Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-06-12 / 1532. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1948. junius 12. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. A REAKCIÓ MUNKÁBAN A REAKCIÓ az egész világon megsokszorozott energiával dolgozik a tömegek tisztánlátásának elhomályositására, de nagyobb eredményt felmutatni talán sehol a világon nem tudnak, mint itt az Egyesült Államokban. Ezen állításunk bizonyítására nem kell keresnünk bizonyítékokat, csak egy pillantást kell vetnünk a közelmúlt hetekben lefolyt kollektiv tárgyalások és bérharcok eredményére és ösz- szehasonlitani a múlt évi, vagy pláne a két év előtti hasonló harcok és tárgyalások eredményeivel. Ily összehasonlitás után csak a vak nem látja, hogy a jelenben elért eredmény messze mögötte maradt a múlt évi, vagy két év előttinek, pedig akinek bevételi forrása munkaerejének áruba bocsátásából származik gyakorlatból tudja, hogy a munkabérek emelésére sohasem volt nagyobb szükség mint a jelenben, ha arányba akarjuk hozni a munkásság vásárló képességét a szükségleti cikkek áraival. Ezen a téren a jelenben elért eredmények semmi tekintetben sem kielégítők és ennek okát a szervezetekben végbemenő belső harcokban az egységes cselekvés hiányában találjuk meg. MI IWW-ISTÄK, akik a forradalmi ipari szervezkedés eszméjének vagyunk harcosai és úttörői, sohasem voltunk megelégedve a Congress of Industrial Organization (CIO) összetételével, irányításával és működésével, amely állítólag az ipari szervezkedés eszméjének megvalósítására alakult, mert már a megalakulásnál láttuk, hogy ily irányítás és összetétellel nem felelhet meg a kor kívánalmainak. Volt azonban idő, amikor remélni lehetett, hogy a sarkalatos hibákat fokozatosan kiküszöbölik és az idők folyamán a CIO kifejlődik oly szervezetté, amely képes lesz a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvenni a harcot. Ennek jelei egy időben mutatkoztak. A tagság kísérleteket tett, hogy a szervezet irányítását a kezébe vegye és a tisztviselők ne diktátorok legyenek a tagság felett, hanem azok akaratának végrehajtói. A CIO-hoz tartozó szervezetek is szolidárisak voltak egymással és különösen bérharcok idején kifogástalan egyöntetűséget tanúsítottak. És ennek meg is volt a gyakorlati eredménye. MINT LÁTTUK a két év előtti kollektiv tárgyalások és bérharcoknál a CIO-hoz tartozó szervezetek — legalább is látszólag — egységesek voltak és a munkáltatók nem mertek újat huzni velük, aminek az eredménye volt a 18 és fél cent órabér javítás csaknem minden iparban. Egy évvel később már a reakció súlyos belső viszályokat okozott a különböző szervezetekben és magában a szövetségben is és az előző évi szolidaritás alaposan megingott. Ezt a munkáltatók kihasználták és már bátrabban beszéltek a tárgyalásoknál és több iparban csak hosszú harcok után értek el a munkások 11 cent órabér javítást. A múlt évi kollektiv tárgyalások és a jelenben folyamatban levők közötti időben nem csak az egyes szervezetekben a belső viszályok, hanem a CIO-hoz tartozó szervezetek között is nyílt harcokká fejlődtek, aminek nem is lehetett más eredménye, mint aminek szemtanúi vagyunk. A VÁGÓHÍDI munkások 68 napi elszánt harc után kénytelenek voltak visszatérni a munkára ugyan azon feltételek mellett, mint amelyeket megkaphattak volna minden sztrájk nélkül. Amig az Armour, Swift és Cudahy telepeken megindult a munka, addig a Wilson telepein még mindig tart a sztrájk, mert a Wilson igazgatósága nem hajlandó teljes jogaikba helyezni azon munkásokat, akiket a sztrájk ideje alatt “erőszakos viselkedés” miatt letartóztatott a rendőrség. Az acél telepeken bár voltak tárgyalások a szervezet és a munkáltatók között a bérjavitá- sokat illetőleg, de mivel a United Steel Workers Szervezet “bölcs” vezetősége a múlt évben kétévre szóló szerződést kötött és abban befoglalták, hogy a szerződés érvényessége alatt a “szervezet nem engedélyez munkabeszüntetést” csak az együgyüek várhatták, hogy a munkáltatók hajlandók bérjavi- tást adni. Abban a szerződésben az is benne van, hogy amikor a viszonyok megkövetelik a bérjavitá- si tárgyalásokat megnyitják, azonban ha 30 nap alatt nem történik megegyezés a tárgyalást minden további nélkül abba hagyják. Amikor ily kedvezményt és biztosítékot kaptak a munkáltatók, elképzelhető-e hogy emelni fogják a munkabéreket? A közelmúlt hetekben ez a tárgyalás lefolyt és a munkáltatók egyszerűen kijelentették, hogy nem hajlandók a munkabéreket emelni és ezzel véget is ért a tárgyalás. AMIKOR az acél ipari munkások szervezetének a közelmúlt napokban Bostonban megtartott évi konvencióján egy delegátus kritizálni merte a vezetőség eljárását, a delegátus majdnem életével fizetett merészségéért. Amikor a delegátus beszédét befejezte, néhány bérenc kiszólli- totta őt a teremből és alaposan összeverték és csak a bostoni rendőrség közbelépésének köszönhető, hogy Nick Migas ham- mondi delegátus saját lábán térhetett vissza családjához. Ezek után nem igen akadt a delegátusok