Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)

1947-01-02 / 1457. szám

1947. január 2. bérmunkás 7 oldal Az angolok politikai forradalma (Vi.) Amikor az angol mun- ■ káspárt került győzelemre a vá-1 lasztásoknál, sokan reméltük, de a politikai választásoknak a hivei még hitték, hogy most már a politikai forradalom, lé­nyeges változást fog előidézni. De azt látjuk, hogy bármily nagy ország hadseregei között, éppen az angol hadsereg ma­radt meg az arisztokraták ab­szolút kontrolja alatt. Ugyan azon hadvezérek, hajóparancs­nokok és gyarmati kormányzók maradtak meg, akik nagyrész­ben Chamberlaint és Churchillt is teljes odaadással szolgálták, mert megegyeztek a külföldi po­litikájukkal, együttesen védték a birodalmat minden támadás és veszély ellen. Ugyan ezt teszik ma a munkáspárt vezéreivel együttesen. Sem a háború előtt, sem utá­na még a hires porosz millitariz- mus sem birta annyira maguk részére megtartani a nagyobb katonai rangokat, mint az an­golok. Az angoloknál a nagy katonai rang egyszersmint kor­mányzói, gyarmati magas tiszt­ségeket jelentette és nagyon vi­gyáztak, hogy közönséges pro­letárból származott, vagy pláne vörösnek gondolt tisztek be ne kerüljenek a zártkörű társaság­ba, melyekből a magasrangu tiszteket szedték. így történik meg, hogy amig az angol szigeteken a munkás­párt került uralomra, a gyar­matokon és mint Görögország­ban is, ahol az angol hadsereg a four, a legreakciósabb katona­tisztek, a legreakciósabbakat teszik hatalomra s tartják ural­mon az angol fegyverek segít­ségével. De ha mi szeretnénk, meg talán az angol munkáspárt munkás tagjai is, hogy ezeket a tiszteket a munkás kormány ki­dobálná ezen fontos pozíciókból, nem igen tehetnék meg, hiszen nincs nekik más, akikkel azo­kat helyettesítsék. Sőt még at­tól is nagyon félnek, hogy ezen arisztokrata tisztek lemonda­nak, hogy ha a munkás kor­mány nem jól táncol, ahol ők muzsikálnak és nem lenne kiket helyeikre rakni. így például Palesztinában Sir Evelyn Barker, General Clay­ton, General Webb diktálja és hajtja végre a törvényt. Ámbár Barkert egyszer külső nyomás miatt visszarendelték, de helyet­te Webb-et küldték, aki éppen olyan, sokak szerint még na­gyobb diktátor. Ugyan ezen urak voltak a hadsereg parancs­nokai az angol birodalmi had­seregnek Chamberlain ideje alatt is. És éppen úgy gyűlölik a zsidókat, amint Hitler vagy bármelyik náci, valamint a vö­rösöket is. Még azt is hozzáte­hetnénk, hogy a demokráciát is. Ugyancsak ezen arisztokrata osztályból állt és még mai na­pig is áll, a diplomata osztály, mely Angliában egy egész kü­lönálló és nagyon is zártkörű csoport, amíg egyes közpályára került vezér változott, de a ta­nácsadók, az úgynevezett szak­értők és hivatalnokok seregei ugyanazok, akik a múltban vol­tak. A nagykövetek fontos so­rai között sem történt változás, csak azon reakciós diplomaták IllUilUtdIV lCj dxVlh. d/IVCLl tillYj V ugjr kiöregedtek. A többiek marad­hattak és tovább folytatták ugyanazon politikát, melyet Chamberlainék folytattak, vagy helyesebben a tory párt szabott meg és folytatott. Nem ezen re­akciós urak és vezérek alkal­mazkodtak a munkáspárt poli­tikájához, hanem a munkáspárt alkalmazkodott a toryk külügyi politikájához. Ez volt az a hi­res politikai győzelem. így láthatjuk minden nap, hogy Görögországban, Spanyol- országban és minden más helye­ken az elgyengült és már pusz­tuló arisztokratákat, reakcióso­kat támogatják, erősitik. Most nagyon sikeres