Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)

1948-07-31 / 1539. szám

1948. julius 31. BÉRMUNKÁS 3 oldal Munka Közben _________________(gb) ROVATA________________ POLITIKAI KUDARC Ha talán bombasztikusán hogy a mostanában lezajlott politikai konvenciók az ameri­kai szakszervezetek politikai as­pirációinak Waterlooi lettek, mert mint ahogyan az Elba szi­getéről visszatért Napoleon csá­szári dicsőségének végetvetett a Waterloo városnál vivott és vesztett csatája, úgy az ameri­kai két nagy szakszervezet po­litikai ábrándjai is szétfoszlot­tak a három politikai konvenci­óval. Pedig nem is olyan régen mi­lyen kevélyen kérkedtek ezek a szakszervezeti vezérek, hogy igy meg úgy megmutatják, ki az ur a politikai berkekben! Büszkén kidüllesztett mellel, nagyhangú frázisokkal adták a világ tud­tára, hogy az amerikai 15 millió munkás, milyen nagy politikai hatalmat képez és a választások sorsa az ő kezükben van. Kisült azonban, hogy a szakszervezeti vezérek az amerikai professzio­nális politikusokkal összehason­lítva, csak naiv gyermekekké lettek, akiket játszi könnyedség­gel szorítottak le a politikai aré­náról. Mi, akik a munkásmozgalmat gondosan figyeljük és analizál­juk, megállapíthatjuk, hogy az elnökjelölési konvenciók legna­gyobb jelentőségű eredménye az, hogy a politikai akcióra éle­tükben először nekigyürkőzött szakszervezeteket a polgári poli­tikusok annyira kijátszották, hogy az elnökjelöléseknél még csak szóhoz sem jutottak. Mint a müncheni konferenciánál az oroszokat, most éppen olyan módon tolták félre itt is a szak- szervezeteket, noha csak pár hónappal előbb még rettegtek a hatalmuktól. CSÚFOS BUKÁS A szakszervezetek politikai akciójának ily csúfos megbuk­tatásához elegendő volt a már annyiszor bevált “vörös hering” mutogatása: a kommunistákkal való ijesztgetés. Amikor a CIO elhatározta, hogy politikai akci­óra serkenti tagjait, megalakí­totta a Political Action Commit­tee (PÁC) bizottságot és tagon­ként egy dollár fej adót vetett ki politikai propaganda céljaira, a felbérelt sajtó azon vádjára, hogy ezt az akciót a kommunis­ták vezetik, nyomban megkezd­te a “vörösek” elleni hajszát sa­ját kebelén belül s ennek ered­ménye lett, hogy a leghatározot­tabban és eréllyel zárkózott el termelés szinterén nyilatkozhat meg, ahol a gazdasági ellenté­tek nem emelnek válaszfalat a dolgozók között és tényleg erőt a munkásság csakis ott tud fel­mutatni. A politikai cirkuszok csak ar­ra jók, hogy a munkásság fi­gyelmét eltereljék ezen egysze­rű tényről és megakadályozzák a munkásságot abban, hogy ér­dekeit saját erejével védelmezze és előmozdítsa. attól a gondolattól, hogy Henry Wallace harmadik pártját tá­mogassa. A még sokkal konzer­vatívabb AFL tisztviselői is ha- honlóképen cselekedtek. A vörös hering mutogatásával tehát elérték a polgári politiku­sok, hogy a szakszervezetek át­hidalhatatlan űrt vertek maguk és a Wallace követői között. Amint ez nyilvánvalóvá lett, a másik párt többé mitsem törő­dött velük. Végre is mindkét nagy párt ugyanazon National Association of Manufacturers (NAM) szolgálatában áll s igy nekik egészen mindegy, hogy a szakszervezetek melyik jelöltet támogatják, avagy ellenzik. Az állítólag több mint 15 mil­lió szavazattal rendelkező szak- szervezetek vezetőit annyira semmibe sem vették, hogy a leg­többjük jól látta és el sem ment a konvenciókra, holott