Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-06-05 / 1531. szám
1948. junius 5. BÉRMUNKÁS 7 oldal Magyarországi Levelek Amint a Magyarországra, vagy a környező államok ma- gyarajku lakosságához küldött Bérmunkás példányszámok szaporodnak, úgy növekszik azon levelek szánta is, amelyeket a lapunkat hazaküldő olvasóink kapnak válaszul Európából és amelyek jórészét beküldik hozzánk, hogy lássuk miként vélekednek otthon a Bérmunkáról. Az ilyen levelekben a lapunkra vonatkozó igen kedvező, dicsérő jelzőkön kivül sokszor olyan érdekes adatokat találunk, hogy érdemesnek tartjuk közzétenni, azonban természetesen csak a közérdekű dolgokat hozzuk és kihagyjuk a családi jellegű részeket. Igen érdekes például ez a levél, amit egyik olvasónk a romániai Petrozsény községből kapott: Kedves Bátyám: Megkaptam november 2-án irt levelét, amelyet a február 21-én feladott levele csaknem utóiért. Ez utóbbit március 24-én kaptam meg. Köszönet érte, valamint a három küldemény újságért is. Az “Az Amerikai Román” is megérkezett. Ez a román újság is jó, a mi érdekünket védi, akár csak a “Jövő”, vagy a “Bérmunkás”, de a “Szabadság” már kevésbé a magyar népé, dollár szaga van, akárcsak az “Amerika hangja” magyarnyelvű rádióadásnak. Nálunk ezt már nem veszik komolyan. A háború tartama alatt nagy kedvvel hallgattam, de ma csupa hazug rágalmakból állnak az itteni viszonyokra vonatkozó hirei. Ma (márc. 28) nagy napunk volt, mert ma volt és még tart a választás. Minden 21 évet betöltött férfi és nő választhat faji és nemzeti kü- lömbség nélikül: A választás titkos, bárki oda szavazhat, ahová a szive diktálja. A tömegek érdeklődéséből előre látható, hogy a munkások és a parasztok képviselői fognak győzni. A nagyhasu földbirtokosok, a papok, ügyvédek, trösztvezérigazgatók teljesen kimaradnak. A jelöltek legnagyobb része munkás, munkásnő és paraszt. Mintha már hallanám, hogyan prüszköl majd holnapra a londoni rádió, hogy a választás nem volt igazságos, mert a nagyurak nem kerültek be a nemzetgyűlésbe. Ők soha sem használják azt a szót, hogy a munkások képviselői kerültek be a romániai parlamentbe s arról a tényről sem akarnak tudni, hogy megszűnt nálunk úgy a kommunista, mint a szociáldemokrata párt, mivel ez a két párt, főleg a szakszervezetek munkája eredményeképpen eggyé olvadt “Romániai Munkáspárt” cimen. Kedves Bátyám kérdi, hogy küldj ön-e újságokat? Erre azt felelem, hogy amennyiben nem jelent bátyámnak nagy megterheltetést, küldjön vegyesen pár román újságot is, hogy az itteni népnek meg tudjuk mutatni, hogy a külföldön is velünk érez a felvilágosodott munkásság s nem csupán Truman meg a New York Herald az irányadó, — legalább is nem a dolgozók szemében. (Az üdvözlet utáni aláírás) Gyuri. Egy másik levélben, amelyet Brooklin (N.Y.) városban lakó egyik munkástársunk kapott, a családi értesítések között ezen sorokat találtuk: “Eddig elfelejtettem megírni, hogy a “Bérmunkás” mily nagyszerű újság. Több cikkét kiírja Papa az üzemi faliújság részére. Több ismerősünknek tovább adjuk, akik elolvasása után elismerőleg ezt mondják: ‘Szinte jó volt olvasni azoknak a sorait, akiket nem szédített meg a kapitalizmus,’ vagy ‘Vannak Amerikában is olyan emberek akiket nem vezet félre Truman nagydob verése és az áruló Nagy Ferenc hazugságai.” Ugyancsak itt említjük meg, hogy New Brunswick (N.J.) városban lakó olvasóink Vass Károly munkástárs kezdeményezésére az állategészségügy körébe vágó szakkönyveket küldtek Budapestre, ahonnan Vass munkástárs az alábbi köszönő leveleket kapta: “A mai napon kézhez vettük az önök “Bérmunkás” című lapja körül tömörült magyar munkások ajándékaként küldött könyveket és folyóiratokat. Hálás szívvel mondunk köszönetét a küldött állatorvosi szakmunkákért. Nagyon kedves az ajándék azért is, mert tudjuk, hogy szerény keresetük nem felesleges filléreiből adták össze a könyvek árát. Kellően értékeljük áldozatkészségüket és valahányszor a könyveket forgatjuk, eszünkbe fog jutni tengerentúli honfitársaink szere- tete. A szerkesztőknek, valamint a lap előfizetőinek még egyszer megköszönjük fáradozásaikat. Kováts József M. Országos Álletegészség- ügyi Inézet igazgatója Az ugyancsak Vass munkástárshoz címzett