Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)
1947-07-19 / 1485. szám
1947. julius 19. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN--------------------------(gb) ROVATA--------------------------HALDOKLÓ ANGLIA Ha valóban igaz az a nagy propagandával terjesztett hiedelem, hogy az angol nép mily forró ragaszkodást mutat a király és általában a királyi család iránt és hogy milyen hűséges alattvalók, akkor julius 6- án, amely nap vasárnapra esett, szerte a nagy angol birodalomban a hűséges alattvalók térd- reborulva imádkoztak Angliáért. Tették pedig ezt azért, mert George angol király jó pár nappal előzőleg arra kérte az angol népet, hogy a kijelölt napon a királyi családdal együtt minden alattvaló imádkozzon az igen nagy bajbajutott Angliáért. Egy londoni távirat szerint ezen a vasárnapon esett az eső és igy az 5,000 ember befogadására alkalmas Szent Pál templomba csak kétezren jöttek el s a megjelentek nagyrészét a diplomaták és állami hivatalnokok és családtagjaik szolgáltatták, akik az előirt szertartásos módon hajlongtak a királyi család előtt és áhítattal hallgatták Dr. Geofrrey Fisher Cantebury érseknek a prédikációját. Az érsek az üres padsorokra mutatva azt mondotta, hogy az isten azért bünteti az angol népet, mert nem egységes az “istenfélelemben”, mert a hívők mellett sokan vannak “fél-hivők” és teljesen vallástalanok is. Igaz ugyan, hogy ugyanakkor bizonyos Rev. E. L. Macas- sey, Mapledurham, Oxfordshire vikáriussá éppen ellenkező értelmű prédikációt tartott. Szerinte az angol nép vallásosabb, mint bármikor azelőtt, ha mindjárt nem is jár olyan rendszeresen a templomba s igy tudja, hogy akik nem mentek “istenházába” azon a bizonyos napon, azok otthonaikban imádkoznak a bajbajutott ország jövőjéért. A TÖNK SZÉLÉN ÁLL Vüágért sem akarunk vitatkozni afelett, hogy a két pap közül melyiknek van igaza, mert ebben a cikkben nem az angol nép vallásosságával, hanem inkább az angol nép nagy nyomorával, gazdasági leromlásával akarunk foglalkozni. Mert any- nyi tény, hogy Anglia, dacára annak, hogy győzelmesen került ki a múlt világháborúból, gazdaságilag mégis a tönk szélén áll. Ezt egyformán elismerik úgy a vallásos, mint a vallásban nem hivő angolok, de jól látják az Angliában időző idegenek is. Semmi kétség, hogy a nemrégen még olyan hatalmas Angol Birodalom, amely dicsekedett, hogy az angol zászló uralta területen a nap soha sem nyugszik le, ma szétesőben van s a közelmúlt világ első nagyhatalma ma csak az Egyesült Államok “kontrása”. Noha képviselői még ott vannak a nagyhatalmi konferenciákon, politikai sulvuk elenyészően kevés és csak mint az “amerikai irány megerősitői” szerepelnek. Ez a politikai hatalom lecsök- kenése egyenes következménye a gazdasági leromlásnak. Ez a gazdasági leromlás foglalkoztatja ma az angol népet és amig a király imádkozással akar segíteni, addig a parlamentben nagyon heves viták folynak és a politikusok egymást okolják a leromlásért. A régi kormány hívei Anthony Eden volt külügyminiszter vezetése alatt támadják a Labor kormányt s azt állítják, hogy a jelenlegi kormány rossz politikája okozta a nagy gazdasági lezüllést. A rossz gazdasági állapotokról képet nyerhetünk a mozgószinházak úgynevezett híreket hozó filmjeinek nézésénél, amelyek mutatják, hogy Angliában még most, két évvel a háború után is milyen hosszú sorokban állnak az emberek az üzletek előtt, hogy adagolási jegyeikre megvehes- sék az élethez szükséges elemi élelmiszereket és ruhanemű- eket. EXPORT