Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)
1948-10-23 / 1550. szám
1948. október 23. BÉRMUNKÁS 7 oldal A kapitalizmus arculata (a.l.) Nagyon éber figyelemmel kell kisérni a nemzetközi eseményeket, hogy valamennyire tisztán lássuk a helyzetet. Ma egészen nyilvánvaló, hogy a világbéke, még papiron sem oldható meg. Nyíltan megmondhassuk, hogy az emberiség két táborba oszlik. Mindkét oldal féltékenyen vigyázza a másiknak minden megmozdulását. A kapitalista társadalmi rendszer, ami józan emberi felfogás szerint már túlélte korát és ahelyett, hogy utat engedne egy fejlettebb társadalmi rendszer kialakulásának, minden követ megmozgat, hogy uralmát még valameddig biztosítsa. A demokrácia hangoztatásával, csak leplet akar azon cselekedeteire helyezni, hogy az átlagos ember ne vegye észre a nagy cselszövést. A kapitalista országok “demokráciája” alatt, föltétien azt kell értenünk, hogy minden hatalmat a gazdaságilag kiváltságos osztálynak kell birtokolnia. A még tárgyalás előtt álló második világháború, még mindig csak ott áll, ahol a tárgyalások kezdetén. A jelen esetben nem a volt ellenséggel nem tudnak megegyezni, hanem a volt szövetségesek egymásban keresik a hibát. Az amerikai propaganda már mindent elkövetett, hogy saját magát tisztázza a nemzetközi kérdésben. A nagytőke által kitartott sajtó és rádió állandóan úgy tünteti föl a helyzetet, hogy mindenért csak keletet okozza. Ha azután tényleg a keleti dolgok kialakulását figyeljük, akkor láthatjuk, hogy az amerikai kapitalizmus nem egészen ártatlan. Wallace R. Deuel, a Chicago Daily News külföldi tudósítója, a következőket Írja: “Újjáépíteni Japánt nem pedig reformálni. Az Egyesült Államok egy erőkiegyenlitést próbálnak megszervezni Ázsiában, azért szükséges Japánt fölépíteni, ahelyett, hogy megbüntessék a viselt fasiszta dolgaiért. Szükség van erre azért, hogy az oroszoknak jóelőre útját állják a terjeszkedésre.” Milyen kár volt az ottani fasizmust meggyengiteni — igy gondolják a “jó” amerikaiak. Figyeljük tovább a messze keleti hangulatokat. Albert Beven- halt, Shanhai, Kínából ezeket Írja: “Az összes kínai frakciók a legreaciósabbtól a legradikálisabbig, mind az Egyesült Államokat okolja a japánokkal szemben tanúsított magatartásért. Minden kínai újság elitéli Amerikát, mert nem a kínai ipartelepeket akarja fölépíteni, hanem a japánokét. A kínai kommunisták pedig azzal érvelnek, hogy vájjon milyen felépítésnek nevezik azt, amikor General MacArthur olyan törvényeket akar életben tartani, hogy a munkásoknak nem szabad sztrájkba menni jobb viszonyok kiharcolásáért.” Akár hogy is akarja az amerikai kapitalizmus a béke angyalt jásztani, de a világpiacokért folytatott harca mindig elárulja igazi arculatát. Minden jel arra mutat, hogy az itteni kapitalizmusnak a fasizmus sohasem volt ellensége. Az utóbbi időben az itteni politikusok gyakran házalnak a fasiszta Franconál. Az egyik szenátor, aki a hadügyi bizottság elnöke, úgy nyilatkozott a spanyolországi látogatása után, hogy ajánlani fogja a szenátusban a fasiszta Franco felvételét az Egyesült Nemzetek szövetségébe. Jim Farley, a demokrata párt egyik vezére, aki először a pápát látogatta meg, majd onnan Madridba ment Franco látogatására, ő is a fasiszta Francoval szorosabb barátságot akar, “mert egy esetleges háborúban az oroszokkal, nagy előnyt nyújtana az Egyesült Államok részére, mivel a franciákra nem lehet sokat számítani, mert sok a