Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-06-19 / 1533. szám
6 oldat BÉRMUNKÁS 1948. junius 19. Célok és eszközök (a.l.)A gyakorlati szocializmus, a társadalmi javak egyenletes elosztásán alapszik. Mindazok, akik azért lettek szociálisták, mert megegyeztek a fenti elméletnek gyakorlati keresztül vitelével, tudatában voltak annak is, hogy a cél elérésére megfelelő harcieszközöket kell igénybevenni. Azzal is számolniuk kellett, hogy ha a munkásosztály számottevő társadalmi előnyöket akar elérni, okvetlen szervezett erőre van szüksége. Azért a munkásosztály felszabadításához megfelelő harcieszközökre van szükség. Hogy milyen harcieszközök a legalkalmasabbak, az legtöbbször a körülményektől van függővé téve, de minden körülmények között, egy osztályharc alapján álló gazdasági szervezetre van szükség. A kapitalista osztály, gazdasági erejénél fogva uralja a társadalmat, azért a munkásosztálynak ezzel a ténnyel okvetlen számolni kell. Ebből kiindulva elsősorban a munkásosztálynak arra kell törekedni, hogy a kapitalizmusnak gazdasági erejét állandóan sakkba tartsa. A tényleges munkásmozgalom kialakulása óta nagyon sok viták folytak, a különböző harcieszközök használatára vonatkozóan. Nagyrészt ezekben a harcokban merült ki a munkásmozgalom ereje. így nem is lehet azon csodálkozni, hogy a munkásosztály, annyi áldozatok árán, még mindig a rabszolgaság jármát huzza. A gazdasági előnyök kivivására megszervezett munkások, akkor tértek le az osztályharc egyenes útjáról, amikor a közvetlen harcieszközök használatát a közvetett harcieszközökkel cserélték fel. A fönti intézkedésekkel a munkásosztály elveszítette a a harc fonalát. Az a gazdasági erő, amit a munkásosztály ténylegesen képvisel, nem mint a legfontosabb eszközt igyekezett az ipari szolidaritás révén kiépíteni. Ahelyett, hogy minden harcában közvetlen a kizsákmányoló kapitalista rendszer ellen küzdött volna, inkább annak osztályintézménye ellen, közvetett “harcba” álltak. Az elmúlt két világháború bebizonyította, hogy az a gazdasági erő, amit egy jól megszervezett munkásosztály képvisel elegendő lett volna mind a két világháború megakadályozására. Hogy ez nem igy történt, csak annak tudható be, hogy a munkásokba nem nevelték bele azt a fontos harcieszközt, amely minden esetben megbéníthassa a kapitalista osztály háborús törekvését. Ez a harcieszköz az általános sztrájk. A forradalmi munkásmozgalom arra tanított meg bennünket, hogy az osztályhareot sohasem szabad felfüggeszteni sem letompitani. Már pedig ha a munkásosztály közvetlen cselekedetét közvetett cselekedettel cseréljük fel, ezzel a tényleges osztályharcot adjuk fel. Ha a munkásosztályt úgy szervezzük meg, hogy tudatában legyenek annak, hogy az osztályharc megvívása, kizárólag a megszervezett munkásosztályra vár, ha ebben a tudatban csatlakoznak a munkások saját gazdasági osztály szervezeteikhez, akkor nem fognak arra várni, hogy a munkásosztályon kívül állók fogják a munkásosztálynak célkitűzését győzelemre vinni. Amint magát az osztályharcot a kizsákmányolás hívta életre, úgy mi forradalmi ipari unionisták azt tartjuk, hogy az osztályharcnak a kizsákmányolás szinterén kell győzedelmeskedni. Ez a közvetlen cselekvés a munkásosztálynak leghathatósabb eszköze céljának elérésére. Ez a forradalmi ipari szervezetben tömöritett munkások osztályszervezete feladata. Az IWW elvinyilatkozatának egyik sarkalatos pontja mondja: “E két osztály között küzdelemnek kell folyni mindaddig, mig a világ munkásai, mint