Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)
1947-05-31 / 1478. szám
4 oidal BÉRMUNKÁS 1947. május 31. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ......................$2.00 One Year ......... $2.00 Félévre .............................. 1-00 Six Months ____________ 1.00 Egyes szám ára .......... 5c Single Copy ___________ 5c Gsomagos rendelésnél 3c Bundle Orders _________ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, __________Ohio under the Act of March, 3, 1879.___________ Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még sem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás Hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE •s'®* 42 A béke nevében Truman elnök Kansas Cityben nagy ceremónia közepette irta alá a Görög és Törökországoknak szóló 400 millió dolláros segélyt elrendelő törvényt, amelyet az ő kérésére hozott az amerikai kongresszus. A törvényt szentesítő aláírásnál beszédet tartott, amelyben többször megismételte, hogy “ez a kölcsön igen fontos lépés a béke felépítéséhez”. Ez a “soha megadásra” szánt kölcsön úgy fogja felépíteni a békét, hogy jelentékeny részéért fegyvereket vásárolnak, amivel a görögök egyik csoportja legyikolja a másik csoportot. Ugyancsak ilyen szerepet szántak a Törökországnak adott 150 millió dollárnak is. Miuán a Truman Doktrína értelmében még több más országot is igy számítanak felfegyverezni, igy hamarosan majd arra ébredünk, hogy az egész világon mindenütt egymást fogják gyilkolni az emberek a “béke biztosítására”. így egyszer csak vágyni fognak a gyilkolástól mentes háború után, — ha a béke Uyen nagy öldökléssel jár. Védik az árulókat Hónapokig tartó tárgyalások után az Egyesült Államok kongresszusának mindkét háza elfogadta az úgynevezett munkásellenes törvényeket. Azonban a felső és az alsóház által elfogadott javaslatok között lényeges különbség van és igy a javaslatok az úgynevezett “egyeztető” bizottság kezébe kerültek. Jelen sorok Írása idején ez a közös bizottság tárgyalja a javaslatokat s rájöttek, hogy azon még “javítani” is lehet valamit. Ez a valami az, hogy azon unionoktól, amelyek tisztikarában kommunistákat vagy kommunista érzelmű egyéneket találnak, vagy olyanokat, akik kommunisták voltak, megvonnak minden olyan jogot, ami a Wagner törvények értelmében a munkásszervezeteknek kijár. Mondanunk sem kell, hogy ennél gyalázatosabb merényletet nem is lehetne kitalálni munkásszervezetek ellen, mert misem könnyebb annál, hogy bárkire is rásütik a kommunista bélyeget. Hiszen közismert dolog, hogy már azelőtt is minden munkást, aki nem volt megelégedve a bérekkel és a munkaviszonyokkal, előbb szociálistának, majd IWW-istáknak, mostanában pedig kommunistának bélyegeznek. Ha ezt a toldalékot hozzáfűzik a piunkás- ellenes törvényekhez és azt végre is akarják majd hajtani, nincs olyan union, amelyre alkalmazni ne tudnák. Ha ebből a javaslatból törvény lesz, akkor megszűnik a unionok összes törvényes védelme és minden munkásszervezet csak addig tarthatja fenn magát, amig elég ereje lesz arra az iparban, a munka helyén, hogy erejét éreztetni tudja a munkáltatóval. A munkásvédelmi törvények többé mitsem számítanak majd. Dacára ennek, vagy talán éppen ezért, a kereskedelmi sajtó nagy örömmel üdvözölte ezt a javaslatot és biztató vezércikkekben hívják fel a Ház és a Szenátus közös bizottságát, hogy vegyék be a kommunistákra szóló szakaszt a javaslatba. Az amerikai nagytőke egyik legravaszabb szócsöve, a New Times azonban csak részben helyesli ezt a javaslatot. Helyesli a javaslat alapeszméiét, de ellenzi azt, hogy üldözzék a volt kommunistákat is. ^ “Igen nagy tévedés lenne,” — Írja ez a lap égjük vezércikkeben, _ “ha a javaslat kiterjedne a volt kommunistákra is, mert ez megsemmisítené a javaslat eredeti célját. Hiszen közismert dolog hogy a kommunizmusnak éppen azok a legtehetségesebb ellenzői, akik már kiábrándultak belőle. Az üyen emberek tudnak ellene leghathatósabban harcolni, mert ismerik a mozgalom osz- szes trükkjeit. Ezeket kizárni a munkásmozgalomból és a umo- nokból csak azért, mert egyszer valamikor kommunisták voltak, valóban észszeriitlen és méltánytalan.” _ j«ry veszi védelmébe a nagytőke szószólója a renegatokat, az árulókat, a férgeket, akik a munkásmozgalomba befurakodnak, hogy az ott nyert tapasztalataikat