Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)

1947-11-22 / 1503. szám

4 oldal

BÉRMUNKÁS

,1947. november 22.

B IS R M ü N K A S

(WAGE WORKER)

HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. VV.

Előfizetési árak: Subscription Rates:

Egy évre .................$2.00 One Year ..........................$2.00

Félévre ............................. 1-00 Six Months .............:...... 1.00

Egyes szám ára .......... 5c Single Copy ...................... 5c

Csomagos rendelésnél 3c ’ Bundle Orders ................ 3c

Előfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................ $2.50

“Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio

Alájegyzett cikkek a sz,érzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával.

Published Weekly by the

BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE

Olajhazafiak

Az amerikai sajtó és a rádió hetekig tartó szenzációként ismertette azon kongresszusi bizottság vizsgálatait, amelyik azt akarta bizonyítani, hogy a filmipart a kommunisták kerítették kezeikbe. Napokon át az “Un-American” bizottságról szóló hírek szolgáltatták az újságok 7 hasábos nagy címsorait, noha ugyanakkor más kongresszusi bizottságok is tartottak kihallgatásokat, folytattak vizsgálatokat, de ezekről már csak pár soros jelentésben emlékeztek meg a közönséget informáló intézmények.

Pedig a felsőház egyik bizottsága, a “Senate War Investigating Committee” valóban olyan dolgokat hozott felszínre, amelyek szenzációt képeznek mindenütt, ahol nem akarják eltitkolni, vagy eltussolni azon nagymérvű zsarolásokat, amelyeknek áldozata maga a köznép. Mert ily esetekben nemcsak áldozatok vannak, hanem olyanok is, akik a zsarolás másik végén állva busás profitot nyernek s ha ezen profitban valami módon részesednek a sajtó és a rádió tulajdonosai, akkor hajlandók nemcsak szemethuny- ni, hanem még védelmezni is a köznép kirablását.

Ezért nem adtak héthasábos fejcimeket annak a ténynek, hogy az Arabian-American Oil Company, — amely név alatt a Standard Oil Company californiai és texasi csoportjai rejtőznek, — a szó szoros értelmében megzsarolták az amerikai kormányt a háború vége felé, amikor a tengerészeknek nagy szüksége volt az olajra.

Ezen vizsgálat során a Navy volt tisztjei vallották, hogy

1945-ben, amikor nagyszükség volt az olajra, az Arabian-Ameri- can Oil Company dollár és öt centet követelt a nyers olaj hordójáért, ami akkor olyan magas ár volt, hogy a tisztek felháborodva tiltakoztak. A hazafiságukról közismert olajbárók azonban azt mondották, hogy ha drága az olaj, hát ne vegyétek meg. Az olajra azonban rendkívül nagy szüksége volt a tengerészeinek és igy a tisztek a kényszer hatása alatt tiltakozva és káromkodva aláírták a szerződést, amely 30 millió dollár hasznocskát jelentett az olajbáróknak, akik még el is dicsekedtek, hogy hazafias cselekedetükkel elősegítették a háború győzelmes befejezését.

A szenátusi bizottság előtt eskü alatt vallotta A. A. Mackril- Ie volt navy parancsnok és D. E. Bodenschaltz hadnagy, hogy James A. Moffett, az olajtársaság vezetője nem sokkal előbb még 40 centért ajánlotta fel a hordó olajat, amikor azonban megtudták, hogy az európai vizeken operáló hajóraj olajkészlete kifogyott, hirtelen felemelték a 40 centet egy dollár és öt centre. Kifogásul azt mondották, hogy nagy összegeket kell fizetniük Ibn Saud arab királynak, akinek területén fekszenek az olajforrások.

Ezen szenátusi kihallgatásnál kiderült, hogy az arab király valóban nagy összegeket követelt és meg is kapta azokat. De ugyanakkor az is kiderült, hogy ezen összegeket nem az olajtársaság, hanem az Egyesült Államok kormánya, — tehát maga az amerikai nép — fizette. Éppen ezért az olajtársaságok alig fektettek be valamit az arab olajmezők kiaknázásába. A befektetést is közpénzekből eszközölték és igy történhetett, hogy az említett két amerikai olajtársaság százezer dolláros befektetéssel 91 millió dollár profitot harácsolt.

Amikor ezt a hallatlan magas profitharácsolást első Ízben felemlítette az Associated Press hírszolgáltató vállalat egyik riportere a központi irodában az a szerkesztő, akinek a kezébe jutott, azt hitte, hogy sajtóhibáról van szó és a százezer dollárt kijavította százmilüóra. Végre is, — gondolta ez a szerkesztő, — 91 millió dollár profit még százmillió befektetésre is elég szép haszon. És most, amikor kiderült, hogy ezt a kis zsebpénzt nem is százmillió, hanem csak százezer dollár befektetéssel szerezték, elhallgatják vagy eltussolják a dolgot. Nem lett belőle világszenzáció s csak az ilyesmik után szagláló kolumnisták vették észre s tettek róla említést.

