Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)

1947-01-02 / 1457. szám

1947. január 2. BÉRMUNKÁS 5 oldal Lengyel Menyhért iró ur levele margójára Kedves iró ur: Az amerikai magyarok között divat, hogy más nemzetiségek­nek, de különösen az amerikai­ak előtt eldicsekedjünk vele, hogy több kitűnőségekkel aján­dékoztuk meg őket, köztük több Íróval és művésszel is. Igaz, nem származik belőle semilyen közvetlen előny részünkre, mert rendesen akkor még nagyobb suflit (shovel) nyomnak a ke­zünkbe, de arra mégis csak jó, hogy büszke, korántsem dicső­séges hazafiságunk viszkető fe­lét cirógassuk vele. Ha önök közül néhanapján valamelyik körünkbe kerül, oly csirkepaprikásos lakomával fo­gadjuk, hogy a kutyák heted­hétország felől összejönnek a szagára, de az, aztán már csak otthon volt igaz, hogy mire a hátulja is ideért, az eleje mind megveszekedett étien, mert egy hétig utána semmit sem eszünk, de ilyenkor, kivágjuk a rezet. Kedves iró ur: ilyen alkalom­kor szokott volt velem történ­ni, hogy nyakas, úgyszólván go­romba magyar hazafiságom sze­rettem volna egy ülusztrális magyar Íróba, vagy kimagasló művészi egyéniségbe rüszölni — de az isten tőlem panaszként ne vegye — még Király Ernőig se juthattam, mert a papok és sa­ját magukat kinevezett intelli­genciák (?) és a minden lében kanál egyleti basák kordonát az illusztris vendég körül áttör­ni sohasem tudtam. Tehát ne vegye tőlem rossz­néven iró ur, ha azon alkalmat használom föl, hogy önhöz szól­jak, amikor a Szabadság laphoz levelet intéz. Tudom, kettőnk között akkora a különbség, mint Jézus és a kalapos inas között, de mivel látom, hogy nagy tisz­telője Ady Endrének, akinek volt bátorsága a disznófejü nagy úrral beszélni, talán csak nem veszi tőlem rossznéven, ha parasztember létemre az Íróval akarok beszélgetni. Elvégre Suppe parasztja is beszélgetett a költővel és azt hiszem megér­te a fáradtságot. Kedves iró ur: jólesik regiszt­rálnom, hogy amit a Szabadság napilap “belső második oldalá­ról’’ észrevett, már évekkel eze­lőtt magunkszőrü parasztembe­rek is észrevettük. Igaza van abban, hogy nem vagyunk olyan kényesek az irodalom terén, mint a “Nyugat” közönsége volt, de ne higyje azt, hogy “Bakajsza Adrisok” vagyunk. Félek, hogy a bennünket kevés­bé ismerő urak “Virágos Gábo­roknak” tartanak, akiknek más gondjuk sincs, mint a “kvarto- sokat” számlálni. Azonban, a magyarországi lapokból veszem észre, hogy a “Nyugat” közön­sége sem oly kényes mint volt. Sőt mi, amerikai magyar olva­sók is meg bírjuk mérni a Sza­badság napilap igazi értékét. Az sem baj, ha néha akad közöt­tünk egy-egy, aki Cherna End­rét nem akarja elfelejteni, el­végre mégis csak olvassa a Sza­badságot ,s lassan rájön, hogy a Szabadság “belső második ol­dalának” irói, nem felelősek Cherna Endre Szabadságáért. Ami a levelet illeti, szabadjon megemlitenem ezen kitételeket: “mert a liberalizmus jelentette a haladást, a civilizációt, a hu­manitást, a rebelliós megoldá­sok helyett a progresszív fejlő­dést szociális irányban is.” Kedves iró ur, nagyon nehéz dolog az ilyen goromba paraszt koponyákat megnyugtatni a fönti mondottal, mert a törté­nelmi igazság mégis az, hogy az angliai liberalizmus megszü­letése közben olyan sűrűn válo­gatták az angolok királyaikat, mint az ingeiket. Mondanom se kell, hogy nem valamennyien “ágyban párnák között” haltak meg. Franciaországot, a klasszi­kus liberalizmus