Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-05-15 / 1528. szám
1948. május 15. BÉRMUNKÁS 7 oldal “Az Ember” kitiltásához Irta: GERÉB JÓZSEF szeretnének kovácsolni, amelyhez képest minden más esemény, beleértve a végzetes harmadik világháborúra való készülődést is, csak elenyésző semmiség s ezért lapjuknak ezt a számát (valószinüleg még jó . egynéhány következő számot is) teljesen ennek a “világrengető” dolognak foglalják le. Ha már csakugyan ilyen nagyfontosságu “közesemény” ez a dolog, megteszem én is a megjegyzéseimet. Annál is inkább meg kell tennem, mert csak pár héttel előbb megkíséreltem megmagyarázni, hogy Göndör és a hozzáhasonló úgynevezett “liberálisok” miért kritizálják most olyan élesen a magyar kormányt. Mielőtt bármi lényegeset is mondanék erre az ügyre vonatkozólag, sietek kijelenteni, hogy én helytelenítem a magyar kormánynak ezt a lapkitiltó határozatát. Én már igen sok cikket írtam a sajtószabadságról, amelyet mindenféle demokrácia alapvető tényezőjének tartok. Nincs sajtószabadság ott, ahol a kormány rendelkezik a lapok felett; de viszont ott sincs, ahol a sajtó a magántőke kezében van. Mondjuk ki tehát bátran és nyíltan, hogy Oroszországban és az orosz befolyás alá került államokban nincs sajtószabadság, de éppen úgy nincs itt Amerikában sem. Sokan úgy vélik, hogy maga az a tény, hogy én ezt a mondatot, még hozzá ilyen nyomatékosan leírhattam, ellentmond az állításomnak. Pedig ez csak a látszat. Úgy vagyunk ezzel mintha a legalább is tízezer emberből álló énekkarban egy vagy két gyengehangu ember nem úgy énekelne, mint a kermester kívánja. Azonban a karmester vagy nem hallja, vagy nem törődik azzal az egy-két gyengehangu emberrel, mert a hallgató közönség úgy sem veszi észre, — legfeljebb csak azok, akik nagyon közel állnak a máshangon éneklő egy-két dalloshoz. egyikből sem KÉRÜNK Mi kritizálhatunk itt, mert a hangunk gyenge és elvész abban a nagy zajban, amit a munkástömegek félrevezetésére tartott sajtó üt. Azonban még igy is ránkcsapnak időközönként és azonkívül most sem tudjuk, hogy meddik tart még ez a szabadság. Vagyis a tőkésosztály által engedélyezett látszólagos sajtószabadság foka is időközönként változik. Természetesen ugyanezt feltehetjük az állami hatalom által gyakorolt sajtó- szabadság korlátozásáról is. Mi egyikből sem kérünk, mindkettőt elitéljük. Mi jól látjuk, hogy a sajtó ma már nagy ipar lett, — igen nagy ipar, amely óráisi trösztök kezeiben van. Sajtószabadsagunk csak akkor lesz, ha ezt az ipart is felszabadítjuk, ha ezt az ipart is a benne alkalmazást nyert szellemi és fizikai munkások fogják bírni és irányítani. Csak akkor, ha ilymódon felszabadul a mai profit hajtóerőtől, állhat majd a sajtó igazán a népérdekek szolgálatába. Abban az esetben maguk az újságírók az ipari szervezeten keresztül határoznák meg, hogy mi szolgálja a nép, érdekeit és mi nem. Mert sajtószabadság nem azt jelenti, hogy minden ostoba dolgot, vagy népellenes káros írást ki kell nyomtatni. Hiszen már maga a kinyomás és terjesztés is sok más egyén munkáját emészti fel, nem is számítva azt, hogy az olvasás a jobb célt is szolgálható időbe kerül. De ki határozza meg, hogy mit legyen szabad kinyomatni? Szerintünk nem az állam, de nem is a laptulajdonos, sőt a legtöbbször még csak nem is az iró, aki mindig eget-földet felrázó dolognak tartja Írásait, bármilyen hülyeség is. Hát akkor ki? Maga az újságírók ipari