Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)
1947-06-14 / 1480. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1947. junius 14. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .....................$2.00 One Year .......... $2.00 Félévre ............................. 1-GCl Six Months ___________ 1.00 Egyes szám ára ............ 5c Single Copy __________ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, ___________Ohio under the Act of March, 3, 1879.___________ Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás Hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Ami igazán gyalázat Washingtonból jövő hírek szerint Truman elnök a legutóbbi ujságkonferenciáján, amikor azt kérdezték tőle, hogy mit szól a magyar politikai eseményekhez, ezt a választ adta: “Gyalázat!” (Outrage). Hamár Washingtonról, politikáról és gyalázatról van szó, mi is rá akarunk mutatni két olyan jelenségre, amire nagyon ráillik a felháborodott elnök felkiáltása. Az amerikai State Department nyilatkozata szerint a külügyi hivatal, amely ellátja információval az elnököt is, még nem kapott hivatalos értesítést a magyarországi ügyekre vonatkozólag. Annyit már tudnak és beismernek, hogy a szovjet kormány valamilyen nagyon fontos dokumentumot nyújtott át a magyar kormánynak és ezen dokumentum adatai késztették Nagy Ferencet és Varga Bélát a menekülésre. A State Department tehát, — mint ami egészen természetes és helyénvaló, kéri a Szovjet kormányt, hogy adatait terjessze a másik két nagyhatalom elé is, hogy a három nagyhatalom együttesen vizsgálja meg a magyar politikai válságot. A State Department majd csak az oroszoktól nyert válasz ntán fogja eldönteni, hogy történt-e valami olyasmi Magyarországon, ami okot adna a beavatkozásra. Truman elnök azonban nem tartotta szükségesnek az ilyen adatok beszerzését. Azonnal megalkotta a véleményét, mihelyt az oroszellenes sajtó utján értesült a történtekről. De nem csak megalkotta a véleményét, hanem rögtön ki is mondotta az ítéletet, amit az “outrage” szóval fejezett ki. Midőn egy ország elnöke annyira elfogult, hogy véleményt és Ítéletet mond teljesen egyoldalú információ alapján, akkor erre a tényre valóban ráillik a Mr. Truman által használt kifejezés. Mert ha az ilyen felületes információk alapján már ítéletet is mond az olyan magas hivatalt elfoglaló egyén, akkor elárulja, hogy nem megfelelő arra a tisztségre. Hiszen az Uy felületes Ítéletek alapján a legborzasztóbb háborúba is beviheti az országot! Vagy talán ez már több a “gyalázat”-nál is? Ez már valóságos tragédia. Tragédia, amelyet esetleg az árvák és özvegyek milliói könnyezhetnek meg. A másik gyalázat, amire a magyar ügyekkel kapcsolatban rá akarunk mutatni az, hogy a washingtoni magyar követség vezetője a követség 13 tagjával egyetemben megtagadta az engedelmességet az uj magyar kormánnyal szemben és állítólag készen állnak az ellenkormány megalakítására. A hírek szerint a washingtoni követségen csak három tisztviselő akadt, akik elismerték az uj kormányt, illetőleg a magyar kormányban ejtett változást. Csak Marik Pál tanácsos, Nagy Iván titkár és Sik András attaché vezetik tovább a követséget. Szegedy-Masszák, a volt követ, Bor- sody követségi tanácsos és ifjú Nagy Ferenc, a volt miniszterelnök fia, aki 23 éves kora dacára is már mint “attaché” szerepelt, nyilatkozatot adtak ki, amelyben az újjászervezett magyar kormányt a “szovjet bábkormánynak” nevezik és azért megtagadták az engedelmességet. Minket ez a fordulat nem lepett meg. Régóta figyeljük már, hogy az amerikai magyar külügyi csoport miként fűzte sorsát mind szorosabban az amerikai volt Horthy ügynökökhöz. Olyan feltűnő volt ez a dolog, hogy már nem állhattuk tovább és március elsején megjelent számunkban “Gyanús körülmények” cimü vezércikkünkben szóvá is tettük. Megírtuk abban a cikkben — tehát már több mint három hónappal ezelőtt — hogy a washingtoni magyar követség tagjai milyen TÜNTETŐ BARÁTSÁGOT MUTATNAK AZON AMERIKAI MAGYAROKKAL SZEMBEN, AKIK ITT NYÍLTAN AZ ÖSSZEESKÜVŐK PÁRTJÁN ÁLLNAK. Megírtuk, hogy az Amerikai Magyar Szövetség vezetői, akik sürgették a magyar ügyekbe beleavatkozó külügyi jegyzék kiadását, milyen szoros kapcsolatot tartanak fenn a követség egyes tagjaival. Most már természetesen látható, hogy a követség legtöbb tagja szintén tudott az összeesküvésről. Hogyne tudott volna, amikor ideküldték Nagy Ferenc fiát az “attachének” kinevezett 23 éves suhancot, aki bizonyára apja üznetét hozta ide. Most már aztán megértjük, hogy miéri kerülték a “tanácsos” urak a munkás intézményeket és a munkáslapokat és miért adtak “belső információkat” Horthy volt szócsövének, a Magyarországról kitiltott Amerikai Magyar Népszavának. És ugyancsak megértjük most már azt is, hogy a párisi magyar követ, Dr. Auer Pál, miért sietett olyan nagyon, hogy hivatalos állásával emelje a Times magazin