szocialista, és kommunista ellenes szövetséget ütöttek nyélbe az arabok között. Mert azt még a gyermek is tud­ja, hogy azok az arab shiekek nem mernének semmit sem ten­ni az angol generálisok biztatá­sa nélkül. Stockes, Wawell, Mountbatten még mindég fő- pranacsnokok. Ezek az urak nem fogják feladni Egyiptomot, Görögországot, Palesztinát, In­diát, Burmát, Hon-Kongot, Sin- gapurt, Afrikát, Indoázsiát, harc nélkül. És az angol mun­káspárt demokráciája, vagy ha­talma nem terjed ki ezen elnyo­mott, kizsákmányolt országok­ra, azon helyeken még mindég az angol arisztokraták, védik a birodalmat, fegyverrel, elnyo­matással, hazugsággal, érdek- csoportok kiépítésével és hata­lomra jutásával. Rozi néni levele A Bérmunkásban már sok­szor irtunk arról, hogy az ame­rikai magyarság jelentékeny része milyen reakciós gondolko­dású. Különösen nagy számmal találjuk ezeket a földművelő osztályból kikerültek sorai kö­zött, akik nem tudták megta­nulni az angol nyelvet, nem ü- leszkedtek bele az amerikai élet­be, viszont az otthonitól is elma­radtak s most a tudatlanságnak ijesztő példáit szolgáltatják. Miután az ilyen emberek leg­inkább csak az egyházakhoz csatlakoztak, a hihetetlen rossz­akaratú és gonoszlelkü ameri­kai papság karmai közé kerül­tek, akik nem csak elmérgezték a lelkeiket, hanem úgy a más nemzetiségek, mint a más vallá- suak ellen, valamint minden ha­ladó eszme iránt ádáz gyűlöle­tet loptak be a gondolatviláguk­ba. Ha néha-néha összejövünk velük, hát szinte megborzadunk a rettenetes tudatlanság és a határtalan rosszakarat láttára, ami minden szavukból kitűnik. Pittsburghban lakó egyik munkástársunknak itt, Cleve­land városban van egy ilyen nő­vére, a “Rozi néni,’’ aki ilyen el­rettentő példáját nyújtja a pa­pok által elmérgezett agyú em­bereknek, amit megítélhet az ol­vasó abból a levélből, amit pitts- burghi testvér-öccsének irt. Le­közöljük a levelet részben azért, hogy rámutassunk a clevelandi magyar papok lelketromboló munkájára, részben pedig az­ért, mert mint pittsburghi mun­kástársunk, aki a levelet be­küldte, vagy mint mi, úgy az ol­vasók is igen jól fognak mulat­ni rajta, hiszen üyen “gyöngy­szemekben” ritkán van részünk. Megkíséreljük a levél pontos le­másolását s legfeljebb zárjelben szúrjuk közbe az oly szavak ér­telmét, amiken sokáig kellene gondolkozni. íme, itt a Rozi né­ni levele, amelyben kioktatja a fivérét. Heló István öcsém hogy vagy ott abba a füstös pittsubrgba nem rósz még a tüdőd de ugye ott nem is romlik meg olyan hamar mert ki van füstölve mint a sódar, és hogy vagy a zsidó bibliával még egzisztál, ugy-e már te rebáj (zsidópap) vagy, vüágositod a népeket s mindent ami utadba kerül. Úgy képzelem, hogy már ott a tré- nek a sztésin (a vonatok és az állomás) azok a dombok mind fehérek, még a füst is fehér, a feleséged, sógornőd azok is olyanok, mint az angyalok csak a számyok hiányzik és te is ugy-e mindig fehér szutot (ru­hát) viselsz mint a jegesmedve. Oh milyen nagy boldogság, amikor egy ember ilyen csodá­kat müvei, ott a népek el van­nak ragadtatva ezektül. Jó hogy sztalin nem tud felüled mert mindjárt lelécifolna (elkerget­né) molotovot és téged tenne a helyébe? de lehet hogy már nem vagy olyan hátha az a nagy rajongás elpárolgott és már szelídülsz mint a bemát nyulai mert itt az ideje mint mindennek ami lejár. Ezt azért irom, mert te en­gem is világosítani akartál mi­kor azt a spk zsidó bibliát küld- ted. Most álmodtam rulad egy tábla paradicsom földbe