Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)

1948-06-19 / 1533. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1948. junius 19. HlKt£K MAGYARORSZÁGBÓL KŐVÁRI MIHÁLY TUDÓSÍTÁSA — BUDAPEST ÉLETE Budapest Székesfőváros Sta­tisztikai Hivatal hivatalos je­lentést adott ki Budapest első negyedévi életéről. A jelentés szerint ebben az időben 5.058 születés és 3.538 halálozás tör­tént, a házasságkötések száma pedig 2.689 volt. A budapesti fürdőket egy negyedév alatt 840.000 vendég látogatta. A budapesti közüzemek ter- termelése szépen emelkedik. A gázgyár egy negyedév alatt 38 millió köbméter gázt termelt, a gázfogyasztók száma 145.000. Az elektromos fogyasztás 150 millió kilowatt óra volt, a vil­lanyfogyasztók száma 325.000. A vízfogyasztás 19 millió köb­méter volt. Az építési tevékenység is erő­sen megindult. Egy negyedév alatt 581 építkezési engedélyt adtak ki. Ezek közül 118 uj épü­letre vonatkozott. A keletkezett uj lakások száma 71, átalakítá­sok és helyreállítások következ­tében 1.097 lakás vált újra lak­hatóvá. KIVÉGZETT NYILASOK A budapesti népbiróság által kötéláltali halálra ítélt nagysár- mási tömeggyilkosokat, akik 260 munkaszolgálatost kegyet­lenül legyilkoltak, felakasztot­ták. Ezek voltak Müller Antal lakatos, Rózsa János csendőr­őrmester, Bodrogi Ferenc törzs- őrmester és Mátyási Miklós szá­zados. A budapesti népbiróság és a NOT által halálra Ítélt Kiss Gé­za csendőrfőhadnagyot, aki a nyerzsini (Ukrajna) kolostor­ban kinzókamrát rendezett be és az idehurcolt partizánokat, katonaszökevényeket és mun­kaszolgálatosokat, szadista mó­don megkinozta — felakasztot­ták. A halálra ítélt Kéménczi Já­nost, a budapesti kapásuccai nyilasház vezetőjét, aki az üldö­zöttek tömegét kínozta meg és végezte ki — felakasztották. NÉPBIRŐSÁGI ÍTÉLETEK A budapesti népbiróság távol­létében ítélkezett Werth Henrik volt vezérkari főnök háborús bünperében. Werthnek főrésze volt abban, hogy Magyarország a szovjet elleni háborúban részt- vett és ezzel előidézte az ország rombadöiitését. A ' népbiróság kötéláltali halálra és vagyonel­kobzásra ítélte. A budapesti népbiróság távol­létében tárgyalta dr. Szemák Jenő a nyilasuralom alatt a Ku­sorsát Wallace személyéhez köt­ni, de a munkástömegek szerve­zett erejéhez igen. Mert az min­denfélekép erőt jelent, vele vagy nélküle. Akik a munkásosztály igazi fölszabadulásának hívei, nem engedhetik magukat elra­gadtatni a politikai lármától és egy pillanatra sem feledkezhet­nek meg arról, hogy szervezke­désben rejlik az erő és jövő. ria elnökének bűnügyét. Dr. Szemák a Horthy uralom alatt is hírhedt volt szélsőjobboldali magatartásáról és az elébe ke­rülő baloldali egyéneket könyör­telen börtönitéletekkel sújtotta. A népbiróság ezért 15 évi fegy- házra és teljes vagyonelkobzás­ra ítélte. A NOT jóváhagyta Erdélyi József költőnek 3 évi börtön- büntetését. Erdélyi már a hábo­rú előtt a fasizmust és a faj el­méletet szolgálta s ő irta “Soly- mosi Eszter vére” c. antiszemi­ta verset is. EZ TÖRTÉNT Balatonbogláron felavatták a nyilas uralom alatt politikai és faji üldözés következtében már­tírhalált