Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)
1947-10-11 / 1497. szám
4 oldal bérmunkás 1947. október 11. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ...........:..........$2.00 One Year ........................$2.00 Félévre .............................. 100 Six Months ___________ 1.00 Egyes szám ára ............ 5c Single Copy ___________ 5c Osomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c Elöfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................ $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás nivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE «SS» 42 Újabb drágasági hullám Az Egyesült Államokban az utóbbi napokban a közbeszéd tárgyát újból egy régi jó ismerősünk, a ‘HIGH COST OF LIVING’ — magyarul mondva, a nagy drágaság képezi. Régi jó ismerősünk, mert hiszen az utóbbi években újból meg újból elővettük ezt a témát s bármennyire agyoncsépeltük is már, egyszerre megint csak beálüt, megfiatalodva, erősebben, izmosabban, mint bármikor előzőleg s igy akarva vagy nem akarva, újra azt mondják, hogy az utóbbi években “drágasági hullámok vonulnak át az Egyesült Államok gazdasági életén.” Minden ilyen hullámütésnél régi jó ismerősünk, a drágaság mint az eddiginél is nagyobb drágaság jelentkezik. A köznép, de különösen a munkásasszonyok nem igen törődnek a tudományos kifejezésekkel és olyan tudománytalan szavakkal említik a bőrtnyuzó nagy drágaságot, amilyeneket nem szabad itt leírnunk. Mert nekik csak az a fontos, hogy a heti keresettel megint kevesebb ruhát, de főleg kevesebb élelmet lehet vásárolni s a már amúgy is szükreszabott étkezést megint redukálni kell. Ezeken nem sokat segít az a magyarázat, hogy a kukorica ára nagyon felment s igy vele mint minden élelmiszernek az ára is. Mert ellentétben azzal az általános hittel, hogy a búza szabja meg az élelmiszerek árait, már régismert tény, hogy kukorica a bázikus áru, amelyen felhizlalják a vágómarhát, a sertést; kukoricával rakják tele a kerek “siló” tartányokat, amelyek, ha üresen maradnak, megdrágítanák a tejet és végre kukorica egyik legfontosabb tápanyaga a baromfiaknak is. Szóval dacára annak, hogy a kukorica — leszámítva az asztali édes kukoricát és a pattogató félét, — csak a háziállatok tápanyaga, mégis a kukorica terméstől függ az emberi élelmiszerek áremelkedése vagy esése is. A lapok jelentése szerűit a kukorica termést a nagy szárazság fenyegette. Erre a kukorica ára megindult a magasabb légrétegek felé és szeptember 15-én már elérte minden idők rekordját: 2 dollár 65 és három-negyed cent bushe- lonként (60 font). Amint a kukorica ára emelkedett, úgy drágultak a búza es egyéb gabonanemüek is, ezt “szimpatikus áremelkedésnek” neveznek. A következő lépés az árdrágulás lépcsőjén természetesen a kukoricán és általában a gabonanemüeken alapuló élelmiszertermékek árainak felemelése. Azt már mindenki tudja, hogy amint a bázikus gabonanemüek árai emelkednek, már másnap megdrágulnak az azokon alapuló élelmiszerek is. Azonban fordított esetben, vagyis amikor leesik a kukorica ára, a kereskedők nem sietnek az élelmiszerek árainak azonnali leszállításával, hanem azt mondják, hogy előbb el kell adniok a magasabb árakon vett dolgokat. , ... De van még egy másik csaló dolog is, amit mindannyian jól ismerünk. Ez az, hogy amikor a bázikus áru, mondjuk 25 centtel emelkedik, akkor az azon alapuló élelmiszerek áram a kereskedők legalább is egy dollárt vesznek be. Mert ha 25 centtel többet kap a farmer, akkor a nagykereskedő már 50 centet csatol az árhoz, amit a kiskereskedő megértő módon kiegészít egy dollárra. És a vásárló egyebet sem csinálhat, mint megfizeti, ha képes rá, vagy pedig nélkülöz. A jelenlegi élelmiszer drágításra jellemző, hogy Clinton Anderson, földmülésügyi miniszter kijelentése szerűit a kukorica árának a felemelése teljesen indokolatlan volt, mert a szárazság nem tett érdemleges kárt benne, ellenben a máskor már szeptember első 2 hetében jelentkező fagyok elmaradtak, igy az Egyesült Államok idei kukorica termése ismét igen jónak mondható. Olyan jónak, hogy ha nem szállítanának igen nagy mennyiséget Európába, akkor nem is tudnának vele itt mit csinálni. De ha a kukorica áremelése indokolatlan, akkor indokolatlan az azon alapuló összes drágítás is. Ez az “indokolatlan” kifejezés jelen esetben tehát azt jelenti, hogy csaló módon, mesterségesen