által Cleveland városba összehívott s a “VUágreport’- hangzatos címet viselő oroszellenes propaganda konferenciát. Nos, szerintünk a gyalázat szó arra is nagyon ráillik, amit az amerikai magyar külügyi képviselet tagjai elkövettek azzal, hogy amíg a koldusbotra jutott ország nehezen kiizzadt centjein itt elég jól éltek, a megfizetett idejüket az általuk képviselt ország demokratikus rendszerének megbuktatására igyekeztek felhasználni. A “rabszolga” törvény Hónapokig tartó tárgyalások után végre az Egyesült Államok törvényhozó testületének mindkét háza elfogadta a munkásság ellen irányuló Taft-Harrley törvényjavaslatot, amelyet a szervezett munkások a “rabszolga törvény” néven említenek. Az alsóház már előbb fogadta el nagy szótöbbséggel, most pedig a szenátusban ment keresztül 54 szavazattal 14 ellenében, ami azt jelenti, hogy ha Truman elnök esetleg a vétó jogával élne is, a szükséges kétharmad többség törvénnyé emelné a javaslatot. A két ház által elfogadott javaslat most az elnök elé került, akinek e hó 20-ig kell dönteni, hogy vájjon megvétozza-e, vagy sem? A javaslatból törvény lesz akkor is, ha az elnök nem Írja alá és a vétó jogával sem él. Lehet, hogy az elnök ezt az utat választja, noha soha még törvény ellen ki nem fejtettek olyan agitációt, mint teszik ezt a jelen esetben. Ezen agitáció következtében a White Houseban ezer számra érkeznek a levelek, amelyek arra kérik az elnököt, hogy éljen a vétó jogával a törvénnyel szemben. Különösen nagymérvű a tiltakozás az ipari központokban, így például New York városban maga a polgármester szólította fel a város lakóit, hogy tiltakozzanak a javaslat ellen és óriási tömeg vett részt a Madison Square Gardenben tartott gyűlésen, melyet a szervezett munkások hívlak egybe. Nem csoda, hogy a szervezett munkásság annyira tiltakozik ezen törvény ellen, amely egy csapásra meg akarja szüntetni évtizedes harcok eredményeit. Hatástalanná teszi az úgynevezett Wagner törvényeket, amelyeket az amerikai munkás “Magna Chartájának” tartottak és amelyre mindig büszkén hivatkoztak. A “rabszolga törvény” egyik legfontosabb szakasza újra életbe lépteti a már egyszer törvénytelenitett bírói letiltó parancsok általi sztrájktörést. Az uj törvény szerint az igazságügyi államtitkár a munkáltató kérésére bírói tilalmat vehet ki minden olyan sztrájkra vonatkozólag, “amely a közegészséget vagy a nemzet biztonságát” veszélyezteti. Nyilvánvaló, hogy ezt a mego- kolást minden nagyobb sztrájkra rá lehet vonni, mert az iparok ma már annyira egymástól függők, hogy minden nagyobb ipar beszüntetése hatásosan érinti a többi iparokat is. Felelőssé teszi ez a törvény a unionokat a szerződésekért, vagyis a union beperelhető kártérítésért, ha a tagjai, — még ha kisebbség is, sztrájkba mennek. Azt is könnyű meglátni, hogy ezen szakasz alapján minden uniont gazdasági krízis elé lehet állítani, mert csak pár úgynevezett “kulcs” egyént kell megnyerni, vagy kényszeríteni a sztrájkra s máris vesztett ügye van a szervezetnek. Zárt műhelyt csak akkor engedélyez az uj törvény, ha a munkások többsége azt megszavazza. Nem a gyűlésen megjelent munkások többsége, hanem a gyárban alkalmazottak többségét értik, akik között tudvalevőleg mindig sokan vannak, akik nem érdeklődnek a bérmozgalmak iránt. Eltiltja tovább az uj törvény a unionokat attól, hogy a szervezet pénztárából politikai célokra költhessenek. A szervezetek egyes tagjai természetesen továbbra is adakozhatnak politikai célokra. A törvénynek ez a szakasza csak a szervezetek pénztára felé tekintgető politikusokat érinti. De egyben figyelmeztetésül szolgálhatna a szervezett munkásságnak, hogy azon jogokat, amelyeket csak a politikai utón nyertek, éppen oly könnyen el is veszíthetik. Ezzel czemben most már tisztán láthatják, hogy mennyivel erősebbek azon jogok és előnyök, amiket a munkások magán a munkán nyertek a szervezett erejükre támaszkodva. Mert dacára a “rabszolga törvénynek” minden egyes műhely, gyár és ipartelep késhegyig menő harcot fog folytatni azért, hogy az eddig elért bér és munkaviszonyokat megtartsák. Ezek eltörlésére nem elegendők a munkáltatók érdekeit szolgáló törvényhozók ravasz törvényei. Habár nem kívánjuk lekicsinyelni azt a nagyszabású munkásellenes propagandát, amit a munkáltatóosztály most itt kifejt, de látjuk azt, hogy az amerikai munkásság nem veszi túlságosan komolyan, mert készen áll arra, hogy a munkáviszonyokat, a béreket megvédje ott, ahol igazán megteheti, magában az iparokban. A “rabszolga törvény” meghozása még bizonyos tekintetben hasznosnak is mondható annyiban, hogy soha még semmi és senki eddig az amerikai munkásság nagytömegeit nem ébresztette öntudatra úgy, mint a Taft-Hartley törvény. Ezért nem esünk kétségbe az amerikai munkásság jövője felett, dacára a munkáltatók azon győzelmének, amellyel a “rabszolga törvényt” keresztül erőszakolták.