szervezete, annak DEMOKRATIKUS utón választott ilyen célú bizottsága. AZ ÚJSÁGÍRÓK IS BETILTANÁK AZ “AZ EMBERT” Merem állítani, hogy ha egy ilyen bizottság működne itt Amerikában, az már régen betiltotta volna az “Az Embert”. Betiltotta volna, mert az a lap egyrészről tisztán csak a tulajdonosának személyi hiúságát szolgálja, másrészről pedig hazug módon állandóan szocialistának mondotta magát, noha minden sorával a megántulaj- donon alapuló tőkés termelési rendszer exponánsait támogatta. Ez vagy nagymérvű tudatlanságra mutat, vagy pedig csalás, legalább is olyan csalás, ami joggal juttatja eszünkbe a cigányokat. De akár csalás, akár tudatlanság, mindkettő elég nagy ok arra, hogy az ilyen embernek írásait az a semleges bizottság, amely csak a nép érdekeit nézné, nem engedné meg kinyomatni. De igy járnának azon “iró- társai” is, akik-azon a lapon keresztül megtették önmagukat, meg egymást ilyen-meg-olyan “világhírű” kiválóságok n a k. Ezek a dicsekedő, egymást agy- ba-főbe dicsérő soha véget nem érő ízléstelen cikkek nem szolgálnak semmi közcélt, csak ennek a beképzelt, szerepelni vágyó csoportnak a hiúságát légy ezgetik. Másoknál az ily émelyítő írások undort keltenek. Ha valaha valahol éltek már vissza a sajtószabadsággal, akkor annak koronáját az “Az Emberben találjuk meg. Kétségtelen, hogy ha volna olyan demokratikus újságíró szervezet, amely csak a nép érdekeket tartaná szemelőtt, nem engedélyezne munkát, festéket, papirt és egyéb anyagokat ilyen írások kinyomására és terjesztésére. De van még egy másik, az eddig említettnél sokkal fontosabb ok is, ami miatt Göndör Ferenc és társai csúnyán elbuknának azon a vizsgán, amit az a bizottság tartana. Mert az ilyen bizottság megkövetelné, hogy az újságírónak legyen elég jó szeme és érzéke a jelen problémáinak felismerésére és értékelésére. És ime, Göndör Ferenc és “nagyhírű” “kitűnő” irótár- sai, ebből valóban elégtelenre vizsgáznának abban a számban melyben a kitiltást elsiratják. NEM EGYFORMA A KÉT KITILTÁS íme, ezen emberek, akik “újságíróknak” tartják magukat, azt merik állítani, hogy az “Az Ember”-nek jelenlegi kitiltása azonos a 26 évvel ezelőtti kitiltással. Úgy a Göndör, mint “kitűnő” kollegái azt hangoztatják, hogy a mai magyar kormány éppen úgy kitiltotta az “Az Embert”, mint annak idején a Horthy kormány. Egyikük sem látja, — mert ha látná, akkor nem merne igy Írni, — hogy amig a Horthy kormányokkal szemben az “Az Ember” a baloldalt, a népjogokat képviselte, addig most ellenkezőleg, azért tiltották ki, mert pártolja azokat, akik a nép jogok további kiterjesztését akarják megakadályozni. Az “Az Ember” köré csoportosuló önhitt, beképzelt sznábis kis csoport tagjai között egy sem akadt, aki látná, hogy ma az egész világ FORRADALMI ÁTALAKULÁSON MEGY ÁT. A saját személyüket imádó kultusz annyira lefoglalja őket, hogy a mai világesemények is pontosan csak annyiban érdeklik őket, amennyiben saját személyeiket érintik. Mint rokon- lelkek összetaláltak Göndör körül és az “Az Ember” kitiltásában egyben saját személyeik elleni támadást is látnak. Mindannyian hangoztatják, hogy ha a Horthy üldöztetést kibírták, majdcsak kibírják ezt is. Valószínűnek tartjuk azonban, hogy arra a sopánkodásra Magyarországon azzal felelnek, hogy ha az ország képes volt átélni a Horthy-Hitler támadásokat, majd csak átvészeli a Göndör Ferenc és társainak az attakját is. Ezzel a cikkel szeretnérri