Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)
1947-06-14 / 1480. szám
HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland. Ohio under the Act of March 3, 1879 VOL. XXXV. ÉVFOLYAM CLEVELAND, 1947 JUNE 14 NO. 1480 SZÁM Világszenzáció lett a magyar politikai válság i _______________ NAGYMÉRVŰ USZÍTÁS FOLYIK AZ ÚJJÁSZERVEZETT MAGYARORSZÁGON. -----IZGATOTT NÉPGYÜLÉSEKET TARTANAK MINDENFELÉ. — A KÜLÜGYI KÉPVISELET HÄT- BATÄMATTA AZ UJ KORMÁNYT. A magyar politikai válság világszenzációvá nőtte ki magát. Ennek oka leginkább az, hogy az amerikai kormány, Truman elnök vezetése alatt, a magyarországi történtekre vonatkozó adatok megérkezése és átvizsgálása előtt már nyilatkoztak és állást- foglaltak az uj magyar kormánnyal szemben, amelyet a Szovjet “báb-kormányának” tartanak “báb-kormányának” tartanak. • Truman még azt sem várta meg, hogy a State Department tanulmányozhassa a Budapestről érkező jelentéseket, hanem az újságírókkal tartott értekezletén “gyalázatnak” nevezte azt, ami Magyarországon történt. Ezt maguk a külügyi hivatal vezetői is elhamarkodottnak mondották és kijelentették, hogy “komoly hangú jegyzék” készül ebben az ügyben, amit a szövetségesek kontroláló bizottságának az elnökéhez, V. P. Svirdov tábornokhoz fognak küldeni. Ezen jegyzék, — a beavatottak állítása szerint, azzal vádolja a szovjet kontroláló bizottságot, hogy megszegte a yaltai egyezséget, amennyiben a magyarországi ügyekben önhatalmúlag, a másik két nagyhatalom megkérdezése nélkül intézkedett. Részletesebben, a jegyzék azt mondja, hogy (1) A szovjet hatóságok beavatkozása folytán mondott le állásáról Nagy Ferenc miniszterelnök, amit tehát az ország belügyeibe való beavatkozásnak tartanak. (2) Felszólítják az oroszokat, hogy egyezzenek bele a három nagyhatalom által rendezendő vizsgálatba. (3) Fenyegetést tartalmaz arra az esetre, ha a közös vizsgálatba nem egyeznek bele az oroszok. Ez a fenyegetés abból áll, hogy az Egyesült Államok a magyar ügyet az Egyesült Nemzetek elé terjeszti. A washingtoni táviratok arra is engednek következtetni, hogy az angol kormány követi az amerikait és nem indít külön akciót ebben az ügyben. A jegyzéket pár napon belül átnyújtják a szovjet hatóságoknak. MI TÖRTÉNT MAGYARORSZÁGON A magyarországi eseményekről mée mindig nincs tiszta fogalmunk. Az eddig ideérkezett hírekből az alábbi képet tudjuk meealkotni magunknak. Magyarországon hónapokkal ezelőtt rájöttek arra, hogy a leSürgetik a háborús készülődést AZ ELNÖK ÁLTAL KINEVEZETT BIZOTTSÁG CSAKNEM BIZTOSRA VESZI A HARMADIK VILÁGHÁBORÚT. — SÜRGETI A KÖTELEZŐ SOROZÁST ÉS A FÖLDALATTI GYÁRAK ÉPÍTÉSÉT WASHINGTON — Az a bizottság, amelyet Truman elnök több hónappal ezelőtt nevezett ki annak megvizsgálására, hogy szükséges-e a kötelező sorozás állandósítása, most adta közre jelentését, amelyben csaknem biztosra veszik a közelgő újabb háborút és éppen azért azt ajánlják, hogy a 18 évüket betöltő ifjakat egy évi katonai kiképzés alá ___________________________ kell fogni. tűnt Horthy uralom hívei összeesküdtek a Magyar Köztársaság megbuktatására és a régi fél-feudális rendszer visszaállítására. Amint az elfogottak vallani kezdtek kitűnt, hogy ebben az összeesküvésben érdekelve voltak a Kisgazdapárt vezetőinek legnagyobb része. Az összeesküvők közül azóta többet halálra Ítéltek, számosat életfogytiglani, vagy hosszú börtönbüntetésre, igen sok ellen pedig még folyik a vizsgálat. Nagy fordulatot adott ebben az ügyben a Kisgazda Párt titkárának, Kovács Bélának a letartóztatása, akit az oroszok fogtak el azon vád alapján, hogy a szovjet hadsereg ellen kémkedett. Ez természetesen megkerülése volt a magyar törvényes eljárásnak, mert Kovácsnak a mentelmi jogát a képviselőház nem akarta felfüggeszteni. Pár héttel ezelőtt a szovjet hatóságok ismertették a magyar kormánnyal Kovács “beismerő vallomását”. De már ezt megelőzőleg Nagy Ferenc miniszterelnök hirtelen Svájcba utazott “megrongált egészsége helyreállítása” céljából. Alig ért azonban Svájcba a miniszterelnök, kiderült, hogy nem az egészségével volt baj, hanem arról szerzett