Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)

1948-09-18 / 1545. szám

1948. szeptember 18.

BÉRMUNKÁS

5 oldal

TOLLHEGYRŐL

mondja: F. MEZŐSÉGI

AZ ORSZÁGOS ÉRTEKEZLET UTÁN

A sikeres és nívós Országos Értekezletnek folyamán, parázs kis vita kerekedett ki, egy cikksorozattal kapcsolatban, amelyet Z. munkástárs irt.

Általában szokva vagyunk ahoz, hogy Z. cikkei tárgyilagosak. higgadtak és érvekkel alátámasztottak. Hosszú évek óta megszoktuk és megszerettük az oktató tanulmányait, el sem tudjuk képzelni a lapot Z. Írása nélkül. Ennek dacára az ő cikke volt az, amely a vitát kiváltotta, szerintem a kritika jogos volt, mert Z. munkástárs három egymást követő cikke ellentmond nem csak a tényeknek, hanem az ő eddigi álláspontjának is.

KRITIKA ÉS ÖNKRITIKA

Erről írtam egy pár héttel ezelőtt és hívtam fel az olvasók figyelmét arra, hogy mennyire fontos a munkásmozgalomban a kritika, mert csak a folytonos éber figyelem és kritika tartja meg a mozgalmat a helyes vonalon. De éppen üyen fontos az is, hogy ne csak kritikát gyakoroljunk, hanem önkritikát is. jNem vagyunk csalhatatlanok, aki cselekszik, az tévedhet is, ezért jó az, ha néha átvizsgáljuk a magunk ténykedését is és megbíráljuk saját magunkat.

Z. munkástárs abból a fajtából való, aki bírja a kritikát is és gyakorolja az önkritikát, nem primadonnáskodik, nem adja a sértődöttet, ezt igazolta az országos értekezlet folyamán is.

TÖBB TÜRELMET

Nagyon gyakori eset az, hogy a munkástársainknál bizonyos fokú türelmetlenséget tapasztalunk a szovjetekkel, avagy a népi demokráciákkal szemben. Szeretnék ha ezekben az országokban ma már teljes kollektiv társadalmi rendszer volna, hamar kimondjuk, hogy 30 éves a forradalom és még ma is bérrendszer van. Ugyan igy kifogásoljuk ezt magyar vonatkozásban is, no meg azt, hogy az életnívó még mindig alatta van az amerikai életnívónak.

Az országos értekezlet újra leszögezte azt, hogy a Bérmunkás irányvonala a Népi Demokráciákkal, a Szovjetekkel szemben továbbra is, mint a kapitalista termelési rendszer ellen élharcosokkal szemben a legnagyobb bajtársiasság lesz. Ezért nem árt az, hogy ha ezekkel a kérdésekkel gyakrabban foglalkozunk és azokat helyes megvilágításba helyezzük.

BÉRRENDSZER

Minden szocialista, tartozzon az bármely szervezethez, hisz abban, hogy a modern szocialista termelési rendszerben, amikor a termelés a legmodernebb technikával folyik, olyan árubő- ség áll elő, amely feleslegessé

tesz bármely korlátozást a fogyasztás terén. Mindenki részt- vesz a termelésben a képessége szerint és a fogyasztásban a szükséglete szerint.

De ennek előfeltételei vannak, az egyik, hogy a szocialista társadalom technikailag a legfejlettebb legyen, hogy, olyan környezeti viszonyai legyenek, hogy a termelésből kikapcsolhassa az improduktív termelést, hogy a társadalom minden tagja, hasznos munkát végezzen és végül, de nem utoljára, hogy ne csak egy ország népe éljen kollektiv társadalmi rendszerben.

Nem hiszem, hogy bárki is kétségbe vonná ezeknek az előfeltételeknek a szükségességét, igy az a kötelességünk, hogy felülvizsgáljuk azt, hogy ezek a feltételek megvoltak-e 1917- ben a Szovjet forradalom győzelme idején, sót megvizsgálhassuk azt is, hogy fenállanak-e ezek ma, 30 év után.

