Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)
1947-05-03 / 1474. szám
HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, under the Act of March 3, 1879 Ohio VOL. XXXV. ÉVFOLYAM CLEVELAND, 1947 MAY 3 NO. 1474 SZÄM Május elseje az igazságosabb, szebb és boldogabb jövőért harcoló dolgozók nemzetközi ünnepe. Kifejezője, szimbóluma, de egyben évenkénti mérőléce annak az egész világra kiterjedő, habár szervezetten össze nem fogott mozgalomnak, amelynek célja a termelés oly megváltoztatása, amelynél a munkás munkájának teljes gyümölcsét élvezhesse. Mert a dolgozók, — szerte az egész világon, — látják és tudják, hogy a jelenlegi tőkés termelési rendszerben, amelynél a termelési eszközök a kisszámú birtokos osztály kezében vannak, termelvényeiknek csak egy kis részét vásárolhatják vissza kereseteikkel s igy a bőség dacára is Ínséget látnak. Teljes évszázada már, hogy megindult a TUDATOS harc ezen igazságtalan rendszer megváltoztatására, azonban közel félszázad kellett hozzá, amig annyira általánossá lett, hogy a világ dolgozói nemzetközi méretekben csatlakoztak hozzá. Május elsejének ünneplését az amerikai munkásság kezdte meg 1886-ban, amikor az első tüntető felvonulást rendezték a nyolcórás munkanapért folyó küzdelmekben. Az amerikai példát hamarosan követték más országokban is s a múlt század utolsó évtizedében már minden fejlettebb államban ünnepelték a munkások május elsejét. Azóta szokássá lett, hogy ezen a napon ne csak a küzdelem fontosságát hangsúlyozzuk, hanem egyben adjunk számot arról is, hogy mennyire haladt, avagy esett ez a harc az elmúlt évben, az előző május elseje óta. Nem lesz tehát érdektelen, ha idézzük itt múltévi május elsei cikkünknek egyik szakaszát: “Évek hosszú sora óta ez évben ünnepelhetjük május elsejét először úgy, hogy a világ munkásainak ünnepi hangulatát nem tompítják nagy hadseregek ütközeteinek, tengeri csatáknak, vagy repülőgépekről dobott bombáknak zajai. A tengelyhatalmak leverése után Mars isten, habár nagyon lassú mozdulatokkal, de mégis megkezdte fegyverzetének lerakását. De vájjon ez a vetkőzés azt jelenti-e, hogy a harc istene feladja eddigi foglalkozását és a levetett páncélzat helyett munkászubbonyt ölt magára? Avagy csak azért rakja le péncélzatát, mert már elavult s helyette az öldöklésre, a pusztításra sokkal hathatósabb, újabb fegyverekkel díszíti fel magát? Ez év május elsején a világ munkássága aggódva nézi, hogy vájjon a különböző nemzetközi béketárgyalásoknál a világbékét készitik-e elő, avagy azt a szörnyű újabb világháborút, amely az atomenergia felhasználásával az emberiség teljes kipusztitásához vezethet?” Az egy év alatt történt események bizonyítják, hogy aggódásunk nem volt alaptalan. Ma már tisztán láthatjuk, hogy Mars isten nem változtatta meg foglalkozáskörét, az elavult fegyvereket a minden eddigi képzeletet meghaladó pusztító erejű gyilkoló szerszámokkal cseréli fel. A béketárgyalásokkal egyidőben hihetetlen méretű fegyverkezésről hallunk. A halálos, még mindig vérző sebekből fel sem épült emberiség két táborban sorakozik fel, mintha csak kimondanák, hogy készülnek a végső nagy összecsapásra, vagy a nagy öngyilkosságra, a civilizáció, az emberiség kiirtására. A jólétet és boldogabb életet hozó béke után sóvárgó ember- rek milliói kábultan kérdik, hogy miért folyik ez a nagy harci készülődés? Hol és miben nyilvánulnak azon ellentétek, amiket nem lehetne megoldani békés utón kis jóakarattal? Miért kell az emberi elme legnagyobb felfedezését, az atomenergiát pusztításra használni ahelyett, hogy ezzel a kifogyhatatlan erőforrással a jólétnek eddig soha nem álmodott korszakát teremtenék meg? Ezen kérdésekre a nagyközönség félrevezetésére bedobott jelszavakban nem találjuk meg a választ, hanem csak az események tárgyilagos vizsgálatában, amelyek azt mutatják, hogy a két világháborúhoz és a depressziók egész sorozatához eljutott tőkés termelési rendszer utolsó erőfeszítésével állunk szemben. Ebben a termelési rendszerben a termelés irányítása és igy a termelt javak feletti rendelkezés mindinkább kevesebb számú egyén kezeiben összpontosul. A termelés gyors fejlődése hihetetlen méretű gazdasági hatalmat teremtett ezen kisszámú kiváltságos osztály részére, amely hatalomról nem hajlandó békés utón lemondani. Ezért cseréli fel Mars isten az elavult páncélzatát