Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)

1948-11-27 / 1555. szám

2 oiaal BÉRMUNKÁS 1948. november 27. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. JOE HILL ELLENI RÁGALOM CÁFOLATA A NEW YORKBAN megjele­nő “New Republic” “liberális­nak” tetszelgő folyóirat január 5-iki számában “Joe Hill; the Wobblies’ Troubadour” cimmel egy “legenda” jelent meg Prof. Wallace Stegner (a Stanford University fakultás tagja) tollá­ból, melyben Stegner professzor névtelen egyénektől szerzett in­formáció alapján azon nézeté­nek adott nyilvánosságot, hogy véleménye szerint Joe Hillnek része volt azon gyilkosságban, melyért elitélték és kivégezték, bár Utah állam nem bizonyítot­ta be minden kétséget kizáróan, hogy a gyilkosságot Hill követ­te el. Hill emlékének ily alávaló meggyalázása méltán háborítot­ta fel a jó érzésű emberek töme­geit és miután az egyéni tiltako­zások süket fülekre találtak az említett folyóirat szerkesztősé­génél, egy bizottság alakult New Yorkban “Friends of Joe Hill” néven, amely a nap legfor­galmasabb óráiban feliratokkal és röplapokkal felszerelve picke- tclte a folyóirat szerkesztőségét. Néhány napig megismétlődő tüntetés után a folyóirat szer­kesztősége tárgyalásba bocsát­kozott a bizottsággal és megál­lapodtak, hogy leközlik a cáfo­latot, ha azt a bizottság megfe­lelő adatokkal a rendelkezésük­re bocsátja. Ez az elmúlt április­ba történt és a bizottság azon­nal hozzálátott a munkához, azonban tekintve, hogy a Hill ügyet 33 év távlata fedi, a bi­zottság szinte leküzdhetetlen akadályokba ütközött a szüksé­ges adatok felderítésében. A tár­gyalás jegyzőkönyvének az a ré­sze, amely a tanul kihallgatáso­kat tartalmazza évekkel ezelőtt eltűnt a Salt Lake City-i tör­vényszéki leltárból; emberek, akik közelebbről ismerték Joe Hillt elhaláloztak, vagy isme­retlen helyen tartózkodnak és a bizottság is csak a napilapok akkori jelentései, valamint a vé­delem esetleges megmaradt ada­taira voltak utalva a cáfolat megírásánál. A cáfolat a közelmúlt napok­a munkáspárt folytat ? Ha pedig ilyesmire gondolnak, akkor még inkább siettettni kéne a király­ság letűnését, hogy az oly nép- bolonditásnak mint amit a mun­káspárt végez, mielőbb vége sza­kadna. Semmi sem tarthat örök időkön át. a társadalmi fejlődés törtet előre a maga utján, hol itt, hol ott söpri el az útjába került akadályokat, a haladását bizo­nyos ideig meggátolni lehetsé­ges,de aztán újabb erővel tör­tet előre. Bármilyen diszes is az uj királyfi bölcsőjét átövező szalag, abban már tartalmi erő nincs és csak egy nem várt ol­dalról jöjjön arra egy kis lég­nyomás, úgy le viszi onnét, mintha ott sem lett volna. Ilyen értelemben birálva az újszülött király körülötti cécót, ban készült el, azonban amikor azt átadták a New Republic szerkesztőségének, úgy találták, hogy az sokkal terjedelmesebb, mint amilyenre helyet tudnak szolgáltatni és azt 3,000 szóra megrövidítve a nov. 15-iki szám­ban közölték azzal a megjegy­zéssel, aki az egész szöveget akarja elolvasni forduljon az “Industrial Workers” szerkesz­tőségéhez, amely teljes egészé­ben közölte a nov. 13-iki számá­ban. Mivel a Bérmunkás egész ter­jedelmét lefoglalná a teljes szö­veg és mivel az angol nyelven beszerezhető angol nyelvű hiva­talos lapunk kiadóhivatalában, mi is lesüritett formában közöl­jük azt az alábbiakban. 