Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)
1947-10-04 / 1496. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1947. október 4. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .....................$2.00 One Year .......... $2.00 Félévre ............................. 100 Six Months ...................... 1.00 Egyes szám ára ........... 5e Single Copy __________ 6c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c Elöfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................ $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett sikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás nivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Bóditó és butitó irodalom Az amerikai lapok hírrovatai tele vannak az újabb áremelkedésekről szóló beszámolókkal. Megtudjuk, hogy az élelmiszerek, de különösen a husnemüek árai újból oly nagymértékben emelkednek, hogy maholnap az amerikai munkás asztalán is csak a ritka holló szerepét fogja betölteni a húsétel. A “drágasági hullám” már megint oly erős, hogy számos városban már újabb “vásárlók bojkottjáról” beszélnek. Eugene G. Schulz, New York város piacbiztosa (Commissioner of Markets) és hasonló állású más hivatalos egyének állítása szerint a szokatlan szárazság nagy károkat okozott a kukoricatermésben, ami aztán automatikusan felviszi a hús és egyéb élelmiszerek árait és ezen drágulási folyamat csúcspontjától még messze vagyunk, noha az elsőrendű tojás tucatja máris elérte az egy dollárt és ugyanennyit számítanak a jobbminőségü, úgynevezett “porterhouse steak” fontjáért is. Igaz ugyan, hogy erre azt is lehetne mondani, hogy a munkás ne egyen elsőrendű tojást, vagy porterhouse steaket, hanem csak “grade B” tojást, “hamburger” sztéket meg hasonló olcsóbb élelmiszert. Hagyja az ilyen kitűnő ételeket azoknak, akik nem dolgoznak, akik a mások munkájából élnek, még hozzá igen jól élnek, mert a mai termelési rendszer lehetővé teszi nekik, hogy a mások dolgoztatása révén olyan nagy jövedelemre tehetnek szert, hogy képesek megfizetni a legmagasabb árakat is. Viszont az is igaz, hogy igazságérzetünket valahogyan nem elégíti ki a javaknak oly elosztása, amelynél az elsőrendű jó dolgok a heréknek, a parazitáknak jutnak, amig maguk a dolgozók, akik ezen javakat előállítják, csak a harmadik, a negyed vagy nem is tudjuk hanyad- rendü dolgokat szerezhetik meg, sőt azokat is csak nagyon szűkösen. Azonban annak dacára, hogy ezt minden csak valamennyire is értelmes ember megérti, mégis az úgynevezett “pulp” irodalom állandóan magasztalja azt a termelési rendszert, amely az élethez szükséges javakat ily igazságtalanul osztja el. “Pulp” irodalom néven emütik az oly könyveket, folyóiratokat és újságokat, amelyeket a gondolkodni nem tudó vagy nem akaró olvasóközönség részére írnak, amelyek ennélfogva az olvasó érzelméhez és nem az agyához szólnak. Ez a legjobb módszer az olvasótömeg félrevezetésére is. A napokban ugyanazon napilapokban, amelyekben, a hírrovatok az újabb áremelkedéseket harangoztak be, a pulp-irodalom egyik díszpéldánya, a “Ladies’ Home Journal” egész oldalt lefoglaló hirdetést találtunk. A hirdetés ezt a címet viselte: “Hogyan nevelheted fel családodat heti 18 dollárból?” Megtudjuk a hirdetésből, hogy ezt meg lehet tenni, csak tudni kell, hogy hogyan. És ha tudni akarod, jámbor olvasó, csak vedd meg az amerikai asszonyokat ily módon bóditó és butitó folyóiratot, amelyben valami Mrs. Mildred Bemis elmondja, hogy a férje elvesztése óta miként tartja el magát és két gyermekét, — az egyik 12, a másik 17 éves, — heti 18 dollár keresetéből. Sőt mi több, csodálatos “beosztási” tudományával oly irigylésre méltó jólétben tartja el magát és családját, hogy te is, jámbor olvasó, ha elolvasod Mrs. Bemis “sztoriját”, megátkozod sorsodat, hogy valamivel több jövedelmed van s igy nem lehetel olyan “példamutató amerikai”, mint Mrs. Bemis. Nehogy az olvasó úgy vegye, hogy ezen sorokkal gúnyolódni akarunk. A világért sem! Ennek a pulp folyóiratnak a szerkesztői egész komolyan azt állítják, hogy az amerikai asszonyoknak követni kellene ezt a Mrs. Remist, — aki mellesleg megjegyezve valószínűleg csak' egy képzeletbeli személy. Egyébiránt megítélhetik az oldalas hirdetés ezen soraiból: You will find in the story of the Bemis Family, an inspiring example . . . the independence, courage, self- reliance . . . the very qualities that make America great. The qualities are still alive in our land. A fresh look at them will reassure Americans everywhere of the strengths inherent in our people, — and in our way of life. (A Bemis család történetében inspiráló példát találsz . . . függetlenséget, bátorságot, önbizalmat . . . azon tulajdonságokat, amik Amerikát naggyá tették. Szerencsére ezen tulajdonságokat még mindig életben tartjuk Amerikában. Egy újabb pillantás rájuk az amerikaiakban mindenfelé újból megerősiti azt a tudatot, hogy milyen nagy erő rejlik