Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)
1947-08-16 / 1489. szám
1947. augusztus 16. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN--------------------------------(gb) ROVATA---------------------------JOGOS KÖVETELÉSEK Az Egyesült Államok legutolsó kongresszusi évszaka végétért anélkül, hogy tárgyalás alá vette volna a minimális munkabérekre vonatkozó javaslatot. Pedig a drágaságra való tekintettel igazán nagy szükség lett volna felemelni a jelenlegi 40 centes minimális órabért, amelyet még a háború előtt szabtak meg és amely alól még bizonyos esetekben kivételt is megengednek. Amint a háborús viszonyoknak megfelelőleg a megélhetési árucikkek árai emelkedtek, néhány képviselő és szenátor azonnal megkezdte a minimális órabér felemeléséért az agitációt. Évekig tartó agitáció után végre el is értek annyit, hogy a szenátus munkaügyi bizottsága tárgyalta ezt a dolgot és még a múlt év február havában pár- tolólag fogadta el a szenátor Claude Pepper és társai által ajánlott azon javaslatot, hogy a minimális órabért fel kell emelni 65 centre, egy évvel később pedig 70 centre. A kongresszus mindkét házában a reakciós többség hallani sem akart az ilyen munkásvédelmi törvényről. Mint most már tudjuk, a honatyák nagy többségét csak a munkásellenes törvények érdekelték és egész működésűk abban merült ki, hogy miként tudnák megtörni a szervezett munkásság hatalmát. CSAK GÚNYOLÓDTAK Amikor a minimális bérek felemeléséről volt szó, a munkáltatók képviselői mindjárt azzal álltak elő, hogy a munkabéreknek ily felemelése inflációhoz vezet. Azt hirdették tehát, hogy a munkásoknak a többtermeléssel, a termelés fokozásával kell elérni a magasabb keresetet. Amikor a háború befejeztével az általános hat napi (48 óra) munkaidőt leszállították öt napra (40 órára), a munkásszervezetek vezetői jogosan követelték, hogy az öt napi munkáért ugyanazt a heti keresetet fizessék, mint amit kerestek a hat napon át, mert hiszen a munkáscsalád megélhetése a munkaidő megrövidítésével semmit sem esett. A munkáltanyos kezet, befoglalják valami aranykeretbe és aláteszik a minden but, bánatot elfelejtető, csak a királyi dicsőséget hirdető írást: “íme ez az a hősi kéz, amely forgatta azt a libatollat, amely ráirta a kutyabőrre, hogy most már törvényes utón megszület- hetik a nagy Anglia következő királya!” Hát érhet-e ennél nagyobb dicsőség élő embert, ha mindjárt egyik kezébe került is?! És minderről a Bérmunkás mitsem ir? Hát nem jogos a panaszom? Királypárti tők akkor az ilyen követelést nevetségesnek tartották és az ily követelések kifejezőit, közöttük Henry Wallace volt alelnö- köt is “ábrándozóknak”, holdkórosaknak és aféle fél-bolondoknak igyekeztek feltüntetni. Hogy mennyire jogosak voltak az ily követelések, azt most látjuk csak valójában, amióta tanulmányozhatjuk a munkaügyi minisztérium által fentar- tott Bureau of Labor Statistics (BLS) adatait. Ez az iroda pár héttel ezelőtt közétette azon vizsgálatainak eredmé n y é t, hogy az utóbbi években mennyivel emelkedett az átlagos munkás óránkénti termelőképessége. És noha tudtuk, hogy a háborús években mindig emelkedik a munkásság termelő effektusa, mégis a most közzétett adatok még a legoptimistább személyt is meglepték. A BLS adataiból ugyanis kitűnt, hogy dacára annak, hogy az amerikai munkásnak a bérei a legmagasabbak az egész világon, mégis, a munkáltató szempontjából, — vagyis a profitot nézve, — az amerikai munkás a legolcsóbb az egész világon. Legolcsóbb pedig azért, mert óránként sokkal többet termel, mint más országok munkásai. Midőn azt mondjuk, hogy az amerikai munkás óránként többet termel, mint a más nemzetiségű munkás, ez természetesen nem azt jelenti, hogy az itteni munkás többet, vagy erősebben dolgozik külföldi munkástársainál, hanem azt, hogy tökéletesebb szerszámokkal rendelkezik és jobb módszereket használ, ami a nagyobb termelést eredményezi. KOMPLIKÁLT SZÁMÍTÁSOK A termelés fokának megállapítása rendkiyül komplikált számításokon alapszik, hiszen minden egyes munkás termelőképessége más és más. De azonkívül ugyanaz a munkás is különböző effektussal dolgozik a különböző munkákon. És végre a munkás, termelő képessége függ attól is, hogy mennyi “nemtermelő” munkás segítségét használja fel munkája közben, amiket az ily számításoknál mind figyelembe kell venni. Éppen azért az ily számítások bizonyos tekintetben mindig kifogásolhatók. Azonban ha azt a végeredményt nézzük, hogy bizonyos ipartelep egész éven át milyen értékű árut termelt s ezen értéket elosztjuk a felhasznált ösz- szes munkaórákkal, akkor megtudjuk azon ipartelep évi átlagos munkaegységét. Mármost ha számos éven keresztül figyeljük az ily eredményeket és nem egy, de igen sok ipartelepre vonatkozólag, akkor mégis elég hozzávető képet kaphatunk arra, hogy a szóbanforgó gyárak munkásainak termelő effektusa miként esett vagy