aztán a tőkésosztály védelmére értékesítsék. És az is jellemző a mai társadalmi rendszerre, hogy az uralkodó osztály az ilyen undorító férgekben találja meg a szövetségesét hatalmának fentartására. De megijedt a N. Y. Times vezércikkírója azért is, hogy ha ezt a törvényt igy fogadják el, akkor ezen jellemtelen alakok többé nem mernek beférkőzni a kommunista pártba vagy a radikális unionokba, mert habár a céljuk a mai rendszer szolgálata is, utólag nem jutalmazzák, hanem büntetik őket. Szóval megnehezítené az ilyen törvény a kémkedést, az agent provokátorok elhelyezését és más hasonló, a munkáltatók által eddig oly hatásosan alkalmazott módszereket. íme, igy ismerik el, hogy a mai rendszer védelmére mily nagy szükség van az emberi társadalom legelvetemültebb rétegére, — az árulókra is. Vallásszabadság Magyarországi lapokból látjuk, hogy ott még mindig sokat foglalkoznak a vallásszabadság kérdésével abból az alkalomból, hogy az iskolákból kivonták a kötelező hitoktatást. A papság által feüzgatott vallásos emberek a vallásszabadság megsértésének tartják azt, hogy az iskolákban nem kötelezhetik vallásoktatásra azokat a diákokat, akiknek szülei nem kívánnak ilyen oktatást. Egyáltalán nem akarják belátni, hogy a vallásszabadságot éppen a kötelező vallásoktatás sérti. A vallásoktatásnál általában kétféle irányelvet tartanak szemelőtt. Egyik esetben a szülők igy okoskodnak: Megtanítjuk a gyereket a vallásra, de ha felnő, amikor már értelme lesz, abbahagyhatja, ha éppen akarja. A másik csoport igy mondja: Éppen "ellenkezőleg, nem szabad a zsenge gyermek lelkét elmérgezni a babonával. Ha felnő, amikor már értelme lesz, ám tanulmányozza a vallást és kövesse azt, ameljik megtetszik neki. Az első csoport természetesen a kötelező vallásoktatás hive, a másik ellenben annak ellenzője. Bizonyos, hogy csakis a második csoport áll a vallásszabadság alapján. Mert a vallásszabadság nem csak azt jelenti, hogjr bárki szabadon válassza meg és gyakorolja vallását, hanem azt is, hogy egyet se válasszon és egyet se kövessen, ha neki úgy tetszik. A vallásos emberek azonban ezt nem akarják elismerni. Mindenkire rá akarják kényszeríteni vallásos érzelmeiket. A vallásos emberek nem csak azt követelik meg, hogy őket senki se háborgassa vallási szokásaikban, hanem azt is, hogy az ily szokások gyakorlásában, — bármily elmaradottak és nevetségesek is azok, a nem vallásosak is támogassák őket bizonyos mértékben. így például a katholikus körmeneteknél a magj7ar falvakban megkövetelték, hogy mindenki kellő tisztelettel, kalaplevéve, sőt esetleg térdreesve várja meg a menet elvonulását, ha az illető véletlenül odakeveredett. A “Pápai Néplap” április 13-iki számában látunk egy nyilatkozatot, amely arról győz meg, hogy Magyarországon a vallás- szabadságot sokan még mindig ilyen hibásan értelmezik. Ezen nyilatkozatot az ottani Munkásotthon vezetősége adta ki, mentegetvén magát, hogy a “Szent Anna plébánia által vezetett feltámadási körmenet alkalmával nem világította ki ablakait”. Ezért a valllásosak megrótták a Munkásotthont és a vezetőség mente- getődzik, hogy a menet alkalmával nem volt senki az Otthonban, ellenkező esetben kivilágították volna, mert az egyesületnek sok vallásos tagja van, noha “a Munkásotthon vezetősége a teljes, mindentől és mindenkitől független vallásszabadság alapján áll.” Egyébiránt a “Pápai Néplap”, mint a fejlécből látjuk, a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Parasztpárt lapja. így feltételezzük, hogy a Munkásotthont is az ezen pártokba tartozó munkások tartják fenn. És ha még az ilyen vezetőség is annyira alkalmazkodik, akkor bizonyos, hogy Magyarországon igen sokan még mindig nagyon hibásan értelmezik a vallásszabadságot.' ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. iák akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket 'trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, ameiy lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó (másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- «üntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót. írjuk a zászlónkra: “LE A BÉR RENDSZERREL»” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is. hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedés.»"' sr ni társad»'«" »«orl;»7pt^ pnvf.iiilV «•■»«f’ jóroftji'bi»1* 1
