Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)
1947-09-20 / 1494. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1947. szeptember 20. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. VV. Előfizetési árak: Subscription Rates: ’ Egy évre .....................$2.00 One Year ..........................$2.00 Félévre ..................... 100 Six Months ...................... 1.00 fcgyes szám ára ........... 5c Single Copy ............... 5c Osomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ____ 3c Elöfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................ $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még aem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás livatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Aki szelet vet... Amikor az Egyesült Államok kongresszusában a napokban véglegesen érvénybe léptetett Taft-Hartley munkásellenes törvény elfogadása felett tárgyaltak, a javaslat ellenzői megjósolták, hogy ez a javaslat, — amit mindjárt akkor a “rabszolga törvény” néven kezdtek említeni, — véget nem érő huza-vonára, civakodás- ra, bírósági eljárásokra, sztrájkokra s ma még egyenlőre nem lát- liató egyéb ipari és társadalmi feszültségekre fog alkalmat adni. Alig fogadták el a “rabszolga törvényt” és máris láttuk, hogy egyes unionok bátran kiállva bejelentették, hogy nem veszik figyelembe Taft-Hartley urak agybeli korcsszülöttét, hajlandók bíróság elé menni, hogy annak alkotmányellenes voltát a Supreme Court megvizsgálhassa. Viszont más unionok egyszerűen bevettek a szerződésekbe olyan pontokat, amelyek ellensúlyozzák a Taft-Hartley törvény egyes szakaszait, különösen azt, amely jogot ád a munkáltatóknak arra, hogy kártérítést követelhetnek a szerződések idejében kezdett sztrájkokért. Taft és Hartley urak nagy megrökönyödésére John L. Lewis, a United Mine Workers elnöke bevette a szerződés egyik pontjába, hogy ilyen sztrájkokért, ha azt a union vezetősége nem engdé- lyezte, a bányatulajdonosok nem követelhetnek kártérítést. Követve a Lewis példáját ezt a pontot más szervezetek is beteszik a szerződéseikbe és ahol elég erősek, ott rákényszerítik a munkáltatókat az ily pont elfogadására, bármennyire nem tetszik is nekik. Ezzel az egyszerű fogással kihúzták a “rabszolga törvény” egyik leggonoszabb méregfogát. Congressman Hartley átkozódik is eléggé érte és fenyegetődzik, hogy büntetést kér úgy azon munkáltatókra, mint a imionokra, amelyek igy ki merik játszani az ö drágalátós alkotását. Pedig ugylátszik, hogy az eddigiek még csak az “izelitőt” adtak Taft és Hartley uraknak, meg azoknak, akik mögöttük állnak. Mert mit szólnak például a “rabszolga törvény” hivei a nyomdászok azon határozatához, hogy ezentúl egyáltalán nem kötnek szerződést. Az International Typographical Union (AFL) a napokban tartotta konvencióját Cleveland városban. A konvenció legfontosabb határozata az volt, — amit a delegátusok egy han- gulag, nagy éljenzéssel fogadtak el, — hogy ezentúl, egyes kivételes eseteket leszámítva, — nem kötnek szerződéseket a munkáltatókkal, hanem csak egyszerűen kiakasztják a műhelybe a munka és a bérfeltételeket, amelyek mellett dolgozni fognak. Ha a munkáltató nem hajlandó elfogadni ezen feltételeket és eltávolítja a kiakasztott munka és bérszabályokat, akkor a munkások úgy tekintik, hogy kizárták őket a munkából. A nyomdászok még arra sem törekednek tehát, hogy a műhely tulajdonos az ő szervezetüket fogadja el a kollektiv egyezkedés ügynökéül. Másszóval