásszervezetnek meg kellene ütni ahhoz, hogy a munkásság érdekeit — mint osztályét — szolgálhassa. Ami rossz egy munkásszervezetben, vagy általában a munkásmozgalomban, az mind megtalálható az amerikai szakszervezetekben és ezen sok rossz mellett, bizony nagyon, de nagyon elenyésző a jó, amit a javukra lehetne Írni.

Amellett, hogy az ipari fejlődés folytán, már évtizedekkel ezelőtt értéktelenekké váltak a szakmai szervezkedési formához való görcsös ragaszkodásuk által, az elképzelhetetlenségig reakciósak; az osztályharc szellemétől úgy irtóznak, mint az “ördög a tömjén füsttől”. Akcióikban sohasem voltak tekintettel a munkásság — mint osztálynak — érdekeire, csakis a szükkörü tagságukéra. A lehető legreakciósabb vezéri irányítás alatt vannak és nem csak semmi kísérletet nem tesznek a tagság nevelésére, hanem minden ily törekvést a leghatározottabban elleneznek és gátolnak.

A szervezet irányításában a tagságnak semmi beleszólása nincs, az kizárólag a vezérek hatáskörébe esik. Bizonyos időközökben megtartott konvenciójukon, csakis a fővezérek és az általuk jóváhagyott alvezérek vehetnek részt és az ott hozott határozatokat el kell fogadni a tagságnak tetszik, vagy nem.

Ez a folyamat még a tagságot közvetlen érintő kollektiv tárgyalásoknál is érvényben van. A vezérek határozzák meg a követeléseket, ők tárgyalnak a munkáltatókkal — sokszor zárt ajtók mögött — ők állapítják meg, hogy a munkáltatók ajánlata elfogadható-e és ha ők elfogadták, az ellen nincs apelláció.

Egyszóval az amerikai szak- szervezetek valódi amerikai üzleti mintára a “privat enterprise” (magánvállalkozás) szellemében vannak építve és a vezérek úgy rendelkeznek a tagság felett, mint a szatócs az árui felett. A tagság képezi az árut és azok felett a vezérek teljesen saját akaratuk szerint rendelkeznek.

MINDEZEK az amerikai szakszervezeteknél oly rossz tulajdonságok, amelyek következtében sem az országhatárokon belül, sem pedig nemzetközi viszonylatban nem szolgálhatják a munkásosztály érdekeit. Nem szolgálhatják még a termelés szinterén sem, ahol, ahogy úgy, mégis valamelyes erőt képviselnek már azon ténynél fogva, hogy egy csoport munkás egy és ugyan azon érdekből csoportosult és mint ilyen módjukban

van ezen érdekeknek érvényt szerezni.

A szervezkedésnek ily formája talán szolgálhatta a tagoknak érdekeit a céhrendszerben, amikor az egyes műhelyek egy külön egészet képeztek, de ma, amikor nem csak a hatalmas iparvállalatok, hanem egy egész iparág, sőt az összes iparok irányítása egy kis csoport tőkés kezében összpontosul és minden akadály nélkül szállíthatják a munkát egyik telepről a másikra, vagy egyik városból a másikba, ha sztrájk, vagy kizárás van folyamatban valamely üzemben.

Ma, amikor az összes iparok kontrolja egy kis csoport iparmágnás kezébe összpontosul és egyes ipartelepeken a munkások tiz, meg húsz ezrei robotolnak együtt, a szakszervezetek még ma is a múlt század szervezkedési módszeréhez ragaszkodnak és azok reakciós vezérei képesek a kor nagyon is szükségszerű követelményeinek útját állni,

EZ A fogyatékossága a szak- szervezeteknek a gazdasági téren is kimondhatatlanul hátráltatja az amerikai munkásmozgalom teljesítő képességét és izolálja az egész ország mozgalmát a világ egyetemes munkásmozgalmától is és ennek jóvátételére nemcsak, hogy nem történik semmi törekvés, hanem — ha egyáltalán lehetséges — még jobban feldarabolják, szétszaggatják a szakszervezeteket.

