Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)
1947-01-25 / 1460. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1947. január 25. A clevelandi tiltakozó gyűlés visszhangja Magyarország párisi követe, Dr. Auer Pál és washingtoni követe Dr. Szegedi Maszák Aladár nyilatkoztak a Szent János teremben Clevelandon, zsúfolásig megtelt ház előtt. Azokat, akik szorgalmasan olvassák a világ- politikai eseményeket, nem érte váratlanul Dr. Auer párisi követ beszámolója az “úgynevezett béketárgyalásokról’’. Amint várni is lehetett, úgy Dr. Szegedi Maszák, valamint Dr. Auer elmondták szenvedő felvidéki magyar testvéreink sorsát, amelyért természetesen a cseheket és a tótokat okolják. Szóse róla. Ha a felvidéki magyarság tömegét egyenként vesszük, határozottan büntele- nek. Ha pedig olyan magyar akadna közöttük, aki hajlandónak mutatkozna elismerni, hogy mégis csak volt közöttük ire- denta propaganda, azt rögtön le kell bunkózni, mert az cseh bérenc. De van egy másik morális fölfogásunk is, az a bizonyos “tisztességes madár” szerep, ami megtiltja a fészeknek illemhelyként! használatát. Nagyon sok, talán a felvidéki magyarság többsége, nem tehet arról, hogy Magyarország “ébredő magyarjai” az utolsó 25 év alatt katasztrófába sodorták őket, de azt sem szabad elfelejteni, hogy mint tömeg, az irredenta propagandától ők sem voltak mentesek, amint hogy az amerikai magyarság túlnyomó rétegei is átvoltak itatva a “Nem, Nem. Soha” propagandától. De erről most már nem illő beszélni. Az a tömeg, amely szolgalelküen imádkozta papjai után a “Hiszek egy hazában, Hiszek Magyarország föltőma- dásában,” cimü imádságot, naiv ártatlanságot szinlelve iszony- kodott a követ urak beszámolóján, hogy milyen kegyetlenséggel szakítják ki a felvidéki magyarságot otthonaikból a cseh- szolvákok, csupán azon okból, hogy haragszanak rájuk. Mintha ők nem járultak volna hozzá tudatlanságuk folytán a papok és ultra hazafi Horthy csemás “szakemberrel” együtt csak kirakat díszítésre, vagy jobban mondva dummynak (báboknak) használták. Éppen azért, kedves tanár ur, azt üzenem önnek, hogy jó lesz, ha levetfeti a nevét a tanácsadók listájáról, mert mint ön is tudja, aki korpa közé keveredik . . . Részünkről ezt az ügyet ezzel befejezettnek tekintjük. Azonban nem mulaszthatjuk el, hogy erre az esetre, mint páldára hívjuk fel. az igazságot szerető és! követelő amerikai magyarság figyelmét. Hasonló esetekben ne riadjanak vissza a kis fáradtságtól, korrigáljanak, vagy leplezzék le az ilyen “csavarintáso- kat”, bárhol találják is azokat. Nem csak azért, mert azzal a magyarságnak tesznek szolgálatot, hanem inkább azért, mert azzal az igazságnak szereznek érvényt, ami mindennél fontosabb. Geréb József lédek propagandája folytán, a felvidéki magyarság megrontásához. Valóban, undorító látvány az, amikor a tiltakozó gyűlést azon egyének irányítják akik irredenta propagandájukkal romlásba segítették a felvidéki magyarságot, egyet sem szólva a zsidóságról. Ismétlem, háládatlan föladat, magyarok között ezen kérdésről őszinte véleményt mondani. Lehet azért helyezkedtek a követ urak is azon álláspontra, hogy elkerüljék azon helyzetet, melyben holt bizonyossággal bekövetkezne a “szólj igazat betörik a fejed”. Végeredményben, megvagyok győződve, hogy az átlag magyarság között egyenlő a lehetetlenséggel Magyarország helyzetét és a magyarság kérdését nyüt, igaz őszinteséggel tárgyalni. Mármost, akár a meggyőződés szólt a követ urak szavából, akár a diplomácia