ÉS IMPORT A képviselőházban Hugh Dalton pénzügyminiszter és Herbert Morrison, Lord President of the Council, egyformán sötét képet festettek Anglia gazdasági állapotáról és beismerték, hogy az angol nép a közeljövőben még nagyobb nyomorba jut, Ennek oka, — mondják a politikusok, — az, hogy Anglia behozatala sokkal több, mint a kivitele. Már pedig a kis szigetre bezárt angol nép csak úgy tud prosperálni, ha sokkal nagyobb értéket visz ki, mint behoz. Ezért van az, hogy a “munkás kormány” a minél több termelésre serkenti a munkásokat. “Ha keveset exportálunk,” — mondotta Morrison, — “akkor minél hamarább fel fogjuk élni azt a 3,750,000,000 dollár kölcsönt, amit Amerikától kaptunk, amelyből már csak másfél billió maradt felhassználatlanul. Ha ez is elfogy élelem és ruházatra anélkül, hogy kivitelre termelnénk vele, akkor nagyon sötét jövő vár az angol népre.” Igazán nincs szándékomban magamat “angol szakértőnek” feltüntetni és nem adok tanácsokat arra, hogy mit kellene az angoloknak csinálni, hogyan lehetne megmenteni az angol birodalmat. Sőt, noha sajnálom a nyomorgó angol népet, kétlem, hogy ha tudnám is, mint ahogyan nem tudom, hogy miként lehetne megmenteni az angol birodalmat, felhasználnám ezt a tudásomat, mert az angol birodalom szétesése, ha mindjárt keservesen érint is egy csoport munkást bizonyos ideig, de végeredményben siettetni fogja a munkásosztály felszabadulását. Itt tehát tanácsok helyett csak egyes jelenségekre akarok rámutatni. Ilyesmi például az a mesterségesen terjesztett hir, hogy az angol nép mennyire szereti az uralkodó családot. Ezzel természetessen azt akarják elhitetni, hogy az angol nép mennyire ragaszkodik a királysághoz. így aztán könnyebben elnézi, hogy az általános nyomor közepette is mennyi léhütő él az országban, amit a monarchisztikus államforma megkíván. Mert a királyságban a király mellett a nép eltartja a lordok, a bárók és egyéb ingyenélők egész hadseregét. Ezek nem éheznek most sem. Bizony, bizony, a királyság nagy fényűzés és ha az angol népnek tetszik, akkor ne panaszkodjanak. TÚLZSÚFOLT SZIGETEK Egy másik dolog, amit mindenki tud, de amiről nem írnak, nem beszélnek az, hogy azon kis szigetek, amit Angliának neveznek ma már túlzsúfoltak. Az ilyen szigetország lakói csak addig élhetnek jólétben, amig elegendő élelmiszert és más anyagokat hoznak be külföldről. Miután az angolok magukhoz ragadták a hajózást, nagy gyarmati birodalmat kovácsoltak össze, ahonnan behozták a kívánt anyagokat. így lett Anglia a világ első imperialista állama. A technikai fejlődés azonban eljutott a gyarmatokra is, ahonnan mindkevesebb nyersanyagot szállítanak az anyaországba. De azonkívül a technikai fejlődés megindult más országokban is és az angoloknak versenyezni kellett az ipari termékek eladásánál, vagy pedig fegyverekkel kellett elzárni az általuk uralt piacokat a versenyző országoktól. Mind tudjuk, ez a módszer számos háborúhoz vezetett, de a vége mégis az lett, hogy az angol nép a régi rendszer mellett nem bírja a további versenyt. így tehát az angol nép jólétének elengedhetetlen feltétele, hogy az angol szigetek lakosságát “észszerűen” leszállítsák. Ezt tették az Írek, akik félszázad alatt a hat millió lakosságot 3 és fél millióra szállították le és ezzel automatikussan jobb gazdasági viszonyokat teremtettek meg. Angliában azonban nem is gondolnak erre, mert a közvéleményt a királyosdi meg a vallás uralja és úgy a királyi család, mint az egyház ellenzi az észszerű