egy osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, termelőeszközöket és megszüntetik a bérrendszert.” A munkásosztály célját csak úgy érheti el, ha arra tényleg, mint egy osztály szervezkedik. A gazdasági szervezetnek, melyekben a munkásokat tömöritjük, az osztályharc alapján álló forradalmi szervezetnek kell lenni. Sokan azt tartják, hogy a munkásosztály gazdasági szervezetei nem elégségesek a munkásosztály fölszabadítására. A gyakorlati tények pedig azt bizonyítják, hogy a munkásosztály csak akkor tölti be hivatását, amikor már megszüntette a kizsákmányolás minden fajtáját. Hogy ezt tényleg elérhesse, a bérrendszert kell megszüntetni. Ma a modern rabszolga, a bérért dolgozó munkás, mert addig amig egy termelő munkás csak bérért dolgozik és nem kapja meg munkájának teljes értékét, addig mindig kizsákmányolt tagja a társadalomnak. A munkások a mindennapi harcukban rendesen a sztrájkot használják mint harcieszközt. Rendes körülmények között beszélhetnek a munkások bármit, az mindig süket fülekre talál a kapitalista osztálynál, ha nem félemlitik meg a hathatós harcieszközzel, a sztrájkkal. Természetesen, ha a munkásosztály ténylegesen felismeri a sztrájkot, mint hathatós harcieszközt, akkor tudatában is kell lenni annak, hogy a régi elvault szakszervezetek széttagolják a munkások erejét. Ezek sohasem voltak és a jövőben sem lehetnek alkalmasak a munkásosztály ipari szolidaritásának keresztülvitelére. A munkásosztály célja nem csak az államszocializmus, vagy a kormánygépezet átszervezésében nyilvánul meg, hanem a megszervezett munkások a termelés terén irányitói és szétosztói kell, hogy legyenek az összes termelt javaknak. Éppen azért, ha a munkásosztály ténylegesen beakarja tölteni hivatását, arra okvetlen szervezkedie kell. A harcok megvívására a legalkalmasabb eszköz egy osztályharc alapján álló ipari szervezet mely ténylegesen kifejezője a munkásosztály ipari szolidaritásának. De egyedüli eszköz is az iparok átvételére és azoknak üzembe tartására a munkások által. Mert a munkásosztály csak úgy érheti el célját, ha annak elérésére a megfelelő harcieszközöket használja. Magyarországi levelek Az Akron, O.-ban lakó Vizi József munkástárs kapta az alábbi levelet: Kedves Józsi bátyám! Hosszas hallgatásomat már félre is magyarázhatod és szerinted talán jogosan is. Megnyugtathatlak azonban, hogy az elmúlt hetek, sőt hónapok eseményei, úgy kollektiven, mint egyénileg, annyira egénybe vették minden időmet, hogy képtelen voltam időt szakítani az írásra. A közelmúlt és a jelen legnagyobb eseménye nálunk természetesen a két munkáspárt egyesülése, mely nehezen bár, de a végső megvalósulás stádiumában van. Vagyis az ország legnagyobb részében, főleg az ipari gócpontokon, s igy nálunk a diósgyőri gyárban is, már megtörtént. Az eddig két táborban küzdő és sajnos sokszor egymás ellen is harcoló dolgozók egymásra találtak és most már egyesült erővel, kéz a kézben válvetve fordulhatnak a proletáriátus egyedüli és igazi ellenségei felé. Sajnos ezen ellenséges tábor világszerte és igy még nálunk is elég erős. Azonban bízunk benne, hogy most már közös akarattal és egyesült erővel a legrövidebb időn belül minden méregfoguk ki lesz húzva és teljesen ártalmatlanokká válnak részünkre. A mi, vagyis a magyar dolgozók hite és reménye. Feltéve természetesen, ha a világ boszorkánykonyháján nem égetik oda az ételt any- nyira, hogy annak a bűze ide is érezhetővé válik. Az ottani főszakácsot (Truman) és a vicét (Marshall, akire