Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)
1947-04-26 / 1473. szám
1947. április 26. BÉRMUNKÁS % 6 oldal FORRADALMI IPARI UNIONIZMUS Életünk fentartására és kényelmesebbé tételére a természet nyújtotta anyagokat használjuk fel. Ezen anyagokat azonban csak igen kevés esetben találjuk felhasználásra alkalmas állapotban és helyen. Az ily anyagokat a megtalálásuk után el kelil szállítani, a kivánalmaknak megfelelőleg feldolgozni, majd a fogyasztók között szétosztani kell. A»—--------------------------------------nyersanyagoknak ily feltárása, feldolgozása és szétosztása az emberi élet gazdasági megnyilvánulása, amit szükebb értelemben ipari termelésnek is neveznek. A történelem tanulsága szerint ez az ipari termelés, — szélesebb értelemben a megélhetésért folyó aktivitás — az adott viszonyoknak megfelelőleg mindig bizonyos HATÁROZOTT FORMÁK között folyt le és folyik ma is. Ezen formák viszont bizonyos RENDSZERT szabnak meg, amelyen belül egyesek többet kapnak a termelt javakból. Másszóval az ilyen termelési rendszerek egyes embercsoportokra kedvezők, másokra viszont károsak. A javaknak ily egyenetlen elosztása ellen már évtizedek óta folyik a küzdelem azok részéről, akiknek csak kevés jutott az élethez szükséges javakból. Ezeknek szószólói hamar észrevették, hogy maga a termelési rendszer okozza a bajt s azért a rendszerek REFORMÁLÁSÁT, javitását hirdették. A múlt század első felében azonban már akadtak olyan egyének akik azt hirdették, hogy el kell vetni az egész rendszert és helyére be kell vezetni az általuk elméletben kigondolt rendszereket. Mint tudjuk, ezeket ma UTÓPISTÁKNAK nevezzük. Azt akarták, hogy az emberiség ugrásszerűen hagyja el azt a társadalmi rendszert, amelyben él és vegyen át olyan terveket, mint például a francia Fourier (1772-1837) is kitalált, amelynél az emberek “phalanxokban” éltek volna. Az utópista tervek között ez a legismertebb. A FEJLŐDÉS TÖRVÉNYE Az ilyen utópista terveknek Marx Károly (1818-1883) szigorú birálata vetett véget, miután kimutatta, hogy a társadalmi rendszerek ki vannak téve a fejlődés törvényének éppen úgy, mint maga az ember: születik, kifejlődik, megöregszik és aztán elhal, hogy helyét átadja utódjának. Marx kimutatta, hogy korának uralkodó rendszere, — a tőkés termelési rendszer — éppen úgy el fog múlni, mint az előző feudális és rabszolga rendszerek. A termelési rendszerek ily változásának felismerése Marx idejében még nem volt olyan könnyű, mint ma. Marx érdeme éppen abban rejlik, hogy nem csak felismerte ezt a természeti törvényt, de ellentmondást nem tűrő érvek egész sorozatával bizonyította is. Újból meg újból ki kell hangsúlyoznunk, hogy Marx nem csinált semmiféle társadalmi tervrajzot, semmiféle utópiát. Hiszen életének jelentékeny része éppen az ilyen utópisztikus tervek kemény bírálatában telt el. Marx csupán tanulmányozta az előző és korának termelési rendszereit, figyelte a változásokat és megállapította, hogy a fejlődés a kollektiv termelés felé halad. Kimondotta tehát, hogy a következő termelési rendszer kollektiv, az az szocialista rendszer lesz. A tőkés termelési rendszer védelmezői éppen azzal árulják el nagymérvű tudatlanságukat, hogy állandóan “Marxi tervről” beszének. Amig Marx csak rámutatott, hogy a fejlődés irá- ' nya a szociálista társadalom fellé vezet, addig ezen áltudósok azt állítják, hogy azért lesz szociálista társadalom, mert Marx és követői a “Marxi rendszert” rákényszerítik