szüléskorlátozást, mert mindkettőnek adófizető alanyok nagy tömegére van szüksége. Mint mondottam, nem vagyok angol szakértő, nem tudok tanácsot adni az angoloknak, hogy mit kellene tenniök. Azt azonban mondhatom, hogy az imádkozás nem használ. Sőt inkább még árt annyiban, hogy valami természetfeletti erőtől várják a segítséget, holott már a közmondás szerint is “segíts magadon és akkor az isten is megsegít”. Jó lenne talán, ha az angol munkások is erre gondolnának. Mert igaz ugyan, hogy Labor kormányt juttattak hatalomra, de ezzel egyenlőre meg is elégedtek és mint ahogyan az imádkozás után várják az isteni segélyt, úgy ott is türelmesen várják, hogy mit fog tenni a Labor kormány, amely a régi termelési rendszer megtartásával akar uj rendszert bevezetni és igy a kettő közötti habozásban a földre esik, miközben a népnyomor egyre emelkedik. LEVÉL A SZERKESZTŐHÖZ Tisztelt Szerkesztő Ur: Nagyon megbotránkozva forgattam a Bérmunkás legutóbbi számát, merthogy semmit sem találtam benne arról a nagy világeseményről, hogy az angol király lánya férjhez megy. Már pedig ez nem csak olyan közönséges kétgarasos király lány, akiről mit sem lehet hallani, ha mán egyszer férjhez ment, mert ebből magából is király lesz, ha még addig megmarad az angol királyság. És ami még fontosabb, az elsőszülött gyermekük meg majd az angol trónörökös lesz, nehogy magja fogyjon az angol királyi háznak. És a Bérmunkásban még sem találtam róla egy árva sort sem. Pedig a többi lapok egész oldalakat írtak, hogy milyen nehéz dolog is volt kiválasztani az angol trónörökös leendőbeli apját. Ezen bizony nem kell csodálkozni, hiszen tudjuk, hogy még a valamire való tejgazdaságban is, milyen nagy körültekintéssel választják ki a tenyészbikát, hát akkor hogyne volna nagy esemény az, amikor megtalálták a királyi faj fentartóját. Meg is írták az újságok, hogy most már milyen boldog az angol nép! Igaz, már én is tartottam attól, hogy talán ez a jóképű király-lány még hoppon marad és nem kap férjet. De nem is csoda, hiszen mindössze csak évi 24,000 dollárt adott neki a zsugori Labor kormány. De mikor látták, hogy igy nem tud magának legényt keríteni, hát felemelték a tüpénzt 15 ezer fontra, ami most körülbelül 60,000 dollárnak felel meg. Hanem ugylátszik, még ez se volt elegendő, mert a Labor kormány megígérte, hogy az uj házaspárnak évenként 60,000 fontot, vagyis negyedmillió dollárt fog adni. Hát ebből már majdcsak jut valami a konyhára is. Végre is a leendőbeli angol király apja nem élhet olyan smucigul, mint az Egyesült Államok elnöke, akinek csak 75,- 000 dollár jár évenként. Az igaz, hogy mostanában egy kicsit nehéz kifizetni ennyi pénzt, mert az angol munkásoknak sincs valami sok. Azt írják az újságok, hogy mostanában sokat éheznek ott a munkások, de most legalább tudják, hogy miért?! És az ujságképeken látjuk is, hogy bár éhező gyomorral, de ajkukon boldog mosoly - lyal hallgatták azt a bejelentést, hogy végre megtalálták az apa- jelöltet. Itt Amerikában csak akkor csapnak ilyen nagy cécót, ha egy uj mozi “sztárt” fedeznek fel. És annak is olyan sok pénzt adnak, mint ennek a leendőbeli papának. Azt írják az újságok, hogy ez a királyi vőlegény, — valami Philip Mountbatten nevű hadnagy, nem gazdag, de ép, egész- lami magasrangu, de ép, egészséges, erős fiatalember. És végre is az ő hivatásához mi kell egyéb ?! Á fő az, hogy az angol munkásság nem marad király nélkül és én is annyira örülök neki. hogy nyomban megírtam ezt a levelet. Királypárti.