bennük és a mi életmódszerünkben. Nem lenne érdemes a népbolonditás ezen durva módszerével foglalkozni, ha nem lenne olyan rendkívül széles terjedelmű. Mert a Ladies’ Home Juornal nem az egyedüli folyóirat, amely példát mutató “sztorikat” tár olvasói elé arra, hogy legyenek jámborak, békésen húzzák az igát, hagyják a jó dolgokat a gazdagoknak, mert az ily példás élettel “jó ameriaiak” lesznek és bemutatják az “American way of life”-ot, az amerikai életmódot, amit természetesen minden jó hazafinak követni kell. Ezt a módszert követik az összes pulp újságok, még azok is, amelyekben néha-néha egy- egy olyan cikk is napvilágot lát, amelyeket némely munkások ily szavakkal mutogatnak egymásnak: “Ez megjelenhetett volna a mi lapunkban is”, — a mi lapunk alatt itt valamelyik munkáslapot értik. Az ilyen olvasókat figyelmeztetjük, hogy a pulp irodalom minden ily “kirívó” cikkek dacára is csak a bódítást, a butítást szolgálja és a célja az, hogy a tulajdonosainak nagy hasznot hajtson, amelyért kész arra oktatni olvasóikat, hogy húzzák türelmesen az igát azok számára, akik a pulp lapok tulajdonosait fizetik. A Hoover terv eredete A Bérmunkás olvasói még bizonyára emlékeznek, hogy pár hónappal ezelőtt Truman elnök megbízta, vagy “felkérte” Herbert Hoover volt elnököt, menjen át Európába, a most mindinkább fontosabbá váló gazdasági kérdések tanulmányozására. A “great engineer”, akit nagyon sértett az, hogy Roosevelt állandóan mellőzte, nagy örömmel tett eleget a kérésnek. Láthattuk ezt azokon a képeken, amit az újságok hoztak róla, midőn felszállt a számára kirendelt repülőgépre, amely Európába vitte. Az öreg ur olyan mosolygó képet mutatott, ami teljesen hasonlított a holdvilág karikatúra képekre. Hoover ur, akiről még a legjobb barátai sem merik állítani, hogy gyors gondolkodású, pár napi kéjutazás után ugyancsak oly mosolygó arccal visszatérve európai útjáról, Truman elé terjesztette a ma már “Hoover Terv” név alatt- ismert ajánlatát, aminek lényege az, hogy Németország nehéziparát újból fel kell építeni, mert anélkül Európa menthetetlenül gazdasági romlásba jut. Ezt a tervet a statisztikai adatok olyan tömegével támogatta, amelyek összeszedésére és gondos átdolgozására a szakértők egész csoportjának hetekig tartó munkájára van szükség. Csodálta is a világ Hoover ur meglepő képességét, aki a pár napos kéjutazás alatt képes volt ilyen gigászi munkát elvégezni. Meg is köszönte neki Truman elnök, hogy ilyen emberfeletti gáradtságos munkát végzett a “közjó” érdekébep. Az igaz, hogy a Hoover terv lényegében megegyezik a Marshall tervvel, vagy annak elődjével, a Truman doktrínával, mert a lényege mindegyiknek az, hogy a vüág népének azt a részét, amelyet még lehet, szövetségbe kell hozni az oroszok által hirdetett kollektív termelési rendszer továbbterjedésének meggátlására. Egyszerűbben kifejezve: orosz, illetőleg kommunista ellenes szövetséget akarnak összehozni éppen úgy, mint tették Hitler, Mussolini és a japánok pár évvel ezelőtt. Miután a Hoover terv is csak ezt a célt szolgálta, hiszen azt ajánlja, hogy Nyugat-Németország nehéziparát újra fel kell építeni, mert igy az segítheti a nyugati blockot az oroszok elleni háborúban, úgy Truman elnök, mint az oroszellenes propagandát folytató sajtó meleghangú dicsérettel fogadták Hoover ur ajánlatát és akkoriban senkinek eszébe sem jutott megkérdezni, hogy miként tudta ez a már igen elhízott, amúgy is lassú gondolkozásu öreg ember oly rövid idő alatt elkészíteni azt a jelentést, amire egy tucat életerős és ebben a szakmában jártas szakembereknek is hetekre lett volna szüksége. Most azonban az “In Fact” cimü heti értesítőben olvashatjuk, hogy Hoover urnák ezt a jelentését bizonyos Louis Lochner nevű újságíró készítette. Ez a Lochner valamikor ismert nevű liberális újságíró volt, akinek írásait a munkáslapok is készséggel közölték. Később azonban az Associated Press szolgálatába állt, Berlinbe került, ahol elvett egy német leányt s talán éppen azért ott maradt állandóan. Hamarosan az AP berlini irodájának a vezetője lett és egész addig, amig csak lehetett készséggel szolgálta a Hitler rezsimet úgy, hogy a Németországból küldött tudósításokat a nácik szájaize szerint színezte. Egy másik amerikai újságíró, Matthew Gordon szerint ez a Lochnet “németebb lett a németeknél is”. Nos, éz a Louis Lochner, bizonyára megfelelő segédlettel és hónapokon át tartó fejtöréssel állították össze azon adatokat, amelyeket az “Elder Statesmcnt” mint saját szerény szerzeményét tárt Truman elnök és átalában az amerikai közvélemény elé. Sőt az is bizonyos, hogy ezen jelentés már régen a fiókjában volt, mielőtt elindult európai útjára s az egész ut nem volt más, mint gondosan kitervezett része annak az egész világra kiterjedő propagandának, amely még egy uj, borzalmas, az emberiségre végzetessé válható világháború árán is meg akarja menteni Hoover és társainak profitharácsoló kiváltságait.