1914 január 10-én este 9 óra 45 perckor két fegyveres ember állított be Salt Lake City-ben J. G. Morrison füszerüzletébe, aki két fiával zárásra készült. “Most a kezünkbe vagy” felki­áltással mind a két ember lövöl­dözni kezdett és Merlin Morri­son a 13 éves fiú ijedten a hátsó szobába rohant .Amikor a lövé­sek zaja elhalt, visszatért az üz­letbe, ahol apját haldokolva, idősebb 17 éves fivérét pedig halva találta, apja revolvere kö­zel a kezéhez feküdt a földön. A revolverből egy löveg hiányzott, amelyről a hatóság azt állapítot­ta meg, hogy azt Arling, az idő­sebb fiú lőtte ki, azonban a ki­lőtt golyót nem találták meg az üzletben. A gyilkosok elmenekültek anélkül, hogy bármit is maguk­kal vittek volna, amelyből felté­telezhető, hogy nem rablási szándékkal mentek az üzletbe, hanem bosszúból, elégtételt ven­ni. Morrisont előzőleg két eset­ben támadták meg hasonló cél­ból, bár sikerült neki fegyverrel elijeszteni a támadókat és a köl­csönös lövöldözés után több ha­sonló kaliberű golyót találtak az üzletben, mint amilyennel megölték. Morrison, aki rendőr volt mi­előtt üzletet nyitott, néhány nappal halála előtt beszélgetett Hempell rendőrkapitánnyal és úgy nyilatkozott, hogy egész életében sajnálja, hogy rendőr annak semmiféle hatása nincs arra a társadalmi világhelyzet­re melyben ma élünk, csak any- nvi, hogy egy emberrel több van a világon. Hogy aztán ennek le­het-e örülni akkor, amikor a vi­lághelyzet irányitói legtöbbet csak azzal foglalkoznak, hogy hogyan lehetne minél több em­beri lényt kipusztitani, ez aztán ismét egy nagy kérdőjel marad előttünk. Ha tehát valaki azt kérdezné tőlem, hogy akarnék-e ma születni, hát bizony beval­lom, hogy sokáig gondolkoznék, hogy milyen választ adjak. Sőt még azon is gondolkoznék, hogy akarnék-e királynak születni, ha azt látnám, hogy az irishok emelgetik ökleiket a bölcsőm kö­rül. volt. Hempell kapitány szerint, Morrison állandó rettegésben élt azoktól való félelmében, aki­ket letartóztatott, amikor ren­dőr volt. Özvegye szintén úgy nyilatkozott, hogy az utóbbi idő­ben gyakran beszélt két ember­ről, akik állandóan leselkednek rá, mint ellenségei és: “ha vala­mi történne velem, azokat kell felkeresni” mondotta. UGYANAZ nap este, amikor a fűszerest megölték, Joe Hill megjelent Dr. McHugh rendelő­jében 11 óra 45 perckor egy lőtt sebbel a mellében, melyet: “egy nő miatti veszekedésben kaptam és én éppen oly hibás vagyok, mint a másik fél, azért az ügyet elhallgatom” mondotta az or­vosnak. A golyó a mellén ha*:olt be és teljesen keresztül fúrta úgy, hogy a hátán a lapocka alatt ment ki. Amig Dr. McHugh a sebet kö­tözte, kollégája Dr. Bird a ház előtt ment el és látta, hogy vilá­gosság van az irodában, bement és amikor Dr. McHugh elké­szült a kötéssel meg kérte Bi' dt, hogy vigye haza Hűlt az autóján Murrayba, amely két és fél mér- földnyire volt az orvosi rend dó­tól. Amikor Hill a kabátját vette fel, abból kiesett egy vállszíj tartóban levő revolver, melyet Dr. McHugh felemelt és vissza­adott. Hillnek, azonban annak csak a fogóját látta. Útközben az autónak valami baja történt és amig Dr. Bird azt javította, Hill gondolta, hogy a nála levő revolver még valami bajba ke­verheti, azt eldobta. Mivel a törvény értelmében az orvosoknak ily természtü sebe­sülést be kell jelenteni a rendőr­ségnek, Dr. McHugh erről jelen­tést tett és három nappal később a rendőrség megjelent Hilf laká­sán és vizsgálat céljából ői le- tatóztatták. Mivel sebesülése semmiféle kriminális üggyel összefüggés­ben nem volt és csak a szokásos vizsgálatra számított, ügyvédet nem fogadott és csak a kihallga­tás folyamán értesült, hogy le­tartóztatása a Morrisan üggyel van kapcsolatban, amikor azon gyilkosság tanúival szembesí­tették. A GYILKOSSÁG egyetlen