hazáját meg jobb ha nem is említjük. Tagadhatatlan, hogy a libe­ralizmusnak voltak és vannak, magyar szószólói is. Lehet, hogy a huszadik század elején voltak mint ma, csak az a bökkenő, hogy ezen férfiak nem a “régi liberális Magyarországot” kép­viselték, hanem ennél többre vállalkoztak: a magyar akol év­ezredes, fölgyülemlett kitrágyá­zására vállalkoztak. Hogy nem sikerült nekik, nem rajtuk mú­lott, mert be kell vallanom, hogy derekasan nekigyürkőz- tek. Valljuk be. Voltak Magyar- országon liberálisan gondolko­zó, sőt harcias férfiak, mint Fényes László, Jászi Oszkár és sok mások, -de ugyanakkor Ma­gyarországon balkáni állapotok uralkodtak, annak dacára is, hogy az elég erős szociáldemok­rata párt is ezen törekvésében a liberálisokat támogatta. Kedves iró ur! “Csodálkozik azon, micsoda forradalmi meg­mozdulásnak nézik Angliában s pláne Amerikában bizonyos közhasznú vállalatok és intéz­mények kisajátítást s elfelejt­jük, hogy a régi liberális Ma­gyarországban a vasút, a távi­ró, a posta, a dohányjövedék, a bányászat, a villamos ellátás állam és főváros részéről ki volt sajátítva, akkor midőn kom­munizmusnak még hírét sem hallottuk. Hogy a liberalizmus nem tett nagyobb haladást s nem oldott meg égető szociális kérdéseket, annak oka a telje­sen elromlott uralkodó osztály egyéneiben keresendő — nem az élőben, mely a legszebb volt, amit a szabadság s humanizmus ‘ gondolata kitermelt. Jéleső, hogy a Szabadság ezeket a ha­gyományokat őrzi.” Én meg azon csodálkozom, hogyan tud­ta a fontieket egyszuszra leírni. Nem-e azon Magyarországról van szó a “régi liberalizmussal” kapcsolatban, amelynek kima­gasló vezéregyénisége Tisza Ist­ván gróf volt, aki a liberális Just Gyuláékat a parlament üléséről erőszakkal távolította el? Avagy azért volna liberális a régi Magyarország, mert a fe­udális nagybirtok saját maga megadóztatása helyett bizonyos jövedelmi forrásokhoz engedte jutni az államot, mint a vasu­tak, posta, táviró, só, dohány, stb., hogy egyes panamákkal a kormánypárt kasszáját belőlük megtömje és egyes elszegényült grófoknak módot nyújtson a meggazdagodásra? Avagy nem emlékszik iró ur a Tisza-Lukács só panamákra?* Tudja-e az iró ur, hogy az ön által liberálisnak nevezett Ma­gyarországon a paraszt tizenkét korona ingyenes állami földadót fizetett akkor, amidőn a grófi birtok egy koronát fizetett? Igaz, ezen időközben nem ül­dözték a magyar zsidóságot, de azért ez még nem tette Tisza Pista Magyarországát liberális­sá, sőt ezen időszakban akasz­tottak sok sajtópört azon libe­rálisok nyakába, akik a kor­mány ténykedését bírálni mer­ték. Nem-e az ön által nagyra- becsült Ady Endre Dévénynél döngetett be a Kárpátok alatt az uj versek, uj dalaival, hogy a “disznófejü nagyurak” liberá­lisnak csöppet sem mondható hatalmát verseivel ostromolja? Igaz, volt és van Magyaror­szágnak egy liberális grófja is, de Horthy Miklóssal az élén, Ti­sza István hü követői fölakaszt­ják, ha kezükbe kerül. Kedves iró ur! Okos dolog, sőt örömmel is fogadták, hogy észrevette a Szabadság megvál­tozott irányvonalát, azonban, ne sértődjön meg, ha nyíltan mint bátor parasztember mon­dom meg, hogy Tisza-Lukács Magyarországa nem volt liberá­lis, de reakciós feudális. Tehát hagyjuk ki Magyarország eddi­gi történetéből a liberális szót és bizzunk jövőjében. . . . tudja Pál . . . TÚL SOK A NÁCI BÉCS — Az a bizottság, amelynek hivatása az