Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-01-17 / 1511. szám
6 oldal (i E K 111 l IV A > 1948. január 17. A feldarabolt A londoni konferencia fiaskójáról, Németország egyesítéséről szóló tárgyalások sikertelenségéről jövő jelentések szerint, éppen az amerikai urak, bankárok nem akarták a németeket egységesíteni. Ezt nem munkás, vagy vörös barát, hanem éppen azok legsikeresebb szószólója, az egyik diplomata, aki résztvett ezen londoni tárgyaláson mondta Drew Pearson- nak Párisban, mindjárt az értekezlet után. Ezen bankár urak attól féltek, hogy az egységesített Németországban hamarosan a vörösök, a szocialisták kerülnének hatalomra. Mivel a Keleti részekben képzett és szabadon működő vörösök ellepnék egész Németországot, az amerikai zónát is, melyekből mostan szigorúan kivannak rekesztve. Ez a diplomata a következőképpen siratja a lehetőséget: “Mi tudjuk, hogy az oroszok jobb politikai munkát végeztek mint mi, a mi területünkön. De ez nem jelenti azt, hogy az oroszokat jobban szeretik a németek, de azt jelenti, hogy az oroszok vigyázatosan felépítettek egy német hadsereget, begyakorolták őket, hogy Moszkvából vegyék a parancsot. Néhány ezer német vezért elegendő kommunista doktrínával, kommunista hűséggel átitattak, fokozatosan átvenni más zónákat is, ha egyszer Németország egyesítve lesz.” Az is tudott dolog, hogy a legnagyobb ipari és kereskedelmi városokban a nép követeli az iparok és kereskedelem köztu- ladonba vevését, szocializálását. Azt is tudják az amerikaiak, hogy egy egyesitett német kormány nem merne, vagy nem tartaná célszerűnek a balszárnyi németeket kizárni, törvény- teleniteni és üldözni, nem csak politikai, de leginkább gazdasági okokból. Ilyen balszárnyi üldözés kizárná a keleti országokkal a barátságos gazdasági egyezmény kötését, mely nélkül semmiféle politikai gépezet nem működhetne Németországban. De amitől legjobban félnek, hogy az egyesitett és gazdasági szerződéseket köthető német kormánynak is életkérdése lenne, hogy a keleti országokkal és még a Szovjetekkel is kereskedelmi és valószínűleg cserekereskedelmi szerződéseket kössenek. Ipari cikkeiket nyersanyagért és élelmiszerekért kicseréljék, amint a múltban tették. Németország kelet felé való gazdasági kapcsolata törvényszerű — életkérdés. Ezt csak úgy tudták eddig megakadályozni, mert az amerikai adófizetők hajlandók voltak a kárt, a ráfizetést megtéríteni ezen természetes gazdasági viszony erőszakos megakadályozására. Mihelvt ez megszűnik, vagy mihelyt Né- j metország egyesül és gazdasági kapcsolatokat szabadon köthet, még egy esetleges reakciós német kormány is, kényszerítve lenne a keleti országokkal szoros gazdasági kapcsolat felvételére. Amint a mostani angol kormány is gyűlöli az oroszokat, meg a keleti vörös kormányokat, mégis örömmel köt velük gazdasági szerződést, úgy volna az esetleges egyesitett német Németország kormánnyal is. A gazdasági kapcsokat, nem az elvi kérdés dönti el, hanem a kényszerítő helyzet. Amint a munkások is hajlandók, vagy kényszerítve vannak még e legreakciósabb munkáltatónak is dolgozni, hogy kenyérhez jussanak, úgy a kormányok is meg alkusznak, egyezményt kötnek még az ördöggel is, ha hatalmukat erősíthetik, vagy az országuk gazdasági helyzetén másképpen nem tudnak javítani. Mert minden ország életkérdése az ipar és kereskedelemtől függ, nem a politikától, vagy az elvi kérdéstől. Akik valamennyire is ismerik Németország gazdasági helyze tét, a multbani piacát, nyersanyag és élelmiszerek beszerzési forrását, azok tudják, hogy mihelyt szabadon rendelkezhetnek, nagyon is örömmel fogják megkötni a