befejezni ezt a dolgot. Végre is van már egy lap, amely állandóan a Göndör személyével foglalkozik. Semmi szükség sincs tehát arra, hogy a Bérmunkást is lefoglaljuk erre a célra. Mert annyi bizonyos, hogy a megalomániás emberek örömmel veszik, bármit is Írnak róluk, csak Írjanak. Ezt a cikket is inkább azért Írtam, mert első sorban is a sajtószabadságra vonatkozó véleményünket akartam ismertetni. James Dunn amerikai olasz nagykövet igazán kitűnő üzletember. Négy millió dollárért képes volt megvásárolni az olasz választásokat. Nagyszerű üzlet! Hiszen egy-egy Missouri választás sokkal többe kerül. MÁJUS 1. MEGÜNNEPLÉSE CALLINGWOODBAN A Bérmunkás philai olvasói és a magyar Ipari Unionisták régi harcosai ez alkalommal Kisstoth m. t. lakásán ünnepelték meg Május 1-ét. Már a korai délután a m.t. és m.t.-nők autókkal jöttek Philaból és hozták magukkal az ennivalót és a hűsítőt, hogy az Estélyt anyagilag is eredményessé tegyék, amiből volt is bőven. Mindazok, akik jelen voltak a legnagyobb megelégedésüknek adtak kifejezést úgy anyagi, mint erkölcsi sikeréért. Rosenthal m. t. röviden ismertette Május 1-ének jelentőségét melyet a jelenlevők figyelemmel hallgattak mindvégig. Majd közösen egy pár forradalmi dalt énekeltek, majd a kosarak kerültek az asztalokra, amelyek mellett kora reggeli órákig táncoltunk a victrola zenéjére. Az anyagi sikert a munkástársnők a már részükről annyira megszokott ajándékaikkal biztosították, majd a munkástársak kollektálással tették sikeresé, amiért a rendező bizottság ez alkalommal is köszönetét óhajtja kifejezni azon munkástársak és munkástársnőknek, akik erkölcsileg valamint anyagilag hozzájárultak. Az adakozás révén 35.00 dollár jött össze, amit a Bérmunkásra mint felül- fizetést beküldtünk. Tudósitó A MÁJUS 2-IKI TÁRSAS DÉLUTÁN amelyet a clevelandi Munkástársnők hívtak egybe a Bérmunkás támogatása céljából, nem volt olyan sikeres, mint azt a rendezők várták. Talán jogosan neheztelnek ezért azok a Munkástársnök, akik olyan önzetlenül dolgoztak annak érdekében, mint ahogyan egész esztendőben ott vannak az aktiv munkában. Amikor a Bérmunkás olvasóitól kérik, hogy az előfizetésen kívül is segítsék a lapot fentar- tásában, elvárják, hogy ezt meg is szívleljék. A társasdélután konyha kiadásait Koncz és Molnár munkástársnők fedezték. Buzay munkástársnő 2 drb. kézzel varrott zsebkendőt ajándékozott és azokat értékesítette is. A rendezőség 50.60 centet adott át a lapnak fentartására. NEM KAPOTT ÚTLEVELET WASHINGTON — Az amerikai State Department nem adott útlevelet Leo Isacson ALP (American Labor Party) képviselőnek, aki Párisba akart menni, hogy résztvegyen a görög kormány ellen harcolók segítésére összehívott kongresszus gyűlésén. Isacson, aki az egyik new yorki kerületet képviseli a kongresszusban, előbb nem akarta elhinni, hogy megtagadják tőle az útlevelet, amire újból megsürgette és követelte, hogy indokolják meg az útlevél megtagadását. Erre Mrs. Ruth Ship- dey, a Department of Pasport Division vezetője megmondotta neki, hogy nem kaphat útlevelet olyan gyűlésre, amelynek célja ellenkezik az Egyesült Ä1“A cigánysoron nagy a sirás-rivás”, — jutott eszembe önkénytelenül is, amikor átnéztem az “Az Ember” legutóbbi számát, amelyben úgy a szerkesztő, mint a barátai keservesen óbégatnak azért, hogy ezt a hetilapot kitiltották Magyarországról. Mint előre láttuk, Göndör Ferenc és barátai ebből olyan “világeseményt”