halt 91 ujságkiadóhi- vatali tisztviselő emlékművét. Az amerikai adófizetők pén­zeiből 10 millió dollárt a lapok­nak, 5 milliót meg a mozi gyá­rosoknak adnak azért, hogy a Marshall tervezetet megkedvel­tessék a néppel. De azért van­nak ostobák, akik azt hiszik, hogy ezek a lapok önzetlenül pártolják a Marshall tervezetet. Nagy Ferenc és Nagy Vince társasága a papság ügynöksége mellett a száz éves Kossuth féle demokráciát árulja itten, egy kicsit felhiggitva a Wall Street demokráciájával. Detroitban egy suhanc banda két iskolában nagy romboláso­kat csináltak. Ezért “vandálok”- nak nevezik őket. Ha munkás otthonokat rombolnak, ugyan­ezeket hősöknek nevezik. Amikor az amerikai kongresz- szus megszavazta a Marshall tervezetet, a gyárosok és nagy- kereskedők egy sereg ügynököt küldtek Európába megrendelé­seket felszedni, amelyeket az amerikai adófizetők fizetnének ki, de még igy sem kapnak meg­rendeléseket. Egy héttel ezelőtt Londonból jelentették és néme­lyek már vissza is jöttek üres megrendelési szelvényekkel. Egyik szakértőnek elismert amerika iró — neve nem lénye­ges — azt irta: “Az európai összmüködés, melyet a Marshall tervezet lett volna hivatva meg­teremteni, ma kevésbé látható, mint amikor még a Marshall tervet nem szavazták meg. Az önállóságra törekvők, a nemze­tiek és a semlegesnek maradók nagyon is aktivak lettek minden nemzetnél. Most már nincsen- nek korlátozva, hogy az ameri­kaiak jóindulatát igyekeznének megnyerni. A profitéhes telekhiénák, Vanport, Washington államban egy egész városrészt építettek A kenderesi Horthy kastély­ban 700 gyermeket befogadó üdülőt létesítettek. . Hivatalos jelentés szerint a dunai hajóforgalom május ha­vában nagyon élénk volt. A bu­dapesti kikötőkben 823 hajó kö­tött ki. Ezek közül 522 magyar, 100 jugoszláv, 90 csehszlovák 64 szovjet, 39 román és 8 bolgár volt. Gyors ütemben folyik a Szov­jetből a magyar hadifoglyok hazatérése. Győrött eszperantó kongresz- szus volt, melyen 350 résztvevő, köztük 4 bolgár, 1 svéd és egy csehszlovák küldött is megje­lent. A budai hegyvidéken 13 kilo­méter hosszúságban Úttörő gyermekvasút építését kezdték meg. A vasutat gyermekek hasz­nálhatják és a személyzet is ki­zárólag gyermekekből fog állni. Megkezdték a budapesti kele­ti és nyugati pályaudvarok épü­leteinek a bomázások és az ost­rom következtében megsérült részeinek újjáépítését. mocsaras helyekre, melyet mos­tan az árvíz egészen elsepert. Ez volt a legolcsóbb, de házhelyek­nek legrosszabb terület. A szovjetek elengedték a ha­disarcok 50 százalékát a Finn, Magyar, Román országoknak és amellett nagy gazdasági segít­séget ígértek nekik. Hát ez sem tetszik sok amerikainak, no meg magyar hazafinak sem. Amikor a magyar kormány mondta, hogy a “Voice of Ame­szegek emlegetésére, mert ezen nagy hazafi politikusoknak az adóbevallásukban hire-hamva sem volt ezen nagy összegek­nek. És ha megbüntetik ezeket az urakat, azt is csak adóletaga- dásért teszik, mint Capone hires gangszterrel tették, no meg más rablókkal. Ugyanis azt állítják, hogy Voisine és a másik vezér Sauce, egyenkét 150.000 dollárt