nem hajlandók arra, hogy ügyüket a Taft-Hartley törvény által újjászervezett National Labor Relation Boardra bízzák. Érdekes lesz itt megjegyeznünk, hogy az International Typo- raphical Union ezzel a határozatával rátért az Industrial Workers of the World által már régen hirdetett útra. Ez a szervezet már évtizedek óta hirdeti, hogy a munkáltatókkal kötött szerződések csak a munkáltatók érdekeit szolgálják és azt .akkor törik meg, amikor jónak látják, vagy amikor a munkások szervezete meggyöngül. Tény az, hogy a jó munka és bérviszonyokat állandóan csak az erős, agresszív szervezettel lehet fentartani. A nyomdászok szervezete most erős s ha a jövőben éppen oly agresszívnak mutatja magát, akkor szerződés nélkül is megtarthatja, sőt emelheti az eddig elért munkaviszonyokat. És ha még mindez nem elég Taft és Hartley uraknak, akkor most még gunytárgyává is teszik őket hírhedt törvényükkel kapcsolatban. A Taft-Hartley törvény ugyanis a látszat kedvéért nem csak a unionokat, hanem a korporációkat is eltiltja attól, hogy1 politizáljanak, illetőleg politikai célokra költsenek. Most azonban a demkorata párthoz tartozó Howard M. Metzenbaum, Ohio állami szenátor rájött, hogy a különböző megyei és állami politikai pártok nem egyebek, mint közönséges üzleti korporációk. Miután mindannyit inkorporálták, azok a törvény előtt teljesen úgy szerepelnek, mint akármelyik más kereskedelmi korporáció. Éppen azért ez az állami szenátor nyílt levelet intézett az ugyancsak Ohio államba való Robert Taft szenátorhoz, a “rabszolga törvény” egyik apjához, hogy fogja pörbe ezen politikai korporációkat. Mindjárt névleg fel is sorolt egy tucat ilyen republikánus párti politikai korporációt, — köztük azt is, amelynek Taft maga is érdekelt tagja, — és most már követeli, hogy ezen politikai egységeket be kell szüntetni, vagy pedig rájuk kell parancsolni, hogy ezután politikával ne foglalkozzanak. Szóval ez a Metzenbaum azt akarja, hogy a politikusok most már ne politizáljanak. És nem is volna valami nagy csapás az országra, ha ezt keresztül tudná vinni! De kérdés, hogy akkor ő maga is mit csinálna a többi politikussal együtt? Viszont azt is lehetne mondani, hogy a Taft-Hartley törvény nem a politizálást tiltja, hanem csak azt, hogy a tagsági dijakat nem szabad politikára költeni. De amint mi az amerikai politikai pártokat, — akár republikánusok ,akár pedig a demokraták, — ismerjük, biztosra vesszük, hogy az ott befolyt tagdíjakat nem költik politikára. Ha fizetnek be tagdijakat, az elmegy az üy pártokban otthonos.“gráft”-re. A politikai költségeket a gazdag mecénások, a pártfogó “angyalok” fizetik. Az itt elmondottakból láthatjuk, hogy igazuk van azoknak, akik megjósolták, hogy a Taft-Hartley törvényt nem lehet olyan simán életbeléptetni, mint más, közönséges törvényeket. Taft, Hartley meg a parancsadó gazdáik pedig láthatják, hogy ezzel a rabszolga törvénnyel szelet vetettek és most vihart aratnak! Truman és a pápa szövetsége Pár héttel ezelőtt értesültünk az amerikai lapokból, hogy Mayron C. Taylor, (az acélgyári munkások zsirján dúsgazdaggá hizott kivénhedt parvenü, aki vénségére diplomatái tisztségre vágyott és aki dacára annak, hogy protestáns vallásu, kineveztette magát Roosevelt elnök által a Vatican államhoz rendkívüli nagykövetnek,) visszatért az Egyesült Államokba, de Truman elnökkel és más magasállásu kormányhivatalnokokkal való tanácskozás után újból visszatért “posztjára”, vagyis a pápai követségi tisztségére. Taylor