Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)

1948-02-07 / 1514. szám

4 oldal BÉRMUNKÁS 1948. január 7. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Egy évre ....................$2.00 Félévre ........................... 1-00 Egyes szám ára ........... 5c Csomagos rendelésnél 3c Subscription Rates: one Year ..'__________$2.00 Six Months _________ 1.00 Single Copy _________ 5c Bundle Orders _______ 3c Előfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre ............... $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Aiájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még aem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás Hivatalos felfogásával. ____________________ Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Uj gazdasági elmélet Jelen sorok Írásának idején az Egyesült Államok kongresszu­sának alsóháza megkezdte azon uj adótörvénynek a tárgyalását, amelyet a Harold Knutson republikánus párti (Minn.) képviselő elnöklete alatt működő adóügyi bizottság nyújtott be. Ez a javas­lat Knutson állítása szerint körülbelül 5 és fél billió dollár terhet kivan levenni az amerikai adófizetők vállairól. A háború befejezte óta állandó csatározás folyik a kongresz- szus és az adminisztráció között az adóleszállitás problémája fe­lett. Miután a háború befejeztével a hadi kiadások csökkentek, nyilvánvaló lett, hogy az adózást is le kell szállítani valamennyi­re. Ebben a tekintetben az összes politikusok megegyeznek, azon- ben lényeges különbség van az adócsökkentésre ajánlott módsze­reik között. A Truman elnök által vezetett adminisztráció, jól tudván, hogy a kongresszusban kissebbsége van, olyan ajánlatot tett, mely a tömegeknek kedvező és igy igen alkalmas a szavazatfogásra. Truman nagyon jól tudta, hogy ajánlatát a republikánus többség, amelyet még a déli reakciós demokraták is támogatnak, nem veszi figyelembe, igen nagylelkűen azt ajánlotta, hogy az individuális adófizetők terhén kell könnyíteni, 40 dollárral szállítsák le min- . denkinek az adóját és ilyen engedményt adjanak minden eltartott (gyermek, öreg, beteg, stb.) családtag után is. Azonban az igy el­veszett adó jövedelmet át kell hárítani a korporációkra és a túlsá­gos profitot húzókra. Mint előre látható volt, a republikánusok csak kinevették ezt a javaslatot. Voltak, akik egyenes demagógiának nevezték s a republikánus szenátorok elismert vezére, Robert A. Taft meg is mondotta, hogy jobb lesz minél előbb elfelejteni az elnök javas­latát. Ezzel szemben a Knutson bizottság javaslata került tárgya­lásra, amely első sorban is a nagy korporációk adóját szállítja le. Ugyancsak nagyban csökkenti a tulmagas profit (excise) adókat is. A kis emberek adóját csak annyiban csökkenti, hogy a jelen­legi 500 dolláros adómentességi határt 600 dollárra emeli fel. Hogy a Knutson által vezetett adóügyi bizottság csak a gaz­dagok adóját igyekszik csökkenteni senkit sem lepett meg, ameny- nyiben már a múlt évben hasonló törvényt ajánlott, ami azonban a szenátusban megrekedt. így ezen cikk keretében nem is azt akarjuk megismertetni, hogy az amerikai kongresszus tagjai nak többsége mennyire a szivén viseli a profitharácsoló, kizsák­mányolok érdekeit, mert hiszen ez már tiüontul közismert dolog, * hanem csak fel akarjuk hívni olvasóink figyelmét arra a “nagy­szerű” érvelésre, amellyel Knudson képviselő ur megindokolta az adójavaslatát. Ebben az indokolásban Knudson ur nemzetgazdaságtani tu­dásáról tesz tanúságot. Felemlíti azt a gazdaságiam tényt, hogy ha a tömegeknek emelkedik a jövedelme, akkor emelkedik a vás sárló képességük is. Ezt a tételt rendesen annak a bizonyítására említik, hogy a prosperitás érdekében emelni kell a munkástöme­gek vásárlóképességét, mert csak az ilyen nagy tömegek szolgál­tatják a vásárlókat olyan mértékben, hogy az iparok kerekeit for­gásban tudják tartani. Knutson képviselő, mint poütikus és adószakértő ilyenformán csavart egyet ezen a gazdasági elméleten: Ha leszállítjuk a nagy néptömegek adóját, akkor annyival több pénzük lesz. És ha a sze­gényeknek több pénzük van, akkor azzal mindjárt vásárolnak árucikkeket, amiből most úgyis hiány van. így az ilyen adóleszál­litás csak emelné a keresletet, ami viszont az árak emelkedését idézné elő, ami viszont azonos az inflációval, aminek megint legin­kább csak a szegények adnák meg az árát. így tehát éppen a sze­gények érdekét szolgálja az az adó javaslat, amely nem vág le so­kat az adójukból s igy nem ad alkalmat az árak felemelésére. Knutson ur jóságos szive tehát azért remeg, mert a szegé­nyeknek sok lesz a pénzük, ha leszállítják az adójukat. Ellenben szépen megmagyarázza, hogy ha csak a korporációk adóját, meg a túlságos profit-adót szállítják le, akkor az igy megtakarított pénzeket a tőkések újabb befektetésre adják, újabb iparok kelet­keznek, a régiek fellendülnek, — szóval ez az egyenes ut a pros­peritáshoz. Ennél nyakatekertebb, furfangosabb okoskodást még aligha hallottunk. Most már az sem lep meg, ha Knutsonék is azt mond­ják, amit a szerető apa, amikor a fiát elnáspágolja, hogy azt csak a gyerek érdekében teszi. Knutsonék is bebeszélik, hogy a sze* gény néptömegek érdekeit szolgálják, amikor a nagy adóterhe­ket a vállaikra helyezik és a szegény boldogságát látják abban, ha azoknak nincs elég jövedelmük szükségleteik ellátására. A legérdekesebb azonban az, hogy a tőkések szolgálatában álló amerikai sajtó a legmesszebbmenő támogatást nyújtja a Knutson adó javaslatnak és a legagyafurtabb módon igyekszik be­adni az amerikai közönségnek, hogy a nagymérvű kizsákmányo­lást ily módon törvényesítő Knutson féle politikusok müyen nagy szolgálatot tesznek az amerikai népnek. Más szemében a szálkát... Clement Attlee angol miniszterelnök valóban nagyszerű tanú­ságot tett arról, hogy más szemében meglátja a szálkát, de a ma­gáéban a gerendát sem veszi észre. Attlee miniszterelnök elődjének, Winston Churchillnek a pél­dáját követve a kommunizmus továbbterjedésének megakadályo­zására azt ajánlotta, hogy Európa nyugati országai lépjenek szö­vetségre és alakítsák meg a Nyugati Blokkot. Attlee erre vonat­kozólag az angol képviselőházban elmondott beszédében többek között ezt mondotta: Mint minden fanatikus eszme, úgy a kommunizmus is mindent különös színben lát. A kommunisták szerint minden fekete vagy fehér, jobban mondva, fekete vagy vörös. A .Moszkvából kiadott rendeleteket nem csak a csatlós orszá­gok teljesitik, hanem vakon követik más országok kommunis­ta pártjai is. Más véleményre, ellentmondásra soha sem aka­dunk. Az angol ellenzék jelenlegi vezére, Churchill azonnal nyilvá­nosan megdicsérte Attleet ezért a