csinál­tak csak azzal, hogy telefonál­tak a raktárba, hogy kinek szál­lítsanak, vagy adjanak ki az acélból. Kik fizették meg há­romszorosan az árakat, mely­nek egy részét nem is könyvel­ték el, csak mint zsebpénz titok­ban szedték fel. Ez az összeg 30- 40 dollár volt minden tonna után. Hogy ezt mind törvényszerint csinálják, bevonták egyik adó­behajtót és egy adószakértőt, akinek ezreket utaltak ki csak azért, hogy állítólag vevőket küldtek nekik. így mint komis- siót könyvelték el ezen összege­ket, melyet csak megvesztege­tésekért fizettek ki. Hogy mennyi szennyet, tör­vénytelenséget fognak ezen és más hasonló ügyekben nyilvá­rica” hazudott a magyarorszá­gi viszonyokat illetőleg, akkor sokan felröffentek. Most az amerikai lapok, politikumé.: j .- lentik ugyanazt. Ezek azért !:i- ragszanak, hogy állítólag zz amerikai viszonyokról hazudott. Pedig úgy látszik, hogy csak az fáj, mert igazat mondtak arról. Dr. Gustav Heinemann, az es­sem polgármester, aki egyszer- smint az evangélikus egyháznak is nagy vezére, idehozatták, hogy a fasiszta “Moral Rearma­ment” nevű mozgalomnak tart­son előadást, mely mozgalom­nak itt Lindberg, Mrs. Ford, Firestone és más reakciósok a tagjai, Hess és Lord Hamilto- nék meg Európában. Ez a Dr. azt mondta “A német nép rossz útra tért, de az isten visszate­relte őket a helyes útra.” Hát az első és sorsdöntő visszaterelés Stalingradnál volt és azt a vörös hadsereg csinálta. Csak nem akarja a Dr. elismerni, hogy az isten a vörös hadsereggel lépett szövetségbe, azt használta fel eszköznek. Bécsben ülésező szocialista konferencián követelik, hogy valakik döntsék meg a spanyol diktátor, Franco hatalmát. A kritika az, melyet inkább ad mindenki, mint elfogadna. Az amerikai képviselőház in­dítványozza a törvényeket, de a Wall Street módosítja azokat. Sok egyént olyan jól eltakar a máz, hogy csak akkor mutat­ja meg önön magát, amikor szeszben jól átázott. Vannak olyan bolondok, akik tudnak valamit mindenről és mindent tudnak a semmiről. nosságra hozni, azt nem igen le­het lemérni, de azt láthatjuk más ilyen vizsgálatokból, hogy ha minden piszkot felszínre hoz­nak is, bebizonyítanak, akkor sem lehet semmi bántódásuk amiatt, hogy 60 dolláros acélért 210 dollárt számítottak. Csak az képez bűncselekményt, ha meg­fogják, hogy nem osztozkodtak az állammal a haszonból, hogy nem fizették meg “Cézárnak ami a Cézáré.” A hatalmas acéltröszt is se­gít védeni a szabadkereskedel­met, mely szerint olyan áron ad­ják el az árut, melyet megtud­nak érte kapni és mivel erre nincs törvényes szabály, igy nem is nevezik fekete piacnak, hanem szabadkereskedelemnek, mely a mai idők szerint törvé­nyes. Már a lapok is elhallgatnak lassan, majd a vizsgálatnak az eredményét esetleg megemlítik, de ők maguk sem szeretnek a piszokban turkálni, mert nagy bűzt terjesztenek. No meg el­veszthetnék valamennyi zsíros hirdetésüket nem csak a kisebb Voisine-októl, hanem még a U. S. Steel tröszttől és más nagy trösztöktől is. Jegyezd meG _______________Ajánlja: St. Visi, A SZABAD KERESKEDELEM (Folytatás a 1-sö oldalról)

Next

/
Thumbnails
Contents