szabályait követve jutottak azon elhatározáshoz, hogy mint Magyarország ügyvédjeinek a világ nyilvánossága előtt a magyarokat másképpen képviselni nem szabad, mint védőnek a vádlottat, engem kevésbé befolyásol. Nem befolyásol azért, mert tudom, hogy a követ urak többsége azon egyénekből kerül ki, akik a kisgazda pártot mint sáska lepték el, kiknek túlnyomó többsége Horthy Miklóst tökéletes lojalitással szolgálta végig, akiknek, múltjuk az “Ébredő Magyarok Egyesületéhez” vezethető vissza, amely az irredentizmusnak volt szülőanyja, amelyről Auer követ ur — habár gyöngén is — elitélőleg emlékezett meg, mert “nem szeretné, ha irredentizmust magyaráznának ki szavaiból, amely a jelen helyzetben Magyarországnak csak ártalmára volna.” Ez helyes. Azonban úgy járt a doktor ur, mint aki részeg fővel az alkoholizmus ellen agitál. Nem tartotta be Ígéretét, mert bár nem állított fel területi követeléseket a csehek ellen, az általa föntebb említett okokból, de viszont azzal, hogy elhallgatott tényeket, amelyeket szükséges lett volna megemlíteni, mielőtt a cseheket olyan vádakkal illette: “hogy nem tudja megérteni, hogy hol győztek” amely a vi- tézkötéses érzelmeknek simo- gatására jó talán, de arra nem alkalmas, hogy Horthy cseh földre való bevonulását dicsőítse vele. Különben is, nem pisz- kitott a kútba, csak a kávájára. Azzal, hogy Horthy Miklós Hitler Adolffal egyidejűleg marsolt be a fi vidékre, akinek irredenta politikáját a kisgazda párt tagjainak nagy többsége (az a gyanúm, hogy egésze) támogatta, helyrehozhatatlanul rontotta el a felvidéki magyarság helyzetét. Azok a papok és vezető egyéniségek, akikkel a követ urak a pódiumon együtt foglaltak helyet, néhány kivételével, még nem nagyon régen is kórusba ordították az irredentizmust. Jólehet talán nem is tagadják, mert mostani szerepük, csak kiegészítő része a réginek, azon him kutya logikával, hogy minden kerítés dúcot, vagy kapufélfát megszentel, mint ahogy a szamár sem tesz kivételt a kálvária fái és keresztje között, amelybe egyforma élvezettel rüszöli a farát. Azonban, éppen ezen arcátlanság eredményeképpen a magyarság tömegeinek vezetői, a papokat hozzájuk adva, szellemi irányitói is. Nos, érhetnek a hazafiatlansági vádak az önök részéről, de ezzel nem változnak a csehek annyira hülyévé, hogy itt az amerikai magyar berkekben és a kisgazda pártban uralkodó lápokban észre ne vegyék a kuruttyolást. Ha az illetékes urak annyira szivükön viselik a felvidéki magyarság sorsát, mint ahogyan krokodil könnyeikkel mutatják és ha minden áron segítséget akarnak nyújtani felvidéki magyar testvéreinknek, legjobban úgy tehetik meg, ha végre elhordják gyalázatos kétszínű én jüket a magyar közélet színéről. Viszont, otthon is megtisztogatják a reakciós ellenforradalmi elemektől az ország hivatalait. Ki hiszi el, hogy azok az urak, akik tegnap még Horthy oldalán ordítozták az irredentizmust, ma százszázalékos demokraták? Vagy tényleg olyan hülyévé kell változnunk ezer és ezer magyar embertársaimmal együtt, akik ezt elhitték, vagy úgy viselkedtek mintha elhitték volna, hogy velük együtt higy- jem el? De térjünk újra a kérdésre. Segit-e a felvidéki magyar testvéreinken, ha a reakciós volt Horthy ügynökök (talán ma is azok) nagydobos csin- anadrattájára lépjük a demokrata tiltakozó marsot? Úgy van. Tenni kell valamit. Tegyék meg az urak, hogy fél- reállásukkal enyhítsék a felvidéki magyarság üldözését. Szentül- hiszem és meg vagyok győződve, ha a haladó szellemű magyarság az