tudomást, hogy Kovács Béla bevallotta, miszerint maga a miniszterelnök is résztvett az összeesküvésben, vagy legalább is tudomása volt róla. Ezért menekült el. Hogy készült a menekülésre, azt bizonyítja az a tény is, hogy családja tagjait, a négv és féléves Laci nevű kisfia kivételével már előzőleg kiküldte a külföldre. A jelentések szerint, Nagy Ferenc telefon beszélgetést folytatott Rákosi Mátyással, a helyettes miniszterelnökkel és lemondása feltételéül kikötötte, hogy küldjék ki hozzá a kisfiát, a “családi ékszereit”, továbbá 400,000 svájci frankot. A hir szerint a kérését részben, vagy egészben, teljesítették. (Folytatás az 5-ik oldalon) A 18 éves fiuk katonai kiképzése körülbelül 1 billió és 750 millió dollárba kerülne évente. Ez azonban csak a kezdet, — mondotta a bizottság, mert a közelgő harmadik világháborút csak úgy úszhatjuk meg, ha a fontosabb iparaink nagy részét földalatti gyárakban helyezzük el. De nem csak a gyárakat kell a föld alá vinni, hanem a munkásoknak is földalatti lakásokat kell készíteni, hogy az atom- bombás háború első pár napját kibírják. Mert a bizottság véleménye szerint a harmadik világháború legfeljebb csak 60 napig fog tartani. Erre a következtetésre a legnagyobb katonai szakértők véleményeinek kikérése után jutottak. A bizottság kikérte D. D. Eisenhower generális, vezérkari főnök véleményét is, aki többek között ezeket mondotta: RÖVID IDEIG TART “Meg van a lehetőség arra, hogy a háború első napján, már az első támadás alkalmával az ellenség elpusztíthatja az Egyesült Államok 12 legnagyobb városát, ha a támadás váratlanul, meglepetésszerűen történik. Ez az első támadás elpusztíthatja a háborús szerek gyártásán dolgozó legfontosabb ipartelepeket, beleértve az atombomba gyárakat is. Azonkívül elpusztíthat annyi vasútvonalat, hidakat, utakat és kikötőket, hogy a szállítást is teljesen diszorganizálja”. Ennélfogva a jövő háborúja nem fog öt évig tartani, hanem valószínűleg még öt hónapig sem. A háború első két hete már valószínűleg döntő lesz, de semmi esetre sem húzódhat tovább hatvan napnál. Ez a hatvan nap azonban borzalmas pusztítások ideje lesz. Az amerikai szakértők úgy vélik, hogy pár éven belül más országok is képesek lesznek éppen olyan romboló háború kifejtésére, mint jelenleg az Egyesült Államok képes lenne, mert az atombomba titka nem marad örök titoknak. A szakértők véleménye szerint 1951-ben már más országok is képesek lesznek atombombát gyártani és 1955-re oly felszerelésük lesz, amivel a fent- jelzett pusztításokat pár nap alatt elvégezhetik. Az atombomba támadás ellen még nem ismernek biztos védekező módszert, — mondták a. szakértők. Az atombombát le lehet ejteni az igen magasan rerepülő gépekről, de valószínűleg lehet majd el lőni óriási távolságokra az úgynevezett “rákét” lövegekkel is. Azért mondják, hogy a jövő háborúban ezer és ezer mérföldnyire az ellenségtől megnyomnak egy gombot, ami útnak indítja a nagy városokat elpusztító atombombákat. EGÉSZ NEMZETEKET FOGNAK KIIRTANI Atombombán kívül azonban más gyilkoló és pusztító szereket is készítenek és fejlesztenek mind nagyobb tökélyre. Ilyenek a mérges gázok és a betegségeket terjesztő baktériumok. Mindkettővel hihetetlen borzalmas emberpusztitást lehet végezni. A múlt háborúban is készen álltak rá, de nem merték használni, mert féltek attól, hogy az ellenfél hatványozott mértékben fogja alkalmazni. Azonban a jövendő háborúban, ahol nemzetek és népek teljes kiirtása esedékes, a végelkeseredés akcióba hozhatja az ily fegyvereket. A bizottság a jelentés bevezetésében megjegyzi, hogy Amerikának életkérdése a bizottság ajánlatainak megvalósít á s a, mert a hadierő kiépítése nélkül “valóságosan invitálnánk a katasztrófát”. Mindaddig, — mondják a jelentésben, — amíg az igazságot a hatalom, az erő szabja meg, szükség van arra, hogy ilyen haderővel támogassuk erkölcsi álláspontunkat és tegyünk eleget nemzetközi kötelezettségeinknek” . A bizottság jelentésének gondos átvizsgálata után azt látjuk, hogy a bizottság a háborúról festett borzalmas képpel, — még ha az bármennyire hü is,