Bérmunkás, 1948. július-december (35. évfolyam, 1535-1559. szám)

1948-10-16 / 1549. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1948. október 16. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. BOSZORKÁNYÜLDÖZÉS TELJES LENDÜLETBEN ÍGY VÁLASZTÁS előtti he­tekben megszoktuk már, hogy a különböző politikai pártok je­löltjei kiteregetik egymás szeny- nyeseit, le “reakciósozzák” egy­mást, a nagytőke — Wall Street — szolgáinak bélyegzik egymást és mindegyik a “dolgozók” érde­kei védelmezőinek igyekszik fel­tolni önmagát. Amig a gondolkodó emberek tisztába vannak azzal, hogy az igy elhangzott vádak nagyrész­ben igazak és a legtöbb jelöltre teljesen ráillenek, azzal is tisztá­ban vannak, hogy az ily alkal­makkor tett ígéretek csak csal­étkek a szavazók horogra kerí­tésére, mert a választások ered­ménye a munkás tömegek sza­vazatától függ, mert azok képe­zik a szavazók többségét. Ez a választási kömédia a he­lyi választásoknál minden évben és az országos választásoknál minden négy, évben megismétlő­dik, a jelen választások azon­ban a már megszokott nyelvöl- tögetés és sárdobálásnál sokkal alávalóbb és a munkás tömege­ket sokkal érzékenyebben érin­tő gyűlölet hadjárattal kötötték össze a választási kampányt, amely minden jel szerint nem fog befejeződni a választás után bármely nagy polgári párt je­löltje kerül kormányra. EZ A GYŰLÖLET hadjárat * ugyan nem üj keletű és nem is a politikai állásokra pályázó je­löltek találták ki, de úgy a hu- sosfazék körül ülők, mint az odatörekvők egymáson tultéve igyekeznek azt kihasználni, hogy gazdáik kegyet megnyer­jék. Ez a vörösfalás, vagy bo­szorkány üldözés a fegyverszü­net megkötése után azonnal megindult és pedig a National Association of Manufacturers (NAM) — a munkáltatók szö­vetsége — kezdeményezésére és mindnagyobb mértéket ölt. A két nagy reakciós polgári párt jelöltjei egymást tulhar- sogva ordítják, hogy megválasz­tásuk esetén ők igy meg úgy el­bánnak majd a vörösekkel. Pe­dig eddig sem mulasztottak el egyetlen kínálkozó alkalmat ar­ra, hogy a NAM utasításait végrehajtsák. A választásokban ugylátszik ez jó csaléteknek bi­zonyul a tudatlan tömegek fél­revezetésére és minden bokrot felkutatnak, hogy a “vörösek” búvóhelyeit felfedjék és mennél nagyobb publicitást kapjanak a szenzáció hajhászó sajtóban. AZ ORSZÁG kormányzó tes­tületének két osztálya eddig is mindent elkövetett, hogy egy­mást diszkreditálják és saját maguknak mennél nagyobb ér­demet szerezzenek a boszorkány üldözés révén. A republikánus párt többsége által kontrolált kongresszus al­só házának két bizottsága is az­zal van elfoglalva, hogy ahol va­lamelyes munkás megmozdulás van, rögtön vizsgálatot indíta­nak annak felderítésére, hogy azt csak “kommunisták” inspi­rálhatták és a vizsgálat minden esetben “eredménnyel” jár, mert a bizottság “kideríti”, hogy a szervezet aktív vezetősége, vagy a sztrájkbizottság tagjai “kom­munisták” még akkor is, ha hal­vány fogalmuk sincs, hogy mi fán is terem az a sokat hangoz­tatott kommunizmus. A demokrata párti kormány viszont nem akar alul maradni a versenyben és annak bizonyítá­sára, hogy a babér őket illeti meg a boszorkányüldözés ered­ményességéért a legaljasabb szervezet és munkás ellenes lé­pésektől sem riadnak vissza. És a jelen választási kampányban kérkednek, azzal, hogy melyik fél tesz többet az ország bizton­ságára a vörös veszély ellen. MANAPSÁG itt ebben az or­szágban a legegyszerűbb bér­mozgalom is kongresszusi vizs­gálatot von maga után ha mun­kabeszüntetésre került a sor. Mert a törvényhozóink úgy vé­lekednek, hogy ahol már sztrájk van, ott minden bizonnyal “kom­munisták” vannak és nekik kö­telességük az országot megvé­deni a kommunistáktól. így történt Evansvilleben (Ind.) is, ahol a CIO-hoz tarto­zó United Electric, Radio and Machine Workers szervezet tag­jai hosszabb idő óta bérharcban álltak a Bucyrus-Erie Corp. te­lepén. Mint minden esetben a Taft- Hartley törvény életbelépte óta a vállalat tiltóparancsért folya­modott a bírósághoz a tömeges sztrájkőr szolgálat eltiltására, amit meg is kapott, a sztrájko­lok azonban saját jólfelfogott érdekeik szemmeltartásával a tiltóparancs ellenére megakadá­lyozták a sztrájktörők bevitelét a telepre. Mivel a T-H törvény a sztrájk­törés jogát szent és sérthetet­lennek tartja és a törvény meg­sértését jelenti, ha a sztrájko­lok jogaikat védik a sztrájktö­rők aljas cselekvéseivel szem­ben, ma legegyszerűbb módja a sztrájk megtörésének az állami kozákok kirendelése a sztrájk­törők védelmére és ez történt Evansvilleben is. Ehhez az aljas sztrájktöréshez az állami és vá­rosi hivatalos közegeken kívül hozzájárultak az AFL szerveze­tek is és elszánt harcok után a sztrájkolok kénytelenk voltak feladni a további harcot és visz- szamentek dolgozni. EZZEL azonban nem fejező­dött be a sztrájkolok küzdelme. Mert megjelent a kongresszus alsó házának Munkaügyi Bizott­sága a színhelyen kikutatni a “kommunistákat” és minden ak­tív sztráj kólót beidézett kihall­gatásra. Bár a szervezet helyi csoportja a kihallgatás elhalasz­tását kérte, mert a szervezet évi konvenciója éppen abban az idő­ben volt folyamatban, melyen a szervezet jogtanácsosa is részt- vett igy nem lehetett jelen a ki­hallgatáson, a bizottság azon­ban figyelmen kívül hagyta a kérelmet és a kihallgatásokat forszírozta úgy vélekedve, hogy ez a legjobb alkalom ily aljas munka végrehajtására. A kongresszusi bizottság első koronatanúnak egy asszonyt hallgatott ki, aki szembe lakik a szervezet helyiségével — bár bent soha nem volt — és a kép­viselő urak megfelelőnek tar­tották, hogy mindenről jelentést tegyen, ami a helyiségben tör­tént. Azután 25 sztrájkoló munkást hívtak be kihallgatásra, akik al­kotmányos jogaikra hivatkozva megtagadták a kérdésekre a fe­leletet jogtanácsosuk jelenléte nélkül. A feltett kérdések kö­zött volt, hogy “Are you a com­munist” (kommunista-e) és ‘Do you believe in god” (hisz-e az istenben) a munkások azonban nem feleltek, mire Mitchell kép­viselő magából kikelve ordítot­ta: “gondoljátok, hogy alkot­mányos jogaitok megsértése vol­na, ha egy csoport összeállna és az.alkotmány mögé bújva ben­neteket kátránnyal leöntene és tollal beszórna, ti jómadarak?” És ezt az Egyesült Államok leg­főbb törvényhozó testületének egy tagja mondotta, ami nyílt felszólítás a csőcseléknek a lin- cselésre. ANNAK bizonyítására, hogy nem csak a republikánus kong­resszus, hanem a demokrata kormány is mennyire őrködik az “ország biztonsága” felett, egy- re-másra eregetik a kormány­rendeleteket aziránt, hogy mit szabad, hol és mikor és mit nem szabad. Bár a kormány igazságügyi osztálya (Department of Just­ice) a kongresszusi bizottságok munkáját “publicitás hajhászás- nak” és “boszorkány vadászat­nak” minősiti, ugyanakkor a kormányhivatalokban a legalá­valóbb haisza folyik az alkalma­zottak ellen és már eddig is több száz alkalmazottat bocsátottak el csak azért, mert valaki felje­lentést tett ellenük, hogy a szü­leik, vagy testvéreik, vagy csak egyszerű ismerőseik oly lapokat, könyveket vagy egyéb nyom- taványokat olvasnak, melyek el­lenzik ezt az aljas boszorkány­üldözést, vagy ugyan azok oly összejöveteleken jelentek meg, ahol esetleg “kommunisták? is voltak. Általános hajsza folyik az atomenergia laboratóriumokban és telepeken foglalkoztatott tu­dósok, mérnökök, kémikusok és munkások ellen is és még annyi elégtételt sem kapnak a megvá­doltak, hogy szembesítsék őket vádlóikkal, illetve feljelentőik­kel. A LEGUTÓBBI — bár nem az utolsó — támadás a “kiváló liberális” David E. Lilien thal az atomenergia commission elnöké­től jött — minden valószínűség szerint Truman elnök egyenes utasítására — melyben eltiltja a CIO-hoz tartozó United Elec­tric, Rádió and Machine Work­ers, valamint a United Public Workers of America szervezete­ket, hogy szervezés céljából megközelítsék azon telepeket, ahol az atomenergiával kapcso­latos munka folyik. Pedig pár évvel ezelőtt maga Lilien thal is a boszorkányvadá­szok céltáblája volt, amikor né­hai Roosevelt elnök kinevezte őt jelenlegi állásába, melyet a sze­nátusnak kellett jóváhagyni. A szenátus reakciós tagjai ak­kor úgy vélekedtek, hogy mivel Lilienthal apja vagy ötven 'évvel ezelőtt Csehszlovákia azon ré­széből jött Amerikába, amely most orosz terület, tehát nagy az eshetőség, hogy Lilienthal “kommunista” és megbízhatat­lan ezen fontos állás betöltésé­re. És most maga Lilienthal is a boszorkányvadászokhoz csatla­kozik. EZEN rendelet szerint, mivel a nevezett két szervezet vezető­sége nem irta alá a Taft-Hartley törvény által követelt hűségnyi­latkozatot, mely szerint “nem kommunisták és nem tartoznak oly szervezethez, amely a jelen­legi kormányforma erőszakos megdöntését hirdeti” ezen szer­vezetek “kommunista befolyás” alatt vannak és jogtalanok arra, hogy az atomeneregia telepek munkásait szervezzék. Ily értelmű rendeletet küldött Lilienthal Charles E. Wilson, a General Electric Corp. elnöké­nek és a Chicago University ál­tal irányított Argonne Atomic Project vezetőjének. Csak ter­mészetes, hogy Wilson a legna­gyobb készséggel tesz eleget Li­lienthal utasításának, hiszen ne­ki is a leghőbb óhaja, hogy ne tárgyaljon a UE szervezettel. Mint ismeretes, a General Electric két tucatnyi telepein szerte az országban a munkások a UE szervezethez tartoznak és a vállalat igazgatósága mindent elkövet, hogy a munkások szer­vezetét felrobbantsa. így Lilien­thal rendelete nagyon kézenfek­vő a GE igazgatóságának azi­ránt, hogy a főtelepen Schenee- tady-ben ne ismerjék el a UE szervezetet, az ott foglalkozta­tott munkások képviseletében. Ha ez sikerül Schenectady- ben, majd gondja lesz rá a GE igazgatóságának, hogy vala­mennyi telepre bevigyének vala­melyes munkát, amely az atom­energiával bármilyen jelentékte­len mértékben összeköttetésben van és igy módjukban lesz az UE szervezetet — kormányren­delettel — kiebrudalni az összes telepekről. LÁTVA ezen tervszerű akna­munkát a munkásszervezetek ellen, szinte elcsodálkozik az em­ber az amerikai munkásvezérek rövidlátásán, vagy rosszakara­tán, hogy most, amikor ily ko­moly veszély fenyegeti a mun­kásság szervezeteit, ők azon ve­szekednek egymás között, hogy Trumant, a demokrata párt je­löltjét, vagy Deweyt, a republi­kánus jelöltet támogassák a kö­zeli hetekben esedékes választá­sokban. Ahelyett, hogy mendent elkö­vetnének a munkásság egy tá­borba hozására, hogy egyesült erővel vegyék fel a harcot a NAM által irányított szervezet ellenes támadás visszaverésére, a vezér urak is csatlakoznak a boszorkányüldözők táborához és a barrikád másik oldaláról eresztgetik mérges nyilaikat azon szervezetek ellen, amelyek némi ellentállást tanúsítanak a reakció támadásai ellen. így, amit a munkáltatók ed­dig nem tudtak elérni a külső támadással, azt elérik a vezérek segítségével úgy, hogy belső vi-

Next

/
Thumbnails
Contents