Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)
1947-12-13 / 1506. szám
í uidal BÉRMUNKÁS 1947. december 13. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy ' évre ......... . $2.Uü ,zne Year ........................$2.00 Félévre ........................... 1-00 Six Months —................. 1.00 ügyes szám ára .......... öc Single Copy ---------------- 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders .......-....... 3c Előfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................ $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még aem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás nivatalos felfogásával.__________________________________ Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE ■*®*42 Elfecsérelt jóakarat Harry S. Truman, aki egy véletlen szerencsétlenség következtében az Egyesült Államok elnöke lett, határozottan jó ember. Erre vonatkozólag több bizonyítékot hozhatunk fel. Először is ő maga is mondja. Illetőleg azt mondta már nem is egyszer, hogy a drágaság emelkedését szeretné megakadályozni, ami határozottan jóságra vall. Mióta a kongersszus megszüntette az árszabályozást, Truman elnök már több ízben kérte a gyárosokat és a kereskedőket, hogy elégedjenek meg kisebb profittal s ne emeljék az árakat. Igen ám, de amikor a gyárosokkal, kereskedőkkel és a nagytermelőkkel beszél, akkor meg azoknak is azt kívánja, hogy nagy üzleti sikereket érjenek el, busás profittal zárják könyveiket, hiszen végre is a nyereségért és nem szerelemből mentek az üzletbe, így tehát Truman elnök mindenkinek jót kíván: a kizsákmányoltalmak éppen úgy, mint a kizsákmányolóknak. Hát hogyne volna az üyen valóban ennivalóan jó ember?! Nehogy az olvasó felzuduljon, hogy mi itt most “Un-American” módon gúny óljuk az elnököt. A világért sem! Hiszen csak a tiszta igazságot írjuk. Az olvasók még emlékezhetnek azon kérelmekre, amiket az elnök a rádió és a lapok utján a kereskedők és a gyárosokhoz intézett, hogy ne emeljék az árakat dacára az árszabályozás megszüntetésének. Többször megemlítettük ezt a Bérmunkás hasábjain és hozzáfűztük azt is, hogy az ily kérelemnek nem lesz semmi eredménye, mert ellenkezik a tőkés termelési rendszer alapvető tulajdonságával. Mindazonáltal azt hittük akkor, hogy az elnök komolyan és őszintén hitt abban, hogy kérelmének valami foganatja lesz és elitéli az árdrágítókat. De mit szóljunk most, amikor a lapok hi- rülhozzák, hogy az elnököt meglátogatta az Egyesült Államok egyik legnagyobb búzatermelője, a Montana államban lakó Tom Campbell,' aki nyíltan megmondotta, hogy szeretné az elnök kérését teljesíteni, de nem olyan bolond, hogy ő egymaga csinálja, amikor a többiek még mindig emelik az árakat. Ez a búza nagytermelő azt követeli, hogy törvénnyel tiltsák el a gabona tőzsdei spekulációját, mert az ilyen tőzsde spekuláció hajtja fel az árakat indokolatlanul. Campbell nyíltan bevallotta az elnöknek, hogy 610,000 bushell búzát tartogat, mert az árak még mindig mennek felfelé és nem hajlandó addig piacra dobni ezt a nagymennyiségű gabonát, — amire Európában olyan nagy szükség lenne, — amig az árak egyre emelkedőben vannak és igy nagyobb haszonra tehet szert. Truman elnök Campbell látogatása után azt mondotta az újságíróknak, hogy NEM ÍTÉLI EL a montanai buzatennelőt, mert egészen természetes, hogy az üzleti alkalmat ki akarja használni. Truman elnöknek ez az “I don’t blame him” (nem ítélem el) kijelentése egyben beismerése annak, hogy a magántulajdon jogán alapuló termelési rendszerben kérésekkel, jószívűséggel nem lehet elérni, hogy úgy a kizsákmányoltak, mint a kizsákmányolok meg legyenek elégedve. Sőt még törvényekkel sem lehet, mert annak a két osztálynak az érdekei ellentétesek. Ha nagy a profit, akkor munkájukból keveset kapnak vissza a tényleges termelők, a munkások; ha magasak a bérek (viszonyítva az árakhoz), akkor a gyárosok és a kereskedők kiabálnak, hogy nem kapnak elegendő profitot s be kell zárni a vállalataikat. Ez az ellentét a tőkés termelési rend törvényének a következménye. Ezt a törvényt nem lehet megsemmisíteni kéréssel, jóakarattal, mindkét fél kielégítésével, hanem csakis a rendszer teljes oly módon való megváltoztatásával, hogy abból kiküszöbölik a profitot s a munkások megkapják munkájuk összes ellenértékét. A demokrácia győzelme Az Egyesült Államokban mostanában csupa olyan dolgokról hallunk, amelyek arra mutatnak, hogy az itt eddig annyira féltett és dédelgetett demokráciát teljesen meg akarják fojtani. Úgy a bel-, mint a külföldi politikai események ezt az irányzatot látszanak bizonyítani. Éppen azért valóban jóleső érzést kelt, amikor ezekkel ellenkezőleg, valami olvasm;ről hallunk, amely a demokrácia további előretöréséről számol be. A demokráciának ilven győzelméről kanunk most híreket a textilipar kollektív szerződéseinek aláírásával kapcsolatban. Már csak az a tény, hogy az ily kollektív szerződéseket a déli államok legtöbb szövőgyárában is aláírták, a demokrácia