Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-05-08 / 1527. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1948. május 8. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. VIHAR A MUNKA HARCTERÉN A VÁGÓHÍDI munkások bérharca hetedik hetébe lépett, ami túlhaladta a munkáltatók ama számítását, hogy pár hét alatt az éhség visszakényszeriti a sztrájkoló munkásokat a telepekre anélkül, hogy a bérköveteléseket teljesíteni kellene. Mivel nem igy történt, a kizsákmányolok türelmetlenkednek és a régi kipróbált fegyverükhöz — a terrorhoz — folyamodnak. Természetesen, ezt az aljas szerepet nem maguk a munkáltatók vállalják, hanem a “rend éber őreivel” — a városi rendőrséggel — végeztetik, mint minden hasonló alkalommal. A sztrájk az élelmezési ipart kontroláló négy nagy vállalat telepein van folyamatban az egész országban és a sztrájkoló munkások száma megközelíti a százezret. A munkások eredeti követelése 29 cent órabér javítás volt, melyet a tárgyalások folyamán leszállítottak 23, majd 19 centre, azonban a vállalatok kilenc centnél többet nem hajlandók adni és a munkások részére nem volt más ut, mint a munkabeszüntetés. AZ UTÓBBI hetekben a munkáltatók minden követ megmozgattak, hogy a munkásokat “törvényes” utón kényszerítsék a munka felvételére. A sztrájk kitörésekor Truman elnök egy háromtagú bizottságot nevezett ki a “tények felülvizsgálása” céljából, mely bizottság április elején terjesztette be a jelentését az elnöknek és a munkáltatók és szócsöveik biztosra vették, hogy annak a “tanulmányozása” után az elnök bírósági tiltóparancs kibocsátását fogja kérni a sztrájk beszüntetésére. Azonban ugylátszik a bizottság jelentése mást tartalmazott, mint amit a munkáltatók reméltek, mert a tiltóparancs elmaradt és ehelyett beidézték úgy a munkások, mint a munkáltatók megbízottait Washingtonba, amely tanácskozás azonban hasonló sorsra jutott, mint az előzőek és a munkáltatók kijelentették, hogy ők csak oly “békéltető” tárgyaláson hajlandók résztvenni, amely nem a munkásoknak, hanem nekik ad igazat. És mivel a Washingtonba tartott békéltető tárgyaláson ennek az ellenkezője nyilvánult meg, a munkáltatók megbízottai egyszerűen otthagyták azt, mint “Szent Pál az oláhokat”. A MUNKÁLTATÓK ezen lépését nem az követi, hogy most már hajlandók ismét tárgyalni a munkásokkal, hanem akcióba szóllitották csatlósaikat, hogy törjék meg a sztrájkot. Első sorban a karmaik között levő helyi bíróságokhoz fordultak a sztrájkőrvonal elleni tiltóparancsért, amit a helyi bírók a legnagyobb készséggel kibocsátottak és abban megszabták, hogy a telepek bejáratainál nem több, mint 8 vagy 10 sztrájkőrszem teljesíthet szolgálatot. A tiltóparanccsal a kezükben aztán megkezdték a “back to work” (vissza a munkára) mozgalmat és a rendőrök ezreit rendelték ki a telepek bejárataihoz, hogy azok biztosítsák a sztrájktörőknek a szabad utat. A sztrájkolok azonban a tiltópa- ranes ellenére tömegesen jelentek meg a sztráj körvonalon és ha talán voltak is akik felültek a munkáltatók aljas csalogatásainak, amikor a hatalmas tömeget meglátták a sztrájkőrvo- nalon, elálltak szándékuktól és nem kísérelték meg bemenni a telepekre. A hatalmas tömeg jelenléte a picketvonalon azonban okot szolgáltatott a vérszomjas bérenceknek, hogy a “tiltóparancs megszegéséért” nekirontsanak a sztráj kólóknak és vérszomju- kat kielégítsék. A KÜLÖNBÖZŐ városok rendőrparancsnokai ugylátszik egymással versenyeznek, hogy gazdáik elismerését