jobban illene az hogy mars el) nem ártana már bebalzsamozni az utókor számára, okulásképpen. Nagyon félő, hogy ha a világ- politikát a kapitalista nagytőke utasítása alapján még sokáig e két egyén és hasonszőrű 1ár- saik fogják irányítani, úgy az emberiséget, a civilizációt semmi sem menti meg a teljes elpusztulástól. De remélem és bízok benne és ezen reményemben sokan osztoznak, hogy a világ dolgozó népe, még idejében fölfogja ismerni a őt fenyegető veszedelmet és belátja, hogy a kapitalista társadalmi rendszer megfékezésére és fokozatosan a teljes megszüntetésére az egyedüli helyes ut, átmenetileg az, amelyet a keleteurópai államok illetve mi is követünk. Ezen népek kitartó, nehéz küzdelme, nem hiszem, hogy hatástalan maradjon a világ dolgozói előtt, kell, hogy egy kicsit gondolkodóba ejtse ,s felrázza őket, hogy az idő sürget a cselekvésre. A tétovázásra nincs sok idő, mert maholnap késő lesz. Eső után köpönyeg. Ha a világ munkásságának az a része, főleg az Amerikában élők, átélték avagy átérezték volna a gyötrelmeket és szenvedéseket, azokat a lelki és testi kínokat, amiket átéltek azok a népek, ahol és akiken a háború minden borzalmával átvonult, akkor nem néznék a mai eseményeket olyan fásult nemtörődömséggel. Ha látták volna a háború utáni sivár pusztaságot, a ki- fosztottságot, a romokat, az éhséget és nyomorúságot, a hajléktalanságot, a szeretteink elpusztulását, nem csak a lelki szemeikkel a moziba, avagy színes tudósításokban, mert a dolgok ilyetén való értékelése csak addig tart, mig olvassuk, ezt látni, végigélni kell, hogy kellő képen tudjuk megérteni azt a határtalan gaztettet, amit ezek népek ellen elkövettek. És most a legjobb utón vannak, hogy ezen cselekedetüket megismételjék. A világ munkásságán és csakis egyedül rajtuk múlik, hogy ezen tervük fog-e sikerülni. Az ellenük védekező sőt támadó háború megkezdődött kelet Európában, részben már be is fejeződött. De ez még kevés, folytatni kell tovább máshol az egész világon, addig mig nem késő. Bizonyos, hogy a küzdelem nem könnyű, sőt nagyon is nehéz, minket is nagyon igénybe vesz, úgy szellemiig, mint fizikailag, erősen. Egy kifosztott, lerombolt országot, a saját erőnkből, minden külső segítség nélkül helyrehozni, felépíteni, kezdetben szinte lehetetlennek látszott és mégis nagyrészt már megvalósult. És egyedül a dolgozók megfeszített munkája és áldozatvállalása árán. Dolgoztunk és dolgozunk ma is, megfeszített erővel, sokszor éhesen, rongyosan, nem kérdezve, hogy mit kapunk érte, mert tudtuk és tudjuk, hogy most már magunknak építjük föl az országot és a munkánk gyümölcse a várható eredmény most már a mienk, a dolgozóké lesz. Hogy ezideig még nem mindenben úgy sikerült, ahogy szerettük volna, ez nem egészen a mi hibánk volt. Erősen dolgozni és az ellenség ellen is harcolni egyszerre, nem lehetett. Amig mi éhségtől elcsigázottan dolgoztunk, addig a reakció erősödött, dúskált az általunk termelt javakban és felhasználta az al- éltságunkat még más egyebekre is. De most már ennek vége. Egy jónéhány erőteljes telitalálat észretéritette őket, sőt most már a további megrend- szabályozások is folyamatban vannak. Ezen eseményeket és dolgokat valószínűleg Te is ismered már a magyar lapokból. Ki is vagyunk merülve, főképpen én, aki még hozzá nem is a legjobb egészségnek örvendek és úgy érzem sokszor, hogy az erőm a végefelé jár. De az erős akarat sokszor csodákat tud művelni és amikor már úgy érzem, hogy nem bírom tovább, valami láthatatlan erő újra cse-