eddig a demokrata párt konvencióin döntő szerepük volt. Pedig évek­kel ezelőtt “hivatalosan” nem is politizáltak. Csak most, amióta Truman elnök alatt oly rohamo­san semmisitik meg a New Deal munkásvédelmi törvénye két, határozták el konvencióikon, hogy HIVATALOSAN, vagyis a konvenciók határozata folytán veszik igénybe tagjaik politikai erejét. SZAVAK ÉS CSELEKEDETEK A politikai akciókra igy fel­készült szakszervezetek távol­tartották magukat a republiká­nus konvenciótól, ami egész ter­mészetes volt, hiszen a republi­kánusok által kontrolált kong­resszus hozta meg a Taft-Hart- ley “rabszolgatörvényt” és he­lyezte kilátásba, hogy még szá­mos más, munkásellenes tör­vényt fog hozni s ugyanakkor mereven ellenszegült mindenféle népjóléti intézkedésnek. Miután a harmadik pártra már előzőleg kimondották, hogy az a kom­munisták pártja, igy csak a de­mokraták konvenciója maradt a számukra, amelyet azonban tel­jesen a Truman delegátusai uraltak. Trumanért természet esen nem lelkesedtek a szakszerveze­ti vezérek, mert jól látják, hogy a cselekedetei ellentétben állnak az ígéreteivel. Hiába minden program, minden Ígéret, ha egyszer csupa bankárral és ge­nerálissal veszi körül magát, akok csak a NAM elgondolása alapján kormányoznak. Ezért Phil Murray, a CIO elnöke már el sem ment a konvencióra. Da­vid Dubinsky, aki az előző kon­venciókon a “nagykutyák” közé tartozott, már előzőleg hat heti kőrútra ment Európába. A CIO központi vezetők közül csak Jack Kroll, a PÁC igazga­tója ment a demokrata konven­cióra, ahol, midőn az Eisenhow­er mozgalom dugába dőlt, Pep­per szenátor jelölése mellett kardoskodott, noha tudta, hogy abból semm sem lesz. De nem hallottunk semmit a máskor oly hangos John L. Lewisról, sem a vasúti szervezetekről, akik pár hónappal ezelőtt a vagyonukat ajánlották fel Truman leverésé­re. TELJES KUDARC Igaz ugyan, hogy a demokra­ta párt programjába vette a Taft-Hartley törvény visszavo­nását. Azonban az is bizonyos, hogy ha az őszi választásoknál Dewey fog győzni, — ami na­gyon valószínű, — akkor vele együtt republikánus többséget kap a kongresszus is s akkor a demokraták Ígérhetnek akár aranyhegyeket is a programjuk­ban. Az amerikai szavazók csak a “ticket” (szavazólap) fejét né­zik és igy a republikánus elnök­jelölttel együtt republikánus képviselőre és szenátorra sza­vaznak. Ez még minden elnök- választásnál igy volt s valószínű hogy most is igy lesz. Csak igen kevés azon szavazók száma, akik “megtörik” a szavazólapot s különböző pártokból válogat­ják össze a kongresszusi és más jelölteket. Most már nyugodtan megál­lapíthatjuk, hogy ha a szakszer­vezetek nem ülnek fel a kommu­nistákkal való csúfolódásnak és aki egyedül képviseli az általuk Wallace mellett döntenek, mint követelt intézkedéseket, akkor ha nem is győznek, de mégis olyan jelentékeny pártot tudtak volna alakítani, amely még a kongresszusban is számottevő lehetett volna. így azonban ki­játszották őket mint a gyereke­ket és a politikai akciókra cif­rán felöltözve állva, nincs hová menniök. Tudják-e a szakszervezeti ve­zérek, hogy Waterloo után Szent Heléna következett? U. S. EGYEZSÉG TITOVAL WASHINGTON — Az Egye­sült Államok és a Tito marshall vezetése alatt álló jugoszláv kormány között megegyezés jött létre és ezen egyezség értel­mében a jugoszlávok 30 millió dollárt meghaladó összeget kap­tak