Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-04-10 / 1523. szám
/ / 6 oldal BÉRMUNKÁS 1948. április 10. Magyarországi mérleg (Folytatás a 3-ik oldlaról) inak azzal, hogy a magyarországi intézkedések ily mérlegét ösz- szeállitsuk. Aztán bizzuk az olvasókra, hogy először vizsgálják meg ezt a mérleget és azután formálják meg véleményeiket a mai magyar kormány felett. Azért méltán elvárhatjuk, Göndör Ferenc, (vagy mások is) hasonló, a tényeket felsoroló mérleget tárjanak elénk, amellyel igazolni tudják a Magyarország jelenlegi vezetői felé irányított gyűlöletet hirdető írásaikat. Fenti cikket beküldtem az “Az Ember” szerkesztőjének azon kéréssel, hogy állítsa össze a “mérleg” azon másik oldalát, amely adatokkal, tényekkel mutatja be, hogy miért is kell any- nyira elitélni a jelenlegi magyar kormányt, mint az “Az Ember” szerkesztője és a hozzá hasonlóan gondolkozók teszik. Tettem ezt abban a reményben, hogy ezen eszmének felvetésével és keresztülvitelével jó szolgálatot teszünk az igazság után vágyódó olvasóinknak. Göndör Ferenc azonban kitért kérésem teljesítése elől, amennyiben csak az alábbi, semmi aktuális adatot nem tartalmazó megjegyzés kíséretében közölte le cikkemet. Lapunk következő számában ismertetni fogom, hogy az “Az Ember” szerkesztője és a hozzá hasonlók miért látják olyan fekete szemüvegen keresztül a mai magyarországi eseményeket. GÖNDÖR FERENC MEGJEGYZÉSEI: Geréb József, a “Bérmunkás” cimü amerikai magyar hetilap szerkesztője küldötte hozzánk közlés végett a fenti, tárgyilagosságra* törekvő magyarországi helyzetképet. Nem óhajtunk vitába szállni a jószándéku cikkíróval, már csak azért sem, mert számos kérdésben mi is az övéhez hasonló álláspontot foglalunk el magyararországi vonatkozásban. Vagy nem gondolja Geréb József, hogy például azt a tényt, hogy Magyarországon végre mégis csak megcsinálták a földreformot és felosztották a földet azok között, akik azt saját munkájukkal és verejtékükkel megmü vélik, hogy mi ezt a korszakos jelentőségű cselekedetét a jelenlegi magyarországi rezsimnek kifogásoljuk? Teljesen ellenkezőleg: minden olyan lépést, amely a fizikai és szellemi munkások életszínvonalát emeli lelkesen helyeselünk és épen ezek a szempontok tettek bennünket huzamosabb időn keresztül elnézővé az egyre nyíltabban jelentkező ..súlyos hibákkal szemben. Ami kötelességünkké tette, hogy az uj magyar rendszerrel határozottan és élesen szembe tóduljunk, az a demokrácia ellen elkövetett komoly bűnök olyan sorozata, amelyek felett ez a lap és szerkesztője nem hunyhatnak szemet. Mi ugyanis igazi demokráciát kivánmnk a sokat szenvedett magyar nép számára és nem a kommunistapárt egyre nyíltabban jelenkező terroruralmát. Természetesen a főellenségnek még ma is a nácifasizmust tekintjük és soha sem titkoltuk hálánkat azért, hogy Szovjet Oroszország hősies katonái darabokra zúzták a nácinyilas embermészárszék üzemet Magyarországon. Fájdalom, a német nácik és a magyar nyilasok iszonyatos bűnei nem részesültek a jól megérdemelt megtorlásban. Nekünk egyetlen tiltakozó szavunk nem volna az ellen, ha a náci-nyilas gonosztevőket a legkeményebben megbüntetnék, de igen is vérlázitó igazságtalanságnak és a demokrácia ellen elkövetett döbbenetes bűnnek tartjuk, hogy a náci-fasizmus ősellenségeit és elsősorban a szociáldemokratapárt legértékesebb és legharcosabb vezetőegyéniségeit részint bebörtön- zik, részint megfosztják őket képviselői mandátumoktól, sőt párttagságuktól és űzött vadként hajszolják ki ezeket a hozzánk egészen közel álló baj társakat magyar hazájukból. Csak