Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)
1947-05-10 / 1475. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1947. május 10. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ....................$2.00 One Year ........... $2.00 Félévre ............................. 1-00 Six Months ___________ 1.00 Egyes szám ára ........... 5c Single Copy ___________ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879. 1 .............. — I — Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Szegény gyárosok... Az Associated Press jelentése szerint az amerikai iparokban az utóbbi hetekben körülbelül másfél millió munkás kapott béremelést. A drágaság emelkedése következtében a munkások kénytelenek bérjavitást kérni és egyes nagy cégek, mint például a General Motors, a General Electric, International Harvester Co., Chrysler Corporation, Jones and Laughlin Steel és mások megegyeztek munkásaikkal 12-15 centes órabér emelésben. A munkásszervezetek azonban most nemcsak a béremelést követelik, hanem azt is, hogy a termelvények árait ne emeljék a gyárosok, mert akkor a drágaság újra emelkedni fog és a jelenlegi bérjavitást hamarosan felszívja. Hónapok óta erős ilyirányu felvilágosító munkát végeznek. A CIO gazdasági szakértőket fogadott fel, akik kimutatták, hogy az amerikai gyárosok olyan hallatlan nagy profitot zsebeltek be 1946-ban, hogy a béremelést megadhatják az árak felsrófolása nélkül is. A munkásszervezetek üy felvüágositó munkája nagyon fáj az amerikai tőkéseknek és egész természetes, hogy ellensúlyozni igyekszenek. Nosza, felsorakoztatják tehát a saját gazdasági szakértőiket és nemzetgazdászaikat, — akikből egyáltalán nem szűkölködnek, — akik aztán megmagyarázzák, hogy müyen nehéz sorsa is van a szegény amerikai gyárosnak. Nézzük például a detroiti Andrew T. Brown statisztikus és “nemzetgazdász” adatait, amiket mostanában tettek közzé. Mr. Brown szerint az amerikai gyárosok nagy profitja nem valóság, hanem csak látszólagos. Látszólagos pedig azért, mert akik a nagy profitról beszélnek, azok nem vették számításba, hogy az iparokban mintegy tiz százalékot tesz ki a felszerelés kopása. Az utánpótlásra tehát a vállalatba fektetett összeg 10 százalékát kell újból befektetni minden évben. Igen ám, — mondja Mr. Brown, — de- az utóbbi években a gépek és minden más felszerelés árai megkétszereződtek. Vagyis ma 10,000 dollárba kerül az a gép, amit tiz évvel ezelőtt 5,000 dollárért vettek s amit most helyre kell pótolni. Az ily utánpótlás azonban az utóbbi pár évben szünetelt, mert hadimunkát végeztek a gyárak, most azonban már számításba kell venni. És számításba kell venni azt, hogy a gyárosnak készen kell állni az esetleg bekövetkező depresszióra. Ha ezt a két tényt figyelembe vesszük, mondja ez a “szakértő”, akkor látni fogjuk, hogy az amerikai gyárosok nem csináltak túl magas profitot, sőt kérdés, hogy egyáltalán kerestek-e valamit, mert az a hat billió profit, amit a gyárosok jelentettek, talán nem is lesz elég az összes utánpótlásra. Brown ur olyan szomorú képet fest a szegény gyárosok sorsáról, hogy már már gyűjtést akartunk rendezni az ínséges amerikai gyárosok részére, amikor megláttuk a Security Exchange azon jelentését, hogy jelenleg 12,085 milliomossal “dicsekedhetünk” és ezek közül 1,114 multimilliomos. Annyit már tudunk a gyakorlatból, hogy a munkaasztalnál, vagy a bányában és az iparokban fizetett órabérekből még senki sem szerzett egy millió dollárt. Ez a 12,805 milliomos nem a saját, hanem másoknak a munkájával szerezte a milliókat. Azok a müliók a profitból származnak. így a Mr. Brown és a gyárosok által felfogadott többi “szakértők” véleménye dacára is azt mondjuk, hogy a munkásoknak jogos a béremelésre vonatkozó követelésük. És jogos az a követelésük is, hogy a béremeléseket ne kövesse az áraknak az újabb emelkedése. Sőt mi több, mi még ennél is tovább megyünk. A munkások jogosultak nem csak az összes termelvényeikre, hanem a már eddig összezsarolt profitokra is, mert azt is mind olt termelték meg. „ A profitharácsolókra, — iparokat uraló milliomosokra, — a modern termelési rendszerben semmi szükség sincs! Orosz módszer Pár héttel ezelőtt megírtuk lapunkban, hogy a CARE csomagokat már Magyarországra is szállítják. Megírtuk akkor, hogy a “Cooperative for American Remittances to Europe” (CARE) nevű társaság nagymennyiségű élelmiszert és ruházatot szállít át Európába és az ottani raktáraiból 10 dollárért jóval több élelmet vagy ruhát tud küldeni az európai Ínségeseknek, mint