Eddig is nagy hiányát éreztük az egységes akciónak a szakszervezetek részéről, pedig a termelés szinterén igazán nincsen érdek ellentét a szakszervezetek tagsága között, most azonban valamennyi szakszervezet a politikával kezd foglalkozni és elképzelhető, hogy mi lesz ennek a következménye.

MINT ismeretes Amerikában nincs számottevő munkás párt és semmi kísérlet nincs folyamatban egy ilyen alakítására. Hogy ez előnyére, vagy hátrányára van-e a munkásságnak más lapra tartozik, most csak a tényeket kívánjuk megállapítani.

A létező munkáspártok közül a legrégibb a Socialist Labor Party (Szocialista Munkás Párt) amely saját állításuk szerint “forradalmi” célú, de mint politikai párt teljesítő képessége a nullával egyenlő. Háromnegyed százados létezése után a szavazatok száma néhány ezer, vagy tiz ezerre tehető, ami az amerikai viszonyokat tekintve, csak “egy csepp a tengerben”.

A másik politikai párt a Socialist Party (Szocialista Párt), amely hasonló a háború előtti szocialista pártokhoz, azonban az első világháború után állandóan csúszott a lejtőn, úgy hogy ma teljesen számításon kívül esik. Jelén működésűk leginkább Oroszország elleni nyelvöltöge- tésben merül ki, amit a nagy polgári pártok sokkal sikereseb- I ben tudnak végezni, igy még

ezen a téren sem kelthetnek észrevehető feltűnést.

Van aztán egy úgynevezett Communist Party (Kommunista Párt), amelynek létezéséről 'eg- inkább abból lehet tudomást venni, hogy a kormányköröktől, a kongresszuson át lefele a sajtó, rádió, szószék, a külön: éle hazafias maszlagot terjesztő ligák, klubok, mind a “kommunizmus veszélye” ellen ordítanak és ezt a “kommunizmust” állítólag ez a párt képviseli.

Egyébként a választásokban ez a párt az utolsó 12 évben nem vett részt, hanem a Demokrata Pártot támogatta, amig annak néhai Roosevelt volt a vezére, a jelenben pedig az alakulóban levő “harmadik párt” mellett buzgólkodnak, amelynek Henry Wallace az elnök jelölt je. De általában a kommunista párt hajlandó minden szekérre felkapaszkodni, amely hajlandó élvenni. Ha hazafiak közé keverednek, ott hazafiak, a vallásos bigott tömegek közöt bigottak, haladók között “haladók”, reakciósok közöt reakciósok. Szóval ők mindig olyanok, mint amilyen a környezet, amelybe befurakodnak. Előttük a fontos az, hogy ott legyenek és hogy kilétüket takarják, hajlandók minden piszokba belefeküdni, hogy azon bizonyos tömeg egyikének lássanak.

A FENTNEVEZETT pártok volnának az amerikai országos “Munkáspártok”, de azoknak egyike sem megfelelő a szak- szervezetek vezéreinek. Ezek közül még a legkonzervatívabb is “túlságosan radikális” a szak- szervezeti basáknak és szó sem eshet arról, hogy bármelyik támogatásra számíthatna a magukat most a politikába belevető szakszervezetektől.

Van ugyan a szakszervezeteknek egy politikai pártja az “American Labor Party” amely eredetileg a' CIO-hoz tartozó Amalgamated Clothing Workers és az International Ladies Garment Workers szervezet kontrolja alatt volt, azonban amikor Dubinsky kiszakította a női szabók szakszervezetét a' CIO-ból a párt is kettészakadt és most a “harmadik párt” alakulásával ismét szakadás állott be a megmaradt pártban, amely Wallace pártját támogatja. Ez a párt azonban csak New York és környékén működött és jelenleg két képviselőjük van a kongresszus alsó házában.