osztrák egyetemeket megtisztítani a ná­ci tanároktól és hallgatóktól s még inkább a náci szellemtől, — ezért hivatalosan “denazifi- káló bizottság” a neve — össze­omlóban van, mert a szociálista diákok állítása szerint a neve­lésügyi minisztériumban is szá­mos náci foglal helyet, akik vé­dik a náci mentalitású tanáro­kat és hallgatókat. Beavatott helyen attól tartanak, hogy ha az egyetemeket nem tudják megszabadítani a náci befolyás­tól, akkor az oroszok kérni fog­ják az üy főiskolák bezárását. LAKOLNAK A HÁBORÚS BŰNÖSÖK BELGRAD — A jugoszláv katonai bíróság 21 német hábo­rús bűnös felett mondott ítéle­tet, kilencet közülök kötéláltali , halálra, kilencet agyonlövésre és hármat börtönbüntetésre ítélt. Az elitélteket 150,000 em­ber — közöttük 35,000 zsidó lemészárlása bűnében találtak vétkesnek. A halálraítéltek kö­zött van Miessner generális, a Szerbiában működő gestapo pa­rancsnoka, továbbá Wilhelm Fuchs S.S. parancsnok« is. A United States Conciliation Service jelentése szerint decem­ber első hetében az egész ország területén 183 sztrájk volt folya­matban, amelyek 88,000 embert érintettek. Ez a legalacsonyabb szám a háború befejezte óta. ÜZEN A SZERKESZTŐ: Üzen a szerkesztő: Lapunk december 7-iki számában tíz kérdést közöltünk, jelezve azt, hogy naptárunk “Világismere­tek” cimü cikke száz és száz hasonló kérdésre ád választ. Azt is irtuk, hogy a feltett kérdése­ken az olvasók kipróbálhatják tudásukat. Többen szótfogad- tak és még azon a héten, — te­hát a válaszokat tartalmazó szám megjelenése előtt, — be- küldték válaszaikat, amelyek­ből megállapítottuk, hogy a kér­déseknek legalább is a felére he­lyesen válaszoltak, ami igen ki­elégítő eredmény. Sőt mi több, még azt is kiszá­mították, hogy az a francia pro­fesszor, aki a Holdra akar re­pülni, mennyi idő alatt ér oda, — ha ugyan egyáltalán odaér. Huszka Mihály detroiti olva­sónknak nem tetszik ez a dolog, mert attól tart, hogy ez a fran­cia ur hamarosan “oda és visz- sza szóló térti jegyeket fog árulni.” Hát nem tudja Huszka munkástárs, hogy ügyes telek­spekulánsok már adtak el Hol­don fekvő telkeket? Most pedig ugyanazoknak eladhatnak je­gyeket, hogy megnézzék a tel­keiket. — Mások úgy se igen. fognak venni olyan tur-retur je­gyeket, mert a retur még nem egészen biztos. ELV1NYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin­csen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bír. iák akikből a munkáltató osztály áll. ..... . ... E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a tér- meló eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb es keve­sebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) kép­telenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osz­tálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal kö­zös érdekeik vannak. ^ . , . , . . .... E szomorú állapotokat megváltoztatni es a munkásosztály erdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- Büntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak vala­melyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. jelsie- helvett :“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “LE A BÉR RENDSZERREL!'’ , , . ... . . . A munkásosztály történelmi hivatasa. hogy megszüntesse a bérrend­szert A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel uj társadalom azerkezetét építjük n régi társadalom keretein belül

Next

/
Thumbnails
Contents