A válasz röviden az, hogy nem. Oroszország, Európa legelmaradottabb országa volt 1917- ben gazdaságilag, kulturáltság szempontjából is. A hatalmas birodalomhoz arányitva egy gyenge, éppen hogy kialakuló ipara volt, a földmivessége is elmaradott, kezdetleges vonalon állott, a lakosság többsége irni-olvasni nem tudott, amellett a vallás igájába nyögött. A háború a meglevő iparát és közlekedését is lerombolta, ami még megmaradt, azt elpusztította az éveken keresztül a nagyhatalmak által szított és felfegyverzett ellenforradalom, a hosszú éveken keresztül tartott gazdasági blokád, amely légmentesen elzárta minden külföldi behozataltól, utána a borzalmas elemi csapások, amelyek a legjobb termő vidékét pusztította el, éhínséget zúdítva az egész országra.

Közel 10 év telt el, amig hozzáfoghattak a rendszeres terv szerinti termeléshez, amelynek a célja a jólét előfeltételének a megteremtése, az iparok felépítése volt. Ezen a téren is óriásiak voltak a nehézségek, az ipari munkásság hiánya, a meglevőknek is csak a kis ipari viszonyokhoz való megszokottsága, a munka fegyelem teljes felbomlása, ennek dacára is, hihetetlen eredményeket értek el, pedig az energiájuk jó részét improduktív munkára kellett elpazarolni- ok.

VÉDELMI FELKÉSZÜLÉS

Az imperialsta kapitalizmus rossz szemmel nézte azt, hogy a világ egyhatod részén megdőlt a tőke uralma, állandó veszély fenyegette, hogy az imperializmus támadásba megy és igy a védelmét volt kénytelen kiépíteni.

Az iparosítással együtt, de ennél sikeresebb volt a kulturális fejlődése, felszámolták az analfabétizmust nevelték nem csak a városok, de a falvak népét is, kétségtelen, hogy a jólét állandóan emelkedett és ha nem következik el a második világháború, akkor ma már a Szovjetek

népeinek az életnívója elhagyta volna Amerikai munkásainak az életnívóját is.

Hogy mit jelentett a Szovjetekre a háború, azt tudjuk, 25 millió ember életet, egyszerűen felbecsülhetetlen értékek pusztulását, mindazt, amit 20-25 év alatt a Szovjetek népe, hihetetlen erőfeszítéssel felépített, azt mind elpusztította a háború szörnyetege.

Újra kell hozzáfogni az építéshez, a romok eltakarításához, újra csak egy kézzel végezheti ezt, mert ma újra az imperialista támadás veszélye fenyegeti. Ma az ütem gyorsabb, a nagy ipari tömegek megvannak, tapasztalataik a tömegtermelés terén, gyorsabb tempót diktál, az életnívó gyorsabban növekedik és a biztonság érzését, nem csak saját ereje, de a régi demokráciákkal való szoros szövetsége is emeli, igy ha nem jön egy uj háború, talán gyorsabb ütemben növekszik a nép jóléte.

Ugyan ez a helyzet a népi demokráciákban, igy Magyarországon is. Romokból kell építeni, egy összerombolt, kifosztott ország, amelyben három éve nem volt más, mint rom, nyomor és káosz. Budapesten nem volt viz, gáz, villany, a dunai hidak felrobbantva, a gyárak leszerelve, lerombolva, villanyos, autóbusz nem közlekedett. Két éve a munkás százbillió dollárokat kapott fizetésül és semmit sem tudott érte venni, az infláció olyan fokú volt, hogy az árak óránként duplázódtak meg.

Ma Budapest romjaiból felépült, a hidak közül 5 már áll újra, a hatodik is épül, a közlekedés minden formája túlhaladta a békeidejű nívót. A gyárak teljes üzemmel dolgoznak, elérve sok iparban túlhaladva az 1938- as termelést. Az infláció megszűnt, a forint értékálló, stabil. (Ennek a fontosságát csak úgy mérhetjük fel, ha az amerikai helyzetet tekintjük, ahol az inflációt nem tudják, nem is akarják megállítani, a dollár vásárló ereje napról-napra csökken.)

A városi munkás helyzete még ma is súlyos, de a bányászok, a földmunkások életnívója messze fölötte van a békebeli nívónak.