kommunista.” Ezzel kapcsolatban eszembe jut a chicagói egyetem egyik professzorának mondása, aki a progresszív párt szenátor jelöltje: “Az itteni fasisztáknak az fáj a legjobban, hogy nem Hitlerék oldalán harcolt ez az ország a második világháborúban. ’ ’ Valahogyan úgy néz ki a helyzet, hogy a kapitalistáknál nem az elvek számítanak, hanem kizárólag a kapitalista érdekek. A nagy készülődés nem ezért van folyamatban, hogy békét akarnak. Hiába érvelnek azzal, hogy ha előre fölkészülnek, akkor azzgl elejét veszik a harmadik világháborúnak. Ha a békét csak fegyverekkel lehet biztosítani, az sohasem egészséges és nem is lehet állandó. Jól jegyezte meg Henry Wallace Chicagóban tartott beszédében: “Churchill a volt angol háborús miniszterelnök, állandóan háborúra uszít. Az elmúlt világháború alatt ő volt az egyik nagy ember és most nyíltan kimondja, hogy gyűlöli az oroszokat.” Nem csodálkozunk rajta, hiszen minden hasonszőrű lord, vagy kapitalista gyűlöli azokat, akik nem hívei a magántulajdon rendszernek. Azok, akik az osztályharc utján haladnak, tudják azt, hogy a kapitalizmus nem adja föl uralmát, csak egy kérő szóra. Apért nem is csodálkozunk azon sem, ha a kapitalista osztály, már ahol csak teheti elsáncolja magát. Azok, akik annyira félnek a fejlődéstől, csak azért félnek, mert van mit veszteniök. Bárhogy is fog a nemzetközi kérdés kialakulni, annyi bizonyos, hogy valamikor még is csak összecsapásra kerül a sor. Soha társadalmi átalakulás nem ment simán. Hiába mondják itt az Egyesült Államokban, hogy akik osztályozzák az itteni népeket, azok gyűlöletet szítanak. A General Motorsnak megfizetett rádió kikáltója mondta a többek között: “Ebben az országban mindenki egyenlő, nincsen semmi osztálykülönbözet.” Példának vegyünk csak egyet, akkor megfogjuk látni, hogy igen is van különbözet, ami osztályozza az embereket. Előttem van egy napilap, amelynek egyik fejeimé 4500 dolláros hetifizetéses mozicsillagról szól. Ha most már azután egy átlagos munkást veszünk, akinek heti fizetése 45 dollár, akkor tényleg nagy külömbséget látunk. Ez ami ma tényleg a magántulajdon rendszerében osztályozza az emberiséget. A tényeket nem lehet letagadni és még is ebben a nagy kapitalista országban, ahol a gazdasági különbözetek olyan óriásiak, azt mondják ez a legjobb rendszer és még hozzá “demokrácia” jelzővel is lebélyegzik. Ilyen a kapitalizmus arculata. TÁRCA AZ EBED Irta: Nagy Lajos Dél van. Barátné megtéríti az asztalt. Az asztal a kis kert szintjén, az alsó ház eresze alatt áll, a falhoz simulva. Az asztal fölött nyitva van a szoba ablaka. Budakörnyéki kis ház ez, valóban két ház, egy felső és egy alsó. A felső ház a sziklás hegyoldalhoz támaszkodik és magasabban fekszik, mint az alsó. Felülről sziklalépcsőkön lehet lejutni a kertesudvarra és az also házhoz. Fenn két szoba van, abban laknak Baráték. Barát Miklós festőművész, övé a ház; lenn egyszoba-konyhában, Se- Sebcsék élnek, potom bért fizetnek, mert hajléktalanok voltak és Baráték félig-meddik szívességből adtak nekik szállást. Sebes segédmunkás a hajógyárban péntek esténként hozza haza a bérét. Hetven-nyolcvan forintot ad át olyankor a feleségének. Az asszpny elveszi tőle a pénzt megolvassa és igy szól: — Mit kezdjek már most ezzel? Még kosztra sem elég. Barátné is kevesli a Sebes keresetét, hallgatja a Sebesné panaszkodását, de nem szól. Az urának mondja ezután: — Hetven forintot adott tegnap az asszonynak. Nagyon