Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)
1948-09-18 / 1545. szám
194t. szeptember 18. BÉRMUNKÁS % 3 oldal Munka Közben _________________(gb) ROVATA________________ A “NORMA” EMELÉSE Ebben a rovatban éveken át ismertettem azon módszereket, melyekkel a munkásokból mind- nagyobb és nagyobb munkateljesítményt erőszakolnak ki és amit itt, Amerikában, általában a “speed-up” név alá foglalunk. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy nem könyvekből vagy újságcikkekből vett teóriák alapján írtam erről az igen fontos munkásproblémáról, hanem ezen rovat címének megfe- lelőleg, munkaközben nyert tapasztalataimról számoltam be. Megírtam azon cikkekben és száz és száz példával bizonyítottam, hogy a darabszám (akord) munka nagymértékben emeli a munkások kizsákmányolásának fokát, ennélfogva nagyon hátrányos a munkások szempontjából nézve. Munkáskörökben ez any- nyira elfogadott nézetté lett, hogy a legtöbb amerikai szak- szervezet alapszabályaiba foglalta a darabszám munka elleni tilalmat. A háború alatt részben megfeledkeztek erről a tilalomról, részben pedig egyszerűen kijátszották a “bonus” rendszer bevezetésével. A bonus rendszernél a munkás alacsony órabérért dolgozik, de ezt megkapja, bármily keveset termel is. Azonban ha a megszabott minimális mennyiségen túl termel, akkor a többletért a mennyiségnek megfelelő külön díjazást, “bonust” kap. Miután a tömegtermelésnél a munkát nagyon leegyszerűsítik, jobban mondva elemi műtétekre, “operációkra” osztják, amelyek mindegyikére pontosan megszabják az elvégzésre szükséges időt, a munkaegységet pontosan meg lehet állapítani. VESZEKEDÉST SZÜL Ezt a munkaegységet, amit az európai munkásirodalomban ma a “norma” szóval jelölnek, rendesen a legügyesebb munkások munkáján állapítják meg s ezért a norma feletti veszekedés állandó. Ahol a munkások összetartanak, ott sikerül a normát leszorítani, másütt viszont a munkáltató annyira felhajtja a normát, hogy halálra fárasztja azon munkásait, akik valamit keresni akarnak. A magyarországi lapokat olvasva látjuk, hogy itt most éppen úgy, mint a többi középeurópai országokban nagy munkaversenyeket tartanak, dijakat adnak azoknak, akik a normát messze túlhaladják és a szak- szervezetek, amelyeknek eredeti rendeltetése éppen az, hogy védjék a munkásokat a túlzó kizsákmányolás ellen, most a munka felcsigázásának szószólói lettek. Azt mondják, hogy a megváltozott viszonyok a szakszervezetek rendeltetési körét is megváltoztatták. Viszont a norma felhajtása és a szakszervezeteknek ebbeni vezérszerepe ellen egyesek panaszkodnak. Ezért mint ezen tárgykör régi tanulmányozója, szeretnék hozzá- ' szólni, méghozzá őszintén, elfogulatlanul és tárgyilagosan. Talán nem mondok újságot azzal, hogy a munkagépek mellett eltötött éveim alatt számtalanszor láttam, hogy egyes munkásokra, semmiféle norma sem elégített ki. Megszoktuk már, hogy a munkásról általában mint társadalmunk leghasznosabb tagjáról beszéljünk. Ez igy van általában, azonban a munkásosztály soraiban is vannak elegen, akikre ráillik a “lusta” jelző, akik azt nézik, hogy miként húzhatják ki magukat a munka alól. Rendesen ezek a legnagyobb szájnak s kiabálnak legjobban. Vannak aztán olyanok, akik természetüknél fogva lassúbb gondolkozásnak és lassúbb mozgásuak. Ezeknek is ne- nézséget okoz a tulmagas norma. 9 EZEK IS PARAZITÁK A tőkés termelési rendszerben a normát a profit emelésére hajtják feljebb és feljebb. Ezért hallottuk elég gyakran öntudatos munkásoktól ezt a kijelentést: “Miért dolgozzak sebesebben? Azért, hogy a tőkéseknek nagyobb legyen a profitja?” Voltak aztán olyanok, akik ezt az elméletet annyira nyújtották, hogy soha sem dolgoztak, vagy ahol csak lehetett, kihúzták magukat a munka alól ezzel a megindokolással : “Engem ugyan kapitalista nem használ ki, hacsak lehet ellopom az időt és nem dolgozom!” És bizony ismertünk olyan embereket, akik egész életükön át kihúzták mun- kanélkül, nehogy a kapitalista profitot csináljon rajtuk. Ezek természetesen éppen olyan parazitái társadalmunknak, mint maga a tőkés, aki a munkásokon él. Mert ezek helyett is a munkások dolgoznak, azok termelik meg az élelmet, a ruházatot, a lakást, stb. amit az illető elhasznál, de amelyért nem ad viszontszolgálatot. A magántermelési rendszerben a szakszervezetek természetszerűleg a norma lefokozására törekszenek. Egyrészről azért, hogy a kevésbé ügyes tagjaik részére is biztosítsák a munkát és az átlagos keresetet, másrészről pedig azért, mert tudták, hogy a norma felemelése kevesebb munkást jelent a gyárban, a munkaalkalom csökkenését eredményezi, már pedig minden szakszervezet életkérdése, hogy tagjainak munkát tudjon biztosítani. Minél több munkaalkalommal rendelkezik a szakszervezet, annál erősebb és a tagok annál jobban ragaszkodnak hozzá, mert biztos kereseti forrásuk van a union révén. KIZSÁKMÁNYOLJA ÖNMAGÁT Tapasztalatból tudjuk, hogy amint akár a legöntudatosabb szakszervezeti munkás is kis műhelyt nyit, ahol önmagát alkalmazza, (avagy páran part- nerságban teszik), azonnal megváltozik a normára vonatkozó véleménye és önmagát kizsákmányoló munkássá lesz. Különösen nagymérvű ez a kizsákmányolás a kezdeti időkben, amig a szükséges szerszámok csak egy részét tudja beszerezni és még azokból sem a legjobbakat. Aztán anyagot sem a legjobbat vesz, mert az üzletbe fektetett pár dollárral' nagyon óvatosan kell bánni s csak a legszükségesebbre telik. Amint a hazai lapokat olvasva látjuk, hogy a gyárakat állami kezelésbe vették és a vezetés a szakszervezetek kezébe került, ezen szervezetek is ugyanazon transzformáción mennek keresztül, mint a magukat önállósító munkások. Itt is a norma emelése most már nem az individuális tulajdonos hasznát, hanem a közösség vagyonát emeli. De azonkívül, ami a legfontosabb, ebben az esetben a norma emelése nem fenyegeti munkaveszteséggel a szervezet tagjait, mert a kollektiv tervgazdaságnál minél többet termelnek, annál több munkaeshetőséget hoznak létre. Hiszen a tervezett gazdaságnak éppen az a lényege, hogy a haszon egy részét az ipar további fejlesztésére használják. Ennél a kérdésnél, amint én látom és amint tapasztaltam, valójában nem a norma emelése a legfontosabb, hanem az, hogy MIKÉNT emelik a normát? Mert ennek sokféle formája van. Az egyik és a legcélravezetőbb és munkásszempontból sem kifogásolható, ha a normát a termelőeszközök, a gépek fejlesztésével emeljük. A gépek ma már igen gyors fejlődést mutatnak s ugyanaz a munkás például kétszer annyit termelhet a modern gépen, mint mondjuk a 10 évvel ezelőtti elődjén. Valószínű, hogy az ilyirányu törekvést megtaláljuk a közép-európai országokban is. Azonban nagyon sokan el sem tudják képzelni, hogy egy közösség, vagy állam éppen úgy küzködik a NINCS problémájával, mint az előbb példának felhozott individuális kismester. A kifosztott európai országokban sincs miből megvásárolni