vissza Amerikától. A jugo­szlávok még a háború előtt 47 millió dollárt kitevő aranyat he­lyeztek el amerikai bankokban, nehogy az a németek kezébe jusson. Ezt az összeget eddig az amerikai kormány lefoglalva tartotta, mert kártérítést köve­telt Jugoszláviától azon két re­pülőgépért, amelyeket a jugo­szlávok két évvel ezelőtt lelőt­tek. Természetesen nemcsak a gé­pekért, hanem az elveszett em­beréletért is kártérítést követel­tek. Az egyezség értelmében Jugoszlávia 17 millió dollár kár­térítést fizetett, amit levontak a 47 millió értékű aranyból. A kártérítési összeg magában fog­lalja a jugoszláv kormány által lefoglalt és államosított ameri­kai vagyonokért fizetett kárpót­lást is. Ezen egyezség értelében az amerikai kormány felszabadí­totta a körülbelül 10 millió dol­lárt kitevő oly magánvagyont is, amelyek jugoszláv alattvalók birtokait képezik. Azt mondják, hogy Dewey, ha megválasztják, nagyobbitani fogja a miniszteri tárcákat. — Hm. talán nagyon sokat vár a Wall Streettől ? NEW YORK ÉS KÖRNYÉKE FIGYYELMÉBE! Legutóbbi kirándulásunk sikerén fölbuzdulva elhatároz­tuk, hogy agusztus 8-án va­sárnap, egész nap, ismét kivo­nulunk az Edenwald Erdőbe, egy ugyanolyan kellemes és tanulságos nap eltöltésére. Ezen a napon körünkben lesz Zára János munkástársunk Chicagóból és több munkás­társunk Clevelandból, akik a New York és környéki mun­kástársakkal ez alkalommal óhajtanak megismerkedni. Legyünk tehát ismét ott szép tömegben mint a legutóbb. Lesz szalonna sütés és finom kolbász, más ennivalót min­denki hozzon magával. Útirány: A Lexington Ave. “White Plains Road” vagy 180th St. feliratú subway a 180-ik utcáig és ott átszállni a Dyre Ave. magasvasutra a végállomásig. Onnét néhány perc séta az erdőbe, fönn a dombon leszünk a régi helyen. CSALÁDI KIRÁNDULÁS AKRONBAN! Szervezetünk tagjai és a Bér­munkás olvasói augusztus 8-án tartják második nyári kirándu­lásukat a Farkas munkástárs szép kerthelyiségében. Reggel szalonna sütés, később társas­játékok és egyéb szórakozások. Jó ételek és hüsitó'kről gondos­kodva van. Felhívjuk lapunk olvasóit és barátait, hogy ezen kirándulá­son jelenjenek meg mert a be­vételből megindítjuk a Bérmun­kás küldését sok olyan magyar- országi szervezetnek, akik azt kérték tőlünk és nehezen vár­ják a Bérmunkás számait, amit egymás kezéből kapkodva, a legnagyobb érdeklődéssel olvas­nak. Tegyünk eleget otthon ma­radt és tanulni vágyó munkás­testvéreink kérésének és jelen­jünk meg augusztus 8-án, még azok is, akik ritkán szokták ezt tenni. A nemes cél megérdemli ezt a kis fáradtságot. Útirány: A South Arlington utón a Krumroy Roadig. Itt bal­ra térni és fél milera a balolda­lon van a hely, fehér ház a fron­ton. Jelzőtábla is lesz kitéve. A szép és jó ügy iránt érdek­lődők találkozni fognak augusz­tus 8-án, megfelelő helyiségek esős időben is. Tisztelettel a Bizottság TOGLIATTI MERÉNYLŐI RÓMA — A United Press hí­rek szerint az olasz kommunista párt jelentést küldött Sztálin­hoz, amelyben a Palmiro Togli­atti ellen elkövetett merénylet­ért a klerikális reakciót és a de­zertáló szociálistákat okolják. Rómából jövő hírek szerint Togliatti már annyira felépült, hogy újból résztvesz az olasz kommunista párt ügyeinek inté­zésében. Segítse minden olvasónk egy vagy több előfizetéssel, hogy le­galább 500 Bérmunkás menjen hetenként az óhazába.

Next

/
Thumbnails
Contents