ugyanilyen összegért individuális csomagokban küldhetünk. Megírtuk azt is, hogy ez a társaság a közreadott nyilatkozatuk szerint nem profitharácsölásra, hanem az európai Ínségesek segélyzésére alakult és a magyarországi osztályának vezetését Kovács S. György leszerelt amerikai alezredesre bízta, aki annak idején vezetője volt Budapesten az amerikai missziónak és mint ilyen rendkívül nagy tevékenységet fejtett k iaz Ínségesek támogatásában. Rendkívül nagy meglepetéssel vesszük tehát tudomásul, hogy a CARE csomagokat még mindig nem lehet Magyarországra szállítani, mert Kovács S. Györgyöt az orosz katonai hatóság nem engedte be Magyarországra és igy nem intézhette el a CARE csomagok szállításának az ügyét. Az Associated Press pelenti Bécsből, hogy Kovács már hetek óta várja ott, hogy bebocsájtási engedélyt kapjon Magyarországra. Március 16-án beadott kérelmét azzal a megjegyzéssel kapta vissza, hogy a kérelmét elutasítják, “mert nincs elegendő oka arra, hogy Budapestre utazzon”. Második kérelmét, amelyben megírta a CARE-rel való összeköttetését, azzal a megjegyzéssel kapta vissza, hogy ők (az oroszok) nem tudnak semmit sem a CARE és a magyar kormány megállapodásáról. És mint a legtöbb hasonló esetben, úgy most is az orosz katonai hatóságok semmi magyarázatot sem adnak, noha nyilvánvaló, hogy van valami okuk, amiért nem akarják Kovács alezredest beengedni Magyarországra. Lehet, hogy Kovács, amikor az amerikai misszió vezetője volt, nem intézkedett mindig az orosz hatóságok ízlésének megfelelően; lehet, hogy jótékonysági munkája közben talán olyanokat is támogatott, akik oroszellenesek? Mindezek persze csak találgatások. De üyen találgatásokra éppen az a szerencsétlen orosz módszer ád okot, hogy titkolódznak, ahelyett, hogy nyíltan megmondanák, mi kifogásuk van Kovács alezredes, avagy a CARE társaság ellen. Pár héttel ezelőtt szóvátettük e helyen, hogy az orosz hatóságok ugyancsak minden további megindokolás nélkül eltiltották a szovjet állampolgároknak, hogy más országok polgáraival házasodjanak össze. Sőt annyira mentek ezen antiszociálista intézkedéssel, hogy még azt a 15 orosz nőt sem engedték ki az országból, akik már előzőleg férjhez mentek angol katonákhoz. Bárki legyen is a felelős az ilyen antiszociális intézkedésekért, amelyeknek megindokolását megtagadták az arra nagyon is kiváncsi érdekeltektől, nagyon rossz szolgálatot tesz a Szovjet Uniónnak és általában a haladás ügyének. Az ilyen dolgokat már valóban csak a mindent “lenyelő”, mindent egekig dicsérő “rusz- szomániák” vesznek tudomásul lelkesedve, azonban a tárgyilagos* szemlélőből a megérdemelt jogos elitélő kritikát váltja ki. Nem jut a munkásoknak Jelen sorok írásának idején a rádió azt adja hírül, hogy a new yorki telefon alkalmazottak nem fogadták el a Bell Telefon kompánia által felajánlott heti 4 dolláros béremelést és tovább sztrájkolnak. Miután a “Security and Exchange Commission” ugyancsak most tette közzé az American Telephone and Telegraph Company főbb tisztviselőinek fizetési listáját, egyáltalán nem csodálkozunk azon, hogy a munkásoknak csak heti négy dollár béremelést ajánlottak. Sőt inkább azon csodálkozunk, hogy ennyi is jutott üyen célra. Mert ebből a fizetési listából azt látjuk, hogy példáid a telefon társaság elnöke, W. S. Gifford 209,650 dollár fizetést kapott a multévben. C. P. Cooper alelnök már csak 114,699 dollárt zsebelt be. Egy másik alelnök, H. J. Ray, valamint az ügyvédjük, A. W. Page 82,500 dollárt kaptak. J. S. McHugh alelnök (nagyon sok alelnök jük» van) szintén kapott 76,300 doUárt, de C. F. Craig alelnök már csak 71,673 dollárt. Aztán igy megy a végtelen hosszú lista, alelnökök igazgatósági tagok, managerek, stb. stb., mindegyik 75-80 ezer dollár évi fizetést húz. De azonkívül a részvényeseknek is szállítani kell a kamatokat, igy tehát nem csoda, hogy a munkásoknak nem jut annyi fizetés, hogy abból tisztességesen megélhetnének és igy kénytelenek bérharcba menni. Pedig a telefon és táviró nagyon szükséges közszolgálatot nyújt és igy természetesen “jó üzlet”. A mai rendszer mellett azonban nagyszámú élősdit tart el pazarló életviszonyok között, mig maguk a munkások, akik a szükséges közszolgálatot végzik, sztrájkolni kénytelenek a szerény megélhetési bérekért is. Ugyan hány telefon alkalmazott veszi észre, hogy az ily rendszer nem igazságos és lesz ha jlandó küzdeni azért, hogy az üyen közszolgálati üzemeket maguk a munkások kontrolálják és az abból eredő hasznot ne az élősdiek, hanem ők, a dolgozók, élvezzék.