megnyerjék, de eddig Kansas City és Chicago rendőrparancsnokai tüntették ki magukat legjobban a “hősiességben”. Eli Dahlin rendőrkapitány Kansas Cityben a város összes rendőreit a sztrájkolok ellen vezényelte ki és a “napiparancsban” direkt utasította rendőrlegényeit a vérengzésre. Mielőtt útjukra bocsátotta a rendőreit nagy beszédet intézett hozzájuk és kijelentette, hogy: “Már elég soká játszottunk velük” és utasította bérenceit, hogy a szivüket hagyják otthon és a botjaikat és revolvereiket vigyék magukkal. “Most fejeket fognak törni — mondotta Dahlin kapitány a rendőröknek — tekintet nélkül, hogy kinek a fejei azok. Ez azt jelenti, hogy a sztrájkvezetők és mindenkiét, még a városi adminisztrációhoz tartozókét is ha ellenkeznek.” És a rendőrök megfogadták cárjuk utasítását, mert a leg- brutálisabb terroral rontottak neki a sztrájkőrvonalnak és mikor az uccát “megtisztították” a sztrájkolok gyüléstermének rontottak neki és az ottlevőket verték véresre, közöttük asszonyokat és gyermekeket sem kiméivé. Ezen brutális támadásnak több mint száz sebesültje van — tiz oly súlyos, hogy kórházba kellett szállítani, akik közül kettő nő. DACÁRA azonban a kansas city-i rendőr cár “hősies vitézségének” Dahlin kapitány mégis csak amatőrnek bizonyult George Barnes chicagói rendőrkapitány mellett, aki már évek óta hírhedt a sztrájkoló munkások ellen elkövetett brutalitásáról. Barnes cár előbbi “érdemeihez” most újakat szerez a vágóhídi sztrájkolok elleni terrorizmussal. Itt már számon sem lehet tartani a fejtöréseket és egyéb sérüléseket, melyeket a sztrájkolok elszenvedtek a Barnes vezérlete alatt működő rendőrbestiáktól és egyébként is ezek itt Chicagóban mindennapi jelenségek. Mert hol egy, hol másik gyárban, vagy ipartelepen van sztrájk és Barnes kapitány mindenütt ott van vérebeivel. A legújabb érdem jelet azzal érdemelte ki Barnes cár, hogy az Armour Co. szappan gyáránál utasította egy odaérkező teherkocsi vezetőjét, hogy “teljes gyorsasággal hajtson be a kapun, tekintet nélkül, hogy ki lesz az útjában.” A teherkocsi vezető — aki Versaillesé Ohioból jött — megfogadta Barnes parancsát és hatalmas truckjával nekihajtott a sztrájkőrvonalnak. Még “szerencsésnek” mondható, hogy a teherkocsi a nagy tömeg sztrájkoló közül csak egyet ölt meg, Santo Cicardo sztrájkolót, aki elesett az autó előtt és mind a hat kerék átment rajta. Cicardo özvegyet és egy árvát hagyott itt. MINDEN TERROR dacára azonban a sztrájkolok lankadatlan lelkesedéssel harcolnak jogos követeléseikért. A sztrájkolok ellátása nagy munkát igényel, mert Chicagóban magában közel 25 ezer a sztrájkolok száma és családjaikkal százezerre lehet becsülni a segélyre szorulók számát, eddig azonban úgy a szervezetek, mint egyének nagyszámmal siettek a sztrájkotokat ellátni szükségletekkel. Minden jel szerint azonban a vágóhídi munkásoknak hosszú harcra kell elkészülni s ezt csak úgy lesznek képesek végig küzdeni, ha mindenki, aki a munkásokkal érez, segíti őket. Haladéktalanul szükségük van élelmiszerre, ruhákra és pénzado- dományokra, melyeket mennél előbb juttassuk a sztrájk tanyára: United Packinhouse Workers Strike Committee, 4758 S. Marshfield Ave., Chicago, 111. vagy más városokban a helyi címre. A Packinghouse munkások harca minden munkás harca, mert “egynek a sérelme, valamennyiünk sérelme” és győzelmük valamennyiünk győzelme lesz. DUPLA, VAGY SEMMI . . . MINT ISMERETES a puhaszén bányászok a közelmúlt hetekben önkéntes “vakáción” voltak. Ezen munkaszünetet az okozta, hogy a bányabárók vonakodtak a már előzőleg kiharcolt nyugdíj tervezetet elfogadni és életbeléptetni, úgy amint azt a bányászok követelték. A nyugdíj tervezetet még az elmúlt évi bányász sztrájk alkalmával harcolták ki és az ak- íor megkötött kollektiv szerződés szerint minden kibányászott tonna szén után a bányatársulatok tiz centet ezen nyugdíj alapra helyeznek, mely az év folyamán több mint harminc millió dollárra szoporodott fel. A bányászok ajánlata havi 100 dollár nyugdíj mindazon bányászoknak, akik legalább 20 évet dolgoztak a bányaiparban és 60-ik életévüket betöltötték. A bányatársulatok képviselői azonban ezt a nyugdíj tervezetet nem találták elfogadhatónak és a tárgyalások megakadtak. Amikor John L. Lewis a bányász szervezet elnöke ezt a bányászoknak tudomására hozta, azok az egész országban beszüntették a munkát — számszerint közel 400 ezer — és önkéntes “vakációra” mentek. A SZÉNTERMELÉS fennakadása az ország ipari életében nagy bonyodalmakat okozott. A vasutak és a nehéz iparok már a sztrájk második hetében redukálni voltak kénytelenek az üzemet és közel voltak ahhoz, hogy szénhiány következtében teljesen lezárjanak számos ipartelepet. A sztrájk harmadik hetében a szövetségi igazságügyi osztály tiltóparancs (injunction) kiadását kérte a bíróságtól, amit Alan Goldsborough szövetségi bíró minden késedelem nélkül kiadott, a bányászok azonban azt figyelmen kívül hagyták, mert szerintük, a “vakációhoz” joguk van. Goldborough biró azonban úgy vélekedett, hogy a bányászok “sztrájkolnak” és törvénysértést követnek el, ha a tiltóparancs kibocsájtása után vissza nem térnek a munkára. A bányászok azonban minden fenyegetés dacára kitartottak elhatározásuk mellett, amig hirt nem kaptak a szervezet elnökétől, hogy a nyugdíj tervezetet némi módosítással elfogadták a bányatársulatok — mely szerint a nyugdíj jogosultságot 60 évről 62-re emelték. így 29 napi “vakációzás” után a bányászok ismét megkezdték a szén bányá- szását. Ez azonban egy héttel túlhaladta a tiltóparancs rendeletet és ezért Goldsborough biró “törvénysértés” vádja alapján a bányász szervezetet 1,400,000 (egy millió négyszázezer) és a szervezet elnökét 20,000 dollár pénzbírságra tiélte. NEM AZ ELSŐ eset, hogy Goldsborough biró igy akar tekintélyt szerezni a törvénynek a bányászoknál. Az elmúlt évi bányász sztrájk alkalmával hasonló módon járt el, amikor a bányászok nem vágódtak hasra a tiltóparancs előtt és akkor három és fél millió dollár bírságot szabott ki a szervezetre és 10 ezer dollárt Lewisra. Azt az ítéletet a szervezet megfellebbezte és a felső bíróság a szervezet büntetését 700,- 000 dollárra leszállította. És a jelenben Goldsborough biró a múlt évi büntetést megduplázta — a hétszázezret, egymillió és négyszázezerre emelte és a 10,- 000-t, 20,000-re. Az Ítéletet a szervezet ismét megfellebbezte végzés azonban még nem történt az ügyben. A biró kilátásba helyezte a börtönbüntetést is Lewisnak, mivel azonban a bányászok fele nem tért vissza a munkára és a kormánykörök biztosra vették, hogy ez esetben ismét az összes bányászok beszüntetik a munkát, leintették a bírót a börtön- bünettés kimondásától. A JELENBEN az ügy, ahogy úgy, elintézést nyert, de néhány igen kellemeletlen incidens játszott közre, amit tisztázni kellene a bányászoknak. Az egyik: hogy meddig fogják a bányá- szok\tétlenül nézni, hogy a kapitalizmus talpnyaló bírája igy, minden következmények nélkül