gazdasági egyezményeket a keleti országokkal. Ezt csak úgy tudnák az amerikaiak megakadályozni, hogy ha a világpiacnak nagy részét átadnák a németeknek. Vagy, hogy ha az afrikai gyarmatokat, melyeket az első világháború után szedtek el tőlük, visszaadnák nekik az angolok. Vagy, hogy ha sikerülne az amerikai adófizetőkkel eltartatni a német népet munkanélkül évtizedekig. Ez egyik sem valószínű, igy ha elhalasztják is Németország kelet felé való gazdasági kapcsolatát, de megakadályozni azt nem tudják. Még a Marshall tervezet is attól függ és azért sírnak azon, hogy nem csak Oroszország, de a többi nagyon fontos országok, melyektől függ a német ipar és kereskedelem, nem csatlakoztak a Marshall tervezethez. így az amerikai tervezgetéssel a keleti országok végeztek, meg a Marshall tervezethez csatlakozott országok is. Svédország, Norvégiái és Anglia is örömmel szaladna keletre, ahol élelmiszereket, nagyon szükséges nyersanyagot betudna cserélni a saját országaikban felesleges árukért. Európának legnagyobb átka volt a szétszaggatás kisebb-na- gyobb vámterületekre, nemzetekre való osztása. Ez lesz a legnagyobb átka Németországnak is, mert mint egységes gazdasági óriás is nehezen birt létezni és teljesen rá volt szorulva a szomszédaira, leginkább a keleti országokra, most szétszaggatva, feldarabolva és a természetes gazdasági kapcsaitól megfosztva, azoknak a természetes folyamatában akadályozva, nem képes semmiféle billiókkal, tervezetekkel lábraállni. Azok a billiók elfogynak a szükséglet, a gazdasági kényszer fenmarad, amint Olasz, Görög, Angol és Francia országokban is történik. Ha a német urak azt látnák és a néppel is eltudnák hitetni, hogy a Belga, Francia, Holland és Angol országokkal tudnának kedvező gazdasági kapcsolatokat létrehozni, akkor a Marshall terv sikerülne. És az a néhány ezer képzett és még nem képzett agitátor, akik Németországban vannak, nagyon tehetetlenek lennének. De viszont ha ezt nem tudják elhitetni, hanem meglátiák. beismerik, hogy nekik csak is a keleti államokkal való szoros gazdasági kapcsolat lehet hasznukra, az mentheti meg őket a gazdasági összeomlástól, csődtől, akkor minden Marshall tervezet dacára s minden amerikai mesterkedés, tilalom, ellenkezés dacára is kelet felé fognak fordulni. * Minden politikai cafrang mellett ez a németországi kérdés is, mint az osztályharc, gazdasági kérdés, gazdasági harc, gazdasági tényezők döntik el. Ezt a Marshall terv, vagy Németország darabokra szaggatása nem változtatja meg, csak elodázza a megoldást, a leszámolást, j Mentői tovább tartják vissza | Az írországi Rathkerry faluban, Clare megyében, hithü ka- tholikus, jámbor farmerok laknak, közöttük John Mungovan is, aki napi munkáját mindig áj- tatos imádsággal kezdi. De mint az angliai és Írországi népek általában, úgy John Mungovan is szerfelett nagy érdeklődéssel kiséri az ir és az angol lóversenyeket. Ennek az érdeklődésnek tudható be, hogy John barátunk amúgy is igen szűkös jövedelmének tekintélyes részével már sokszor “elfutottak” a lovak. De mint mondottuk, John nagyon vallásos ember. Azért a múlt nyáron az a gondolata támadt, hogy magát az úristent szólítja fel, legyen pártnera a lóverseny játékban. Egész este imádkozott és kérte az istent, hogy álmában “súgja” meg neki, melyik ló fogja megnyerni az angol “Grand National” versenyt. ígéretet tett, hogy a nyereményt hűségesen megosztja a nagy titkot megsúgó úristennel. Vannak, akik manapság már nem hisznek a csodákban, John azonban nem tartozott ezen istentagadók közé és hiszitek, vagy nem. John barátunk azon éjjel megálmodta, hogy melyik ló fog nyerni. Ezt