között, akik bátorságot vettek volna a konvención követni Migas taktikáját. Azonban annál hangosabban tört ki az elégedetlenség a konvención történtek felett a csoportok gyűlésein, amikor a visszatért delegátusok beszámoltak a konvención történtekről. Az egyik visszatért delegatus kijelentette, hogy “láttam a fasizmust akcióban” mig egy másik megjegyezte, hogy “szégyellem amit ott láttam. Nem hittem volna, hogy ilyesmi megtörténhet egy szervezet konvencióján.” AZ ACÉL ipari munkásoknak minden okuk megvan a bizalmatlanságra a szervezet vezetősége iránt, mert a konvención oly határozatokat erőszakoltak keresztül, amelyek élesen ellenkeznek a tagság érdekeivel. Többek között szeretnék tudni az acél munkások, hogy: miért emelték fel a tagsági járulékot havi két dollárra? Miért emelték fel Phillip Murray — az elnök — fizetését évi 20 ezerről 25 ezer (25.000) dollárra és Germano — Murray csatlósáét — évi hat ezerről nyolc ezerre? Ezzel szembe miért redukálták a konvención való képvisel- tetés jogát a minden 100 tag után egy delegátusról, minden 500 tag után egy delegátusra? Ugyancsak miért hosszabbították meg a tisztviselők szolgálati idejét az eddigi két évről, négy évre? A reakció győzelmének könyvelhető el a konvenció azon határozata, mely jogot ad a központi vezetőségnek, hogy megvonja a jogát bármely munkásnak a szervezet tisztviselóség betöltésére, ha az illető nem a vezetőség, hanem a saját fejével gondolkozik. Eszerint hi a vezetőség bárkit “vörösnek” vél, megfoszthatják a tisztviselői állásától a tagság ellenkező határozata ellenére is. Ezen határozat egy vonalon van a Taft-H.irt- ley “rabszolga” törvénnyel. AMI az ecél munkások konvencióján történt, természetesen kihatással van a CIO egész szervezetére, mert az acél munkások szervezete nem csak a legnagyobb a CIO kötelékébe, hanem Phillip Murray az acélmunkások szervezetének elnöke egy- személyben a CIO központi elnöke is. És amint szokás-mondás, hogy “fejétől büdösödik a hal” ez magyarázattal szolgál a CIO-ban végbemenő bomlásra. Tévedés azt hinni, hogy ez a “viszonyoknak természetes következménye”. Egyáltalán nem! Az acél munkások szervezetében folyamatban van ez a bomlás. Az acél munkások szervezetében Murray-Germano, az autó munkásoknál Reuther és csatlósai, a villamossági iparban Carey-Block és a többi szervezeteknél is hasonló fontos tisztségeket betöltő egyének végzik a rombolást. És ezek a tények adják magyarázatát a munkáltatók magatartásának a jelen kollektiv tárgyalások és bérharcoknál. Ma már a munkáltatók látják, hogy a szolidaritás megtört úgy az egyes szervezetekben, mint magában a CIO-ban és mindnagyobb eredménnyel használhatják fel a vezetőséget a tagság ellen és egyik csoportot a másik ellen. A jelek szerint a CIO is rohamosan zuhan a lejtőn abba a mocsárba, amelyben az AFL fetreng. NEM VAGYUNK kárörven- dők, mert ami a CIO-ban végbe megy kihatással van az egész munkásosztályra és mint annak tagja minket is helyrepótolha- tatlan veszteség ér a reakció ezen győzelmével. Pedig számtalanszor rámutattunk ezen eshetőségekre és figyelmeztettük a CIO tagságát és általában a munkásságot, amikor még volt idő a bajokat orvosolni. Ma elérkeztünk a 12-ik órához és ha nem akarjuk a teret teljesen átengedni a reakciónak, Amerika osztálytudatos munkásságának a cselekvés terére kell lépni. A “belülről fúrás” amelynek mi sohasem voltunk hívei ismét kudarcot vallott és ma éppen úgy ebrudalják ki a “kommunistákat” a CIO-ból, mint annak idején a “szocialistákat” az AFL-ből. Éppen ideje, hogy az osztálytudatos munkások bármely párthoz tartoznak is belássák, hogy forradalmi célért forra- radalmi eszközzel lehet küzdeni s ezen harcban elengedhetetlenül szüksége van a munkásságnak az EGY NAGY SZERVEZETRE, amely az osztályharc alapján áll; amely a munkásságot Ipari Szervezetekbe tömöríti szin, nem, faj, vallás és politikai felfogásra való tekintet nélkül és amelynek végcélja a kapitalista rendszer helyébe egy uj rendszer: az IPARI DEMOKRÁCIA megteremtése. A JÓTÉKONYSÁG VÁMSZEDŐI NEW YORK — Lou Walters, Broadway éjszakai klub tulajdonosa szerint a “jétóknyocélu bálák és mulatságok” rendezőinek egyrésze közönséges csaló, aki igénybe veszi ingyen nagynevű művészek segítségét, aztán sem a művészek, sem a behirdetett nemes cél nem lát egy centet sem a busás bevételből. A jótékonycélu mulatságok ellenőrzését követelte Walters. 30.000 KOLDUS BERLIN — 30.000 gyermek koldul, csavarok nyugati Németországban. Ezek a volt “Hitler Jugendek” nem szeretnek dolgozni s régi egyenruhás, marsolás “dicsőségéről” ábrándoznak és a rablástól sem riadnak visz- sza, hogy élelmet szerezzenek maguknak. Amerika külügypolitikai gépezete rosszul dolgozik, — túl sok olajat kapott. Taft, Hartley, Thomas, Nixon, Mundt meg a többi honatyák versenyre keltek, hogy melyik tud élesebben munkásellenes törvényjavaslatot gyártani. A szenátorok és kongressmenek még mindig a hamisítatlan “sza- badserseny” korában élnek; versenyeznek egymással a munkáltatók kegyeiért.