másik levélben ezt olvassuk: A “Bérmunkás” köré tömörült szocialista munkások könyvajádékából egy kötetet én kaptam meg. Kérem a szerkesztőséget tolmácsolják köszönemetemt az olvasóknak az ajándékért. A könyv első oldalára irt dedikáció mindig emlékeztetni fog amerikai honfitársaim áldozat- készségére és kedves emlékként őrzöm meg, igyekezvén a belőle merített szakismereteket maradéktalanul hazám javára fordítani. Dr. Murányi Ferenc főállatorvos. ELVINY1LATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. iák akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket ötrade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogv bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis - olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL*” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend- izert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel ar \j társadalom »zerkezetét épi*iük w wvi táriwWon keretein bel«» F § Kölcsön-kenyér visszajár — Részlet egy munkaszolgálatos naplójából — Irta: BIHARI JÓZSEF, Debrecen (Befejező közlemény) Február elsején Luckba érkeztünk. Másnap éjszaka már a kiverd támpontokról menekültek hozzánk a nemrég behivott fiatal magyar katonák, akik elmondották, hogy az összes támpontokat megszállták a partizá- nak. A támpontokon talált németeket összefogdosták, de a magyar katonáknak utat nyitottak, szabadon engedték valamennyit. Baj csak azokat érte, akik ellentállottak. Mi másnap éjszaka továbbmenekültünk a városból és csak hosszas viszontagságok után jutottunk el Pro- szokurovba, ahol hatalmas katonai alakulatokra bukkantunk és ami egyszerre elpárologtatta belőlünk azt a hitet, hogy itt vagonirozunk és hazamegyünk. A hazamenéssel ámítanak már hónapok óta bennünket, igy tartják bennünk a lelket. De látni, hogy hazamenésről szó sincs. Nem ezért hoztak ki bennünket, erre az egyszerű igazságra most már még a legoptimistább is rájött közülünk. Magyar csendőrök mutatják nekünk az utat uj szállásunk felé. De körülöttünk hemzsegnek a német katonák, a front szaga érzik és a levegő is tele van támadásra induló német gépekkel. Fejünk felett játszódik le egy légi csata. Néhá- nyan elhalványodnak a fiuk közül, de a legtöbben már rá sem hederitenek. Megszoktuk ezt a látványt. A halál ezerszer torkunkra szúrta már a kését, a csodálatos nem az, hogy meghalhatunk a következő percben, hanem az, hogy még most is élünk. Sőt, élni is akarunk. És azt akarjuk, hogy éljenek mindazok, akiket a nácista terror és barbarizmus eltaposni készül. Egy irdatlan istálóban szállásolnak el bennünket a lovakkal együtt. Nem engedik meg, hogy szalmát szerezzünk magunk alá éjszakára. “Kell a szegény jószágoknak.” Velünk szemben tényleg már a végsőket rúgja egy ló. Magasrangu tiszt érkezik a látogatására, simogatja, állitgatja, a piszokban fetrengő muszosokra rá sem néz. Másnap feltűnnek körülöttünk az orosz foglyok. Kiéheztetett, teljesen lerongyolt ruháju emberroncsok. Mégis végtelen szívósság árad belőlük. Melletünk dolgoznak egy romépületen. A németek foglyai. Természetesen parancsba kapjuk, hogy orosz foglyokkal tilos szóba állanunk. Senki nem tud közülünk oroszul, néhány perc múlva mégis midenki 1-1 orosz fogollyal beszélget már. Úgy látszik, a szenvedés és megaláztatásnak közös a nyelve. A foglyok kenyeret akarnak tőlünk vásárolni. Elő- huzogatják zsebeikből a márkarongyokat és a németek gyártotta cservoneceket. Senki nem fogadja el tőlük a pénzt, ellenben azonnal megszervezzük az egész századot, mindenki lemond aznapi ebédjéről, kenyéradagjáról és néhány perc múlva orosz bajtársainknak minden zsebük és táskájuk megtelik kenyérrel. Eleinte érthetetlenül állanak szemben gesztusunkkal, mikor megérkezik közben Ron- chmil, a század tolmácsa, aki révén megmagyaráztatjuk nekik, hogy a magyar közmondás szerint is “kölcsönkenyér visz- szajár” és mi semmi egyebet nem tettünk, mint visszaadtunk egy morzsát abból, amit tegnap, tegnapelőtt talán éppen az ő anyjuktól kaptunk Summiban, Bjelogorodban, Kobele s z b e n vagy Krasznopolban. Meleg kéz- szoritás volt erre a válasz és mindannyian úgy éreztük akkor, hogy kézszoritásunkkal a magyar-szovjet barátságot pecsételtük meg örök időkre . . .