az “isteni su- galatot” aztán összes készpénzével, — 150 dollárral lefogadta. És megint ,hiszitek vagy nem, de tény, hogy John barátunk lova bejött és John Mungovan ezzel az isteni segítséggel 15,000 dollárt nyert. Eddig rendben lett volna a dolog és Clare megye népe az utolsó pennyjét is a lovakra rakná, — természetesen hasonló imádkozások után, ha az “osztozkodásnál” valami baj nem történt volna. Az istenfélő John barátunk ugyanis megállapította, hogy az isteni hozzájárulás még sem ér annyit, mint a valódi jó “dohány”, vagyis a 150 dolláros befektetés és elhatározta, hogy az úristen segítségét csak kettő az egy arányban értékeli, vagyis az isteni szolgálatért a 7,500 dollár helyett csak 5,000 dollárt fizet. El is küldte az 5,000 dolláros checket a római pápa részére, mert az már csak természetes és mindenki által tudott dolog, hogy az istennek szánt összegeket a földi helytartó, a római pápa szedi fel. De itt aztán egy kis baj történt, mert az úristen abban a bizonyos álomban elfelejtette megsúgni Johuak, hogy mostanában az európai országokból, i*rv Írországból sem lehet pénzt ilyen egyszerűen kiküldeni más erőszakkal a törvényszerű és egyetlen logikus megoldást, annál nagyobb erők, kényszer gyülemlik fel annak végrehajtására. Németország feldarabolása és az európai országok szét- szaggatása csak jobban megmutatja nekik, hogy a nemzetközi szocialista gazdasági rendszer szerint tudnak boldogulni, megélni és jobblétet teremteni. Amit erőszakkal késleltetnek, nem marad el, csak nagyobb erővel tör előre, amikor az akadályt elhárítják, vagy az erő- j szak kissebb lesz, mint a hala- I dást szolgáló erők. országokba és azért John Mungovan pár nap múltán visszakapta az 5,000 dolláros checket. John nagyon megijedt: semmi kétség, az úristen nem akarja elfogadni az ötezret, mert tudja, hogy az egyezség szerint hét és félezer jár neki. De még nagyobb baj volt az, hogy közben kifizette az adósságait, vett néhány gépet is, — szóval már nem tudta kifizetni az úristennek a hiányzó két és félezer dollárt, mert jórészben már elköltötte. Az istenfélő ember nagy bajában mi mást is tehetett volna, elvitte az ötezer dolláros checket a püspökhöz és könyörgött neki, hogy járjon közbe az úristennél, illetőleg a római pápánál, hogy fogadja el az ötezret, ami pedig még megmaradt, azt a közbenjárásért a püspöknek ajánlotta fel. És jámbor híveim, nem is képzelitek, hogy az úristen milyen jóságos személy és hogy milyen könnyen lehet vele alkudozni! Mert hiszitek vagy nem, a püspök elintézte a dolgot. Módot talált arra, hogy az ötezret átutalták a pápának, aki a sajátkezű aláírásával ellátott igen szép levélben köszönte meg a lovakon nyert isteni részesedést és további isten áldását küldte John barátunknak az egész családjával együtt. John boldogan mutogatja mindenkinek a szent atyától nyert áldást hozó, köszönő levelet s azóta úgy ő, mint a többi jámbor hívők szorgalmasan hordják dollárjaikat a lóversenyre. Természetesen mindany- nyian fogadalmat tesznek, hogy ha az isten nyereményhez segíti őket, akkor igazságosan — vagy legalább is úgy, mint John Mungovan, osztozkodni fognak az úrral. A tanulság? Hogy az úristennel lehet alkudozni és hogy a római pápa áldását küldi a íegocs- mányabb hazárdirozásra is, ha abból részesedést kap. (The Freemen) VESZTESSÉGÜNK Öreg harcosunk Hegyi Lajos Philadelphiából küldi az értesítést, hogy felesége december 10- én meghalt. A temetésen Schöpf Sándor és Rosenthal Dezső munkátstársak búcsúztatták az élettársat. Hegyi munkástárs ezúton mond nekik és mindazoknak köszönetét, akik gyászában osztoztak. A pápa áldása