győzelmét jelenti, mert pár évvel ezelőtt a déli munkáltatók hallani sem akartak arról, hogy kizsákmányolói jogaikat bármiképpen is korlátozzák. A déli államok jóval később léptek az iparosodás mezejére, mint az északiak; gazdaságuk alapját a földművelés képezte, amelyhez rabszolga munkát használtak. Amikor az ipari fejlődés kezdetét vette a gyári munkások jórészét a volt rabszolgák és utódaik soraiból toborozták, akiket sokkal rosszabbul fizettek, mint a fehér.munkásokat. Az ily munkásokat rendkívül alacsony életszínvonalra kényszeritették s miután közben az északi államokban a munkásság szén ezett erejével kivívta a magasabb béreken és jobb munkaviszonyokon alapuló magasabb életszínvonalat, íratlan törvénnyé vált, hogy a déü államok munkásainak kell kevesebb a megélhetésre, mint az északiaknak és igy ennek megfelelőleg sokkal rosszabbul fizették őket. Pár évtized alatt az északi és a déü életszínvonal között olyan nagy lett a külömbség, hogy az északi gyárosok a déli államokba tették át ipartelepeiket, mert ott alacsonyabb bérekért hosszabb órákon át dolgoztathatták a munkásokat — vagyis nagyobb profitra tehettek szert. Az ily gyárosok a munkások rovására valamivel olcsóbban adhatták áruikat és ezzel az északi versenytársaikat is a bérek lenyomására kényszeritették. A második világháborút megelőző években már annyira kihívó lett ez az észak és déli standard különbség, hogy az egyes déli városok vezetői nagy lűrdetéseket tettek az északi újságokba, amelyekben azzal csalogatták a gyárosokat, hogy az ő városaikban nincsenek szervezett munkások és a munkabérek jelentősen kisebbek, mint másütt, azért nagyon alkalmasak gyár felállítására. Amint a második világháború által megindított ipari fellendülés elérte a déli államokat is, az uj proletár csoportok ott is megkezdték a szervezkedést és a Roosevelt adminisztráció gazdasági politikájának megfelelőleg kollektív szerződéseket kezdtek kötni a munkáltatókkal. Mindezen szerződésekben a munkáltatók gondosan vigyáztak arra, hogy az északi és déli differenciát megtartsák, vagyis alacsonyabb munkabéreket adtak és rosszabb munkaviszonyokat teremtettek a déli munkások részére. A déli államokban különösen a szövőipar indult nagy fejlődésnek s jelenleg közel félmillió munkás talál foglakozást ezen ipar valamelyik ágában. Az ipar fejlődésével természetesen a munkások szervezkedése is arányosan haladt. Ezen szervezetek, tekintet nélkül arra, hogy az AFL, a CIO, avagy független csoportokhoz tartoztak-e, mind élesen harcoltak a déli és északi különbözet eUen. Ez a harc most végre győzelmet eredményezett. Abban a szerződésben, amit a múlt hetekben Írtak alá, végre eltörülték az észak-déli különbözetet és a minimális órabért azonossá tették a textilgyárosok szövetségéhez tartozó ipartelepeken bárhol fekszenek is azok. Tény, hogy ez a minimális órabér a jelenlegi drágaság meüett nem valami sok, de még igy is mintegy 15 cent javítást jelent a déli államok munkásainak. De azonkívül a munkaviszonyokat is hasonlókká tették. Tekintettel a textiliparban dolgozó munkások nagy számára az uj kollektív szerződések gazdaságilag is sokat jelentenek a déli államok nagymértékben kizsákmányolt bérmunkásainak, mert az évi kereseteiket mintegy 150 millió doüárral emeli. De sokkal fontosabb ennél az, hogy most már nem lehet a déli munkásokat felhasználni az északi munkások béreinek és munkaviszanyainak a letörésére. Reméljük, hogy a textiüparhoz hasonlóan a munkások a többi iparokban is hamarosan képesek lesznek megszüntetni a déli államokban fentartott fokozottabb kizsákmányolást és ezzel meg fogják szüntetni teljesen az annyira káros és demokrata ellenes észak-déü differenciát, amely olyan jó fegyver volt a munkáltatók kezében. Sajnos, a demokrácia ily előretöréséről manapság az Egyesült Államokban nagyon keveset hallunk és éppen azért jólesik, ha néha-néha Uyesmit is jelenthetünk. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található » dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. iák akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket 'trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyek a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely iehetove teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban aolgozo másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogv bérharc eseten egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkasokba beoltani ama tévhitet hogv a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olvkép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- Büntessek a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. ,n'?raf*i helyett:“Tisztességes napibért. tisztességes napi munkáért ezt a forradalmi leiszót Írjuk a zászlónkra- “T,E A rer RENDSZERREl/"" A Bh,K A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is. hogy folytassa a termelést akkor, amikor » bérrendszer már elonsztnlt Az inári szervezkedésről az «4 társadat*»-,„íínUiKi -*» lA—«a-i„_ i,„w,r„;„ K-ini