emelkedett. A Bureau of Labor Statistic ' A 35-ik esztendejébe lépő Bérmunkás megünnpelésére AUGUSZTUS 30-án, szombaton este 8 órai kezdettel Clevelandon, 8637 Buckeye Roadon levő Verhovay Hall nagytermében az alkalomnak megfelelő VACSORA lesz, amelyen Cleveland és környékén kívül megjelennek Chicago és New York közötti magyar telepek ipari unionistáinak delegátusai is, akik a Bérmunkás .másnapi országos értekezletére jönnek Clevelandba. Az ünnepi vacsorát elsőrangú zenei program egészíti ki, amelyet pittsburghi magyar szülők zenei pályán levő gyermekei adnak elő. Ugyancsak teljes kórusával lép fel a Cleveland West Sidei Munkás Dalárda, A vacsora kettő dollár. Ezúton is kérjük olvasóinkat, hogy a lehetőségig postakártyán jelentsék be, hogy hány személyre készítsük a vacsorát. az 1929-es évet vette “minta évnek” és annak az évnek a munkaegységét 100-zal jelölte. Ezen minta-évhez hasonlítva úgy találta, hogy az amerikai munkás termelőképessége kisebb eséseket leszámítva állandó emelkedést mutat, mert azon árucikkért, aminek termelése 1929-ben 100 egységbe, Vagy egy dollárba került, 1919-ben még $1.60-t kellet érte fizetni és 1946 végén már csak 81.2 cent volt. SZÁZ SZÁZALÉKOS EMELKEDÉS Átszámítva ezen adatokat a munkaeffektus emelkedésé r e azt látjuk, hogy 1919-től 1946- ig, vagyis negyedszázad alatt az amerikai munkás termelőképessége teljes száz százalékkal emelkedett. Ez azt jelenti, hogy ha csak a mai árakat vesszük figyelembe, akkor ma az amerikai munkás óránként kétszer annyit termel, mint termelt 1919-ben. így jogos volna az a követelése,' hogy még a tőkés termelési rendszerben is kétszer akkora órabért kapjon, mint kapott negyedszázaddal ezelőtt, tekintet nélkül a drágaság emelkedésére. Természetesen a munkaeffektust és a béreket nem szabad ilyen túlságos egyszerűen összehasonlítani, mert a béreket mindig a vásárlóképességgel egyetemben kell számításba venni. Hiszen tudjuk jól, hogy menynyivel többet keresett az a munkás mondjuk 1930-ban, akinek már akkor egy dollár órabére volt annál a munkásnál, akinek ma van ugyanaz az órabére, mert az egy dollárért 1930-ban sokkal többet lehetett vásárolni, mint ma. Mindezeket tekintetbevéve a BLS azt találta, hogy amig a munkás termelőképessége az utolsó negyedszázadban átlagosan 44 százalékkal emelkedett, addig a keresete csak 28 százalékos emelkedést mutat. Ez a számadat egyben megmagyarázza azt, hogy a nagy korporációk profitjai miért emelkedtek olyan magasra dacára annak, hogy a munkabérek is folytonos emelkedést mutattak a háborús évek alatt. Ezen számadatok egyben ezt is mutatják, hogy a háborús erőfeszítés következtében oly nagy mértékben emelkedett az amerikai munkás termelőképessége. hogy az emelkedő munkabérek dacára is nagy mértékben emelték a munkáltatók profitjait. NEM ALAMIZSNÁT KÉRTEK A munkáltatók által kitartott sajtó-kopók azonban dühösen belemartak mindenkibe, aki azt merte állítani, hogy a munkások jogosak a béremelésre az árak felemelése nélkül, mert az ily áremelkedésekkel megsemmisítik a béremelések előnyeit. És jogos volt az a követelés is, hogy a munkások 40 órai munkára kapják meg az előbbi 48 órai fizetéseket. Mint most láthatjuk, nem alamizsnát kértek, nem ajándékot követeltek a munkások, hanem még a tőkés termelési rendszer felfogása szerint is csak munkájuk méltányos megfizetését. Mi természetesen a profit teljes megszünte- sét tartjuk jogosnak, ez azonban most más lapra tartozik. Érdekes lesz még felemlíteni ezzel a dologgal kapcsolatban, hogy az “American Overseas Airline” repülő társaság elnöke, John E. Slatefr, a BLS fenti adataiból kiszámította, hogy a háborús évek alatt is az amerikai munkás dolgozott legolcsóbban dacára a legmagasabb béreinek. Slater azt akarja bizonyítani a szenátusi vizsgáló bizottság előtt, hogy az amerikai repülő társaságok képesek lesznek versenyezni a külföldi hasonló cégekkel a magasabb bérek dacára is és igy nincs szükség a különböző repülő-vonalak (társaságok) egyesítésére. Slater és gazdasági tanácsadóinak számításai szerint a háborús évek alatt a 100-nak megfelelő munkaegység az angoloknak 91 centbe, a németeknek 76-ba, az oroszoknak 75-be, Kanadának 64-be, Amerikának pedig csak 63 centbe került. Lehet, hogy igaza van Slater- nek. De akkor az is igaz, hogy a háborús rendeléseken is az amerikaiak zsebelték be a legnagyobb profitot, ami azt bizonyítja, hogy az amerikai tőkések jobb “business” emberek, mint külföldi kollégáik. Az amerikai újságok két kis görög gyerek cirógatásában mutatják be Dwight P. Gris- woldot, akit az amerikai kormány küldött Görögországba, hogy az ő tanácsa szerint költsék el a soha-megadásra kölr csönadott 400 millió dollárt. — Azt hiszik az amerikai újságok, hogy két ilyen vézna kis görög gyerekkel el lehet takarni az ágyukat, tankokat és egyéb öldöklő fegyvereket, amiket Griswold ur szállít a görög kormánynak.