alapossan kitisztított Magyarországról nyújtana baráti kezet szomszédjainak, ezek között a cseheknek is, akkor megszorítanák. De igy, hogyan várjanak őszinte közeledést és biztonsági érzetet olyan kormánytól, amelynek kisgazda párti tagjai Horthy Miklóst akarják visszalopni a trónra, akinek uralkodása örökös lidércnyomást jelentene a csehek részére. Tapasztalatból tudom, hogy önök ezen szavakat olybá veszik, mint amikor a paraszt az ökrének szemébe mondja meg: “hogy nem vagy tisztességes ökör vellás, mert te becsapod a csárdást”. Amint a magyar arisztokrácia szentül hitte, hogy nélküle az ország meg nem áll, önök is szentül hiszik, hogy a felvidéki magyarságot, csakis az önök vezetése által lehet megmenteni .Én kételkedem benne. Értsék meg az urak. A magyarországi vezető állások telve vannak reakciós egyénekkel, amely állandó figyelmeztetés szomszédaira, akiknek kormányformájuk önök előtt gyűlöletes Ezt a katholikus sajtó, nyíltan kifejezésre is juttatja. Befejezésül szabadjon megemlítenem, hogy Nógrádi Béla helyén, az önök tiszteletére nem tettem volna meg, hogy Petőfi költészetének forradalmi felét suba alá dugjam és azt a részét találjam föl, amit a parochiai iskolák pókhálós termeiben elemista koromban szalvaltattak velem a katholikus kántorok. Bátorság kell ahoz; pogány- magyar, konok paraszt bátorság, hogy önökkel igy szembe álljak, de éppen ez az, amit sietnek megölni a papok a magyar ember lelkében. Forrott a pogány vér bennem, amidőn több ezer Őszbeborult, megvénhedt magyar testvéremet parancsolta fölállásra egy lakáj lelkületű, papok járszal- lagján futkosó házi kuvasz, csupán azért, mert a magyar állam két tisztviselője volt jelen. Hogy nem jutott eszébe, avagy nem ismeri ez a Petőfi ünnepélyt konferáló bodri, “A kutyák dalát”! Hé, bojtárok; zavarjátok vissza a karámba ezt az eltéve- lyedett szarvatlant, ezt a ko- lompos vezért, a vezérkolom- post, amig a bőrét ki nem cserzem. Hogy nem sült ki a szégyenében a szeme akkor, amidőn lakáj szerepét több ezer éltes magyar társaimra is rákénysze- ritette. Csak azért nem sercen- tették szemközt, mert ráfogná, hogy az eső esik. Azonban e lakáj szerep nem tartotta vissza emberünket — ha szabad ezt a közfőnevet pazarolni rá, — attól, hogy a demokrácia szerepét majmolja. Bizonyára, az urak is megsokalhatták ezt a juhászku- tyáskodást, de úgy kell nekik. . . . tudja Pál . . . Pesti Humor János bácsi mondja . . . — Ebédelt mán János bácsi? — Nem én. Nem is fogok, igy olcsóbb. — A mán biztos, de hogy bírja? — Ésszel él az ember, öcsém. Meg van annak a módja, csak rá kell gyünni. — Árulja mán el János bácsi, családos ember vagyok, szeretnék én is spórulni. — Egyszerű az hallod. Elolvasom egy kisgazdapárti újságban amit rólunk imák, oszt egy hétre elmegy az étvágyam, hát nem kell enni. — Hát azt hallotta-e mán János bátyám, hogy megkapjuk a mezőgazdasági hitelt? — Hallottam. Jó is lesz az neked fésűre. — Fésűre? Oszt minek az nekem? —.Hogy megfésüld vele a szép hosszú fehér szakálladat. —Húsz éves vagyok én, János bácsi, nincs nekem hosszú fehér szakállam. — Majd kinői, mire megkapod a minisztertől azt a mező- gazdasági hitelt. Hát mit szól a traktorhoz, János bácsi. Ugy-e mennyivel jobb, mint a ló, mert az akkor is eszik, ha nem dolgozik. A gép meg csak akkor fogyaszt, ha dolgozik. — No csak ne dicsérd olyan nagyon öcsém, van ám annak egy ménkű nagy hibája is. — Mi az a ménkű nagy hiba, János bátyám? — Hát az, hogy az a masina soha sem fiadzik. (Szabad Födi) «