Az ipari munkás termel, jobbat és többet mint bármikor a múltban, nem kényszerből, hanem mert tudatában van annak, hogy dacára hogy bérért dolgozik, hogy mégis magának termel, hogy a profitot nem viszi el a tőkés.

BÉRRABSZOLGA?

Nem! Igaz, még mindig nem kapja meg a munkájának a teljes értékét, de tudja azt, hogy az értéktöbblet hová megy, erre vonatkozólag szolgáljon Útmutatásul augusztus elsejétől az év végéig szóló 5 hónapos tervgazdálkodás, amelynek a keretébe a mezőgazdaságra 370 millió, a bányászat és ipar 440, közlekedés 330, a szociális és kulturális beruházásra 260 millió forintot fordítanak, vagyis közel 1500 millió forintot fordítanak uj beruházásokra. Ez 600 millió forinttal több mint az eredeti terv szerint elgondolták. Ezt az első terv év sikere tette lehetővé, minden külső segítés, minden Marshall terv nélkül.

Tény, hogy az ipari munkásság helyzete lassan javul, lassabban javul mint a földművesé vagy a bányászé, a javulást nem annyira a bérek emelése, mint az árak csökkenése idézi elő. De az ipari munkás, mint a dolgozók legöntudatosabbja zúgolódás nélkül veszi ezt tudomásul, mert tudja, hogy a jövőjéért, a szocialista termelési rendszerért harcol és a bérért, sőt az aránylag alacsony bérért való dolgozása nem azt az érzést válltja ki a dolgozó ipari munkásból, hogy ő bérrabszolga, éppen az ellenkezőjét, hogy szabad, társadalmat változtató, öntudatos forradalmár, aki a végcélért, a szocialista társadalomért hoz áldozatokat.

De már készül az uj kollektiv bérszerződés is, mire az augusztus elsején elkezdődött 5 hónapos terv befejeződik, az uj bérskála, amely már nem szakmánként, hanem iparonkét állapítja meg a javadalmakat, meghozza az ipari proletáriátusnak is a jól megérdemelt életnívó javulást.

PESSZIMIZMUS

J. Z. munkástárs a harmadik cikkében is nagyon sötéten lát és rögtön hozzátehessük, hogy helytelenül is, mert nagyon lebecsüli a szervezett ipari munkásság képességeit, erejét, aktivitását a keleti országokban.

Nagyon szép és helyes az az elmélet, hogy a munkásosztálynak fel kell készülve lenni arra is, hogy a kapitalizmus összeomlása után képes legyen a termelés irányítására. De meg volt-e a magyar munkásság azon részének, amely komolyan hit a hivatásában, a lehetőség, hogy kiképezze magát arra, hogy képes legyen a termelés irányítására, amikor csak a foldalait szervezkedhetett? És ha nem tudott erre felkészülni, akkor ne ragadta volna meg a lehetőséget, amikor a helyzet érett volt arra, hogy megdöntse a tőkés termelési rendszert. Utánozta volna a jobboldali szocialistákat, akik azért nem akarták felszámolni a profitrendszert, mert a termelés és a termelési eszközök lerongyolódtak ? Igenis át kellett venni az irányítást, még ha döcögve indult is, még ha sok, sok hibát csináltak is, de amint az eredmények igazolják, három év alatt nagyon jól belejöttek a vezetésbe, az irányításba. A munkapadtól, a bányából kivett igazgatók nagyszerűen beváltak. A népi kollégiumok öntik a munkás és paraszt termelési vezetőket. Pár év és az egyetemekről is munkás és paraszt ifjúság kerül ki, a_gazdasági élet pályáira.

Különben is volt felkészültség. Az a réteg, amelyet Horthyék kiüldöztek és a Szovjetekbe kerültek, nagyszerű elméleti és gyakorlati képzettséget kaptak. Ezek a forradalmárok nagyszerűen állták meg a helyüket a termelés élén. Egy Vas Zoltán, aki az egész tervgazdaság élén áll. olyan átfogó képességgel rendelkezik, amely képessé teszi arra, hogy a fontos posztját kifogástalanul végezze el. Vagy Gerő közlekedésügyi miniszter, akinek a nagy szervező és irányitó zsenijét még az ellenségei is elismerik. Rajtuk kívül tucatszámra találunk a legfőbb he-