valamely adott terület lakosságára. Egészen olyan dolog ez, mint amikor az időjelző hivatalt szidjuk az esőért, amit egy két nappal előre bejelentettek. A tudatlanság bélyegét sokszor igy sütik önmagukra a gyakran magas címeket viselő “nemzetgazdászok”, akik védik a tőkés termelési rendszert, amely nekik kényelmes életet nyújt. A MOZGALMAK SZEREPE A marxi irodalom tanulmányozói tudják, hogy nincs “marxi társadalmi tervrajz”, marxi utópia. Marx csak rámutatott a társadalmi rendszerek fejlődésére és azt hirdette, hogy ezen fejlődés menetét lehet gyorsítani, vagy csökkenteni. Ezért alakították meg a Nemzetközi Szociálista mozgalmakat. Sőt Marx még azt sem mondotta meg, — mert szerinte az csak jövendölés lett volna, — hogy a magántulajdonon nyugvó tőkés termelési rendszer aktuálisan miként alakul át kollektív termeléssé. Az ő idejében ezt még nem lehetett tisztán felismerni. Marx tehát úgy tartotta, hogy a változás gyakorlati részét majd megoldja az a kor amelyben napirendre kerül. A fejlődés menetének vizsgálatából azonban Marx már meglátta azt, hogy ezt a változást csak a munkásosztály viheti keresztül. Éppen a változás meggyorsítására hívta fel a dolgozókat a “világ munkásai egyesüljetek” jelszóval. Csak jóval később, a XX. század első éveiben lett láthatóvá, hogy a munkásosztály miként töltheti be, ezt a történelmi hivatását, miként alakíthatja át a tőkés termelési rendszert kollektív termeléssé. Ezen tény felismerői 1905-ben összegyűltek Chicago városban és megalakították az Industrial Workers of the World (Világ Ipari Munkások) szervezetét, amelynek elvinyilatkoza- kimondja: “A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll.” Az élethez szükséges javaknak egyenetlen elosztását természetesen a termelési rendszer <$-----------------------------------------okozza, amely azonban meg fog változni. Ezt a változást a dolgozó tömegek fogják létrehozni, akiknek ez létérdekük. Az elvinyilatkozat szerint: “A munkás- osztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert.” AZ IPARI SZERVEZET De hogyan? Amig Marx és társai nem látták, nem láthatták még akkor a változás gyakorlati módját, az IWW alakitói 1905-ben már rámutattak, hogy a munkásosztály átveheti a termeié^ irányítását, ha iparilag szervezkedik arra. Ezt az ipari szervezkedési formát különben is megköveteli a szerszámok fejlődése, amely a szaktudást szükségtelenné teszi a tömegprodukálásnál. Az IWW alakitói éppen úgy, mint Marx és társai, figyelték az ipari fejlődést és az igy nyert adatok alapján mondották ki, hogy a munkások gazdasági szervezkedése a szakmai szervezkedés helyett az> ipari szervezkedés irányába halad, amely, ha végcéljának az iparok átvételét tűzi ki, akkor annak idején megrázkódtatás nélkül átveheti a termelést a jelenlegi tulajdonosoktól. így “az ipari szervezkedés az uj társadalom szerkezetét építi a régi társadalom keretein belül.” A MARXIZMUS TOVÁBBVITELE Az IWW által kifejezésre juttatott gazdasági szervezkedést, amelynek kettős célja van; egyrészről a leghatásosabb szervezetet nyújtani a munkásoknak a mindennapi előnyökért folyó harcaikhoz, másrészről felépíteni azt a szervezetet, amellyel átveheti a termelést, forradalmi ipari unionizmusnak nevezzük. A forradalmi ipari unionizmus, miután megmutatja, hogyan teljesítheti a munkásosztály történelmi hivatását, hogyan veheti át a termelést, amit még Marx és társai nem mondottak meg, valójában a marxizmusnak egy lépéssel