kinevezése miatt annak idején Roosevelt elnököt a jól kiérdemelt kritikában részesítették még a hivei is, mert sokak szerint ez a kinevezés ellenkezik az Egyesült Államok alkotmányával, amely kimondja az állam és a vallás teljes szétválasztását. Ezt Roosevelt is elismerte és Taylor, — akinek annyi milliója van, hogy úgy sem tudná elkölteni, tehát nagylelkűen lemondott minden fizetéről, — nem igazi nagykövetté, hanem csak “személyes reprezentánsává” nevezte ki és jelezte, hogy ez is csak a háborús évekre szól, — tehát rendkívüli intézkedésnek kell tekinteni. Mindezek dacára az utóda, Truman elnök megtartotta Tay- lort abban a pápai követ állásban egész napjainkig. Éppen azért nem is okozott nagyobb feltűnést, hogy “vatikáni nagykövetünk”, — mint ahogyan Taylort most már nevezik, — visszajött jelentéstételre. De most, midőn a rádió és a lapok hirülhozzák, hogy XII. Pius pápa vasárnap, szeptember 7-én, szinte hihetetlennek tetsző, cinikus, vakmerő háborúra uszító beszédet mondott az ily célra összecsőditett római hivőknek, már kezdjük sejteni, hogy hii volt ezen rövid látogatás célja. Olaszországból jövő hirekből már tudjuk, hogy az olasz ka- ' tholikus egyház valóságos fasiszta S.S. szervezetet létesített, amelynek a “Katholikus Akció” párt nevet adták. Ez teljesen hasonló szervezet ahoz, amit Mussolini volt barnainges banditái, avagy Hitler S.S. vérengző fenevadai alkottak. A módszereik is ugyanaz, legfeljebb csak abban különböznek, hogy itt az ultrahazafias jelszavak helyét a túlzó bigott vallási szólamok helyettesitik. Máskülönben itt is a mindenféle vérengzésre kapható, elvadult, szadista érzelmű embereket gyűjtötték össze, akik szeptember első napjaiban konvenciót tartottak Rómában és ezen gyüle- vész banda “delegátusaihoz” intézte a szent atya azt a beszédet, amelyben kijelentette, “hogy a tettek ideje elérkezett”. Ezúttal az “ur földi helytartója” nem kertelt, mint rendesen szokta, hanem érthetően megmondotta, hogy mire érkezett el a tettek ideje. Mert miután felsorolta, hogy még mindig nagy a nyomor az emberek között és milyen nagy egyenlőtlenséget találunk a vagyon elosztásban, hirtelen rátért, hogy ennek meg minden más bajnak az oka az, “hogy az emberek egy része hajlik az istentelenség felé”. Ezért aztán veszélybe került a “keresztény kultúra”. Sőt mi több, egyes országokban, — a főur nem mondott neveket, de mindenki jól tudta, hogy mely országokra céloz, __ dacára a 20. században elért magas civilizációnak és dacára a többszöri tiltakozásnak, az egyház szolgáit elnyomják, üldözik, kínozzák, sőt le is gyilkolják.” “De az Egyház nem törődve a vérrel, nem ismer félelmet”, folytatta tovább az az ember, aki áldását adta a spanyol nép lemészárlására küldött bérenc hadseregnek. — “ügy találtuk, hogy a tett ideje elérkezett. És bármint fogják is magyarázni ezen szavakat, megmaradunk azok mellett utolsó lélegzetünkig.” Szóval a “béke apostola” most akcióra, vagyis tényleges harcra szólitja a vallási maszlaggal félrevezetett tömeget. Kétségtelen, hogy háborút hirdet őszentsége, — háborút Oroszország és az orosz befolyás alatt álló országok ellen. És éppen azért tartjuk felemlitésre méltónak, hogy ezen beszéd előtt sietve itt járt Taylor “pápai nagykövet ő-eminenciája”, bizonyára megbeszélte Truman elnökkel, hogy mikén! lehetne bevonni még szorosabban a reakció legnagyobb fészkét a Vatikánt is az oroszok ellen kovácsolt gyűrűbe, hogy a közelgő harmadik világháborút mint “szent háborút” hirdethessék.