látta­lak amint szedted a paradicso­mot gondoltam, hogy te már biztosan a veres paradicsomba jutottál ahol a sztalin uralko­dik, vagy lehet hogy ha még nem vagy ott hamarosan ott le­szel mert mindég oda vágytál amióta a mancsjaik közt vagy biztosan most is rá szavaztál mert azt elvárta tüled mint egy jó elvtárstól . . . Te miért nem jössz el? Ha el­jönnél hát nem muszáj volna velem társalogni itt az én Jós­kám, ő elvtárs veled és Irén, ő is, Ők nem katholikusok csak­hogy Irén a szanatórium lakója lett ott pihen már harmadik hó­napja magam vagyok mindég, mert a Józsi alig van itthon. Lá­tod öcsém milyen rettenetes a nép, ez a sok csapás nem sem­miért van, hanem érdem szerint. Sok katholikusnak csak a neve az, de az élete nem. Ez kéne rus- sijába (Oroszországba) a vörös király mind megöletné őket, nem lehetne úgy bánni, mint itt bánnak a vallással. Úgy élnek itt, mint az állat, az jobban tet­szik nekik mint ember módra, az olyan csak sztinki (büdös) megölni való mind, az olyan csak a levegőt rontja, mert szaglik, pfuj, you too. Heló. CHIGACO FIGYELEM! Chicago és környéke olvasói­nak figyelmét felhívjuk az In­dustrial Workers of the World szervezet tudományos és vita előadásaira, amit minden VA­SÁRNAP délután 2:30 kezdet­tel, 333 West North Ave. alatt tartanak. Minden alkalommal a napi eseményekkel kapcsolatos kér­déseket vitatják meg a tárgyat bevezető szónok leőadása után. Beléptidij nincs. Mindenkit szí­vesen látnak. A FRANCIA MUNKÁSOK BÉRKÖVETELÉSEI PARIS — A francia Általá­nos Munkás Szövetség végrehaj­tó-bizottsága úgy tartja, hogy a jelenlegi árak mellett az átlagos francia munkásnak évi 84,000 frankra van szüksége a tisztes­séges megélhetéshez. Ezen ösz- szegre az alábbi adatok alapján jutottak: A francia munkás jelenleg keresetének 61.4 százalékát köl­ti élelemre; 3.4 százalékát lak­bérre, 6.1 százalékát fűtésre és világításra, 19.1 százalékát ru­hára és 19 százalékot egyéb szükségletekre. A havonkénti minimális összeget 7,350 frank­ban állapították meg, ami vala­mivel nagyobb, műit a jelenle­gi kereset. Ezen adatok azt mutatják, hogy a francia munkás kereseté­nek legnagyobb részét élelemre költi, ami az élelmiszer drága­ságnak tudható be. A legna­gyobb baj azonban az, hogy az élelem egy részét a fekete pia­con kell beszerezni, ahol az árak jóval magasabbak. Ha a hivata­los árakat vesszük alapul, ak­kor a fentemlitett évi 84,000 frank amerikai pénzben 680 dol­lárnak felel meg; azonban ha a fekete piac árak szerint számít­juk, akkor csak körülbelül 250 dollárt tesz ki. DEPRESSZIÓT JÓSOL PARIS — A United Nations gyűléséről hazatérő Leon Jou- haux, francia szakszervezeti ve­zér azt mondotta, hogy az Egye­sült Államok újabb nagy dep­resszió és társadalmi krízis felé halad. ’’MAGAS” SZAKSZERVEZET TOKYO — A Fuji hegy tete­jén, 12,400 láb magasságban fekvő időjelző állomás alkalma­zottai megalakították a “szak- szervezetüket”, ami igy a világ “legmagasabb” unionja. Sztrájk esetén nem fognak piket vona­lat állítani, de az Egyeztető Bi­zottság tagjai máris megijed­tek, hogy fel kell menniök a begyre, ahol a tél' folyamán gya­kori a 30 zéró (F) alatti hideg. A United Nations War Crimes Commission jelentése szerint eddig Európában 1,432 egyént ítéltek halálra háborús bűnté­nyek miatt az amerikai, angol, francia, görög, norvég és cseh­szlovák hatóságok. Ugyanezen hatóságok 16,413 egyénre szab­tak ki börtönbüntetést, 6.520 vádlottat pedig felmentettek.

Next

/
Thumbnails
Contents