Várható volt, hogy a most alakulóban levő “harmadik párt” melynek Henry Wallace a bábája és elnök jelölt je egy tö- zös akcióba hozza össze a mindenáron politizálni óhajtó sz; ik- szervezeteket, azonban a szak- szervezetek főmoguljai már kimondták a szentenciát az uj pártról, mely szerintük “kommunista szolgálatban van” ezért ők azt nem támogathatják, sőt minden lehetőt elkövetnek ellene.

így nem marad más tér a szakszervezeti politikusokn ik, mint a két reakciós polgári párt a “Republican Party” és a “Demokrata Party” között választani. Ez ugyan nem uj a szakszervezeti vezéreknek, mert ők mint egyének a múltban is e két politikai pártnak voltak a szekértolói, de nem fejtetek ki

nagyobb rőfeszitést, hogy a vezetésük alatt álló szakszervezetek tagságát befolyásolják.

MINDAZOK, akiknek jogcímük van bírálatot mondani a kongresszus működése felett, egybehangzóan állítják, hogy a 80-ik kongresszus, amely az 1946 évi novemberi országos választásokban nyerte el a mandátumát, a legrosszabb volt az ország történetében. (Ezt maga Truman elnök is erősen kihangsúlyozta a közelmúltban tett országos kőrútján, viszont a kongresszus vezérei azt állítják, hogy Truman a legrosszabb elnök és abban ugylátszik mindenki megegyezik, hogy mindkét félnek igaza van). Bár a többséget úgy az alsóházban, mint a szenátusban a republikánus párthoz tartozók alkotják, a népellenes törvények meghozásához a demokrata párti képviselők nagy többsége is hozzájárult és igy bátran elmondhatjuk, hogy “egyik kutya, másik eb”.

Mindkét párt egymással versenyezett az uralkodó osztály kegyében járni és a szakszervezeti vezérek most arra vállalkoznak, hogy ezt a reakció áramlatot megváltoztassák. Es hogyan ?

KÉTSÉGEN felül áll az a tény, hogy a két polgári párt a kapitalista osztály irányítása alatt áll és azok platformján csakis oly egyének juthatnak jelöléshez, akik a pártok irányítóinak utasításait elfogadják. Következetesen, a választásoknál a szavazók csakis oly jelöltekre szavazhatnak, akiket a kapitalista osztály már előzőleg jóváhagyott.

Tehát még elvétve sem kerülhetnek oly jelöltek ezen párok platformján jelöléshez, akik a nép érdekeit szolgálnák és a kortes beszédekben hangoztatott frázisok csak a szavazók bolonditására szolgálnak.

És a szakszervezeti vezérek ezen pártok jelöltjei közül remélik egy “jobb” kongresszus megválasztását, amely aztán “jóváteszi” a jelen kongresszus munkás és népellenes törvény- hozásait.

ABBAN ugylátszik megegyeznek a szakszervezeti vezérek kivétel nélkül, hogy a kongresz- szus túlbuzgóságát a kapitalista osztály kiszolgálásában meg kell fékezni, de annak kivitelében már nagyon is eltérőek a véleményeik. Bár a szakszervezetek semmiféle akcióban eddig sem voltak egységesek, a most folyamatban levő politikai akcióik azonban minden eddigi ténykedésüknél elitélendőbb, mert még azt a teljesítő képességét is szétforgácsolják a szakszervezéreknek, amellyel eddig rendelkeztek.

Ha már arra a jneggyőződés- re jutottak, hogy a szakszervezeteknek bele kell vetni magukat a politikai választásokba, az észszerüség azt diktálná, hogy a cél érdekében valameny- nyi összeforr egy közös akcióba és a kapitalista osztály pártjainak jelöltjeivel szembe a saját közös jelöltjeiket állítják fei a választásokban.

Ehelyett azonban az látjuk, hogy minden szervezet külön-