való továbbvitele. Ebből következik, hogy IWW utópista tervről beszélni éppen oly nagymérvű tudatlanságra mutat, mint a “marxi utópia” emlegetése. A munkások, akikkel a tőkés termelési rendszer nagyon mostohán bánt, már Marx előtt rájöttek, hogy helyzetükön együttesen, az az csakis kollektív módon tudnak javítani. így keletkezett a szakszervezeti (trade union) mozgalom, amely az iparilag fejlettebb országokban hamar éreztette hatását. A tőkés termelési rendszer kezdetén a termelés leginkább kéziszerszámokkal történt. Azért a munkások is az ily szerszámok szerint csoportosultak szervezetekbe, unionokba. A technika fejlődésével azonban a szerszámok mindinkább összetettebbek lettek és komplikáltabbak lettek a termelvé- nyek is, amelyeknek előállításához számos szakma együttes munkája kellett. Ez a fejlődés állandóan csökkentette a szakmatudás értékét, sőt egyes szakmákat egészen meg is szüntetett s ugyarúlyen mértékben lett hatástalannó a szakszervezet is. Ért leginkább lehetett látni Amerikában, ahol a technikai fejlődés, a tömegprodukció a legmagasabb fokot érte el. MUNKÁS ARISZTOKRÁCIA A szakszervezetek nem tarthattak lépést a technikai fejlődéssel s elérkeztek ahoz a ponthoz, amikor már veszélyeztették a munkásságnak a mindennapi előnyökért folyó harcait is, mert az ugyanazon ipartelepen dolgozó munkások között mesterséges válaszfalakat emeltek és igy az egyik csoport harcát a másik csoporttal verethették le. De azonkívül a szakmunkásokból “munkás arisztokráciát” nevelt, amely lenézte a szakmanélküli munkások millióit, akiket a tömegprodukcióba fogtak be. És végül “trösztöt” alakítottak azzal, hogy a munkaalkalmakat maguknak vindikálták, amit az örökös tisztviselők valóságosan árultak a tagság között. Az ilyen szakszervezetek stabilizálni, — örökösiteni akarták a jelenlegi állapotokat, mert itt kiváltságokat élveztek. így tehát a szükség szülte az olyan szervezkedési formát, amelynél az egy iparban dolgozó összes munkásokat egy unionba szervezik, amelynél “egynek a sérelme mindnek a sérelme”. Ilyen IPARI SZERVEZETET nyújtott az Industrial Workers of the World 1905-ben alakított szervezete. Az első világháborúval kapcsolatos üldöztetések megakadályozták ugyan ezen szervezet növekedését, de az ipari szervezkedés eszméjét más szervezetek átvették és megalakították a ma több millió tagot számláló Congress of Industrial Organization (CIO) szervezetet. A CIO azonban csak a szervezkedési formát vette át, ■— legalább is eddig. Nem hirdeti, hogy az ilyen szervezkedésnek végcéljának is kell lenni. Azonban mint az utóbbi évek eseményei is bizonyítják, a munkáltatók a béremeléseket és egyéb előnyöket, amik hosszas küzdelmek eredményei, megsemmisíthetik az élethez szükséges árucikkek árainak emelésével. Ezt ma már a CIO tagjai is látják és követelik, hogy a munkásszervezetnek joga legyen ellenőrizni a profitot, vagyis joga legyen beleszólni az iparok igazgatásába. A TŐKÉT A MUNKÁSOK HOZZÁK LÉTRE Ezzel szemben az IWW azt állítja, hogy addig nem lesz ipari béke, amig a termelést maga a munkásság át nem veszi. Az iparok igazgatását ma már úgy sem a tulajdonosok intézik, hanem az ily célra felfogadott szakemberek. így a tulajdonosokra semmi szükség sincs az iparokban. Még az a tétel sem áll fenn, hogy a tőkét a tulajdonosok szolgáltatják, ameny- nyiben maga a tőke nem egyéb, mint előző profit felhalmozása, amit tehát szintén a munkások termeltek ki. Az IWW megalkotói már fél-