kevés. Azért nincs ezeknek semmijük. Barát okos akar lenni és ez könnyű is neki, mert ő tájképeket fest, a közeli platánfát is le- pingálta már, nagy kávéházi ruhafogasnak. — Tudod mit? Nem hiszem ex, hogy csak annyi a bére. Mert miért jár kilenckor, meg tízkor haza? Beül más jópipákkal a kocsmába és elspriccez két-három forintot. Itt a bibi! — Ah! Nem iszik az. Nem iszik és nem dohányzik. Haza ad minden fillért. Akárhogyan is áll a dolog, az bizonyos, hogy a kereset kevés. Pedig Sebesék hármasban élnek, náluk lakik az asszony húga is. A lány bazedovkóros, vidám esi* nos teremtés, de hát beteg és ezt mindenki láthatja, mert a szeme erősen kidülled az üregéből. Barátné megtérített két személyre, felkiált a felső házba: — Miklós! Gyere ebédelni! És Barát nyáriasan öltözve, azaz rövid ujju, nyitott nyakú ingben, vászonnadrágban és papucsban, lesétál a felső házból. Leül az asztalhoz, kiveszi a szájából a pipáját, Barátné besiet a konyhába — a konyha az alsó házzal egyszinten, a felső ház alatt van és igy félig-meddig pincehelyiség — kihozza a levesestálat, amelyben húsleves párolog. Mer belőle az urának, azután magának. Szép sárga a leves, sok husból főzte, daragaluska is van benne. Leül és elkezdik a levest kanalazni. Ebbe a percbe megjelenik a két női fej a nyitott ablakban, éppen az asztal fölött. Jucié, ez a fiatalasszony, és Zsófié, ez az asszony húga. a kettő együtt nincs negyven esztendős. Csak úgy megjelennek, mintha az árnyékot adó barackfa sürü lombjait bámulnák, vagy a fa alatt ugráló verebeket néznék! Még meg is szólal Zsófi: — Hogy van az, te, hogy az egyik veréb szürke, a másik meg barna és a hasán folt van? Juci ránt egyet a vállán, hogy hát ő ezt nem tudja. Barát felel a kérdésre. — Nem a hasán van folt, hanem a nyakán. És a szürke a nőstény, a barna meg a kan. Ezen a nők, nagy gyerekek, halkan nevetnek, nem is csoda, mert Barát olyan szigorúan nyomta meg azt a szót, hogy: kan. Baráték esznek. Barát szaporán, az asszony elgondolkozva. — Ez jó volt — mondja Barát az utolsó kanál leves után. Az asszonynak is kiürül végre a tányérja, a tálban maradt leves még elég sok, azt vacsorára szánják. Az asszony bemegy a konyhába husért. Jön, reszkető nagy darab húsok a tálon, van körte is bőven, krumpli, kapormártás és torma. Barátné oszt a férjének, szeleteli és rakja a húst a tányérjára. Barát se hall, se lát. belemerül az étel látványába. A két nő, Juci és Zsófi, néz ki az ablakon, szemük rámered a húsra, jaj, az egyik darab félkövér! Tekintetükkel kisérik a szeleteket táltól a tányérig, a falatokat tányértői a szájig. Barátné akaratlanul feltekint rájuk, az arcuk komoly, már elszált a vidámságuk, a szemük mered, a Zsófi bazedovos szeme, mintha már ki is buggyant volna az üregből, mennyire is tud nézni, ha csodálkozik vagy ha sóvárog! Barátnéval összeakad a tekintetük Juci megböki Zsófit, ami persze nem látható, erre szinte együtemben elhúzód* nak az ablaktól. Benn a szobában lógnak, Zsófi a zavartabb és el is tűnik a sötét sarokba. De megint előimbolyog benn a homályban a két fej, jobbról, balról kifelé fordulnak az arcok, rájuk esik az ablakon át a világosság, öregesen komorak. Barátné pislant befelé, odahajol az urához és súgva kérdezi: — Adhatok nékik egy kis levest? — Miattam! — kiált fel Barát nagyhangon, mivel hogy odabent nem tudhatják miről van szó. — Ju-ci, Zsófi-i! — kiált Barátné és még hirtelen odasugja az ura fülébe: — Ügy néznek