a kívánt legmodernebb gépeket, ezek is küzdenek a kezdet nehézségeivel, de akik ezt nem értik, vagy nem akarják érteni, a hiányosságok erős bírálói lesznek. JOBB MÓDSZEREK A norma emelésének másik, egyszerűbb, de nem oly hatásos módja a munkamódszerek javítása. Bizonyos fogások alkalmazásával, betanulásával ugyanazon gépen is több és gyorsabb munkát lehet végezni. A módszer javítás még mindig nem jelenti a fizikai erővel emelt munkatermelést, sőt sok esetben valósággal megkönnyíti a munkát. Ezt a módszert nevezhetnénk a szaktudás emelésének is. A hazai lapokból látom, hogy erre most igen nagy súlyt fektetnek, a szaktanfolyamok százairól adnak számot a lapok. És végre legegyszerűbb, de a munkásra már káros a normának oly felhajtása, amelynél több fizikai erőt kell leadni, avagv amelynél a munkás kezeinek (néha még a lábainak is) a IWW OPEN MEETING a Marine Transport Workers I. U. No. 510, San Pedro, Cal. rendezésében, SZEPTEMBER 25-én, este 8 órai kezdettel, 427 So. Center Street, San Pedro. A Bérmunkás olvasóit szívesen látják. Belépő dij nincs. meggyorsított géppel arányosan gyorsabban kell mozogni. Ezzel rendesen együttjár a munkaidő meghosszabbítása is. A termelésnek ily felemelése teljesen a munkások kárára történik. A hazai lapokból látom, hogy a termelés emelésének ezt a módszerét is igénybevették. Valószínű, hogy ez a módszer az, ami ellen sokan panaszkodnak. Ezzel szemben figyelembe kell vennünk azt a magyarázatot, hogy ezen országokban az előbb említett kezdet kényszerűsége áll fenn. A semmiből nagyon nehéz vagyont termelni s Közép-Európa kifosztott államai csaknem a semmivel kezdték el az uj termelési rendszerüket. De azonkívül állandó háborús veszedelem függ a fejük felett; háború, amelyet biztosan elvesztenek ipari felkészültség nélkül. SZÜKSÉG HELYZET Vájjon ily körülmények között elvárható-e, hogy a szak- szervezetek arra utasítsák tagjaikat, hogy csak kényelmesen, lassan dolgozzanak? Aligha, hiszen ez olyasmi lenne, mintha az árvíz ellen védekező embereknek, akik homokzsákokat raknak a gátra azt mondanák, hogy ne dolgozzanak gyorsan, noha az ár minden pillanatban áttörheti a gátat. Semmi kétség, hogy a gyors termelésre most nagy szükség van a közép-európai országokban. Ezzel a problémával kapcsolatban inkább egy másik kérdés nyomul előtérbe, amit meg kell vizsgálnunk. Vájjon lehetséges, hogy a munkások birtokukba vegyék az iparokat? Vájjon az iparok oly ( államosítása, mint amilyet Magyarországon látunk, valóban a munkások kezébe juttatja-e az iparokat? Mert azt a szépenhangzó jelszót, hogy “tiétek az ország, magatoknak építitek” nem szabad elfogadnunk tüzetesebb vizsgálat nélkül, Hasonló jelszavakat hallunk itt is, sőt ilyesmiket emlegettek a fa- sizták is. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a közép-európai munkásokat újból megcsalták, hanem azt, hogy ebben a kérdésben nem lehet és nem szabad gyors, felületes Ítéletet mondani. Olyan gyökeres változás, mint amilyenen az említett országok most átmennek, hosz- szabb időt vesz igénybe. Az átalakulás folyamata alatt sok minden nem úgy történik, mint szeretnék maguk az átalakulásokat irányítók is. így minden oldalról vannak és lesznek elégedetlenkedők. Az idő azonban hamarosan be fogja mutatni, hogy a norma emelése, a termelés fokozása mennyire használt magának a munkásosztálynak és ez fogja eldönteni azt is, hogy a szakszervezetek helyesen cselekedtek-e vagy sem?