beszédért, amivel igazolta, hogy a Szovjet Union elleni akcióban teljesen egyetértenek. De a világ minden részében felhangzottak a Churchilléhez hasonló dicsére­tek. Semmi kétség, az oroszok elleni összefogásban éppen olyail nagy, vagy talán még nagyobb egységet találunk, mint amit a kommunisták között látunk. Pedig az orosz ellenesek nem is alkotnak az egész világra ki­terjedő egységes politikai pártot. Nincs nemzetközi központi iro­dájuk, amelyik irányítaná az oroszok elleni akciót, mégis az oro­szok elleni szövetségre való felhívást nagy örömrivalgással fo­gadják vüágszerte. Most, midőn a világ két táborban sorakozik fel, csak az vá­dolhatja az ellenző tábort elfogultsággal és szolgalelkü engedel­mességgel, aki nem látja meg a gerendát a saját szemében. JOE HILL (Folytatás az 1-ső oldalról) rial Worker” szerkesztőjét, hogy helyreigazító cikket küld­jön a gyalázó irás szerzőjének, amelyben többek között ezeket írja: JOE HILL CSALÁDJA Merő hazugság a szerzőnek az az állítása, hogy Joe Hill csa­ládjáról semmit sem tudnak és valószínűleg törvénytelen szár­mazású. Ezzel szemben ismer­jük azt a tényt, hogy Hill Svéd­országban, Jevla városban szü­letett s az apja is jó unionista (szervezett munkás) volt. Azt is tudjuk, hogy két fivére a “Dock Workers Unionban”, egy harmadik pedig a Vasúti mun­kások szervezetében fejtett ki tevékenységet. Ha a cikk szer­zője akarta volna, akkor elegen­dő adatot szerezhetett volna Joe Hill családjáról Jevla városból. De ezenkívül Mr. Stegner tel­jesen összezavarja a gyilkos­ságra és a tárgyalásra vonatko­zó adatokat is. A tény az, hogy 1914 január 10-én egy Morrison nevű volt rendőrt, akinek akkor szatócs üzlete volt, az üzletében agyonlőttek egy 38-as kaliberű revolverrel. (A fegyver kalibe­rét a golyó mutatta.“) A gyilkos­ságnak tanúi is voltak, akik sze­rint a gyikosságot körülbelül 5 láb és 7 incs magas egyén kö­vette el, Joe Hill 6 lábnál is ma­gasabb ember volt. A tanuk állítása szerint a gyilkosra rálőttek menekülés közben. Joe Hill ugyanez nap lőtt sebbel jelentkezett egy or­vosnál, aki a törvénynek megfe­lelőig a hatóságnál jelentette. Joe Hillt erre elfogták, de miu­tán a gyilkosról adott leírás nem illett rá, valószínűleg sza- badonbocsájtják, ha közben ki nem derítik, hogy az IWW moz­galommal volt összeköttetése. Attól a perctől kezdve mindent elkövettek, hogy a gyilkosságot ráfogják. És ráfogták, dacára annak, hogy még az agyonlőtt Morri­son fia, aki tanúja volt a gyil­kosságnak, sem volt hajlandó azt mondani, hogy Joe Hill kö­vette el a gyilkosságot. De azon­kívül Joe Hillnek mell-lövése volt, amelynél a seb jóval maga­sabban esett, mint a ruhán a lyuk, ami azt bizonyítja, hogy kezeit a levegőbe emelve tartot­ta a lövés alkalmával. A Joe Hűlnél talált fegyver is egészen másfajta volt, mint amivel a gyilkosságot elkövették. ELÉGTELEN BIZONYÍTÉK Joe Hill ártatlanságának az egyik bizonyítéka az is, hogy az orvosnak megmondta nevét és a címét. Aki gyilkosságot kö­vet el, nem adja meg a címét az orvosnak. Egyébiránt a Morri­son család tagjai is azt tartot­ták, hogy a volt rendőrt bosszú­ból ölték meg. “Munkásügyet” csak akkor kezdtek belőle csi­nálni, amikor Joe Hillre terelő­dött a figyelem és az is tény, hogy ezt a munkás jelleget elő­ször nem az IWW, hanem a ren-

Next

/
Thumbnails
Contents