a vak nem látja, hogy Magyar- ország jelenlegi vezetői szabadságon, egyenjogúságon átgázolva, egyre nyíltabban menetelnek a kommunista egyeduralom felé. Mi a régi bűnös magyar rendszer ellen folytatott, évtizedekre visszanyúló küzdelmeink során nem olyan uj Magyarqr- szágról álmodtunk, amely legkiválóbb bajtársainkat megfosztja minden emberi joguktól és szabadságuktól és üldözött vadakat csinál épazokból, akik a legtöbbet harcoltak azért, hogy a magyar feudalizmus, a HorTársadalmi hibák (a.l.) A rettegésbe élő emberiség nagyon nehezen jön rá, hogy tulajdonképpen mik azok az okozatok, amelyeket orvosolni kellene. Ma például másról sem hallunk, vagy olvasunk, mint arról a “vörös” járványról, ami elakarja emészteni az egész “civilizált” emberi társadalmat. Vájjon a múltban i sorozatos háborúknak is a vörösek voltak kezdeményezői? A tudományos szocializmus alig 100 esztendős. És ha történelmi adatokkal akarjuk állításainkat alátámasztani, azt kell megállapítanunk, hogy a nemzeteknek egymás közötti féltékenysége, csak gazdasági érdekekből származtak. Ezek idézték elő minden idők háborúit. Ma például a nemzetközi kapitalizmus behálózza az egész emberi társadalmat. Nem hiszem, hogy van a földön egy ország, amelyben az amerikai nagy tőkének nem volna befektetése. Az nrábiai olajmezőket amerikai pénzmágnások uralják. Talán mindenki tudja, hogy úgy a romániai, mint a magyarországi olaj források is az amerikai olaj báróknak a tulajdona. így fölsorolhatnánk a földgömbnek minden országát és mindenhol megtalálnánk a gazdasági élet hátterében az amerikai tőkét. Hogy mostan miért van az a nagy riadalom az amerikai berkekben, annak okát nagyon könnyen meglehet érteni — ha az amerikai kapitalisták nemzetközi befektetéseit vesszük figyel m- be. Azok az országok, ahol a szocialista eszmék a néprétegei között térthóditanak, ott már a kapitalizmus napjai megvannak számlálva. És mennél több ország kerül a szocializmus zászlaja alá, annál szükebbre szorul a nemzetközi kapitalizmus tere. És amint, hogy egy országban nem ’valósítható meg az igazi szocializmus mindaddig, amig a kapitalista országokkal van körülvéve, éppen úgy nem létezhet egy valódi kapitalista állam, ha szocialista országokkal van körülvéve. A földtekét behálózó kapitalizmus nem akar eltűrni semmiféle tervgazdálkodást. A magán- tulajdonra épült kapitalizmusnak csak egy van állandóan a szeme előtt, mennél nagyobb teret hódítani a profitra készült árui elhelyezésére. A kapitalizmusnak nem is volna semmilyen kifogása a szocialisták sem a kommunisták ellen, ha nem a magántulajdon megszüntetése volna céljuk. A kapitalizmus a népek tudatlanságát igyekszik fölhasználni ütőkártyának. Soha nem mondják meg, hogy a magántulajdon rendszerének a harca a kollektív termelési rendszer elleni küzdelem, hanem az emberiségbe beoltott gyengeséget, vagy tudatlanságot használják fel. Azt mondják az istenfélő keresztények harca az istentagadók ellen. Ebben a nagy keresztényi világban azután nagyon fontos szerepet játszik az atombomba. Nyíltan kimondják, hogy harcot kell folytatni a kommunizmus terjedése ellen. Abba sem hajlandók beleegyezni, ha például egy országban a lakosság nagy tömege szavazat többségével úgy döntene, hogy a régi kapitalizmus helyett kollektív termelési rendszert akar. Amig nem voltak szocialisták vagy kommunisták, vájjon kiket okoltak a háborúkért ? A társadalom hibái kizárólag a mai rendszerbe keresendők. Nem mondhatnánk, hogy az Egyesült Államokban a szocialisták vagy kommunisták nagy befolyásra tettek szert. Azért