szemtanúja a fűszeres 13 -íves fia volt, aki a szembesítésnél ta­gadta, hogy az üzletben megje­lent két ember bármelyike ha­sonlítana Hillre. Más tanuk, akik az üzlet közelében voltak és láttak két idegen embert ott ácsorogni. szintén állították, hogy azok egyike sem hasonlít Hillre és minden tanú egybe­hangzó véleménye szerint a gyil­kosok öt láb 9 inch magasságú­ak voltak, mig Hill 6 láb ma­gas volt. Közben a rendőrség Hill elő­élete iránt érdeklődött és meg­tudták, hogy San Pedroban a rakparti munkások sztrájkja al­kalmával a sztrájkbizottság tag­ja volt, ahol letartóztatták és 30 napra el is Ítélték egy eset­ben “csavargás” címén. Ezt a tényt a szenzációra éhes sajtó kihasználta Hill ellen, hogy “börtönviselt” és a fennál­ló rend ellensége, tagja és szer­vezője az IWW-nak, ami már magában is elég ok volt arra, NEW YORK ÉS KÖRNYÉKE FIGYELEM! Az osztályharc fogjai támo­gatására ezúttal is nagysza­bású TÁNCESTÉLY lesz DE­CEMBER 11-én, szombaton este a 43 East 125th Streeten levő FINNISH HALL-ban. A Bérmunkás olvasói és azok barátai segítsék megje­lenésükkel a rendezőséget ne­mes munkájuk végzésében. hogy “ártalmatlanná kell tenni”/ Mivel Hill a történteket ma­gánügynek tartotta, semmi kö­rülmények között nem akarta a szervezetet belekeverni és nem engedte meg, hogy a védelmet a szervezet irányítsa, pénze pedig nem volt, hogy védőügyvédet fo­gadjon, igy a védelmet a tör­vényszék által kinevezett két jogtanácsos látta el és mire a tárgyalás megkezdődött a kitar­tott sajtó meglehetős előítéletet keltett Hill ellen. A TÁRGYALÁS 1914 június­ban vette kezdetét M. L. Ritchie biró vezetésével, mig a védelmet F. B. Scott és E. D. McDougall kinevezett ügyvédek látták el. De miután néhány vádtanut ki­hallgattak, Hill szót kért és a biró anélkül, hogy az esküdteket kiküldte volna a tárgyaló terem­ből megadta a szót és Hill a kö­vetkezőket mondta; “Úgy látom, hogy itt három vádló ügyész van és én kettőtől meg akarok szabadulni” és megmondta az ügyvédeinek, hogy elvannak csapva. Efelett heves vita tá­madt, mert a biró ellenezte a vádlott elhatározását. Az a tény, hogy mindez az esküdtek jelenlétében történt, határozottan a tárgyalás elna­polását követelte volna amig más védőügyvédet szereznek, azonban a biró ezt nem tette, hanem ragaszkodott ahoz, hogy a két kinevezett ügyvéd tovább­ra is jelen legyen, mint a “tör­vényszék barátai”. Ezután Hill maga igyekezett a védelmet intézni a lengna- gyobb akadályok között, mert a biró minden igyekezetét aka­dályozta a tanuk keresztkérdé­sek alá vételénél, amire az ügy­védek egyáltalán nem tettek kí­sérletet. Később Joe Hill a saj­tónak adott nyilatkozatában mondotta, hogy: “Elbocsátot­tam az ügyvédeimet, mert azok egyáltalán nem tettek kísérletet az állami tanúinak keresztkér­dések alatti vallomására. Ami­kor megkérdeztem, hogy miért nem állítják szembe a tanuknak az előzetes kihalgatáson tett vallomásaikat — ami éppen az ellenkezője volt — a jelenlegivel, azt felelték, hogy az előzetes ki­hallgatáson tett vallomásnak semmi összefüggése nincs a tár­gyalással és a törvény értelmé­ben azon vallomásokat nincs jo­guk használni. Amikor a kezem­be vettem a vallomást tartalma­zó iratokat, az ügyvéd kivette azokat a kezemből, mert “an­nak rossz hatása volna az es­küdtszékre”. Később O. N. Hilton denveri munkás tanácsadó megbízásá­ból egy Soren Christensen nevű ügyvéd vett részt a védelemben, azonban a biró részéről az elfo­gultság oly magas fokú volt, (Folytatás a 6-ik oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents