Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-03-06 / 1518. szám
1948. március 6. BEKMti i> h A S & oldai A Bérmunkás és a“Hideg Háború” (Folytatás az 1-ső oldalról) kai kormány a napokban kiadta a német-orosz meg-nem-táma- dási szerződés dokumentumait, amelyek állítólag csak most kerültek amerikai kézre. Válaszul erre az oroszok kiadtak olyan dokumentumokat, amelyek a müncheni egyezség előzményeire vonatkoznak, — állítólag ezek is csak mostanában kerültek kézre. Az amerikai sajtó már évek óta intenzív rágalmazó hadjáratot folytat a Szovjet Union és az orosz befolyás alá került országok kormányairól; válaszul az utóbbi időben az orosz sajtó és rádió is hasonló hangot használ Amerikáról és az amerikai befolyás alatt álló angol és egyéb kormányokról. Végre most már eljutottunk odáig is, hogy a rendesen nagyon kiszínezett hírek szerint a szovjet és az orosz befolyás alatt álló területeken amerikai polgárokat, az amerikai övezetben pedig szovjet alattvalókat tartóztatnak le. Ettől már csak egy lépés az a “sajnálatos” incidens, amely esetleg lángralob- banthatja a nagy világégést. AZ IGAZSÁGOT KUTATJUK Ilyen viszonyok között mit tehet egy olyan lap, mint a Bérmunkás? Mi nem áltatjuk magunkat és nem kívánjuk elámi- tani olvasóinkat sem. Nem állíthatjuk, hogy a mi lapunk a világeseményeket befolyásoló számottevő tényező. Tudjuk és soha sem állítottunk mást, mint azt, hogy kis csoportot képezünk. Azonban számunkat meghaladó erőt nyújt az a tény, hogy függetlenül és pártatlanul az igazságot kutatjuk és csak az igazságot kívánjuk olvasóink elé vinni. Azt a mottónkat, hogy “még az ellenségeinkről is csak az igazat Írjuk”, a lehetőség határáig be kívánjuk tartani. És éppen ezen mottó betartása következtében joggal kérkedhetünk, hogy a Bérmunkásból az olvasók tábora tisztább képet nyer a mindannyi- únk életét veszélyeztető “hideg háborúról”, mint bármely más újságból. Joggal mondhatjuk ezt először is azért, mert minket nem köt semmiféle pártfegyelem, egyetlen vezérelv nálunk, hogy szolgáljuk osztályunk — a munkásosztály érdekeit. De joggal mondhatjuk azért is, mert a Bérmunkás irói a fenti elv betartása mellett teljes szabadságot élveznek, még az a gondolat sem hátráltatja őket Írásaikban, hogy esetleg elvesztik a szerkesztői vagy munkatársi állásaikat és az azzal járó fizetést, mert az a munka, amit a lap részére végeznek önkéntes szolgálat. A Bérmunkást kiadó és fen- tartó amerikai magyar munkások csoportja évenként tart egy naggyülést, ahol a küldöttek bírálatot mondanak az előző év munkája felett, megszabják a további utat, megválasztják a tisztviselőket, köztük természetesen a lap szerkesztőjét is. Jó néhány éve már a Bérmunkás konvenciói rám ruházták ezt a tisztséget, amelyet nagy megtiszteltetésnek vettem. Mint szerkesztő elvi kérdésekben soha egyetlen irógárdistának vagy munkatársnak az írását sem cenzúráztam. Legtöbbször csak a stílusra, kifejezés módokra, beosztás és egyéb, az újságírással kapcsolatos technikai dolgokra adtam tanácsokat. ÍRÓI szabadság Ezért a Bérmunkásnál olyan irói szabadság van, hogy a véleményét minden irógárdista elmondhatja. Ez a véleménynyilvánítás szabadsága tette lehetővé, hogy ha őszintén úgy találtuk, hogy az szükséges, megbíráltuk még önmagunkat is. Nem egy esetben irtunk elitélő kritikát az angol nyelvű központi lapunk ellen is, amikor az azóta elhunyt volt szerkesztője olyan cikkeket helyezett el benne, amelyek szerintünk nem hasznára, hanem kárára voltak a munkásosztálynak. Sőt nem egyszer megtörtént, hogy egyik irógárdista megkritizálta a másikat, mert a véleménye szerint az nem helyesen analizált valamilyen dolgot. Én, mint szerkesztő, helyet adtam az ilyen Írásoknak, de mindig kihagsulyoztam, hogy úgy az ilyen, — mint mindenféle más kritizáló Írásainknál szigorúan RAGASZKODJUNK A TÉNYÉKHEZ, hogy az ilyen Írások A TÉNYEKEN ÉS NE A MENDEMONDÁKON ALAPULJANAK. Bevallom, hogy kezdetben ez nem ment valami simán, mert a Bérmunkásnál éppen úgy, mint minden más amerikai magyar újságnál elharapódzott a csufolkodás, a sárral való dobálás. A frakciós harcok hevében az irók nem törődtek a tényekkel, hanem csak azzal, hogy “mondhatnának oda” az általuk kiszemelt ellenfélnek, akiről esetleg később kiderült, hogy nem is ellenfél, de azzá lett a veszekedés következtében. Büszkén vallom, hogy a Bérmunkásból hamarosan, más lapokból pedig a Bérmunkás példájával sikerült kiirtanunk ezt a szellemet. A paktum előtt egy nappal a Daily Worker azt írja, hogy csak a “hazug és rágalmazó kapitalista és trotzkyista lapok mondhatnak olyan PISZKOS HAZUGSÁGOT, hogy Sztalinék paktumot kötnek Hitlerékkel, a paktum után, — egy hosszú lélegzetet véve, — látták, hogy milyen nagyszerű sakkhuzás volt ez! Ez a munkástárs aztán tovább bírálja Sztalinékat, majd a különböző országok kommunista pártjait, amelyek taktikája szerinte elősegítette a fasizmus győzelmét, majd felemlíti, hogy az oroszok segítik a kínai nemzeti (Chiang Khai Shek) kormányát és végül hozzáteszi: Ma Amerikában és Európa egy részében a Sztálinisták viszik a főszerepet az osztályharcban. Könnyen lehet tehát a Sztálin politikának elítélését “ellenforradalmi propagandának” minősíteni. Ezt a helyzetet talán lehet ahoz hasonlítani, amikor a munkások sztrájkban vannak s a sztrájk vezetői rosszul vezetik a harcot. Kérdés, hogy szabad-e a harc alatt támadni őket, még ha buták, vagy még ha korruptak is? De ha ez a szempont okozza a Bérmunkás szemhunyá- sát a sztálini politikával szemben, akkor láthatjuk, hogy a sajtó és véleményszabadság, vagy annak elnyomása is csak relatív fogalom. Oroszországban már régen kivégeztek volna egy ilyen kritika alapján, holott még azt sem mondtam, hogy a sztálini politika buta, vagy pláne, hogy korrupt. És már régen kivégezték volna a Bérmunkás Íróit olyan kritikáért, amit itten a kapitalizmus és a kapitalista kormánnyal szemben gyakorolnak. Persze, ha ezt tovább folytatnánk, annak a kérdésnek a tárgyalására vezetne, hogy mi lett a politikai diktatúrából Oroszországban? A RELATÍV SAJTÓSZABADSÁG NEM HALLGATUNK EL ! Ez azonban nem jelenti azt, hogy mi ELZÁRKÓZUNK A JOGOS KRITIKA ELŐL. Sőt éppen ellenkezőleg, bűnnek tartanánk az olyan kritika kimondását, amelyre őszinte véleményünk szerint szükség van. Éppen azért meglepett, midőn egyik munkástársunk az előbb említett orosz dokumentumokkal és általában a hideg háborúval kapcsolatban egy személyes nem közlésre szánt levélben ezt irta: Persze, el lehet hallgatni az olyan kellemetlen “rágalmakat”, mint a Sztalin-Hitler paktum. El lehet “felejteni”, hogy Sztálin és Molotov szerint a paktum előtt a munkásságnak nem a kapitalizmus, hanem a fasizmus volt a főellensége, de a paktum után a fasizmus “csak Ízlés ' dolga” lett. Részletesen foglalkozunk ezen munkástárs levelével, mert másoknál is felmerült a hasonló gondolat. Az én személyes tapasztalatom szerint a most folyó nagy “cold war” az emberiséget eddig 4 csoportra osztotta. Az első csoportot nevezhetjük orosz-elleneseknek; a második, közel hasonló nagyságú csoportot az oroszpártiak alkotják. A harmadik csoport, amely nézetem szerint a leg is legnagyobb, a közügyekkel nem törődő, a csak “élni akaró”, mulató, hazárdirozó, mozit-élvező, ágyu- tölteléket szolgáltató tömeget foglalja magában. És végre a negyedik csoportot azok alkotják, akik még mindig képesek megtartani tárgyilagosságukat s az események fölé helyezkedve, mint a pártatlan biró képesek analizálni az eseményeket. Sajnos, ezeknek a száma a legkisebb s amit a “hideg háború” intenzivebb lesz, úgy fogy a számuk is. A FÉLIGAZSÁG Joggal állíthatom, hogy mi ez utóbbi csoportba tartozunk. Nem váltunk orosz imádókká, de nem is vesszük át és ismételjük a feléjük szórt rágalmakat. De azonkívül tudatában vagyunk annak, hogy a “fél-igazsággal” gyakran a legnagyobb igazságtalanságot lehet kifejezni. Vegyük csak például ezt a “Sztalin-Hitler” paktumot. Ha csak ezt nézzük, akkor valóban nagyon el kellene Ítélni érte az oroszokat, hiszen éppen azért tette közzé most az amerikai kormány is. De vájjon nem-e fél igazság az orosz-német paktumról beszélni a müncheni paktum nélkül? Az oroszok viszont azért adták közre azon dokumentumokat, amelyek bizonyítják, — de amelyeket már akkor is tudtunk, — hogy a müncheni paktum az oroszok ellen irányult. Annyi tény, hogy igen nagy világkrizis elé jutottunk. És úgy látszik, hogy egyesek, midőn keresik, hogy kit vagy kiket okoljunk ezért, a múltba kutatva megállnak egy bizonyos időpontnál úgy, hogy egyéni érzelmeiknek megfelelőleg állapíthassák meg a bűnösséget. Ha az orosz-német paktumig megyünk vissza, akkor Sztalinék kerülnek a vádlottak padjára; azonban ha egy lépéssel tovább megyünk, már a müncheni paktumot rendezők kerülnek ugyan arra a helyre. Aztán mehetünk megint tovább, felemlíthetjük a kommunista pártok romboló munkáját, amely győzelemre vitte Hitlert . . . De a történelem nem itt kezdődött, ugy-e? Hiszen ezt megelőzőleg a világ már összefogott az orosz forradalom leverésére és a kommunisták kiirtására. Hol álljunk meg ? Hol van az a pont, amelynél tovább nem lehet, vagy nem szabad menni? Szerintünk nincs olyan időpont. A mai nagy krízis csak logikus eredménye az évszázadok vagy évezredek óta folyó osztályharcnak és csakis ily szempontból kell néznünk. És ebben az évezredek óta tartó osztályharcban természetesen voltak tévedések és hibák, sőt még lesznek is. A Bérmunkás nem akar fedezni vagy “elhallgatni” semmiféle ilyen hibát, csupán nem akarunk igazságtalanul egyoldalúak lenni. Mi már számos esetben éles bírálat alá vettük az oroszokat, a kommunistákat, a kommunista lapokat, sőt mint mondottam, még önmagunkat is. Ma sem zárkózhatunk el semmi ilyen kritikától, ha az kiérdemelt és tényeken alapszik. OSZTÁLYTUDAT És még egyet szeretnék itt megmagyarázni, — nem a levélíró munkástársnak, mert ő úgyis tudja, hanem inkább másoknak. Most, midőn az amerikai munkáltató osztály a munkásjogok eltiprására olyan vehemens támadást indított, ezt az oroszok és a kommunisták elleni kirohanással álcázza. Ez minket egy pillanatra sem tévesztett meg. Ezért, midőn ezen támadás ellen Írunk és az amerikai munkásokat a támadás visszaverésére ösztökéljük, az nem jelenti azt, hogy mi az oroszokat, vagy a kommunistákat védjük. Magatartásunkat munkás öntudatunk szabja meg, írásainkat is csak ez az öntudat irányítja. Ez a munkásöntudat késztet arra, hogy a magunk számára követelt jogokat min-