vizsgáljuk meg a helyzetet, hogy miért vannak azok a nagy ipari harcok. Nem állíthatja azt senki, hogy a 100 ezer vágóhídi munkás kommunista, de még a 400 ezer sztrájkoló szénbányász sem az. Leg nagyobb részük az imádságon kívül csak azt tudják megérteni, hogy napi nehéz munkájuk után nem tudnak családjaiknak megélhetést biztosítani. Ezek a sztrájkok bizonyítják, hogy igen is nagyon sok hibája van a mai társadalomnak és hogy ezekről a hibákról eltereljék az emberek gondolatát, azért igyekeznek a szocializmus elleni félelmet belerögziteni a nem gondolkodók érzelmeibe. Aszocializmus elleni harc nagyon küzdelmes és hosszadalmas lesz, de a vajúdó emberi társadalomnak még is meg kell érlelődni abba az irányba, hogy a társadalmi javakból mindenki igazságosan kapja meg a részét. thy-banditizmus és a náci-nyilas rémuralom sötét világa eltűnjön a szabad és demokratikus uj Magyarország utjából. A “Bérmunkás” szerkesztőjének cikkéből arra kell következtetnünk, hogy itt némi félreértés forog fenn, mert mi nem egy malomban őriünk. Ami az uj Magyarországon fejlődést és haladást jelent a régi bűnös rendszerrel szemben, azt mi változatlanul helyeseljük. De minden meggyőződésünkkel és a csalódottsák keserű érzéseivel tiltakozunk az ellen, hogy lábbal tiporják az igazi demokrácia alapvető törvényeit és a legkü- lömb magyar szabadságharcosokból rabszolgákat, börtöntöltelékeket és hazájukból kiüldözött földönfutókat csináljanak. A régi mese szerint, a tótok egy fehér lóért és vörös kantárért adták el az országot a magyaroknak. Most az amerikai Wall Str. urai 1,860.000 doboz cigarettáért akarják Olaszországot megvenni. Annyit küldtek nekik gyorsan, hogy minden reménységük egy jobb rendszerért — füstbe szálljon. A szenátusban, szenátor To- bey azt mondta, hogy Marriner Ecclest, — aki New Dealista volt — Gianini, olasz származású californiai bankár, tette ki az állásából, mert a banknak trösztökké alakulása ellen volt. Ez a Gianini nagyon is közismert Mussolini barát, fasiszta volt mindég. ELŐFIZETÉST KÜLDTEK április 3-ig: J. Policsányi, Elmgrove ..*.... 1 M. Földi, Detroit ___.■_____ 1 J. Tóth, Cánada ...-................ 1 A. Maxim, Cleveland ...... 1 S. Gafrik, Chicago -............... 1 J. Szopkó, Cleveland __ 1 P. Toma, Akron ......... 1 L. Menyhért, Brooklyn ____ 1 Anna Mojzer, McMehen ___ 1 A. Patchy, Los Angeles ....... 3 P. Csorba, New York .......... 1 A. Kucher, Pittsburgh ____ 1 J. Starr, Phila_______ 1 J. Widlicska, Cincinnati____ 1 G. Kovách, Akron ................. 1 Rose Kurovszky, Copley___ 1 Mrs. L. Szántó, Chicago ..... 1 Mrs. J. Szilágyi, Detroit....... 1 A. Vágó, Canada _________ 1 J. Éliás, So. Bend................... 1 A. Nagy, Cleveland ___ 1 J. Kollár, Cleveland ___ 3 A. Ökrös, Cleveland ................ 1 J. Kish, South Gate_______ 2 Alex Oleszka, Cleveland ..... 1 Joe Vanno, Zeigler .................. 2 A. Kovács, Brunswick ........ 2 J. Fodor, Cuyahoga Falls__ 1 J. Vizi, Akron __T...........,...... 1 St. Kóta, Triadelphia ........... 1 J. Zára, Chicago ....... 4 A. Wassie, Cleveland______ 2 St. Buza, McKees Rocks ___ 1 M. Márkusz, Martins Ferry .. 1 J. Drágán, Bedford .............. 1 Ch. Pallos, Fort Lauderdale .. 1 St. Spolyár, Chicago .............. 1 A. Miklós, Chicago______ 1 St. Sárossy, Cleveland_____ 1 J. Mogor, Cleveland _______ 1 J. Z. Hunter, Zeigler ______ 1 J. Fec^kó, New York ______ 1 G. Barcza, Bridgeport........... 1 J. Wagner, Reseda .................. 1 J. Scherhaufer, Cleveland __ 2 J. Geréb, Elsinore ................. 1 Nick Buday, Detroit ______ 1