uránium, thorium és más, az atombomba gyártásra alkalmas anyagokkal. És az is természetes, hogy ebben a fegyverkezésben az Egyesült Államok viszi a vezérszerepet, mert a tőkés termelési rendszer itt fejlődött ki legmagasabb fokra és igy ezen rendszer kiváltságosai itt jutottak legnagyobb hatalomra. Ma amerikai tőke uralja a világ gazdasági életét, érthető tehát, hogy az amerikai MÁJUS ELSEJE tőkések diktálni akarják a világ politikáját úgy, hogy gazdasági érdekeiknek teljes mértékben megfeleljen. Ez magyarázza meg azt is, hogy a “demokrácia hazájában’’ amely felé sóvárogva néztek az előbb fél-feudális, majd a fasiszta-náci uralom alatt szenvedő európai népek, ma ugyanazon állapotokat akarják visszaállítani, amiknek megszüntetésére két világháborúban is embermilliókat áldoztak fel. A fejlődést a természet könyörtelen törvénye hajtja előre, megállítani nem lehet. Ezen fejlődés folyamán a tőkés termelési rendszer elért ahoz a ponthoz, ahol már csak nyers erőszakkal lehet fentartani. Ennek az erőszaknak a megnyilvánulását mutatják az amerikai törvényhozó testületek munkásellenes törvényei, amelyekkel a “Free Enterprise” név alá foglalt rendszerüket alátámasztani igyekszenek. A fejlődést azonban nem lehet megtörni, a tőkés termelési rendszer tarthatatlansága tehát fenmarad minden munkáselnyomó, erőszakos törvények dacára is, mert a profitra való termelés ipari válságokhoz vezet, amelyekből, mint a múltban láttuk, csak a háborúkkal tudnak kievezni. így a világ munkásainak választani kell a kollektív termelési rendszer és a háborúkat előidéző tőkés termelési rendszer között. Éppen azért, dacára annak, hogy itt, Amerikában, a jelen pillanatban a tőkés termelési rendszer haszonélvezői győzelmi mámorba estek, nem kell túlságos pesszimistáknak lennünk. Az a győzelem csak látszólagos és valódi értékét az amerikai munkásság magatartása fogja megszabni. A tőkés osztály győzelmének nagysága attól függ, hogy az amerikai munkások miként tanultak az elmúlt évek eseményeiből. Ha ezen események felébresztik az osztálytudatát, — amit eddig sajnos, nagymértékben nélkülözött, akkor a tőkésosztály urai nem sok hasznát veszik győzelmüknek. Az amerikai munkások láthatták, hogy mindazon előnyöket amiket a Roosevelt New Deal adminisztrációjától a szavazatokért kaptak, egy másik adminisztráció éppen olyan könnyűszerrel veheti el tőlük. Két év elegendő volt arra, hogy mindazt a politikai hatalmat, amit Roosevelt életében a munkásság javára használtak fel, most már ellenük fordítsák. Egyetlen egy embernek a halála elegendő volt, hogy a munkásvédelmi törvényeket hozó kongresszusból munkásellenes törvényeket hozó testület legyen. Ebből a tanulság az, hogy a munkásság ne a törvényhozó testületeken keresztül, hanem saját SZERVEZETT EREJÉVEL szerezze meg a kívánt előnyöket, akkor aztán meg is tarthajta azokat. A munkásságnak nem a politikai pártokkal való egyezkedés ád hatalmat, HANEM SZERVEZETT EREJE ÉS OSZTÁLYTUDATA. Ennek megfelelőleg mi, az Industrial Workers of- the World szervezet tagjai azt hirdetjük, hogy a munkások olyan CÉLTUDATOS ipari szervezetben törmörüljenek, amely nem csak a mindennapi előnyökért folyó harcokban a leghathatósabb, de ugyanakkor a termelés átvételére is előkészíti a dolgozó milliókat végcélja tehát a MUNKÁSOSZTÁLY TELJES FELSZABADÍTÁSA. És éppen azért tekintünk reménnyel a jövőbe, mert azt látjuk, hogy a tőkés osztály erőszakosságai OSZTÁLYTUDATRA ÉBRESZTIK AMERIKA MUNKÁSSÁGÁT. Az osztálytudatot természetszerűleg követi a SZOLIDARITÁS. És ha a munkásság összetart, akkor nem kell félnie a jövőtől. Május elseje ennek az összetartásnak, munkás szolidaritásnak az ünnepe, amely kiterjed a világ összes dolgozóira, igy magát az osztályharcot szimbolizálja. Azt az osztályharcot, amelynek célja a profitra való termelés megszüntetése és az IPARI DEMOKRÁCIA megalkotása. Mert az osztályharcnak ez a végcélja, bármilyen eszközökkel folytatjuk is. És ebben a harcban, — mint minden küzdelemben, lehetnek pillanatnyi visszaesések, amelyek esetleg hátráltathatják a teljes győzelem idejét, de véglegesen el nem odázhatják. Ez év május elseje is azt mutatja, hogy az osztályharc fokozott hévvel folyik tovább az Amerikát átfogó nagymérvű reakciós hisztéria dacára is, mert nem lehet béke mindaddig, “amig az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll.”