Sokan nem akartak hiteltadni ennek a valóban vakmerő zsarolásnak, mert azt kérdezték, hogy miért nem vették el ettől a társaságtól a nagy profitot a magas adókulcs segélyével. A választ az olajcég ügyvédei adták meg úgy, hogy ez a társaság nem amerikai cég, hanem külföldi és csak a Bahama szigeteken fizetett valami kevés adót. így babráltak ki Uncle Sam szemfüles adószedőivel is.

De még egy másik misztikus kérdés is tisztázást nyert. Hogyan tudták meg az olajbárók, hogy a Navy olyan olajszükséglet elé került, hogy minden árat kénytelenek voltak megadni? A fe| lelet az, hogy az olajat vásárló “Army-Navy Petroleum Board” I Andrew F. Carter admirális vezetése alatt állott. Ez az admirális, j valamint a fivére, William J. Carter is, most ezen olajtársaságok szolgálatában állnak. Másszóval a balkéz jól tudta, hogy mit csinál a jobb.

Ugyebár szerte a vüágon az ilyen nagymérvű panama világ- szenzációt képezne? De nem itt, az Egyesült Államokban, ahol mély tisztelettel említik az olajhazafiakat. Mert a Standard Oil of California és a Standard Oil of Texas urai mindenféle más üzleti vállalatoknak a részvényesei, a “free enterprise” védelmezői, az “American-way” rendszer istápolói, akik részére az amerikai sajtónak és rádiónak csak alázatos dicsérő szavai vannak.

Amerikába szökött magyar politikusok

Az amerikai lapokban már szinte napirovatot nyitnak azon beszámolóknak, amelyekben a Magyarországról ideszökött politikai “nagyságokat” mutatják be. A legújabban ilyen “vendég” Pfeiffer Zoltán, aki feleségével és kislányával együtt a “legnagyobb titokban” szökött ki Magyarországról, ahol, — a saját bemondása szerint, — a kommunisták már éppen el akarták fogni, hogy eltegyék láb alól.

Pfeiffer a United Press tudósítójának adott bemondása szerint alaposan kijátszotta a kommunistákat. Nagykabátot vett magára, amelynek felgyürle a gallérját, sötét szemüveget tett fel s azonkívül a kalapját mélyen a fejére húzta. így aztán senki sem ismert rá és részben gyalog, részben pedig parasztkocsin utazva, a legnagyobb veszedelmek között eljutott Béccsbe, onnan Frankfurtba, ahol amerikai repülőgépre szállt, mely aztán New Yorkba hozta. Állítása szerint a fent említett “álöltözetét” és titokzatosságát egész utón megőrizte, mert attól félt, hogy a “megvadult Rajk László”, (magyar belügyminiszter) ügynökei még a külföldön is elfogják. Még a repülőgépen sem árulta el küétét, csak akkor, midőn tudtára jött, hogy egy óra múltán amerikai területen lesz.

Mindez igen szép mese, különösen ha meggondoljuk, hogy a felesége és gyermeke már Bécsben csatlakoztak hozzá és az amerikai vizűm is régen a zsebében volt. Ez a mese azonban kell az amerikai bejelentéshez, mert Pfeiffer éppen úgy, mint az elődei, kamatoztatni akarja azt, hogy Magyarországon már nem hallgatnak rá.

Valószínű az is, hogy az amerikai szenzációt kereső lapok és az amerikai reakciós magyar újságok bátorítják fel annyira a hatalmukat vesztett magyar politikusokat, hogy most ily sűrűn jelentkeznek. Hiszen alig pár hét alatt Nagy Ferenc, Jékely László, Sulyok Dezső és Varga Béla érkeztek ide, hogy csak a hirhed- tebbeket nézzük, Valószínű, hogy otthon többen is megirigyelték a Nagy Ferenc “sikereit”. Mert a nagyításokat és hazugságokat kedvelő sajtó szerint Nagy Ferenc óriási összegeket keres “előadásaival”. Csak magától a Saturday Evening Posttól százezer dollárt kapott a cikkeiért. És ha egy ilyen tanulatlan paraszt, mint a Nagy Ferko, horribilis összegeket tud keresni Amerikában, — gondolták Pfeifferék, — akkor mennyit fognak majd keresni ők, a tanult ügyvédek, az értelmiségi osztály tagjai?

Szóval, a példa ragadós. Amerika egyenlőre a kalandor politikusok jó vadászterülete. Azonban figyelmeztetjük a még otthon lévő és kijönni számitó többi magyar kocapolitikusokat, hogy ha ilyen nagy számmal jönnek, akkor itt is több lesz a vadász, mint a vad. És végre, kérdezzék meg csak Nagy Ferencet, hogy mi igaz abból a százezer dollárból?!

Nagy Ferenc talán már rájött, hogy nem mind arany, ami fénylik. Vagy legalább is nem lehet dollárra váltani minden hazugságot s amit magukkal hoznak, egyszer csak elfogy, bármily nagyot is markoltak, amikor oly nagy titokban útnak indultak.

ELVINYILATKOZAT

A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. iák akikből a munkáltató osztály áll.

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket ‘'trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogv bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba heoliani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olvkép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a_ munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért. tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL'*

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is. hogy folvtassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult Az ipari szervezkedésről az ni társadalom i .nezkezeté* Ó — ■ r'1 > V- — ^„otain S, ff S •* I