emelték a kukorica árát a chicagói börzén, hogy a hús és egyéb élelmiszer trösztök újabb milliókat zsaroljanak be a fogyasztó közönségen. Ezt megtehetik, mert sikerrel járt annak idején az árszabályozás eltörlését célzó akciójuk. Most Anderson, meg a többi ma- gasrangu kormányhivatalnok ugyanazt teszi, amit Truman elnök csinált a múlt évben, — könyörög az árdrágítóknak, hogy ne legyenek olyan kegyetlen szivüek, elégedjenek meg kisebb haszonnal is. Aki azonban tudja, hogy a jelenlegi termelési mdszemek profit képezi a lelkét, az jól tudja, hogy az ilyen könyörgésnek semmi eredménye sincs. Nem volt a múltban, nincs most és nem várhatunk mást a jövőben sem. A drágaság ellen a kongresszus sem tud, vagy nem akar tenni semmit. Ez a testület különben is most nagyon el van foglalva a vörösök utáni szaglászással s másra nem telik ideje. Van ugyan az alsóháznak egy bizottsága, amely “kutatja” a drágaság okait és állítólag az árdrágítókat is, de miután azok nem “vörös” színűek, nem találják őket. Hogy a honatyák mit ajánlanak az élelmiszer drágaság ellen, arra jellemző Robert A. Taft, Ohio államba való szenátornak a nyilatkozata. Szenátor Taft a Taft-Hartley “rabszolga törvény” egyik apja, hírhedt munkásellenes politikus. Most a nyugati államokat járja, hogy előkészítse azt, hogy a republikánusok őt válasszák meg elnökjelöltjüknek. Santa Cruz, Calif, városban azt a kijelentést tette az őt megint érv juoló újságíróknak, hogy az ár- szabályozás visszaállítása nagyon undorító (loath) dolog lenne. Ehelyett inkább azt ajánlja, hogy az emberek egyenek kevesebbet. Még jó, hogy nem azt ajánlotta, hogy szokjunk le az evésről egészen. Ez a kijelentés nagyon váratlan volt és azért a riporterek megkérdezték, hogy komolyan gondolja-e? “Igen — mondotta a szenátor, — “az emberek fogyasszanak kevesebb húst és általában ne étkezzenek olyan extravagáns módon”. És akiknek már most sem jut elegendő eledel? — kérdezték tőle az újságírók. Erre már nem felelt, hacsak azt nem lehetett feleletnek venni, amit többször is megismételt: “It is a very serious situation”. (Ez nagyon komoly állapot). Ez a válasz eszünkbe juttatja Taft szenátor apjának, William Howard Taftnak, az Egyesült Államok 27-ik elnökének egy hírhedt mondását Tafttól 1908-ban, amikor az elnökválasztó kampányban New Yorkban a Cooper Union helyiségében beszélt, a hallgatók egyike azt kérdezte, hogy mit csináljon az a családapa, akinek elfogyott a pénze, már kölcsönt sem kap és nem tud munkát szerezni? A közel 300 fontot nyomó Big Bill Taft akkor kétségbeesett módon összecsapta a kezét és felkiáltott: “God knows” (Isten tudja). Ugylátszik, hogy van valami abban a közmondásban, hogy nem esik messze az alma a fájától. Szenátor Taft válasza egészen hasonló az apja hírhedt mondásához. Valószínű az, hogy mindkettőnek gondolatvilágából kiesnek azok, akiknek még az élelmiszer drágaság is számit. , De nen» is csodáljuk, hogy az üy kérdésekben nem tudnak érdemleges választ adni, hiszen az a válasz csak a mai tőkés termelési rendszer megváltoztatása lehetne úgy, hogy abból kiküszöböljék a profitot és csak használatra termeljünk, mint ahogyan az IWW által hirdetett forradalmi ipari unionizmüs mutatja. Nem várhatjuk, hogy a nagy drágaság ellen éppen azok tegyenek valamit is, akiknek az Uy drágaságból a legnagyobb hasznuk van. Az időközönként megújuló drágasági periódusok a mai termelési rendszerrel járó tulajdonságok, amiket nem tudunk és nem is lehet elválasztani a tőkés termelési rendszertől. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin- esen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található » dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. iák akikből a munkáltató osztály áll. A E két osztály között küzdelemnek kel) folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket 'trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek oiyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogv bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal kö- zös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett :“Tis*tességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL'"’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend- izert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is. hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az ni társadalom szerkezeté* éo«*iiilr '■•«ri heretein belül
